Délmagyarország, 1918. október (7. évfolyam, 226-259. szám)
1918-10-23 / 247. szám
Szeged, 1918. október 23. DfiLMAGYABORSZÁG 5 Áttér a szarajevói merényletre és a hadüzenetet itthon közvetlenül megelőző eseményekre. Kijelenti, hogy ellene volt •minden olyan törekvésnek, amely végszükség nélkül a háborút választotta. Hivatkozik egy Ferenc Józsefhez a szarajevói gyilkosság után 11— 12 nappal intézett fölterjesztésére, amely szerint a balkáni helyzet várható kialakulására tekintettel nem járult hozzá oly eljáráshoz, amely provokálná a fegyveres beavatkozást. A mai helyzetről ezeket mondta: — Most már keresnünk kell a békét. Nem a mi szemünk előtt lebegett, az összes népek jó voltát, szabadságát, biztonságát egyaránt védő alapon, hanem az ellenségeink által elibénk szabott alapon megtettük a lépést a Wilson-féle tizennégy pont elfogadására. Erre a lépésre tegnap kaptuk meg a választ. Ez a válasz bizonysága annak, hogy a velünk szemben álló nagyhatalmakkal kizárólag érintkezésben álló belső ellenségeink rágalmainak mekkora tért lehetett hódítani. Szükséges, hogy közvetlen eszmecserébe léphessünk ellenségeinkkel, megadhassuk a kellő fölviliágositásckat közvetlen eszmecsere utján nekik. Nekünk oda kell törekedni, hogy tovább tűzve a kézbevett, fonalat, ellenfeleinket mentől előbb meggyőzzük arról, hogy mii őszintén, hátsó gondolat nélkül ráhelyezkedtünk az általuk hangoztatott elvi alapra, hogy mi hajlandók vagyunk annak konzekvenciáit levonni és viselni. Azután rátér a cseh és jugoszláv kérdésre. Tót polgártársainknak nagy zöme teljesen hü, megelégedett polgára a nemzeti magyar államnak és teljesen idegenül állanak a cseh-tót állammal szemben. A jugoszláv nemzeti tanács tulajdonképen elsikkasztotta a horvát nemzetet. Nékünk föl kell szabadítani a horvát nemzetet az alól a terror alól, amely alatt a nyakán ülő és a nagyszerb irányba vezető klikk tartja és terrorizálja. — Egyik legfőbb föladatunk, hogy biztosittassék az oszág határainak védelme. A dinasztiára nézve is a legnagyobb 'horderejű életkérdés, hegy Magyarországot megtartsa. Mert végzetesebb esemény a dinasztia szempontjából sem következhetnék be, mintha egy ellenséges betöés összes katonai és politikai •következményei beállanának. Ezután rátér arra, hogy az országban az utolsó hetekben gombamódra lép föl egy defétista és antantpárti sajtó, amelynek rendszeres perfíd törekvése megmérgezné a magyar nemzet közhangulatát. Végül az erők egyesítésére szólítja föl az összes pártokat. Utána Fényes László szólal föl. Kijelenti, hogy az erőszak és a korrupció vitte oda az ország lakosságát és a nemzetiségeket, hogy idegen államok felé fordult a szemük. Nem kutatja, hogy a dinasztiát micsoda érdekek vezették, amikor a háborúba lépett, de a dinasztia magával rántotta a nemzetet ebbe a rettenetes háborúba és volt kormányunk, a mely szolgálatkészen odaadta magát ennek az irányzatnak. A békét megkötni csak azoknak van jogosultságulk, akik kezdettől fogva igazán és becsületesen hirdették a wilsoni eszméket, mint Károlyi Mihály. Ezzel az ülés véget ért Legközelebbi ülés szerda délelőtt 10 órakor lesz. pi Hatszáztiz spanyolbeteg van Szegeden. Egy nap alatt nyolcvankilenc uj megbetegedés, négy haláleset. (Saját tudósítónktól.) A spauyahiáthának járványszerü . terjedése ügyében, mint részletesen beszámoltunk róla, vasárnap ülésezett a közegészségügyi bizottság, amely a fenyegető veszedelemre való tekintettel kimondta járványbizottsággá való átalakulását. A védekezést illetőleg egész ser szigorú intézkedést léptetett életbe a járványbizottság, sajnos,, a védekezés gerince, az eküllönités lehetősége megsemmisült. Azt tervezték ugyanis, hogy a Szent György isikólai üresen álló.katonakórházat fogják berendezni majd a spanyolnáthás betegek járványkor házának. Mint megírtuk, a temesvári Miíiterkommandó a kórházat nem engedi át a városnak. Ezzel az a helyzet állott elő, hogv a spanyofoetegeket nem tudják elkülöníteni, vagyis a fertőzés elé nem tud a város gátakat emelni. A járványkórházban és a kórházban tudniillik nincsen hely. A járvány egyébként hatalmas méretekben terjed. Keddre beérkezett a főorvo.si hivatalhoz minden szegedi orvos jeíbntése a spanyólmáthás betegekről. E szerint. Szegeden vasárnap:g 480- megbetegedés helyett 529 megbetegedés történt. Ehhez a számhoz kedden délig ujabb n'vc cvankiere megbetegedést jelentettek, mint legújabb szaporulatot. Igy ezidőszerint hitfszáútizennyok spanyolbeteg van Szegeden. E hő 15-ig, mint azt megírtuk már, öt spanyo!betegségből származó halálesetet jelentettek a főorvosi hivatalnak. A mu.lt hét folyamán a halálozások száma harminchétre emelkedett. Vasárnap ujabb négy és hétfőn hárem spanyolnáthás halálozás történt Szegeden, ami 'azt mutatja, hogv a járvány állandó emelkedésben van. A főorvosi hivatal megtette a szükséges intézkedéseket a járványbizottság határozatainak végrehajtását illetőleg. Az orvosi inspekciőzás terve azonban módosítást szenvedett. Miután a városházán nincsen alkalmas •hely az inspekciós orvosok -részére, az orvosok odahaza fognak inspekciózni. Hogv -azonban. a kocsikeresés ne vegyen el minden időt és ne tegye lehetetlenné az orvosi segélyek nyújtását, a főorvosi hivatal a rendőrkapitánnyal ugv intézkedett, hogv a városháza előtt éjszaka állandóan két bárkocsis tartson inspekciót. Az inspekciós bérkocsisok az ügyeletes rendőrtisztviselő intézkedésére mennek a fél hivására a doktorért. Kérdést intéztünk dr. Wőlff Ferenc tiszti főorvoshoz a járvány terjedését illetőleg. A főorvos ezeket mondta munkatársunknak: — Egyelőre nem látunk még tisztán az első napokban. A .megbetegedésekből származó halálozási arány matatja majd meg a betegség suiyosságát. Nagy baj, hogv csaknem ölhetett kezekkel keli nézmnh a járványnak .a' ármiiyen terjedését, miután nincsen kórhazunk. ahol a betegeket elkülöníthessük. Most már minden reményem csak abban van, hegy a jó idő maga fog vége* vetni a járványnak. Uj kórház berendezésőröl a mai viszonyok mellett szó sem lehet, a meglevőkben pedig nincsen hely. A katonaság a Szerbiából elszállítandó betegek részére tartja főn a Szent György utcai kórházat. A járványbizottságnak minden más rendelkezésére nézve intézkedtünk már, igy különösen az orvosoknak katonai szolgálat alól való mentesítése ügyében. — Hogy a járvány terjed-e. vagv csökken, arra nézve a legközelebbi napok adják meg a feleletet, amikor a bejelentések rendszeresek lesznek. Annyi azonban már most .is bizonyos, hegy a helyzet komoly. A tifusz és vérhas-megbetegedésekre nézve ezeket mondta a főorvos: —- A tifusz és vérhas nem terjed, nem is lépett föl járványszerüleg, bár a megbetegedési és halálozási arány kétségtelenül felülemelkedett a normálison. A főorvosi hivatal keddre elkészítette az október hó első napjától október 15-ig terjedő időről szóló egészségügyi kimutatást. E szerint a fél hónap alatt bárányhimlőben rneg betegedett egy. spanyolbetegségben 90 ember. Gyógyuíatlan maradt 85. Vörhenyben megbetegedtek öten, gyógyuíatlan maradt tizenhét beteg. Roncsoló toroklobban megbetegedett öt ember, gyógyuíatlan nyolc. Kanyaróban nem történt megbetegedés, -mindössze a mult fél hónapról' .maradt gyógyuíatlan két beteg. Hasihagymázban az elmúlt fél hónap alatt négyen betegedtek meg. a mult fél hónapról maradt 11 beteg. Vérhasban ujabban 16 megbetegedés történt, az előző tél hónapról gyógyuíatlan .maradt harminchét beteg. Meghiusulf (ellenséges támadások nyugaton. BERLIN, október 22. A nagy főhadiszállás jelenti: Nyugati harctér: Rupprecht trónörökös hiadcsoportja: Gyalogsági harcok a Lys és a Schelde mentén. Az ellenség több helyütt erős osztagokkal próbált átkelni a folyón. Kortriktól északkeletre páncélkocsikikai, Kortriktól délkeletre pedig nagy erőkkel indult támadásra vonalaink ellen; nagy veszteségei mellett mindenütt visszautasítottuk. A német trónörökös. hadcsoportia: Az franciák t ám adásait visszavertük. Mesfrfe-. dutól keletre az Aisne menti magaslatokon tovább folynak a heves harcok. Galhvitz hadcsoport]a: Heves tüzérségi előkészítés után az amerikaiak támadásra indultak Somerancétól északra. A széles arcvonalon Bantheville két oldalán tüzelésünkben és ellentámadásunk következtében az ellenséges támadások meghiúsultak. Géppuskáink és gyalogsági ágyúink tüzében ismét nagy veszteséget szenvedtek az amerikaiak. Délkeleti harctér: Krusováctól északkeletre és Lukovácon meghiúsultak az ellenség támadásai. A déli Morava mentén Vubarcvénéi csapataink sikeres vállalkozásokat végeztek. LUDENQORFF, első föszállásraester (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Zajeeáreá! fért nyertek a szerbek. BUDAPEST, október 22. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Oíasz harctér: Tegnap a Krca Rejen a reggeli órákban sikerült az ellenségnek az Monté Siso vidéken ideiglenesén behatolni árkainkba; ellenlökéssel visszavetettük. További kísérletek meghiusulfak tüzelésünkben. Az AJano medencében visszautasítottunk oílasz földerítő kísérleteket. Balkáni harctér: A Morava mentén támadásokat vertünk vissza. Német csapatok egy vállalkozás során behatoltak <az ellenség állásaiba. Zajecsárnál az ellenség tért nyert. Abániáfcaii a Na ti folyó mentén utóvéd harcok voltak. A VEZÉRKAR FÖNÖKE. «