Délmagyarország, 1918. november (7. évfolyam, 261-289. szám)

1918-11-07 / 267. szám

7 DFCLMAGYAR&ESZÁG Szeged, 1918. november 6. ügyi államtitkár is. Buza miniszter méltatta a imagyar zsidóság hazafiasságát, Juhász Nagy államtitkár pedig átadta a kultuszkor­rnány üdvözletét. Ezután a miniszter és az államtitkár eltávoztak. Távozásuk után elfa­jult a gyűlés. A cionista egyetemi, hallgatók, akik a zsidóknak mint külön nemzetiségnek elismerését követelik, folytonos közbeszólá­sokkal, fütyüléssel, zenebonával zavarták a szónókok beszédeit. Székely Ferenc elnök az ülést fölfüggesztette, a vezető férfiakkal egy másik terembe ment át és ott folytatták a tanácskozást. Prága—Pozsony Prága, november 6. A N(irodai Llsty je­lentése szerint Prága és Pozsdny között a legrövidebb időn beiül létre jön a vasúti ösz­s'zeköttetés. Andrássy Budapesten Bécs, november 6. Gróf Andrássy Gyula szerdán délután Budapestre utazott. Vilmos császár lemond a császár' — cimről. — „Csak" porosz király akar lenni. — Berlin, november 6. Vilmos császár hir szerint nem mond le, csak leteszi a császári címet és megmarad porosz királynak. A né­met szövetségi államok igy együtt marad­nának és időről-időre különböző államokból kerülne a kancellár a szövetséges államok élére. Tizenkét monitor érkezett Budapestre Budapest, november 6. A dunai monitor­fottila 12 hajója ma déli féltizenikét órakor Budapestre érkezett. A monitorokon nemzeti­színű zászlók lobogtak. A monitorokon csak magyar tisztek voltak, mert az idegen nem­zetiségű tisztek elhagyták a hajókat. Pancso­va mellett a Bodrog őrhajó zátonyra futott. A matrózok meg akarták menteni, de a fran­cia tüzérség ebben megakadályozta őket. Péter sterb király bevonult Belgrádba Bécs, november C. Itteni politikai körök­ben hire jár, hogy Péter szerb király már be­vonult Belgrádba. Kielben helyreállott a rend. Berlin, november 6. A Vorwarts jelenti: Kietlben helyreállott a reád és nyugalom. A zendülő matrózok (hétfőn este tárgyaltak Bausmann államtitkárral, aki megígérte a követelések teljesítését. Berlin, november 6. Kiéiből jelentik; A nyugalom lassankint helyreáll. A városban a kiéli kormányzó és a katona- és munkásta­nács által képviselt fölkelők között tizennégy pontba foglalt megegyezés jött létre. LEGÚJABB. BERLIN: (Német hivatalost.) A Schelde és az Aisne közti csatatéren elszakadtunk az ellenségtől. Az Oise és a Maas közt nagy mozdulatot hajtottunk végre. Az ellenség a nap folyamán követett bennünket. Grőner, első foszállásmester. BERLIN: Az ,orosz diplomáciai képvise­lők ma reggel különvonaton Oroszországba utaztak. Mondjon le a német császár Berlin, november 6. A Frankfurter Zei­tung vezércikkben foglalkozik a császár le­mondásának ügyével. A lap szerint, miután sem a császár, sem a trónörökös nem akar­nak lemondani, az egész német népnek a leg­erélyesebben keli a lemondást követelni. Szegedi földmivelők tanácsa. Polgárőrséget szerveznek a külterületen is. A Szegedd Gaadaisági Egyesület felhívásá­ra a szegedi gaadiáik gyűlést (tartottak, melyen egyhangú határozattal /megalakították a sze­gedi földművelők tanácsát, mely hivatva lesz a földimáivelésügyi aoinieztar utasításai sze­rint a gazdaéretekeket képviselni és a külte­rület ekein a közbiztonságot femtartani. A ta­nács lelnöíkéül Bokor Pált. dr. Gerle Imrét és Dobó Istvánt választották meg, tagjaiul is egyúttal a polgárőrségek kerületi vezetőiül a következő gazdáikat: Magyar Péter, Ördög Vince, Szabó Márton, Engi Antal, Szél János, [Bálint Pál, Katona Vince, Varga (Antal, Dobó János, Köteles István, Ördög Illés, Lengyel Imre, Pap Antal, Szekeres Vince, Márki Ba­lázs, dr. Teim.es váry Géza, Vetró Sándor, Kál­mán Béla, Borbolya István, Báló István, Zsák József és Rácz Jánost. A földímivelésügyi miniszter a .hadügy­miniszterrel történt megállapodás alapján a külterüMekén a köz- és magánvagyon védel­mére polgárőrség szervezését rendelte el » en­nek a szervezésével a Szegedi Gazdasági Egye sületet bízta meg s utasította az egyesületet, ihogy a köz- és magánvagyon védelmére a polgárőrséget a legsürgősebben szervezze meg a gazdaközönségből a tisztviselők és alkalma­zottak bevonásával. Utasította a katonai pa­rancsnokságot, hogy a szükséges fegyvereket bocsássa az egyesület rendelkezésére. A Szegedi Gazdasági Egyesület megbízá­sát bejelentette, a Nemzeti Tanácsinak, mely azt tuidomiásnl vette s az egyesület működését támogatja. A polgárőrség szervezését, az egye­sület már megkezdte s a fölldmivelők tanácsá­nak tagjait, küldte ki, hogy a külterültet min­den egyes ikerül etében (külön szervezzék meg, ugy hogy a polgárőrség a külterületi közbiz­tonsági szolgálatot hétfőn megkezdhesse. A szervezést Alsótanyán Dohó István, Felsőt,a­hyón dr. Temesváry Géza, vezeti;. Megalakult a szegedi szinésztanács. Sehol az országban a szín társulati tagok még eddig szervezve nem voltak. Van ugya­nis egy Budapesten szókelő Szinészegyesii­let, amelyet szociális hivatásának teljesítésé­ben megbénít az a körülmény, hogy abban a munkaadók, illetve a színigazgatók is benn vannak és ezer diplomáciai furfanggal meg­hiúsítják a színészek osztályérdekeinek érvé­nyesülését. Szeged az első város az egész ország­ban, ahol a színtársulat tagjai a forradalmi korszellem parancsára épen ugy, rnint a testi munkások, megalkották a maguk szinészta­nácsát. Az alakulás, amely a színészet törté­netében korszakalkotó esemény, ma történt meg a szegedi színpadon. Az Összes tagok ünnepélyes fogadalom mellett egyhangúlag proklamálták a színészek szociális, erkölcsi, kulturális és politikai érdekeinek biztosításá­ra a színész szovjettet. A gyűlést Majíényi László színművész felkérésére dr. Rúzsa An­dor nyitotta meg. Ismertette ezen alakulás horderejét, jelentőségét és célját és fölszólí­totta a tagokat, a megalakulásra. Az előadó javaslatára a tisztikar a kö­vetkezőképpen alakult meg. Elnök Szeghö Endre, tiszteletbeli elnök dr. Rózsa Andor, társelnök Ocskay Kornél, alelnök Szilágyi Aladár és Kertész Endre, titkár Majthényl László, jegyző Pásztohy Ferenc, direktórium Kerner Jenő, Izsó Miklós, László Tivadar, Reéz József, Balogh József, Matáuy Antal, Halmos Gyula, Bányai Irén, Solymosi Sán­dor, Domokos Ferenc, Zöldy (VÍIfna, Sugár Gyula, Étsy Emília. A szegedi Nemzeti Ta­nácsba delegálták Szeg,hő Endre és Majthé­nyi László tagokat. A tanács határozatai közül fontosabbak, hogv a megalakulást és csatlakozásokat be­jelentik a budapesti és szegedi Nemzett, Ka­tona- és Munkástanácsnak, hogv a köztársa­sági államforma mellett nyilatkoztak és szol­gálataikat az agitációs munka céljaira táv­iratilag fölajánlották a kormáttyeinöknek. Elhatározták, hogy az összes vidéki szín­társulatokat hasonló tasácsc'k szervezése mel­lett fölszólítják egy központi Szinésztanács megalakítására Szeged székhellyel. Elhatározták a konzorciális szerződés és színházi törvények sürgős .revízióját. Már most egy 4 tagból álló direktóriumot válasz­tottak, akik az igazgatóval együtteseit hatá­rozzák meg a műsort, a szereposztást és esz­közlik a szerződtetéseket. A közkatonák szó­rakozására és megnyugtatására ingyen dél­utáni előadásokat fognak rendezni. Elhatározták, hogy a Közélelmezési Hi­vatalnál lépéseket tesznek olcsó cipő és ruha­nemüek beszerzésére. A direktórium 'küldött­ségileg fogja értesíteni a polgármestert, a íő­t é^ a sz a 'üjtésl Antalt lelkes és értékes támogatásáért tisz­teletbeli tagjává választotta meg. A gyűlésen jelenlevő Almássy Endre az egész tanács iel­ikes éljenzése közben biztosiitotía a megala­kult sz'inésztanácsot szimpátiájáról és támo­gatásáról. m iád® ispánt é^ a szinügyi bizottságot. Agitációs alapra 'üjtést rendeznek. A tanács Újlaki Ezt a tudósítást a színészek küldték be hozzánk. Ezzel szemben közölnünk kell azt az értesülésünket, hogv a tanácskozás nem volt ilyen sima lefolyású ás hogy az igazgató és a társulati tagok között tebb pontban me­rült föl lényeges nézeteltérés. él. TELEFON 11-85. igazgató: VAS SÁNDOR TELEFON 11-85. • Csütörtökön A legnagyobb szenzáció! miA MAY csodásan szép alakítása: Tatjána Nagy dráma 4 felvonásban. • Előadások 6 és fél 6 órakor. Rendes helyárak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom