Délmagyarország, 1918. augusztus (7. évfolyam, 174-199. szám)

1918-08-11 / 183. szám

Országszerte sürgetik a tisztviselők a háborús segély és beszerzési előleg felemelését, 4 (Saját tudósítónktól.) A köztisztviselők körében isimét jelentkezik a nyugtalanság. Országosan. És most megáltapitható, hogv a mindegyre fokozódó nvomoruságuknak nem anritara a fővárosi országos egyesületek ve­zetőségei. mint inkább a yidéki szervek és az ország tekintélyesebb törvényhatóságaj ad­nak sürgető hangot annak, hogy a köztiszt­viselők helyzetén végre gyökeresen segíteni kell. A vidéken pedig, fővárosi fogalmak -szerint, eddig tűrhetőbb volt a nyomorúság és most mégis a vidék kezd hangos lenni. A jó vidék, a türelmes, -talán tovább birta az idegeivel, mint a főváros, de csak az idegei­vel, mert -a nyomorúság elviselésére a vidé­ken sem volt elegendő egv percig sem az 50 és 100 per centes nyomortakaró. Az idegek azonban lassanként a vidéken is felőrlődnek és ezt leginkább a törvényhatóságok, a hi­vatalok veszik észre és érzik meg leginkább. Mert az idegőrlő-dóssal együtt jár a imunka­csőkkenés, az anyagi gondokkal való küzde­lemmel az erőhanvatlás, bármiiven hazafias érzésű sziv lüktetése váltsa'is ki az anyag­cserét a kiváló, de sanvargó tisztviselőkben. És az erőhanyaüást nem. lehet letagadni' a háború ötödik évében a magyar tisztviselői karnál. Az okát nem keli kutatni, kézenfek­vő. A magyar tisztviselő-' kar Ígéretekből élt és él 50—100 percentes többletekből, akkor amikor 500—2000 percenles áremelkedések diihöngenek minden vonalon. A képviselőház elnapolja magát október közepéig, legutóbbi tanácskozásai napirend­jére a t;szfvi§e!öi adósságok konvertálásának törvényjavaslata volt kitűzve. Ettől a javas­lattól sok szépet varhat a Pénzintézeti Köz­pont, de a tisztviselők csak némi enyhületet remélnek, nem sokat és nem sokan, Sem a korntányeinök, sem a pénzügyminiszter nem nyílatkozpu azonban afelől, hogy mi lesz a köztisztviselők és aifalábam az állami alkal­mazottak ez évi beszerzési előlegével, mi lesz a háborús pótlékok felemelésével. Pedig valószínűnek tartjuk, hogv ez irányban nem egv aggályoskoöó képviselő fordult már « Ikormányelnökihöz. A köztisztviselők nagy tá­borát -pedig igen közelről és közvetlenül, érin­ti ez a nagv horderejű, .nyilt kérdés. Türel­metlenül várják, hogy erre vonatkozólag'ige­nis megnyugtató és kielégítő választ nyer­nek, mert amikor köztudomású, hogy .a na­turalékkal .való eliátás os-ak illuzórikusán; vál­hat be, -akkor mindlen tisztviselő azon ipar­kodik, hogy családja számára a biztos meg­élhetési alapot kiharcolja, megteremtse. Miéit kell a köztisztviselők táborát ál­landó késlekedésekkel nyugtalanítani, miért nem lehet megfelelő időben hírüladni. hogy: az 1918—19. évi háborús segély 200—300 perceintes lesz. Ezzel kapcsolatosan a beszer­zési előleg 1000-11200 korona. Mert legalább ennyit várnak a köztiszt­viselők, ennyit sürgetnek a törvényhatósá­gok, "köztük Szeged város törvényhatósága az. alapon1, hogy „.akkor, amikor- jgz utolsó napszámos is naponkint 30 korona napszá­mot kap, nem szabad a közszolgálati alkal­mazottak jo-gos és szerény igényét ugy ke­zelni, hogv koldus -módjára alamizsnával 'elé­gíttessenek ki." És meg vagyunk győződve, hegy nincsen és nem lesz Magyarországon egyetlen -egy törvényhatósági testület sem!, a •mely a szegedi határozatot magáévá -nem te­szi. -Ne bafackot ígérjenek, ne nyaralási ki­látásokkal kecsegtessék a munkában és anya­gi gondokban kimerült Tisztviselők százez­reit, az élet, a háború megbarackoita -már -a tisztviselőket a gyerekeiktől , kezdve ai ke­nyérkeresőig —kenyeret adjanak nekik, tisz­tes megélhetést. Akkor nyugalom lesz. . Szegei!, ffift augusztus íj, bői s nagy kaliberű csöveken vezetik a für­dőhelyre, hol hatalmas gépházban magas hő­fokra melegítve és tiszta ártézi vizzel vegyít­ve kerül a kádakba. Van e vízben kén is, vas is, radioaktivitás is egy kevés, de legfőbb gyógyerejét a kálivegyüléktő'l veszi, mely a folyadéknak kiválóan ható lúgos tartalmat kölcsönöz. Gsuzos, reumás, köszvényes, isiás, csont- és izombajokban és rokonnyavalyákban ez a vízinek -sárgás szint adó lugc-s tartalom gyógyít első sorban. Ugy hiszem, sőt ugy tu­dom, — megjártam már reumámmal sok ha­zai kéneis, iszapos fürdőt — ez az alkalikus gyógyvíz, ott járt számos -szegedi orvos vé­leményeként is, elsőrangú erejű, sőt állítom, hogy hazánkban egyedülálló. Csak okosan kell használni. te !E fürdőnek, ha háború után, Grünfeld igazgató szerint esetleg háború alatt, nagy­arányúvá fejlődik: óriási jövője -lesz. A fenti bel- é-s külföldi betegeknek ez lehet a Mek­kája. Hogy a hagyományos magyar élhetet­lenség el -nem rontja, arra biztosíték az e té­ren is zseniáli-san tervelő és semmi kockázat­tól vissza nem riadó Grünfeld igazgató velem -részletesen közölt tervezete: az egész telepet méter magasra feltöltik, rnegka vicsozzák az időszaki csapadékok ellen; a fásítást megújít­ják, kJlkivftSk; /,l|ű—il<\, isok vendégszobával,^ villanyvilágitással, vízvezetékkel ellátott vil­lán kivül, két-három nagy szálloda épülne, 200—200 vendégszobával oly módon, hogy a 'gyógyfürdő kabinok ós nagy medencék e ho­telekben -nyernének a legmesszebbmenő ké­nyelemmel helyet. Minden kényelemmel ós le­hető -olcsósággal egy-szerre legalább ezer ven­dég találna lakást és napi fürdőt. Szegedet és Zentát naponta megjárná a fürdő saját .gőzhajója, IAz éttermek a részvénytársaság -saját kezelésében lennének. A közönség min­den jogos kívánalmára ós kényelmére arra hivattat modorú, és tudású főigazgató mellett néhány aligazgató is ügyelne, s intéznék a telep minden ügyét. Hihetőleg valamelyik szegedi bankot bevonná ez érdekeltségbe, mely a beruházásokat 5—jlO millió koronáig eszközölné. Ha Grünfeld kiváló eszével és akaratával egészsége karöltve halad, aminő­nek őt ismerem, tervét pá.r év alatt végrehajt­ja s Szeged- tőszomszédságában gyógyhatásá­,bt.#n ipáramn, |h'á-taj5mas jfürdőtelísp „létesülj Jó lesz, ha a szegediek résen állnak. IA- fürdőzőknek majdnem fele szegedi volt. Találkoztam dr. Reiniger ós Erdélyi orvosok­kal, Meákkal, Kőnig igazgatóval, ki itt is folytonosan- száguldott és jókat mondott, Ha­jabács fokán torral, Körös Alberttel, ki alsó­son a pénzemet elnyerte. És igen sok más szegedi beteg-gel. Számosan voltak Budapest­ről is. Jó lélekkel mondhatom, reumám bizonyos százalékát otthagytam abban a 1-ugos gyógy­vízben, melyet mindenkinek ajánlok s mely Csodakút fürdőnek -Grünfeld nagy tervei és nagy akarásai szerint óriási jövendője lesz. Homok barátom, a házelnöke, s én ugyanazon háznak kormányelnöke pár hét után nyugod­tabban zónáztunk haza. iiiill-iiiiiifái és koszorúk olcsón, ízléses kivitelben I kaphatók Horváth Károly cég virág­üzletében, .v.v. Kárász-utca 11. szám. Nincs többé fogfájása armak, ki a » Flór a szájvizet 3£g. ápoló készítmény. Egy üveg ára 2 K. 50 fillér. KzpSsió üijRCSP HHRSty erószertiteaii tiéitsnyhlir 12.82. A nagyjövőjü fürdő. Irta; Várossy Gyula. A színdús tollú Homokkal, a szegedi es. és kir. köztársaság érdemes ház-elnökével, jul. 15-én délután 3-ikor érkeztünk a iSzegedJtőkus állomásról déli egy órakor induló vonattal Magyarkanizsára, hogy a néptől iCsodakut­nak elnevezett fürdőt megtapasztaljuk. Nem annyira podgy-ásszal, mint tagjainkban idült [reumával terhelten foglaltuk el JJchuhmacher váró-sá szenátornál két szobás pompás laká­sunkat. i , | i, A jelenlegi helyén levő fürdőt, mely ma még kicsiny arányánál fogva primitív, de gyógyító céljának dl-sőrendüen megfelel, 150.000 koronás részvénytársasági alapon —• a városi gázdák bevonásával —- az éles látású és jól kiszáraitöttan vállalkozó szellemű Grün­feld Hermán fürdőigazgató teremtette meg 1913-ban. Ami ma van, az nem sok, de jó és céljának megfelel. Magán a telepen csupán 11 fürdő-szoba van csak: három a fürdőcsarnok emeletén, nyolc egy kényelmes pavillonban. Pár pfcrees távolban azonban 100—200 elég kényelmes' yendé.v zobát lehet kapni magánosoknál és » v; osi szállodában !/ek jóval olcs- k, mint a -szegedi bot- szobái. A gyógy csak kádban lehet kapni. Fürdőszobácsi van, megszabott egy órai fürdőzési ir Az idő megszabása igen lényeges, mert lé­tem alkalmával is akadt néhány kofa­-ságba beiesántuOt, környékbeli elhájasodott I parasztasszony ós egy-két övig rengeteg erdő­ként el-szak-állasodott galíciai, kik reggel nyolckor belépvén magánzárkáikba — a falra függesztett nyomtatott figyelmeztetés dacára is, délebédig .akarták a sárgásvizben fő-ni. Eze­ket a szolgák idejekorán részben • kidörömböl­ték, részben kihúzták a fürdővízből. Ily körül­ményék közt naponta mintegy 200 ember megfürdőzhet este hétig. Ez a mostani for­galomnak untig meg is felel Kádak, kabinok tiszták. A személyzet elő­zékeny. A fürdő hallja tágas, maga-s, kényel­mesen és ízléssel bútorozott s a meleg fürdő­zés után benne jól lehet lehűlni. Mindenkinek .tanácsolom, hogy 40—-50 percig itt hűljön le, mert a fürdő tágas parkjában valamely szél­járás mindig akad, mely a beteges -szervezet gyógyulását hátráltathatja. Nagy fákkal, vi­rágágyakkal, széles sétautakkal és padokkal ellátott parkban van a Vigadó épülete, hol étellel-itallal egyszerre kétszáz ember is ellát­ható, Délelőtt és délután, este, -sőt reggel is, olykor reggel ötig is — Bácskában vagyunk! — e Vigadó terraszán -sir a cigány hegedűje, s megesett az én időm-ben is, hogy a gyógyuló sánták kecsesen biccentve táncoltak reggelig. ,Ez azonban — Körös Albert szegedi tejigaZ­gató tudja lgjobban -vak kivételes eset. Al­bert barátom mindé; ;raud szenyőr volt, s elhiszem neki, hogy i ember soha nem tudja: mitől fiatalodik és mitől gyógyul, A fürdő igaz kincse azonban a gyógyvize, mely a mostani teleptől a városi legelőn mint­egy hat kilométer távolságban bugyog a föld­Kollár Rudolf, Ml- ÍS H Ili Hajdú József, fényező és mázoló-mester. SZEGED (uj Csongrádi-palota). iparművészeti rajzoló. Műhely: Horváth Mihály-utca Mintaraktár és rajziroda : Takaréktár-utca. Készítünk saját terveink szerint fehér zománcozott háló-, leányka-szoba, konyha- és előszoba-berendezéseket elsőrendű kivitelben, min­dennemű vas- és fabútorok festését és zománcozását szolid árakon elvállalunk. =i==i=======3======r:. Telefon szám 287

Next

/
Oldalképek
Tartalom