Délmagyarország, 1918. augusztus (7. évfolyam, 174-199. szám)
1918-08-10 / 182. szám
Szeged, 1918. augusztus 10. 1>KLM AHV A KOIU&AI* 7 összeírása megkezdődött. Akik nem- kaptak ajég c-sszeirási lapot, azok azért a polgármesteri hivatalban jelentkezhetnek. — Dugott bál — emberhatállal. Az átokházai erdőszólen a napokban dugott bálátrendezett a fiatalság. Harmonika mellett, mulattak a legények a menyecskékkel és a leányokkal. /Mikor aztán ebbe beleuntaik, előkerültek a furkósbotok és megkezdődött az általános verekedés, amely •minden tanyai dugott bál programjának második része, A verekedés vége azonban túlságosan tragikussá vált, mert Sánta Istvánt haldokolva -szállították a szabadkai közkórházba, ahol Sánta csütörtölkön belehalt sérüléseibe. A rendőrség megállapította, hogy Sántára Födi Antal, FŐdi Tamás, Szalay József és még két fiatalkorú fiu támadt. Most azt nyomozzák, hogy a halálos ütést ki adta a szerencsétlen Sánta Istvánnaík. SPORT oooo Magyarország bajnokcsapata Szegeden Vasárnap zajlik le ezen évnek feltétlenül legnagyobb sporteseménye, az MfTKl—ISzak -labdarugó mérkőzése. Amire eddig nem volt példa, vidéki városban most először jelenik meg a bajnokcsapat teljes gárdája. Hogy tiszta képet alkothassunk: magúnfcnak a várható játékról, tudnunk kell, hogy soha magyar csapat hasonló formában nem volt, mint jelenleg a Magyar Testgyakorlók Körének tizenegyje és soha csapat Magyarország bajnokságát oly holtbizonyosan és könnyedén meg nem nyerte, mint ezt az MfüK immár, több éven át teszi. Az osztrálkok különösen saját pályájukon mindig legalább egyenlő erejű ellenfelei valtak a budapesti csapatoknak, most azonban az iMHIK még otthon is tízszeres fölénnyel győzi le őket, iNem kevesebb, mint 9 válogatott játékos van a csapatban. -Leghíresebb a Schaffer Schlosser—Szabó csatárok iból álló balszárny, melyhez fogható támadósor talán csak a legjobb angol csapatoknál található. Amit ezen három ember müvei, az -ma saját ellenfeleik csodálatát is (kivívja Természetesen ezúttal számba se jöhet az, hogy milyen eredményt képes elérni a Szak a bajnokcsapat ellen. Azért ne gondolja senki, hogy tökéletesen egyoldalú játék lesz. Sőt egészen bizonyos, hogy a Szak lelkes és főleg nagyon kitartó legénysége elég munkát fog adni ugy az MTK támadósoránaík, mint a védelmének. Magától értetődően óriási, eddig nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik a meccs iránt. A vendégek szombat délután a gyorsvonattal érkeznek, hogy vasárnap pihenten állhassanak starthoz. A Szak vezetősége felkéri tagjait, hogy a fogadtatáson minél tömegesebben jelenjenek meg. Jegyek az MTK-meccsre. Az általános óhajnak engedve, a Szak ezúttal elővételben is árusítja a mérkőzésre szóló jegyéket, hogy •a pálya pénztárainál a nagyobb torlódást lehetőleg kikerülje. A jegyek a Vámay-féle könyvkereskedésben, lapunk kiadóhivatalában kaphatók 9-&0P. ni Szombaton: Teljesen uj műsor! A görcs. A hü feleség. A főszerepekben: Dórg Giza, Konti Tescza, ftargó, Sugár és László Tivadar, stb. stb. Kávéházi italok. :: Cigányzene. :: Buffet lennek előre ttáttíiíúk i Pető-féle tőBdéheo. Előadás kedvezőtlen időben a Tiszában. MŰVÉSZET OLILJ » A Korzó-mozi katcnanapi kabaréi. A Korzó-mozi a nyári szezónra hétről-hétre lehozta Szegedre a főváros legjobb kabarétársulatait, hogy hétről-hétre más erőkkel, más és más műsorral szórakoztassa közönségét. Kabaré-sorozatának koronájául most összegyűjtötte az összes fővárosi kabarék legjobb erőit és együtt lehozza őket Szegedre a katonanapra. Az a két kabaré-est, melyet a Korzó-mozi igazgatósága a katonanap alkalmából 17-én nyári helyiségében és 18-án Újszegeden a. gyermekjátszótéren külön e célra épült helyiségben rendez, párját ritkítja az egész országban, Let Budapesten is. A szereplők valamennyien a magyar kabarémüvészet legt jobb erői. Gyárfás Dezső, Solti Hermán, Ilosvay Rózsi, Berky Lili, Boros Géza, Gózon Gyula, Kőváry Gyula és erdélyi Patat Leó, mindegyik külön-külön és egyenként is -nagy vonzóerői lennének egy-egy kabarénak. A jegyváltás már "megindult és az óriási érdeklődés mutatja, hogy Szeged város közönségének van érzéke a jótókonycéllal egybekötött -művészet iránt és tudja méltányolni a. Korzómozi erőfeszítését, mélyet a jótékony cél érdekében kifejt. Jegyek a Korzó-mozi irodájában kaphatók 20, 15, 10 és 5 korona árban. A közönség nagyobb kényelmére ós szórakozásának emelésére mindkét estén hideg és meleg ételek, pezsgő, bor, sör stb. lesznek felszolgálva. A jövedelem teljes egészében a katonanap pénztárát- illeti. KÖZGAZDASÁG ooco — Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósítónk: A tegnapinál nyugodtabb, dé azért •elég mozgalirna-s. üzflietonenet lkjöaepetrte ma szilárd megnyitás után némi irány gyöngülés volt az értékpiacon: érezhető. Magyar Hitel 1368—1359, Osztrák Hitéi 912.50— 906, Agrárbank 1091—1080, Fabaník 962— 976, ForgalEbanlk 636—634, Földbirtokbank 435—440, Hazai Bank 665—52, Hermesbanfk 552—559.50, Jelzálogbank 575—578, Iparbank 525—530, Kereskedellrmbank 5935 —5945, Leszánfitolóbamk 834—28, Magyar Bank 981—75, Merkúr 359—59, Goncordia 900—890, Beojcslni 1170—1187, Salgótarjáni 1234—1223, Szászvári 1000—1014, Muríká/nyi 886—896. Rimamurányi 1163—1150, Oarfe 4310—4320, Lang 485—90, Sohltók 523—18, Átamvasut 1053-^47, Danica 1080 —Í090, Fatenmelő 1941, Nasid 3440—3485. Magkereskedelmi részvénytársaság Szegeden. A közeljövőben, minden valószínűség szerint már a jövő héten uj vállalat alakul Szegeden magkereskedelmi r.-t. és magpergető gyár cim alatt. Az uj részvénytársaság egy millió korona alaptőkével alakul és résztvesznek benned előreláthatólag a helyi pénzintézetek és a város. A magkereskedelmi részvénytársaság hivatása, hogy importálja lehetőleg első kézből a. mezőgazdasági és takarmánymagvakat, szakszerűen földolgozva exportálja. az itteni m-agtermés fölöslegét. A magpergető gyár pedig az erdei magvakat dolgozza fel abból a célból, hogy az erdősítéshez szükséges magvak rendelkezésre álljanak. Ennek különösen a háború után_ nagy jelentősége lesz. Ezidőszerint, két magpergető gyár vart (Magyarországon: Liptóbau és Zalaegerszeg gen. Háromnapos szünet a bankokban. A budapesti pénzintézetek tekintettel arra. hogy a tisztviselők ez idő szerint a rendes mértéken félül is vannak terhelve munkával, elhatározták, hogy az augusztus 18-ika (vasárnap) és augusztus 20-ika (Szent István napja) közé eső hétfőn, augusztus 19-én üzlethelyiségeiket a felek részére zárva -tartják és csupán délelőtt 10 és 12 között tartják nyitva egy pénztárukat kizáróan váltórendezés céljára. MOZI. oooo * Az égő vonat cim alatt egy rendkívül izgalmas, különleges filmprodukciót, amely technikailag páratlanul tökéletes, vetítenek szombaton és vasárnap az Urániában. Az attrakciós dráma a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. Egy kedves két felvonásos vígjáték, A drága álom cimen egészíti ki a kitűnő műsort. Felelős szerkesztő: Pásztor József. , Kiadótulajdonos: Várríay L. Karbid lámpák, karbid gyertyák. R. S. varró gépek kerékpárok, gramofonok benzines öngyújtók, villamos zseblámpák, friss száraz elemek .összes géprészek, stb. Nagy Javító műhely DÉRY EDE Szeged, Klss-otca Keleti-palota. Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszerüzletemben. Szolid á ra k! Órákban és ékszerekben nagy raktár. -.v.\ FISCHEB K. .".*.".Korzó-kávéház mellett. n • csakis nagy gyakorlattal biró ügyes elárusítók 16 u"anéostfel varróleányok f<S£*: Winternitz, Klauzál-tér. í A Délm&gyarorHEág telefonjai Klárié hivatal 81 Szerkeszt taég 305.