Délmagyarország, 1918. augusztus (7. évfolyam, 174-199. szám)

1918-08-25 / 194. szám

Szeged, 1918. augusztus 25. .... ( Ott, ahol a j)tjyeszter vize zug.. — A sajtóhadiszállás jóváhagyásúval. — Mohílew, 1918. augusztus. Most, hogy keleten jórészben kialudt a há­ború gyilkos, minden nemes, jobb érzést el­hamvasztó, pusztító tüze, hogy a krisztusi ta­rok a felebaráti szeretetről tágabb keretű lét­jogosultságot nyertek s bogy megbékült el­lenségek, mint egymást megértő, vagy leg­alább is (megérteni igyekvő jóbarátok jönnek össze, — sok titokzatos eseményről is lehull a lepel. Történetek kerülnek elő, olyanok, ame­lyékről eddig nem tudtunk, vagy bizonytala­nul, rosszul voltunk róluk értesülve. Most ki­aludt a tűz és az ember lassankint kikutatja, hogy mi van a romok, a hamu alatt . . És a iD'nyeszter keleti partján, Besszarábia határszélén, Molnlewben én ráakadtam, — ahogy a nóta mondja, — a kicsiny madár­látta zug"-ra. Egyszerű, elhagyott sírhalom ez a kicsiny zug s a felhantol a tlan rög fiatal, szép magyar asszony földi porhüvelye fölött borul össze. Kotlár Matild nyugszik az egyszerű sír­ban, élt 21 évet, meghalt 1918 február 22-én az ukrán Mohilow városkában. Ki volt Kotlár Matild? Fiatal özvegyasz­szony volt, güsryögő gyermekkel maradt ma­gára, bogy a férje ^elesett a galíciai harcok­ban. Egyszerű, de rajongó lelkével a hosszura gondolt . . i iT*!*! ... Weinberg Leo orosz főtörzsorvos va­csora utáni tea mellett meséli el a kémnő szomorú történetét. Elragadtatással beszél a szépségéről. Ilfe különöísen szépek voltak a szemei! Babonásan gyönyörűek, feketék, csil­logók és nagyok! Mintha csak külön formál­ták volna bele az arcba, élt, tüzelt, gyújtott ez a szempár, — mondja annyi lelkesedéssé!, •bogy a felesége, — hideg, kékszemű orosz szépség, — bár egy szót sem ért németül, ­de szinte féltékenyen figyel a szenvedélyes hangra, i ; Csernovitz alatt, 1917 tavaszán fogták el a szép asszonyt, aki orosz közkatonának öl­löávef bujkáW iazi eílenség^s 'íjllások1, közölt. — A Délmagyarország munkatársától. — Egy ideig Csernovitzban tartották fogva, az­után Mogilewbe vitték. Itt nyolc hónapig sínylődött fogságban, amig ítéletre került a sor. Kihallgatásai mindig csak tolmács ál­tal történhettek meg. Egy ukrán katona, aki valahogy beszélt és értett magyarul, közvetí­tette a szép fogolynő vallomásait, A tolmács­nak nem sok dolga veit. A kémnő semmiféle kényszerre, megfélemlítésre el nem árult csa­patainkról soha semmit. Minden kérdésre, fe­nyegetésre csak egy válasza volt: mikor ve­szedelmes szerepére vállalkozott, leszámolt mindennel. .,S amit tettem, a hazámért tet­tem", ismételte büszkén, csillogó szemekkel. ÍA Kerenszki-kormány alatt, 1917 decem­berében ítélkeztek fölötte, a Kíewerska ulica földszintes, kopott hadbírósági épületben. Fehérré meszelt tágas teremben pecsétel­ték meg a fogoly asszony sorsát. Azaz nem egészen. A! természet már előbb ítélkezett. A fogház penészes falai között gyorslefolyásu tüdővész csiráit lopta bele a bátor asszony tü­dejébe. LA teremben néhány pad a hallgatóság számára, jobbra elkeritetf. helyen ült a vád­lott, akinek ez volt utolsó, nyilvános szerep­lése az életben. Fent az emelvényen a bosszú asztal előtt öt öblös, nagy karosszék a hadbíró­ság számára. Jobbra az emelvényen, oszlopon elhelyezve és vörös t-üllel letakarva Nagy Pé­ter cár ukáza: ne feledkezzetek meg az igaz­ságról! •A birák nem feledkeztek meg és ugy talál­ták, hogy tizenötévi börtönbüntetéssel kell sujtaniok Kotlár Margitot. '•Az elitélt arcrezzenés nélkül vette tudo­imásnl 'az ítéletei. Csőd a szépségű szemeivel sorra vette a bírákat mintha külön-külön akart volna a lelkükbe látni és csengő hangon, bá­tor büszkeséggel felelt: ..Mindent a hazámért tettem és csak azt bántani meg, hogy a ter­vem riém sikerült. Éljen Magyarország!" (Szalutált és keményen végignézett a kö­zönségen. 'Nagy megilletődés, valóságos meghatott, tiszteletteljes csönd követte a kémnő szavait. Higgadt, büszke viselkedése tetszett a bíráknak is. Mély részvéttel nézték a szép aszón yt, a kinek megnyúlt arcán már ott piroslott a tü­dővészes lázas rózsája is. Weinberg főtörzsorvos kérésére és taná­csára nem is szállították vissza Kotlár Matil­dot a börtönbe. Megengedték, hogy a tárgyaló­teremből egyenesen a kóhrázba menjen és pe­dig minden fegyveres kiséret nélkül, a főtörzs­orvos kezessége mellett. lött köbécselt azután a mogilewi orosz vöröskereszt kórházban. A mohilewi piszkos, poros utcák levegője pedig legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a tüdővészes betegnek csak enyhülést is szerezzen. Á szép elitélt ál­lapota is napról-napra rosszabbodott. Lázas volt állandóan. 1 . . . Jött a bolseviki kormány. Sok elítélt­kegyelmet kapott. Kotlár (Margit hőmérője* esténkint egyre feljebb szállt a higany, szép szemének ragyogásával vetekedett lázrózsá* arcának tüzessége. Weinberg főtörzsorvos ne­mes cselekedetre határozta, el magát. Forma­szerinti kegyelmet eszközölt ki az elitélt szá­mára. ö tudta, bogy a beteg ugy sem élhet, már szabadságával, de legalább az utolsó nap­jait akarta megédesíteni. A kegyelmet tartalmazó iratot ünnepé! lyesen felolvasták az elitólt asszony előtt, (Sze­gény teremtés sírt-, kacagott örömében, csó­kolgatta a főtörzsorvos kezét, ruhá ját s kitárta karjait Magyarország felé. Hát haza mehet! Láthatja a kis fiát, akinek az apját meg akar­ta bosszulni, szívhatja újra az édes haza leve­gőjét amely bizton meggyógyítja az ő beteg tüeie-mt! felugrott az ágyban, ugy örült, ujjongott. A főtörzsorvos nyugalomra intette: igen, min­den meglesz, odahaza a Kárpátok fenyves er­deje majd visszaadja az egészségét, a kis fia szeretete a lelke nyugalmát, de ehhez az kell, hogy egyelőre ő is nyugodtan viselkedjék, az öröm túlságos csapongásával ne izgassa ma­gát, mert az árt és akkor nem utazhat. Csend és nyugalom . . . Szót fogadott a beteg. Megnyugodott, de a. kórházterem csend­A kutyafejű kö. Irta: Kulinyi József. Ezüstszínű, bodor bárányfelhők ringanak az ég kékjén, a földeli fölött még gyönge köd­fátyol leng, amely lassan eltűnik, megül a ve­téseken, mint gyöngyszemmé verődött harmat. Öt óra van reggel. A földeken már színes az élet, mert a korai munkán áldás van. Több­nyire asszonynép görnyed a szántások fölött, ápolva a. vetést, amely soha sem volt még olyan drágán ajnározott, mint mostanában. Ki kell használni a bérföldeket, magas a bér és kevés a munkaerő. Errefelé csupa bérföldek vannak, .•öt-holdasak. (Gyönyörű szabályosság­gal1 Vannak tagositva, a talajuk -kitűnő, poro­nyos, valamikor a Maros árja ölelkezett fö­löttük, Minden dúsan megterem bennük és az alsóvárosiak, mint a rajok járnak át a bo­szorkányszigeti csolnakátjárón. (Paprikát ter­melnek ezen a részen, sokat. Nehéz üzlet. Fá­radságos. Hajnaltól késő estig görnyedni a föld fölött és annyi -ezerszer lehajolni, ahány ezer paláutatő ültetődik el. Vizethordani, ön­tözni. A viz messzire van és csak ugy hordó­számra lehet szállítani. A föld pedig gyorsan nyeli a vizet. Mindig szomjas, mert valami­tor a Maros bőven mérte . . . (A paraszti népek közé uri népek vegyülnek a munkában. Itt-ott a földcsíkokon napernyőik tűnnek föl, gondosan bekötött asszonyfejek, nagykarimájú, ócska szalmakalapok. Azonban ezek az urinépek nem harmathulláskor, hanem eltűnéskor következnek ki a földekre. Fárad­tan, elcsüggdve érnek a birtokra, pihenés a munkájuk kezdete és lankadtam vágódik ke­zükben- a kapa. Mert mégis csak igazság ma­rad az igazság, ha öreg is: parasztnak nem való az uraság, uraságnak a parasztság. Csip­kelődnek is az uri parasztokkal a föld népei, de csak ugy szelíden, mint ahogyan a leg­szebb istentemplomában, a kék ég alatt, min­den érzés megszelídül a (munkában. Mert a munka mégis csak tisztelni való. — Nézd Piros, a kalapos maccságát, hogy mögóldozta magát. Létötte még a gerinct-ar­\ tóját is. — Két korona napszámért megfogadnám. Többet ugy se ér a keze munkája. — Nézd iná' . . . Kikapáü a krumplit tö­vestül. Aztán a dolog közben belefáradnak a né­pek a tréfálkozásba és elhalkul a szó. Az urinépek pedig izzadva küzdenek a földdel, földön a gyommal, amely elnyomni ké­szül' már a. zsendülő kukoricát. A föld köny­nyü. Nem hantos. Azért csak lépésről-lépés­re halad a munka. Gyakran lelépődik, bogy hány lépés van még hátra. Mert a földszalag végén levő bokor igen lassan közeledik. A bokor egy elyen áll. Mintha nevetne. Neveti is az urakat alatta egy heverő ember, akinek ráérős a dolga és nincs hivatalos órája. Ez a csősz. Öreg csősz. Azóta viseli a hivatalát, a mióta a vizet leszorították a bérföldek hátáról és belevágták az el ső ekevasat. Nagyon tisztes­séges foglalkozás. Sok csavargással jár és sze­rény díjazással. De hát édes Istenem, a földek között ő az egyetlen ember, akinek minden szabad és mindent szabad. Szóval a csősztisz­t-esscggel a csősz, csak a csősznek tartozik be­számolni ós igy, amikor az uri-para.szt a bo­korhoz ér, az öreg Lengyel Ferenc tisztesség­tudóa-n felemelkedik és már nem nevet magá­ban, hanem komolyan kezdi: — Jé napot uram. — Jó napot. — Én vagyok ebbe a batárba a csősz. — Isten éltesse. — Kiöszönöm. Az urat is hasonlókép. Osak most már azt szeretném tudni, hogy kié ez a föld. — A városé. — Jó, jó". . . de leginkább ki bérli? Már én csak igy vélaködök. — ÉN. "" """^'L — No, akkor röndbe löszünk a csőszbér irá­nyába is, ami pedig holdankint hét korona öt­ven fillér. — Aztán mit csinál maga ezért a sok pén­Szeged, Gizella-tér. Vasárnap, augusztus hó 2§=ér» Psylander eliadasok \ ~ ÍÍYOTÍ Attrakciós dráma 3 felvonásban IgaZ! ÍCril főszerepben Waldemár Psylander. A szerelem sötét verem Előadások d. u. 2., VsL, 5., 7 és 9 órakor. Vígjáték 3 felvonásban Sascha M- sster felvételei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom