Délmagyarország, 1918. november (7. évfolyam, 261-289. szám)

1918-11-17 / 277. szám

S®eged, .191,8. november 17. DÉLMAGYAROR&ZÁG Ahol a köztársaságot kikiáltották. Az ujkot\hajnalhasadásánál én is ott voltam. Ólmos október volt, mégis ugy ereztem, mintha jrjss tavasz lenne. A földről zendülő élett csapott föl, s a szívet az Ígéretnek mámoros érzése dobogtatta meg. Mintha történelmi nagy idők vonultak volna vissza a rnult temetőjéből: lelkemre rátette csontos kezét a megilletődés s én szent buzgalommal merültem el a gyújtó, hazafias beszédeken, melyek hévvel szálltak le az „Ormodi-ház" erkélyéről és hittel töltötték meg a hozsannázó embersziveket Azóta csöndettépő puskalövések mellett várom, egyre várom a fölkelő napnak erőt gyarapító sugarát, A sziveket megvigasztaló fényt... jön-e ? ... Nem-e talál felhőzetre, melytől megtörik ? . .. Nem !. .. Csüggedni nem szabad. Bizom ... Az Isten közel van . . . Velünk van ... Kern is a jövőn, hanem a múlton jártatom az elmémet. Azon a csodás véletlenen, mely a sorsnak iróniájából egyazon helyet jelölte meg Szeged népének : hatvanegy esztendő előtt teljes hódolatát fölkínálni a megbékült lelkű magyar királynak, és ma, az utódoknak, detronizálni ugyancsak az utódot. Akkor szomorú és csöndes volt az ország. Ma is az. A véres forradalom mély sebei még sajogtak a lelkemen, az ötödféléves világháború gyásza pedig ma még frissen hantolódik szivünkre, mint a legbánatosabb hervadás. Akkor is az. Akkor is uj Magyarországot vártak az emberek, ma is azt várják Akkor csüggedtebb volt a nép, mert nyakán nehezedett az osztrák járom, a dualizmus lidérce, f\iá szabadabban lélekzik és bizalmasabban tekint a köztársaság szabadsága felé. A história igazsága követeli annak följegyzését, hogy az a nevezetes erkély, mely most jutott másodszor nagy események színhelyévé, nem az „Ormódi-ház" erkélye, hanem a régi Kárász-ház, ujabban Wagner-ház erkélye. És hogy a magasztos szózat Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted . . . Kossutjj Lajos ajkáról nem erről az erkélyről hangzott el, hanem a régi Hidpiac előtti Szabadság-téren, a volt Bauernfeindliáz elől. De lássuk a történelmet! Kossuth 1848. szeptember 24-én, amikor Jellasich serege már-már veszélyeztette a fővárost, bejelentette a képviselőháznak, hogy a népfelkelés rendezése céljából az Alföld nagyobb városaiba fog utazni. Azonnal útnak is indult és Cegléd, Kőrös, Kecskemét, Szentes, H.-M. Vásárhely után, október 4-én Szegedre érkezett. Csúf, esős nap volt. Hetivásár, tele a város tanyai néppel. Algyőnél találkozott a vásárhelyi kiséret és a szegedi küldöttség. Innen sok százra menő ember kisérte be a városba Kossuth Lajost, ahol ekkorra már tizezer emberből álló sorfal várakozott reá, ágyúzás és nemzetőrségi zene kíséretében. A Bauernfeindház előtt sátor volt felállítva, alatta szószék, erre lépett fel, a hölgyek virágzápora között Kossuth Lajos\és innen mondta el felejthetetlen gyújtó beszédét, melyet a nép örömujjongva hallgatott meg, s annál a passzusnál: Én esküszöm a mindenható istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, bogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboitatni nem engedek, esküszöm, hogy hazámat védeni fogom, mig karomat fölemelhetem. A magyarok istene ugy segélyjen és áldjon meg engemet — hajadon fővel, fölemelt kezekkel utána esküdött. A kárászház erkélyének más szerepe volt. 1857. május 24-én érkezett először Szegedre I. Ferenc József a királynővel együtt. A mostani teherpályaudvaron szállt ki-és a mai Erzsébetrakparton, Árpád-utcán keresztül a, belvárosi templom elé vonult, óriási közönség kíséretében. Itt Csajághi Sándor püspök üdvözölte, a polgárság nevében pedig Gamperl polgármester magyar beszéddel köszöntötte. Azután bement a templomba, a hálaadó istentiszteleten részt vett s az Iskola-utcán, piactéren át a Kárászházba helyezkedett el, ahol a királyi pár részére fényesen berendezte a város az emeleti termeket. Itt fogadta a küldöttségeket. Hat órakor ugyanitt udvari ebéd volt, mely után megkezdődött a gyönyörű népünnepély a mai Széchenyitéren, mely akkor a Kárász-háztól a Csongrádi takarékpénztárig terjedt. A Kiss Dávid és a többi kétemeletes paloták a hetvenes évek elején épültek. A népünnepélyt a hires szegedi halászmesterek rendezték és pedig azért, mert Ferenc József is halász volt egyéb foglalkozása mellett. Nemzetiszínű hálókkal körülkerített tiz nádkunyhót állítottak föl a halászok, a halpiacról (ez ott volt akkor is ahol ma van, a tiszai faliid mellett — a fahid azóta Törökkanizsára került, ott tesz szolgálatot —) vonultak fel hálózászlókkal, muzsikaszó és halászdalok éneklése mellett a Kárászház előtti halásztanyához, ahol kétszáz lat sulyu ezüstbográcsban főzték a pompás szegedi halpaprikást. A bogrács természetesen Bécsben készült. A királyi-pár előbb az erkélyről nézte a hangulatos, szines népmulatságot, majd lement a térre és részt vett a nép lakomáján, ahol Szeged két legszebb leánya, Pálfy-nővérek szolgálták ki őket. A tér pompásan ki volt világítva, a városházán szines transzparenek| ragyogtak és több száz fáklya fénye árasztotta a világosságot. Innen a színházba ment a királyi pár Havi Mihály színigazgató a Huszárcsinyt adatta elő, majd ismét a tenger nép között visszavonult a Kárászházba, amelynek erkélyéről hallgatta a katonazenekart, a főgimnáziumi ifjúság énekét, melynee utolsó passzusa ez volt: Erény, s műveltség szent nevében légy, Légy üdvözölve, áldva általunk, Bármit mivelsz értünk, bármerre mégy, Éretted élünk, érted meghalunk, Őszintén zeng az ifjú érzelem, Fenséges nőddel élj nagy fejedelem! I, Ferencz József ezután még négyszer volt Szegeden, 1861-ben, 1872-ben, 1879-ben az árvizkor és 1883-ban, három napig. A magyar mindig „lojális" volt, mert belenevelték a királyhüséget. Az idő azonban viharokat szül időnkint és megtisztítja a természettel együtt az elméket is és egyszer csak azon kapja magát, hogy az autokrácia bilincsei elviselhetlenek, őserejével megrázza magát s mint a példa mutatja, a tömjénezés históriai erkélyén széttöri azokat. Cras. UHANIA Telefon: 872. Vasárnap november 17-én. * Beszélgessünk. asszonyjaló regényes játék 4 felvonásban. Rendezte: Balogh Béla. A főszerepben: Mattyasooszky Ilona. Előadások kezdete pénteken szombaton 5, fél 7 és nyegyed 9 órakor. Vasárnap 2 órától kezdve az utolsó előadás negyed 9 órakor. Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és éh szerüzletemben. Szolid á ra k : Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.v.\ FISCHEB K. .*.•.*,Korzó-kávéház mellett. A fahonvéd: í^ose szólt még oly szépen, oly ércesen a városháza öreg harangja, amint szombat délelőtt.' Én: Temetett, egyben a feltámadást hirdette az ércnek áhítatos szavával. A fahonvéd: Uj masgyéhez értünk, a .melyre titokban mindig törekedtünk, amelyen Kossuth aipánk után haladni kiválunk. Én: Ahány virág virul ezen a. ködös és mégis tiszta, fényes novemberi napon a magyar köztársaságban, mindnek borítani kellene a Kossiutiluszobrolkat. A fahonvéd: Virág nélkül is oltár az oltár és mindegyik Kossuth-szobor oltára volt és az is marad a magyar nemzetnek. Én: Amelynek újjászületése összeesett a kis istenek alkonyával. A fahonvéd: Szinte csodálatos, hogy most, amikor egyre-másra alakulnak, keletkeznek a különféle tanácsok, a volt királyok nem alakítják meg a királyok tanácsát. Én: Nincs, aki tanácsolná nekik. Egy csomó királyság már megszűnt, de a „kis ikirályck"-tól nem tudunk megszabadulni. A fahonvéd: No meg a hangos: szavaktól, alkiik ugy kiabálnak, mint szoktak azok, akiknek ia házuk ég. Én: Nem épen épületes látvány nézni, •mint igyekeznek át a túlsó parton levők az innenső partra. És az a legkomikusahb, hogy ezek az átvonulok, a sógorság, komaság és barátság révén, lrelyi'e vergődnek és ők kiabálják. a Saulius mivoltukat. A fahonvéd: Ezdk az örök iSaulusok, akik minden uj alakulatnál jelen vannak. Én: És minden alkalommal előre törekszenek az élre. Jelen lenni, mindig az élen lenni és szerepelni, valóban nagy művészet, A fahonvéd: Sokan vannak, a'kilk bírják könyökkel, gyomorral, sőt egyébbel is. Én: Az operett nótája szerint mindegy nekik a rossz, vagy jó, május vagv decemberi hó. A fahonvéd: Nagyszerűen, pompásan élnek és nem fizetnek se májusban, ise decemberiben. Én: A Koldusdiák teóriáját követik és meggyőződéssel éneklik: Fizetni nem vagyok bolon d . . . A fahonvéd: Az a bolond, iaki hitelez nekik, sőt azok is, akik ne,m védik az irhájukat, ha okuk van rá. Én: Vannak mindenütt egy páran, akik Othello után szabadon mondhatják: Van rá okod, szivemA fahonvéd: Szégyen a futás, de hasznos. És akik muszáj nélkül is eliszkirilnek, azok után nem nézünk könnyes szemmel. Én: Csak nyitottal, hogy láthassuk a meglátni való eseményeiket, , A fahonvéd: Esemény az is. hogy ugy, iá hogy esnek az árak. Még nemi sáma minden és még minidig a „sárga" az igazi kincs, ha a „sárga" csak tojás is. Én: A legnagyobb kincs mégis a béke. Ez pedig megvan, ha az emberek nem is tudnak békében maradink A fahonvéd: Még ezekben a gyászosan nehéz ós súlyos napokban se,m. Vannak, akik az egymás vallását piszkálgatják ós a tiireimetlenségükröl adnak tanubizonyságot. Én: Türelemmel kell elnézni az ilyen kisded palkiszió fölött. És ha már nagyon ikeserii lesz az ember szája tőle, meg kell cdesifce'ni a cukrászdában. A fahonvéd: A cukrászdában nemcsak édességgel traktálják az embert. Néha borsot törnek az orra alá. Én: Még jó szerencse, iliogy az orrok be nem történnek. A fahonvéd: Ha igy haladunk, még arra is sor kerülhet, amint a vérmesébbek mondják. Azért hát m-m kell izughii, de izgatni se! Én: És nem szabad ínég érinteni se a más bitét, a. más vallását, A fahonvéd: Aminthogy tilos hozzányúlni a unás vagyonához is. Nem kell feledui. hogy a vallás is kincse annak, akinek hite van benne . . .