Délmagyarország, 1918. november (7. évfolyam, 261-289. szám)

1918-11-19 / 279. szám

6 DÉLMAG YARORSZAG Szeged, 3918. november lí). A szegedi kereskedők mozgalma. Igen tiszte11 szerkesztő ur! A Délmagyar­ország unuil't vasárnapi számának kimerítő tu­dósítását, olvasva iá S®egectö Lloyd-Társulat ke reskedehni •bizottságának legutóbbi üléséről, evvel kapcsolatban néhány észrevételt szeret­nék tenni, amelyeiket azt hiszem, nem lesz ér­dektelen a nyilvánosság elé terjeszteni. Szerény véleményem szerint nincs semimi szükség üléseikre, szónoklatokra, a kereskedő urak ©nélkül is le fogják szállítani az árai­kat. Nem ugyan áldozatkészségből, hanem kényszéráiségMl. A vásárlási fkedv lelohadt, az 'embereik igen helyesen várakozó álláspon­tot foglalnak el, az elrejtett áruk is előke­rültek, a hadi gazdagokra se igen lehet ezen­túl számi tani, mert. majd gondoskodnak ró­la, hogy a véren szerzett milliók a megfelelő helyre jussanak, tehát mit tehet mást sze­gény boldogtalan kereskedő: leszállitja az áraikat. És most figyelmeztetem valamire az ura­kat. Ne nevettessék ki magukat holmi 20—30 százalékos árleszállítással, vagy legalább is ne tüntessék föl ezt valami nagy emberbaráti cselekedetnek és keressenek más mentséget a helyett, hogy ők is drágán vásároltak, inert szintén köztudomású, hogy ha 50 százalékkal drágábban vették az árut, ez ürügy- volt na­gyon sokszor arra, hogy 200 százalékkal emeljék az árakat. Kedvelt s már igen elcsépelt mentségük a .kereskedőknek, hogy a paraszt épp ngy uzsoráskodott, .mint ők. Hát ez igaznak igaz. de nem mentség. Egyik lran nem iménti a má­sikat. Egy gyilkos nem védekezhet azzal, hogy vannak mások is, akik gyilkolnak. Ke­.nejBlkedŐk, . parasztok ogyfounnán hünötíJk, mindenesetre a kereskedők elsősorban, mert ők jártaik elől a dicső példával, holott mint TEL Ehorn 11-85. igazgató: VAS SÁNDOR TELEFON: 11-85. w 7 Kedden Psylander esték: Nordisk dráma 3 felvonásban. il Pesti Napi fiimriportja. Előadások 5, fél 7 és fél 9 órakor Rendes helyárak. az iatóel'Tigansébb elemtől épp a.z ellenkezőt kellett volna elvárnunk. Az egyetlen helyes, aim.it tehetnek — és ez szól nemcsak kereskedőnek, hanem térj Biielőnék, földbirtokosnak egyaránt — az, hogy iminden fillért, amit a háborúban a tisztessé­ges békebeli hasznon felül szereztek, közcé­lokra adják. Végül még estik annyit, hogy nem szeretném, ha valaki személyes célzáso­kat olvasna ki e sorokból. Általánosságban beszéltem. Megengedc.np hogy vannak kivéte­lek — bár ezekről nem szól a krónika — de ezek csak azok a bizonyosok, akik ahegerösi­tik a szabályt. Soraim közléséért szerkesztő urnák köszönetet mondva, maradóik kiváló tisztelettel Szabados Magda. HÍREK 000 — Minisztertanács. Budapestről telefonálja tudósítónk: A Politikai Híradó jelenti: A kor anány ina délután 5 órakor Károlyi Mihály el­nöklése vei miniszteri értekezletet tartott. — A szegedi kormánybiztosság. A mi­nisztertanács dr. Dettre János városi tiszti ügyészt Szeged város kormánybiztosává ne­vezte ki. — Megszűnt a király személye körüli minisztérium. Budapestről telefonálja tudósí­tónk: Miután a köztársasági államforma feles­legessé tette a felség személye körüli minisz­tériumot, a kormány a tegnapi minisztertanácson formálisan is eltörölte ezt a minisztériumot és Batthyány Tivadar belügyminisztert természete­sen felmentette. A volt király személye körüli minisztérium ügyeinek likvidálásával Harrer Ferenc bécsi követet bizta meg. — Kinevezések. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy Potyáni Boldizsár alezredest ezredessé, Tihanyi Ferenc főhadnagyot száza­dossá nevezték ki s II. számú csendőrkerület­nél. Wenner Sándort, a szegedi lionvéd­csapatkórházhoz beosztott segédgyógyszerészt gyógyszerésszé nevezték ki. — A szegedi főpostahivatal a nem kama­tozó pénztárjegyeket fizetésként elfogadja és pénzkészletének erejéig be is váitja. — Az 5-ös honvédek és a 46-osok haza­érkezése. A 302. honvédgyalogezred, amely­nek zömét az 5-ös honvédek teszik, vasárnap este érkeztek Szegedre. A pályaudvaron a pol­gármester fogadta a katonákat, akiket köteles­ségeik hü teljesítésére hivott fel. Hétfőn este mintegy kétezer 46-os érkezett haza hatvan tiszt vezetésével az olasz frontról. A katonák legnagyobb része környékbeli, igy csak néhány órát töltöttek, azután tovább utaztak. Azoknak a megvendégeiéséről és elszállásolásáról, akik itt maradtak, a város hatósága gondoskodott. — Szegeden megszűnt a spanyoljárvány. A járványbizottság hétfőn délután • dr. Wolj Ferenc tiszti főorvos elnöklésével ülést tartott. Az ülésen a tiszti főorvos bejelentette, hogy a Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszer* üzletemben. Szolid á ra k i Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.*.*.*. FISCHEK H.".v.v Korzó-kávéház mellett. Körmencliné virágosboltja SZEGED, SZÉCHENYI-TÉR 15. SZ. Főüzlet: Budapest, VI., Teréz-körut 37. sz. (Britannia-szálló mellett.) TELEFON 11-78. TELEFON II—78. város területén a spanyolnátha teljesen meg­szűnt, igy a folyamatba tett óvóintézkedések megszüntetését kéri a bizottságtól a város területére. A tanyákon még nem szűnt meg teljesen a járvány, ezért ott még továbbra is szükség van az óvóintézkedésekre. A bizottság elfogadta a tiszti főorvos előterjesztését és kimondta a járványbizottság megszűnését. Ezek szerint tehát november 25-én az iskolákban is megkezdhetik az előadásokat, ha ezt a szénhiány meg nem akadályozza, — Uj vasúti menetrend a demarkációs területen. A szerbek által megszállott terüle­tek felé a vonatok indulására nézve a francia közép-európai időszámítás irányadó és igy a Szegett-állomásról Temesvár és Nagybecskerek állomások felé induló személyvonatok hétfőn éjjeltől kezdödőleg a rendes menetrendben ki­tüntetett indulási időnél egy órával előbb indul­nak. A Maros felsőfolyása és a Tisza alsó folyása közt levő összes vasutak parancsnok­ságának vezetését Dusán szerb ezredes, a Ver­secen székelő bánáti vasutak parancsnoka vette át. — Nincs hústalan nap. Budapestről tele­fonálja tudósítónk : Félhivatalosan jelentik : A kormány elrendelte a hústalan napok eltörlését. — Szeged város két millió korona apró­pénzt bocsájt ki. Balogh Károly pénzügyi tanácsnok a hétfői tanácsülésen bejelentette, hogy miután nagy az apröpénzhiány, szükséges, hogy a város szükségpénzek kibocsájtása iránt intézkedjék. Balogh Károly azt is bejelentette, hogy ez irányban az illetékes pénzügyi körök­kel már a tárgyalásokat megkezdte, sőt a szükségpénzek kliséjét el is készítették. A pénz­intézetekkel a tárgyalások során megállapodás történt, hogy a város öt- és huszkoronás bank­jegyeket fog kibocsájtani, még pedig egy millió értékűt a húsz- és egy millió értékűt az ötko­ronásokból. Ha szüksége mutatkozik, a két millión felül ujabb bankjegyeket bocsájt ki a város, amely tiz milliónál nagyobb összeget azonban nem bocsájthat ki és hozhat forga­lomba. A tanács tudomásul vette a bejelentést és elhatározta, hogy rendkívüli közgyűlés elé viszi a bankjegykibocsájtási javaslatot. — Hatszáz korona rendkívüli segély a közalkalmazottaknak. Budapestről telefonálja tudósítónk: A magyarországi közalkalmazot­tak szövetsége értesülésünk szerint abban ál­lapodott meg Szende Pál pénzügyi államtit­kárral, hogy a pénzügyminiszter minden ál­lami alkalmazottnak (tisztviselő szolga és díj noxnak) egyformán hatszáz koraiig rendkí­vüli segély utalványozáséit kéri a miniszter­tanácstól. — A közélelmezési bizottság első. ülése. Jelentettük, hogy a közélelmezési miniszter rendelete alapján dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester megalakította a közélelmezési bizott­ságot. A 12 tagu bizottság a polgármester elnöklésével hétfőn délután négy órakor tar­totta első ülését, amelyen a város közönségét érdeklő közélelmezési ügyekről tárgyaltak. — A gázfogyasztás ujabb korlátozása. Vázsonyi Jenő szénkormánybiztos ujabb ren­deletet adott ki a gázfogyasztás korlátozásáról. Eszerint további intézkedésig reggel 8 órától délután 4 óráig a gáznak bármilyen célra való felhasználása tilos. — A közös hadügyminisztérium tartozá­sainak összeírása. Ipari köreink sajnálatos tapasztalatból1 tudják, hogy a volt közös batl­iigyiniinisztérinm az utolsó hónapok t'olya­.mán már nem folyósította.a hadsereg részéről esziközölt szállításokért járó összegeket. Mint­hogy igy a volt hadiigymiuisztéviíiiiniiak igen sóik tartozása van a magyar iparral szeuuhen is, a pénzügyminisztérium ngy intézkedett, hogy ezek a tartozások minél' előbb összeírás-, sanak. A szegedi kereskedelmi és iparkama­ra ezúton hívja te1 a kis- és középipari válla­latokat, valamint az ipari szövetkezeteket, hogy követeléseik összegét haladéktalanul je­lentsék be. iA követelések három csoportban külön tüntetendők fel: 3. olyan, követelések, a melyek már számláztattálk, amelyekre mar

Next

/
Oldalképek
Tartalom