Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)

1918-10-12 / 237. szám

Szeged, 1918. október 91. DÉLMAG YAROESZ ÁG Endre városi főjegyző által fölolvasott és az alapkőbe elhelyezendő okmányt, utána a szo­kásos kalapácsütések. Befejezésül a dalárdák a Szózatot éneklik. Öfeliségeik és kíséretük ismét kocsira szál­lanak 'és a Vásárbelyi-sugárut, Szent György­utca, Tisza Bajos-körut, Kálvária-utca és Kálvária-téren át délután 4 órára a fa- és fémipari szakiskolához ha.itatnak az ott elhe­lyezett hadikórház megtekintésére. Délután 5 órakor kocsikon (a fa- és fém­ipari szakiskolától) őfelségéik és kíséretük a Kálvária-tér, Kálvária-utca, Dugonics-tér és Klauzál-téren keresztül a Széchenyi-térre mennék ós meglátogatják a rokkant katonák javára rendezendő népünnepélyt. (Őfelségéik itt 'bemutatásokat .fogadnak.) Délután 6 óra­kor a Széchenyi-térről őfelségéik és kíséretük a Széchenyi-tér, Klauzál-fér, Kárász-utca, Du­gonics-tér, Jókai-utca, Gizella-tér, Boldogasz­iszony-sugárut és Vaspálya-utca útvonalon át a vasútra hajtatnak. Elutazás Szegedről dél­után 6 óra 20 perckor. A hatóság közli, hogy azok az egyesüle­tek és testületek, amelyek a királyi pár előtt megjelenni akarnak a küldöttségek sorában, jelentkezzenek a polgármesteri hivatalban. R bukaresti gyorsvonat belezuhant az Olt folyóba. - A víz elmosta a síneket. — A borzalmas szerencsétlenségnek 200 halott áldozata volt. — Temesvárról jelenítik: A bukaresti gyorsl­vonatot szerdán éjjel egy órakor borzalmas iszereTiDsétle/rtség érte. Áz Olt hídja a vonal aiisatt leszakadt és a gyorsvonat román föll­dört, Piatra-Oíit meOliett belezuhant az Olt fo­lyóba. A katasztrófának megdöbben tőcn sók áldozata van, köztük kétszáz halott. Arról is 'beszélnek, hogy a hidat föl/robbantották. Or­ísováról külön gyorsvonat indult reggel Te­mesvárra, amely déli 12 órakor futott be a Józseffvárosli pályaudvarra. A katasztrófáról az egyik kalauz a következőket .mondotta: — Veresiorován hallottuk meg a német katonáktól a bukaresti gyorsvonat kataítói­irófájániák történetét. A bukaresti gyors szer­dáin délután négy órákor a rendes időben in­dult ki Bukarestből. Két mozdonya volt. az­után következett két harmad-osztályú koasi szabadságos katonák írószere. Az elsőben né­met, a másodikban magyar Ós osztrák ka­tonák voltak. Ezek a kocsik, mint rendesen, most is, zsúfolva voltak. A kocsik folyosóján sokkal több katona állt, mint amennyinek az -egyes fülkékben hely jutott. A harmadosztá­lyú kocsik után másodosztályuak következ­ték, m-ajd első és második osztályú kocsik vegyesen. — A vonat minden baj nélkül ért Piatra­'Git közelébe. Akkor éjfélre járt az idő. Ro­imáníiában az utóbbi hetekben nagv esőzések voltak s ezek erősen megárasztották az Olt­fol'yót. A viz teljesen alámosta a síneket, ugy, hogy adok a híd közelében valósággal a leve­gőben lógtak. Alámosta azonban az ár az Ojt hitíjánák pilléreit is. ami nem volt .níelhéz do­log, mert tudivalévő, 'hogy a hidat annak ide­jén felrobbantották és a vasúti 'közlekedés helyreállítása óta nem lehetett még újjáépí­teni, hanem beérték azzal, hagy cölöpökkel alátámasztották. A gyorsvonat első mozdo­nyának vezetője természetesen éjszaka nem vehette ésizire a veszedelmet és ráhajtott az alámosott sínekre. A mozdony az aliapnéíküH' •síneket suiíyálnáli 'fogva teljesén Szíátnyíbimlta Jéis sínek nélkül szaladt rá a hidra, amely meg litmgott és nem bírva a két erős mozdony ter­hét, széthullott. A 'két mozdony erre bele­zuhant a megáradt folyóba és magával rán­totta a két. harmadosztályú kocsit ás, ame­lyen a katonák utaztak. A vonat többi rész-e elszakadt'és a töltésen állva maradt. Hogy a folyóban mi történt, azt senki emberfia inam tudhatja. Az ellső mozdony vezetőjének, agy katonai szolgálatot teljesítő német katonának sikerűit kievickélni a vízből és .partra jutnia. Alig hogy kánt volt, fölrobbant a mozdony gőzkazánja. A folyóba .esett emberek, akik legnagyobbrészt aludták a szerencsétlenség bekövetkezésekor, ott vesztek. A halottak -száma körülbelül kétszáz. Igen sekan vannak sebesültek is, akiik a többi koosilkbani utaztak és akiket a heves .lökés, ami a vonat elsza­kadásakor bekövetkezett, a kocsi oldalához vágott. Egy imásik vasutas, aki szintén az or­isovai gyorsvonattal érkezett meg Temesvár­ra. még ezeket a kiegészítő adatokat be­szélte .ét a niagv vasúti szerencsétlenségrőá.: — A két mozdonyon kívüli nemcsak két háiimiadosztáiyu, .'hanem két másodosztályú kocsi is beleesett az Oltba. Ezekben a ko­csikban katonatisztek és' polgári utasok utaz­ták. Az egyik mozdonynak fölrobbant a ka­zátnja ós utána nyomban egy kocsinak a gáz­tar tány a és ott égtek félig ia vízben elmerül­ve. Borzalmasan világították meg a szeren­csétlenség sz-inihelyét. A katonák és polgári -utasok, akik a lezuhant kocsikból ki tudtak meneküllnái és akiket a viz és a tüz egyaránt fenyegetett, ott lubickoltak az Olt hideg hul­lámaiban. A vas-utiasoik és a többi kocsik uta­sai nekiláttak a mentésnek és sikerült is egy csomó embert kiszabadítani. A halottak szá­ma igy is jóval felülhaladja a százat, a sebe­sülteké pedig lehet kétszer ennyi. A kifogott halottakat végigfektettiék a parton, a sebe­sülteket pedig elhelyezték az épen maradt kocsikban. Nyomban segélyvoniat-ot kértek Krajováról és Bukarestből. A xiienetes vasút: katasztrófa ügyében a nyomozást meghidntották. Ez föl fogja de­ríteni á borzalmas szerencsétlenség részleteit és megállapítja, hogy.kiket terhel a felelős­ség. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy virágüzletemet a mai kor legfokozottabb igények­nek megfelelően megnyitottam. Élővirágokat, délszaki növényeket, esküvői és alkalmi csokrokat, arrangementeket, művészi- és gycszkoszo­rukat, stb. Ízléses, modern kivitelben szállítok. Tisztelettel KÖRMENDINÉ Szeged, Széchenyi-tér 15. szám. (Kék csillag melleit) Főüzlet: Budapest, VI., Teréz­körut 37. (Britannia-szálló mellett.) HÍREK Hajőszülés ellen csakis az ártalmatlan Leinzinger-féle „Hajrestorert" használja. Ára 2.— K. Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged Széchenyi-tér. ooo — Dutka Ákos kereskedelmi és iparka­marai fogalmazó lett. Nagyváradról jelentik: Dr. Moskovits József, a kereskedelmi és ipar­kamara elnöke Dutka. Ákost a fogalmazói teendők végzésével megbízott szakdijnoki ál­lásra kinevezte. — Az árvaszéki elnöki állás. Szombaton délben jár le a pályázat az árvaszéki elnöki állásra. Eddig Károm pályázat érkezett be a szegedi főispáni hivatalhoz: Ferenczy Béla árvaszéki ülnök, dr. Temesváry .Géza helyet­tes rendőrfőkapitány és dr. Zámbó György árvaszéki elnökhelyettes pályázata. — Návay bérbeadta a birtokát. Aradról jelentik: Návay Bajos, a képviselőház volt el­nöke, földeáki 2300 holdas birtokát kisholdan­kint 90 koronáért bérbeadta egy évre egy kon­zorciumnak, amely részvénytársaságot alakí­tott a birtok kihasználására. Návay jelenté­keny szánm részvényt vásárolt és a gazdál­kodás irányításában is résztvesz. — A Nyugat-estély. A Szegedi Ujságirók Egyesülete, amely már megalakulásakor egyik programpontjaként tűzte ki irodalmi és művészi események rendezését, a Nyugat estély rendezésével beváltja programját. Az irodalmi est, amelyen közreműködnek a mo­dern magyar irodalom legjobb csengésű ne­vei, az uj magyar lira és esztétika reprezen­tánsai, felejthetetlen szépségű, művészi és lel­ki élménynek ígérkezik. Babits Mihály, Ju­hász Gyula, iSchöpflin Aladár és Földi Mi­hály az élőszó, a közvetlenség erejével fogják még inkább magukhoz vonzani a közönséget. A Nyugat íróival jön Palay Matild, az Opera­ház neves művésznője, aki Ady, Babits, Ig­notus—-ÍReinitz dalokat ifog énekelni és szere­pel Odry Árpád, a Nemzeti Színház nagyhí­rű művésze, aki a modern litteratura legkivá­lóbb interpretátora. Az estély iránt, amely ok­tóber 19-én lesz a Tisza-szálló nagytermében, páratlan érdeklődés mutatkozik. lAz intelli­gens közönségnek még nem kínálkozott ked­vezőbb alkalom művészi szórakozásra. Jegyek az estélyro a Várnay-féle könyvkereskedés­ben kaphatók. — Félegyháza törvényhatósági város lesz. A szomszédos Félegyháza törvényhatósági joggal felruházott város akar lenni. A város képviselőtestületének erre vonatkozó indítvá­nyát a legutóbbi közgyűlésen már el is fo­gadták, egyben utasították a városi tanácsot, hogy vizsgálat alá vegye a kérdést abból a szempontból, ihogy ez az átalakulás mennyi­ben 'lenne előnyös a városra. — Halálozások. A város mérnöki karának gyásza van. Meghalt Lasspalhier Kálmán, nyugalmazott államvasüti főfelügyelő, aki hét esztendővel ezelőtt a város szolgálatába állott és a mérnöki hivatal világítási és víz­ügyi osztályának a vezetője volt Péntek reg­gel szívszélhűdés következtében hunyt el. Va­sárnap délután 4 órakor temetik a Petőfi-ut­ca 6. számú gyászlházból. — Hosszas szenvedés lután meghalt özvegy Márer Salamonná, Grün Eszter. 63 esztendőt élt és kiterjedt ro­konságán kiviil öt gyermeke gyászolja, köz­tük Márer Ármin és Gyula. Péntek délután temették el nagy részvét in ellett a Boldogasz­szony-sugárut 31. számú gyászházból. NAGY BUTORARUHÁZ. Régi elismert kárpitos üzletemet és műhelyemet kibővítve egy nagy bútoráruházzal, melyet a Kárász-utca és Klauzál-tér sarkán (Gaál-palota) megnyitottam, hol a legfőbb kivitelű uriszalonok, ebédlők, hálószobák, ugy mint teljes lakberendezések méltányos árakban kaphatók. Tisztelettel Braun Mihály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom