Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-08 / 232. szám
6 DEL.M AG Y ARORSZAG Szeged, 1918. október 8. rillésére. A mozgalomnak az a célja, hogy ,a szellemi mfunkásság az eljövendő demokratikus átalakulásba^ méltó szerepiiez jusson. Az előíkészitő munkálatok már annyira előrehaladtak, hogy rövid időn beiül megtörténik ai megalakulás, még pedig vagy .,Széliemi munkáspárt" vagy „Szellemi munkások politikai szövetsége" cimmel. — A villamosvasút ügye. Mióta a közgyűlés (foglalkozott ,a villamosvasút megváltásának kérdésével, csaknem napirenden halunk h'irt a Villamosvasút ügyiéről. Hétfőn vé'gre már majdnem a döntés küszöbére 'került a dolog. Dr, Szalav József rendőrfőkapitány referálta, hogy a közgyűlés. M'letve a tanács által kiküldött bizottság szombaton délután ankétet tartott abban a kérdésben, hogy mit és milyen irányban .vizsgáljon a villamos-, vasút ügyéiben. ,Az ankét eredményéről részletes jelentést majd csütörtökön tesz, de már most jelezni kívánja, hogv a kereskedelmi minisztériumtól szakközeg kiküldését ke'.ll, kér,ni a vizsgálat .megejtésáhez. A tanács .fölhatalmazta a főkapitányt, hogy a tanács nevében ilyen irányú föliratot intézzen a kereskedelmi miniszterhez. Ezután tárgyalás •indult meg a tanácsban a'rról, hogy mit kellene tenni a villamos vasat ügyében — majd csütörtökön, amikor ismét a tanács elé kerüli a kérdés. Végül is egyhangúlag abban áE'apod+ak meg, hogy a szerződés, valamint •köztér-használati engedély alapján fölszólítják a közüti vasút részvénytársaságot arra, hogy harminc nap alatt segítsen a mutatkozó bajokon. A villamos vasú tat ez alatt az 'idő 'alatt ellenőrizni fogják és ha ugy találják. hogy a villamosvasút a bajokat nem .orvosolta, a város, közigazgatási uton kilencven napi házikezelésbe veszi a villamost, természetesen a személyzet megtartásával. .Ez idő alatt pedig a város a társaság költségére beszerez majd' mindent és kijavíttat •mindent a villamosnál. — Gondatlansággal vádolt orvos és gyógy szerész. Nagykikindáról irják nekünk: Ez év május havában a Csekouics-féle uradalom Leóna-majorjáfean három asszony tífuszban megbetegedett, A majornak van odakünn egy kézi gyógyszertára, ahonnan a betegeket ellátták orvossággal. Egy alkalommal egy szolga bement Németcsernyére, az uradalom orvosához, dr. Muraközy Dezső kör-orvoshoz és kért egy karbólsavas receptet. Az orvos megírta- a vényt, a szolga elment Tronic vitz Gusztáv gyógyszerészhez, aki töménysav helyett folyékony anyagiban szolgálta ki. Ez az üveg is Irekerült e kézi gyógyszertárba és egy Velimár Vei inka nevű tót asszony, aki olvasni nem tudott, ebből a folyadékból egyegy kávéskanállal - ad'ott 1>e a három jelentkező betegnek. Mindhárman másnap megholtak, mire az eljárás hivatalból megindult dr. Muraközy orvos és a gyógyszerész, valamint a tót asszony ellen is. Szombaton tárgyalta ezt az ügyet a nagykikindáf királyi törvényszék dr. Sehweiger táblabíró elnökletével. A vádlottak ártatlanságukat hangoztatták. A tót asszony, aki a karbolt beadta, eltűnt. A megjelent dr. Miiller Adolf törvényszéki orvos is a vádlottak álláspontjára helyezkedett és vallomása során kijelentette, hogy sem az orvos. sem a gyógyszerész kötelességmulasztást nem követtek el. Dr. fúerényi Miklós zsombolyai ügyvéd védő, a fennálló rendeletekkel bizonyította, hogy a .kiszolgáltatás szabályszerűen történt, az orvos pedig Bem láthatta előre, hogy abból egy gyámoltalan tót. asszony tifuszLetegeknék akar adni. A 1 örvényszék hosszas tanácskozás után dr. Muraközy Dezső orvost és Pronievitz Gusztáv gyógyszerészt a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége alól felmentette. Az ügyész felebbeaett az ítélet fellen. — Az árvaszéki elnöki állás betöltése. Az októberi városi közgyűlés foglalkozik a dr. Pál-fy József országgyűlési képviselő nyugdíjaztatásával megüresedett árvaszéki elnöki állás betöltésével. Az állásra már kiírták a pályázatot és eddig' két pályázat érkezett he. Egyik Feremzy Béla árvaszéki ülnöké, a közélelmezési hivatal helyettes vezetőjéé s a másik dr. Temesváry Géza helyettes főkapitány kihágási biróó. Persze, a küzdelem nem kettejük közt fog lefolyni, miután az állásra még sok reflektáus van. — Levelet lehet küldeni Oroszországba. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint Oroszországba való magánforgalomban még ajánlott levelek is küldhetők és bármely nyelv használható. Titkos irások és gyorsírás nincs megengedve. A bérmentesítésre vonatkozólag a nemzetközi díjszabás érvényes. — Rendbehozzák Ujszegédet. Szegednek egyik legszebb és legértékesebb része: Újszeged csaknem tönkrement a háború folyamán. Nem volt, ak'i a rendét fömartsa 'a hajdan gyönyörű park tükrök között, amelyek így legnagyobbrészt tönkrementek. Végre olyanná vált a helyzet, hogv a tekintetes tanács maga sem nézhette tét Uniti tovább az Aljszegedi park kiáltó pusztulását. Dr. Ga.il Endre kultur-tanáicsos átiratot intézeti a szegedi á'llornásparancsnokságaoz, amelyben embereket kért a park kijavítására. Az átiratra most érkezett meg a válasz, az állomásparancsnokság készséggel tesz eleget a város kérésének. A tanács hétfői iilésén mutatta be az állomásparancsnokság válaszát dr. Gaáíl. A tanács a választ köszönettel tudomásul vette. -- Felhivás az iparosokhoz. A legutóbbi időben több íziben előfordult, hogy a katonai raktárak oly kisiparosoknak, akik lábbeli szállítást vállaltak a hadsereg részére, nem teljesen megfelelő bőranyagot adtak ki, ugy, hogy a vállalkozók abból az anyagból az előirt, eipőszániot elkészítem nem tudták. Ennélfogva a kereskedelemügyi miniszter ur intézkedett a katonai hatóságoknál, hogy ilyen esetekben a ruhatárak bizonyos többletet, is szolgáltassanak ki, amely a megrendelt szállítás elkészítésére elegendő. láz a többlet a kiadandó mennyiség 25 százalékát nem haladhatja meg. Minthogy utólagos panaszok nem vétetnek figyelembe, a szegedi kereskedelmi és iparkamara felhívja a vállalkozó iparosok figyelmét, hogy az anyagot mindjárt a kiadás alkalmával vizsgálják meg és amennyiben szükségesnek látják, kérjék a többletmennyiség kiadását. A katonaságnak nincs joga rekvirálni. A temesvári katonai parancsnokság távirati intézkedéséből kiderült, hogy ,a katonaságnak nincs joga a rekviráláshoz, legfeljebb a hatóság jóváhagyásával vásárolhat. Az érdekes távirat, amely Szeged hatóságához is megérkezett, a következő: Hivatkozással a hadügyminiszter rendeletére, ezen katonai parancsnokság területére esetleg érkező német vagy saját alakulataink és intézmények semmi esetre nem rekvirálhatnak, hanem csak is a front mögöttes esapatestek részére előirt szabályok szerint érvényes árak betartásával vásárolhatnak, mindenkor a katonai állomásparancsnokságok és politikai hatóságokkal egyetértve. Esetleges véleniénykülönhözet.ekAz őszi és téli idényre Velúr és bársony kalapokban állandó raktár. Fátyol, szalag, virág- és toll-tüzékek, gyöngy hímzések, betétek stb. nagy választékban. Szőrme alakitások a legszebb kivitelben készülnek Horváth Mihály- utca 7. szám. női kalap divattermében. Tanuló és kézlleányok felvétetnek. nél a katonai parancsnokság döntése kikérendő. — Rablógyilkosság a fővárosban. Budapestről jelenti: A Népligetben vasárnap reggel egy negyvennyolc év körüli munkásember holttestére bukkant, egy rendőr. A megállapítások szerint az áldozatot előbb megfojtották, majd fejszecsapásakat mértek a fejére. Az arca a felismerhetetlenségig el volt, torzulva. A rendőrség széleskörű nyomozást rendelt el, de eddig még a tettes nem került kézre. Htólag megállapították, hogy az áldozat Nagy János 48 éves szíjgyártó segéd . — Egy évi börtön gyermekgyilkosságért. A szegedi törvényszék hétfőn tárgyalta özv. Ginder Sándorné maikói tanyai asszony gyermekgyilkossági bűnügyét, Az asszony, akinek az ura hősi halált balt, viszonyt folytatott egy orosz hadifogollyal. A bűnös viszonyból gyermek született. Özvegy Ginder Sándorné elkergette a muszkát és fiát nyolc napos korában megfojtotta. A tárgyaláson az asszony mindent bevallott. Azzal védekezett, hogy. gyűlölte a gyermeket és nem birta volna eltartani. A törvényszék az enyhítő körülmények figyelembevételével a gyermekgyilkos asszonyt egy évi börtönre ítélte. — A kereskedelmi- és iparkamara ülése. A szegedi kereskedelmi és iparkamara kedden délután 4 órakor tartja e havi teljes ülését a következő tárgysorozattal: A jegyzőkönyv hitelesítésére két tag kiküldése. Elnöki jelentések: A háborúval kapcsolatos kormányrendeletek bemutatása. Báró Szterényi József kereskedelmi miniszter üdvözlése. A kereskedelmi miniszter leirata a szeszes italoknak suly szerinti mérése tárgyában. Kamarai fölterjesztés a méz forgalmának szabályozása ügyéhen. Jelentés a kamarai alapítványok ügyéről. A tök ef el emelések korlátozása. Kormányakció az áruuzsora letörésére;. A háborús központokat ellenőrző állami hivatal fölállítása. Szociális törvények előkészítése. A háborúból visszatérő kisiparosok és kiskereskedők támogatása. Hadirokkantak az ipari pályákon. A kereskedelem és a hatósági közellátási hivatalok működése. A kamara akciója az iparoktatás fejlesztése érdekéhen. A kamar állásfoglalása az építőanyagok lefoglalásáról szóló rendelet tárgyában. Az üveg- és porcellán kereskedés képesítéshez kötése. Külföldi vagy önérdekek védelmére szolgáló szervezet megalakulása. Segélyek és ösztöndíj-ügyek : 1. Wodianer-aJap kamatainak odaítélése. 2. Kürtíhy Géza kiviteli akadémiait hallgató ösztöndíj iránti kérelme. .3. Tornyai János keleti ker. akadémiai hallgató ösztöndíj iránti Icérelme. — Vásári esetek. Bárányi Jánosné a villamos kocsiljan elvesztette a 2000 koronánál nagyold) összeget tartalmazó pénztárcáját. A villamoskocsi kalauznője megtalálta az értékes tárcát és visszaadta tulajdonosának. Nem volt ilyen szerencsés LazgaUner Tibor honvédönkéntes, akitől az ujszegedi vigadóban ellopták köpenyét, derékszíj ját és sapkáját. Pákai Mihály makói földmivest nagyobb károsodás érte. A Rudolf-téri piacról ismeretlen tettes elhajtotta a kocsiját, két lóval együtt. A kocsin só, tojás és egyéb élelmiszerek voltak. Kára meghaladja a 2000 koronát. — A Zrínyimtca 14. szám. alatt lakó Pignitzky Ferenc lakását álkulccsal felnyitották és különféle ruhaneműit ellopták. Ezekben az ügyekben a rendőrség a nyomozást megindította. — Beiratások a városi nyelviskolába. Szegad szab. kir. város felügyelete alatt álló nyelviskoiában a beiratázok f. hó 26-án kezdődnek (beiratások d. e. 10—12-ig, d. u. 6—8-ig.) Francia nyelvet tanit Jakab Dávid tanár, német nyelvet Paupert Józsefné, angol nyelvet Bineth Emilia. Telefon: 14—11. (Városi felsőkereskedelmi iskola,) Hajőszülés ellen csakis az ártalmatlan Leinzinger-féle „Hajrestorert" használja. Ára 2.— K. Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged Széchenyi-tér.