Délmagyarország, 1918. augusztus (7. évfolyam, 174-199. szám)

1918-08-11 / 183. szám

építés megkezdése előtt lett volna hasznos és célszerű. Egy orvos. — Rack Lipót szabadságon. Rack Lipót tb. városi tanácsos, jegyző szombaton meg­kezdette négy hétre terjedő szabadságát. Rack Lipótot távollétében dr. Bárkányi Zoltán he­lyettesíti. — Katonai internátus Szegeden. Két év előtt a hadügyminiszter rendeletére egy tan­folyamot nyitott a szegedi repülőosztag ab­ból a célból, hogy a repülőgépgyárak és mű­helyek számára előmimkásokat, konstruktő­röket és adminisztratív tisztviselőket képez­zenek ki. lA tanfolyamra való felvétel mind­össze bárom középiskola elvégzéséhez van köt­ve és többnyire 13—14 éves fiulk nyernek ott nemcsak gyakorlati kiképzést, hanem maga­sabb iskolai oktatást is. Az első évfolyamra alig 50 tanuló jelentkezett, ezek is csaknem valamennyien osztrákok. A másodiík évben jelentékenyen megszaporodott a számúik és már voltak köztük magyarok is szép számban. A mostanában megnyíló harmadik évben már 150 kör ül lesz a kis katonai munkás-tanulók száma és az idén jelentkezettek fele magyar. A tanfolyam internátussal van egybekötve és a tanulók teljes ellátást és ruházatot kap­nák díjtalanul, sőt ezenfelül legénységi zsol­dot élveznek. Négy évig tart. a tanfolyam és az utolsó évi vizsga sikeres elvégzése után ka­tonai tisztviselői rangban nyernek elhelye­zést a monarchia katonai repülőgép gyárai­ban és műhelyeiben. Ezek a katonai tisztvise­lők őrnagyi rangig emelkedhetnek A szom­bati tanácsülés foglalkozott a repülőknek az­zal a kérésével, hogy helyiséget adjanak ne­kik és természetesen arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy az internátust el. kell helyez­ni. E célra egyelőre a rókusi iskola tornater­mét és még egy-két termét jelölte ki a ta­nács, ami nem gátolja az iskolában a zavar­talan tanítást, — Rendelet a vendég'ö és kávéházi árakról. A hivatalos lap szombati számában megjelent a vendéglői és kávéházi árak sza­bályozására vonatkozó rendelet. A rendelet szeriül az éttermek, szállodák, kávéiházak, kifőzők, penziók ós más nyilvános jellegű ét­kezési helyiségek kötelesek minden hón íj p 1. és 3. napja között árszabásukat és a teriték­árákat az illtékos helyi árvizsgáló bizottság­nak jóváhagyás végett bemutatni. A bemuta­tás már ebben a hónapban is, legalább keddig kötelező. A rendelet a teritói: kiszolgálásának időpontját is kötelezően szebja meg. Szom­battól kezdve \minden vendéglő^ köteles déli 12 órától délután 3 óráig, este pedig 7 órától 10-ig, nyáron 7 órától H-ig menüt' felszolgál­ni. A menük adagainak legkisebb mértéke a következőképp van megállapítva: Leves 2 de­ciliter, húsétel 10 dekagramm, főzelékkörzet 2 deciliter, egyéb körzet 15 dekagramm, főtt tészta 15 dekágradm, sült vagy felfújt 12 de­kagramm. — Eljegyzés. Jeney Matildka urleányt Magyarkanizsáról, eljegyezte Poberay János szegedi üzletvezetőségi távirdaellenőr. (Min­den külön értesítés helyett.) — A szegedi katonanapok. Az idén el­maradnak a részletékre osztott katonanapok, csak ez az egy alkalom lesz — ' augusztus 17-én és 18-án — de a rendezőségnek, amely a mulatságok minden lelkes hozzáértőjét so­rolja gárdájába, főtörékvese, ki.~y az idei két mLMÁÖYÁROR&ZÁT? Korzó Mozi K.-l r. Telefon: ll 11-85. || igazgató: VA5S SÁNDOR. Telefon: 11-85. i Augusztus 17-én este 9 órakor Augusztus 18-án este 8 órakor a Városház előtti téren. a k a f Ű ÍS a-n A p j a v á S* a. FELLÉPNEK: llosvay Rózsi Solti Hantim Berky Liíy Gyárfás Dezső Gózon Gyula Boros Géza Köváry Gyula Patat Leó A jovedeügm nundeia f ew rcás nélkül a kafonarsap javára lesz ad -;a .•. Az országban a leg­nagyobb szabású hangverseny. Hcfgárak : 20 — 15 — 10 — 5'­és 2Ö°[o vigalmi 'adó. Hideg és iraelgg ételek. Pezsgő, Sör sfb. Italok. Szeged, 1918. augusztus 11. " nap egyesítsen magában minden látványos­ságot, ezúttal kizárólag a szegedi hadiárvák, özvegyek és rokkantak segítségére szánva a jövedelmet. Az augusztusi szórakozás első esete lesz annak, hogy katonai hatóságok polgári hatóságokkal együtt rendeznek nép­ünnepek A reánk következő egész hét az elő­készítésit s a szegedi közönség már hétfőtől kezdve figyelmeztetőt kap, Katonai zenekar járja be sürün a várost, a falragaszokon kí­vül az eleven reklám ötletesnél-ötletesebb for­mái hirdetik a várhaté szenzációkat. A mu­1 a tsá.g javarésze szombaton és vasáruap a kor­zón folyik le, vasárnap kitörjed Újszegedre és a Godúra is. Szombaton nagyszabású sport-ünnep van a Tiszán férfi és női uszó­versen'nyel. Újszegeden cukrászda, dohánysá­tor, pezsgő-pavillon, lovarda, esuzda lesz. számtalan más attrakció azonfelül, egész, vurstli, hogy mindenki megtalálja a maga. szórakozását. Szépségverseny, áillatkisorso/­lás, konfetti-csata, látványossági bódék egész sora, vár a közönségre. A' jótékonyóéi érdeké­ben még a záróra is a rövidebbet búzza, azaz kihúzza maga a közönség a zárórát, ameddig a kedve tartja. A Korzó-mozi nyári helyisé­gében nagy nívójú kabaré, szórakoztatja a közönséget, ott is lesznek teritett asztalok hirtelen megéhezek számára. A Gedó .sem ma­rad ki a számításból, a szokásos mulatság­sorozaton kívül lesz ott táncverseny is. A kettős katonanapnak ezek a kiszakított rész­letei, de a valóság .sokkal érdekesebb és mu­lattatóbb lesz, mint amennyit most elárul­hatunk. — Megtörtént. Igenis megtörtént és Szegeden történt, iÜrményi főhadnagyot arra (kénysizieritette rossz sorsa, hogy konflisba .szálljon. Be is szállt és báromnegyed órán keresztül rázatta magát az ókori közlekedési eszközben, míg­nem megérkezett c l a, ahova menni kívánt. (És amikor fizetésre került a sor, a kocsis, a ,110. számú bérkocsi kocsisa kereken hatvan (korpnát követelt a háromnegyedórás utért. Ürményi 'Gyula főhadnagy, aki négy éve -küzd a Doberdón és Piave partján, jobban el­szörnyedt erre a szemtelenségre, mint akár­milyen gránát pukkanására. Annyira elször­nyedt, hogy följelentést tett a kihágási bíró­ságon a kocsis ellen. Megtette a följelentést és várt. És azóta vár. Már április óta vár. De tárgyalás még nem volt ez ügyben. És a 110. számú bérkocsis többi társával együtt vígan zsarol azíóta is. És fütyül az azóta életbe lép­tetett szigorú rendszabályokra is. Hogy miért fiityiil? Hát azért. — Huszonötmillió a hadikofesönjegy; és eredménye Szegeden. Mint Jhivatalos helyről jelentik, a nyolcadik hadikölcsönre Szegeden 25.399.1200 koronát jegyeztek, vagyis sokkal többet, mint a hetedik hadikölcsön kivételé­vel bármely hadikölcsönre. — A régi ker yérEdagot kapják a bécslek. Bécsből jelentik: A bétesi polgáfeság mégis csak elérte célját. Hétfőtől kezdve megkapják a régi kenyéradágot, Egy kicsit drágábban, fogják fizetni a Üsztet, mint Magyarországon, de most már éhezni nem fognak. A szegé­nyebb néposztály részére olcsóbb kenyérára­kat állapítanak meg. — A nyaraló osztrák gyermekek. Ujab­ban ismét érintik Szegedet a nyaraló osztrák! gyermekeket szállitó különvonatok. 9-én Sze­geden való átutaztukban 1131 gyermeket ven­déglőitek/ meg,, ezek iMakfőinj, Kiszömiborlban, 'Apátfalván és Püspökielén nyertek elhelye­zést. 10-én délután 2 órakor egy vonat 1100 apró utassal pihent meg az állomáson, aki­ket Torontálmegye községeibe szállásoltak el. 10-én déután 4 órakor 1300 gyermek élvezte a Ban'bofskommando szíves vendéglátását. 221 gyermek kivételével tovább folytatták út­jukat, hogy az Arad-esanádi vasútvonal men­ti községek családjait felkeressék. A Szegeden maradt. 221 gyermeket 1—12 uap múlva irá­nyítják Torontálmegyébe. 11-én 1380 gyerme­ket vivő vonat érkezik Szegedre, utja végcél­ja Torontál- és Temesm'egye, Hölgyek! Nem kell púder és festék itt van a „DSDO" színes puderkrém ! Kapható rózsa és fehér szinben. ARA: 3 korona. Estélyi krém, SgSfiSfc* Kérje minden gyógyszertárban és drogériában. Szétküldi: „DIDO" kozmetikai vállalat. Budapest, VII., Almásy-tér 15. szám,

Next

/
Oldalképek
Tartalom