Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)

1918-10-06 / 231. szám

Szeged, 1918, október 6. DÉLMAGYARORSZÁG 2. A népek és tartományok egyik fejedelemtől a másik kezébe nem dobálhatók ugy, mint a paraszlfigurák a saktáblán. 3. Minden területi szabályzásnak, amely a háborúval kapcsolatos, az ottlakú népek érdekében és előnyére kell történnie. 4- Minden valóban megokolt nemzeti törekvést a lehetőség határain belül ki kell elégíteni, de anélkül, hogy a régi nehézségek fenmaradjanak, vagy különösen ujak támadhassanak. Áll ez első sorban azokra az aspirációkra, amelyek Európában és az egész világon megbolygathatnák a békét. Az általános béke ezen az alapon azonnal megtárgyalható lesz, addig pedig, amig erre sor kerülhet, nem tehetünk egyebet, minthogy tovább haladjunk az eddig járt uton. A mi véleményünk szerint ezekben az alapelvekben mindenkivel meg lehet egyezni, Németországi katonai és annexionista párt kivételével. Teliát a béketárgyalások ezek szerint az alapelvek szerint indulnának meg. Az uj bolgár cár manifesztuma Szófia. október 5. Boris 'bolgár, cár manifesztumban közüli! a néppel, hogy Ferdinánd! bolgár cár lemondása folytán a trónra lépett és bejelenti, hogy 111. Boris név alatt éticgíulja Bulgária cári trónját. Támaszkodva a bolgár népre és a Mindenható védelmiére, felüliv minden bolgárt, Ihogy sorakozzék a ír,ón köré és nyújtson támogatást, hogy fdiiesitlies's'e a haza Iránt vállalt szent kötelességet, amely a legnagyobb megpróbáltatások Idejét éli át. Gröber, Scheidemann és Erzberger tárcanélküli áiiamtitkárok Berlin(, október 5. Gríöber, Scheiiiemaiiji és Brzbergkn birodalmi 'képviselőket kinevezték tárcanéliküfi áfámtitkároknak. Payer• birodalmi képviselőnek a imost fölállítandó birodalmi munkaügyi hivatali államtitkárává vaíió kinevezése is megtörtént. Németország Magyarvrszág állami integritásáért Berlin, október 55. A bécsi politikai! események az itten,i politikai köröket rendkvül élénken fo'gíalkcz'tatják. Általánosan uralkodó vélemény, hogy Mugyuír^/js^rte állami ínr ieg)riíjfisát meg kell ódpi, miután egy erős Magyarország 'szükséges Németország részére. Egész Ausztria föderatív mozgalmáinak a délszláv kérdésben Magyarországgal) szemben rendkívül elővigyázatosnak keli lenni. •uatwnwia POLITIKAI HÍREK. Budapesti tudósítónk teiefonjeleatése. (Az elleuzéki pártok Wekerle és Burián távozását követelik.) A 48-as alkotmánypártból kivált képviselők tanácskozása során megáflapifötták, hogy az úgynevezett jobboldali koncentráció terve végleg [meghiúsult. A baloldali pártok föltétlenül ragafszMdnak Wekeple éi Bifrián Uívpkfístifidg még a kép vfseiőfuíz összeillése elölt. Wekerle egyöntetű manifesztációi szeretne biztoisiitani a 'képviselőházban, de az ellenzéki képviselők szerint erről szó sem lehet, amiig Wekerle átPa kormány élén és e vannak szánva arra, hogy a Ház ülésén oly formában és módon juttatják ezt kifejezésbe, Ihogy Wekerle nem maradhat a helyen Szellenjidézés. Jöjj kicsi asztalkám, hadd társalogjak általad a túlvilágnak egy nagy szellemével, ki innen-onnan másfélszáz esztendő óta bolyong a mérhetetlen nagy űrben, melynek örök lakói számára nincs. akadály és távolság . . . Leszedem a csipketeritődet, porcellánvázádat a benne illatozó rózsákkai, mik beszagositják az alkony homályába burkolódzott; szobámat, melynek tapétás falain aránykeretes olajfestmények emlékeztetnek hűséges barátok mii vészlel keire. A széles könyvállvány polcairól is szelíd hangokat vélek hallani, iróemberek kedvesen csengő szavát, kiknek részint kihullt, részint ma is forró szivük a barátság és szeretet jeléül küldték el, annak idején, könyvbe foglalva lelkük kincseit . . . Jöjj kicsi asztalkáin, a megbántott lélek most a miszticizmus arány,serlegéből akar néhány balzsamos kortyot felhörpinteni, hogy áltatván magát a porladó ősök vigasztalásává], elzsongitsa háborgó idegeit. Igy beszélt egy szeptember végi napáldozatkor egy öreg költő, akinek fonnyadt volt az area, mint egy rokkant színészé és haján ezüstként csillogott az élet, deres lehelete. Egymaga volt a szobában, kint az ablaka előtt bánatosan susogott a gömbalkác lombja, mely ben olyanok voltak a megsárgult levelek, mint fekete haj,fürtben az ősz hajszálak . . . Egy ideig mélázgatótt még, azután odacsoszogott a háromlábú karcsú asztalkáihoz, leszedegetett róla mindent s egy széket húzván maga alá, leült. Vékony, fehér ujjait ráfektette a sima asztallapra és várt. Várt talán öt percig. Aztán ismét megszólalt: — Kedves szellem, ha jelen vagy ,adj maadról életjelet. A kis asztal mélyen a költő felé hajolt. — Senár szellemével óhajtanék beszélni. Most pár másodpercig várt. Egy festményre Szegezte tekintetét s ebben a percben olyan volt, mint egy öreg abbé, aki a Madonna előtt térdelve, könyörög. A kis asztal megint meghajolt. — Jelen van Senár szelleme? Újra megbillent a karcsú asztalka s ekkor fölragyogott a költő szeme. — Üdvözöllek drága ősöm . . . Egy rejtélyt szeretnék tőled megtudni, mely régóta éget, mint leány,szivet -a szerelmes álom, imondd kertek, felelni fogsz? Az asztalka meghajolt: igennel felelt, — Az ábc-t sorolom fel, minden betűnél, mely válaszodat együttesen kifejezi, adjál jelt ... fis most megkezdődött a.' szeánsz, mely ünnepélyes és kéjesen izgató. — Te vagy dédapó, ki atyám elbeszélése szeri nt öreg elszászi paraszt voltál és szép szülőhazádtól elszakított a sorsod, hogy öregségedre idegen föld rabja legyél? . . . Te vagy az, aki alacsony falusi ház füves udvarán vasárnap délutánokon elálmodoztál egy szerelmes,szivii királyasszony politikai intézkedésének következményein? — Igen. — IÉIS olyan nyelven beszélgettetek ti, öregek, amelyet a fiatalok nem értettek meg. — Igen. Utolsó imámat is francia nyelven mondtam el. Ez volt az anyanyelvein. — Dédapó, mik voltak az őseid? — Atyám gárdista volt és Dettingennét esett el a hazáért. — Mondd tovább. — Nagyatyám híres ember volt, a Vogézek tüzes borát itta és a párisi ehansonettoknák irt kedves dalokat. — IIoipp! — pattant fel idegesn a költő... Ez az, dédapó, amit tudni akartam. Szóval komédiás volt a javából. Irt dalokat s ezeket hárfán pengették mulatozó embereknek. — A neve ma is él. Büszke vagyok rá. — És te miért nevelted a fiad csizmadiának? — (Mert a csizmadia tudja csak, hogy a munkának milyen édes a gyümölcse. Őreá is büszke vagyok. Hétven éves koráig dolgozott és becsületesen halt meg. -- A többit tuidüm dédapó, köszönöm. A szobában ekkorra teljes sötétség lett. A költő visszatette helyére a pulituros asztalkát, ismét leterítette és gyengéden visszaillesztette a virágokat. Azután felcsavarta a villanyt. Az íróasztala elé ült a karosszékbe és rágyújtott. A vastag szivar csakhamar kékes füstfelhőket bodorított a költő feje fölé. — Ez az átöröklés . . . Egyik ősöm költő volt. Az ő kristálylel.kének rímei csendülnek vissza tehát bennem! . . . Szegény, szerencsétlen flótás, ha tudta volna, hogy mily nehéz életet zúdít hatodizigleni. ivadékára, talán utcaseprő lett volna és ahelyett, hogy Írogatta az énekeket, a tisztán mosott utcaburkolaton a párisi chansonettelk arany,pillangós cipellői nyomában dúdolgatta volna a dalokat .. . Nevetséges dolog! . . . Lehet vájjon a vérnek parancsolni? ... Az egyik a kártyáért őrjöng, a másik a verseny paripák ért. Akit a sors megvert, az a" Múzsa előtt hajt fejet és azt imádva dicsőíti. lA nagyapám csizmadia volt, az apám örökölte tőle ezt a művészetet s a műhelyt, amelyből becsülettel távozott a mester, átvette az apám, hogy legyen mit hagyni reám örökségül. Ő is becsületes maradt s igy tűnt el a névtelenek közé. Én mit csináljak a kaptafákkal? . . . Tűzre rakjam? . . . Szegény ország! . . . Te csak a rangot ösmered, a kaptafáknak pedig csak az illatát. Ezeken a prózai dolgokon forgatta elméjét egy darabig, azután áttért a költészetre. A lelke lassankint átszellemült. Érezte a tavaszt, a márciusi ibolyák finom illatát és a lágy szellő súlyúiét, mely cirógatja és kéjesen csókolja a hevülő arcot. Hallotta az újraébredt természet szívverését, a gályák halk zenéjét, amint egymáshoz simulva köszöntik az, éltető napsugarat ... A virágok színébe, leheletébe merült el a lelke s a tekintete a fehér bárányfelhőkön pihent az égnek világoskék mezőjén. Azután a pacsirta énelke szállt fellé a ringó gabonák közül és képzeletében csokrot kötött a, búzavirág és pipacsok táborából ... És rendre sorakoztak utána a faluik és tanyák lakói, az egyszerű paraszti emberek, kiknek tiszta szeméből az erkölcs ós a becsületesség mosolygott, duzzadt kebllü fehérnépeihől pedig a munka és a szorgalom fölénye áradt széjjel a tömegben. Mindez olyan volt most a fáradt költő ábrándozásában, mint templomi muzsika, mely megragadja a sziv és lélek minden érzését. És ekkor ért ahhoz a bántó epizódhoz, mely őt, a népszerű költőt olyan méltatlanul érte. Az Urakházában volt egy őszi délután, ahol copfos tudósok, diplomás emberek és egyéb szellemű arisztokraták ültek s egy nagyobb munkának vajúdásánál bábáskodtak. Ő hallgatott, mert rövid volt a haja,, bár érezte, hogy az ő lelke itt is megtalálná a maga húrjait s ekkor egy darázscsipés érte, melyre fájdalmasan fölszisszent.' Valami a fejéhez ütődött, a redves kaptafa talán, amit ősi jussban örökölt, S ez mélyen megsebezte a lelkét, nem szólt, csak takargatta a sebét, melynek fájdalmától ezen a szeptember végi vasárnap délután szomorúan felsóhajtott: •— Csodálatos világ, csodálatos világ! Azután rácsukta tentatartójára a fedelet, az aranytollat, melyet az elismerés juttatott neki egykor, selyempapirba takargatta és a fiókjába zárta. És mindennek a tüzes vogézi borok ivója volt a,z oka, akire most akadt rá az együgyű szellem idézéssel. Cras. A központi hatalmak és Bulgária közt megszakadt az összeköttetés. Budapest, október. 5. Budapestre érkezett m a gáti jelentós szerint Bulgáriával való összeköttetésünk teljésen megszűnt, csupári a Budapes'ttél való összeköttetés maradi ' fenn. Várnánál az átrakodás ímegszünt.