Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)

1918-07-11 / 156. szám

Szeged, 1918. juiius Ü. UELMAGY AROKSZAG 5 HÍREK ooo — A királyi pár Pozsonyban. Pozsonyból jelentik: Pozsony város küldöttsége Szmrecsártyi György főispán vezetésével megjelent a király előtt és meghívta a királyt és királynét a Pozsonyban tartandó hadi jótékonysági ünnepségre. A király kegyesen fogadta a küldöttséget és megígérte, hogy a királynéval részt vesz a 16-iki pozsonyi ünnepségen. — Kitüntetések. Putz Jakab 46. gyaiogezredbeli őrnagynak az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása elismerésein a legfelső dicsérő elismerés — a kardok egyidejű adományozása mellett — tudtul adatott. A király Edvy Gyula, az 5. honvéd gyalogezrednél beosztott háború tartamára tényleigesitett nyugállománybeli ezredesnek a 3. osztályú katonai érdemkeresztet a hadiékitménnyel és a kardokat adományozta. — Szinger Kornél rendfőnök lett. A kegyes tanitórendiek idei konventje' Szinger Kornélt választotta a piaristák rendfőnökévé. A szegedi városi főgimnázium volt igazgatója ezzel a legmagasabb tisztséget nyerte el, ami egy magyar kegyesrendi szerzetesnek juthat. Magyar Gábor uj utóda igen népszerű és végtelenül rokonszenves alakja volt hosszú évek során a szegedi társadalomnak. Mint tanár, lelkes idealizmussal nevelt egész nemzedékeket az irodalom és a magyarság szeretetére és mint igazgató is több évig biztosította a szegedi városi főgimnázium jó hírnevét. Most, mint a legmagyarabb tanitórend feje is bizonyára szeretettel .gondol mindig e város virágzó tanintézetére. — Fiume gazdasági tanácsnoka Szegeden DomUrády Ferenc, Fiume város gazdasági tanácsnoka a közélelmezési viszonyok tanulmányozására .Szegedre jött, ahol a közélelmezési hivatal ügymenetét, és berendezését tekintette meg. Elismeréssel nyilatkozott a szegedi közélelmezés vezetéséről. Dombrády a városban élelmiszereket — paradicsomot és főzelékféléket — vásárolt, Fiume részére. Szegedi tartózkodását megelőzően a gazdasági tanácsnok (Mezőhegyesen járt, ahol megnézte •az. állami mintaszerű sertéshizlaló-telepet. — Vöröskeresztes kitüntetések. Ferenc Salvator főherceg, a Magyar Vörös-KeresztEgylet védnökhelyettese a királytól átruházott hatáskörében a háború alatt a katonai egészségügy körül szerzett kiváló érdemeik elismeréseid dr. Mandel Andor szegedi főorvosnak és Máesay József békéscsabai, gyógyszerésznek a Vöröskereszt hadiókitmónyes II. osztályú díszjelvényét díjmentesen adományozta, — A közélelmezési kormánybiztos helyettese Szegeden. A Nagyváradon székelő szegedi kormánybiztos helyettese: Ónody Lajos szerdán reggel Szegedre érkezett és délután Szentesre utazott, ahonnan Hódmezővásárhelyre Rtnegy át. Pénteken ismét Szegedre érkezik a kormánybiztos helyettes és a cséplés állását szemléli meg. Tanácskozni fog Fodor Jenő tanácsnokkal es a gabonaátvételi bizottságok megalakítása és szervezete iránt érdeklődik. — Szterényi bárósága. Budapestről jelentik, hogy Szterényi József kereskedelmi miniszternek és családjának bárói rangra emelése a hivatalos lap egyik legközelebbi számában jelenik meg. A kereskedelmi miniszter a bukaresti béke megkötése körüü működéséért kapja a báróságot és a brassói előnevet. — Megint az Epílógos, Két tárgyilagos, halhangu, de nagyon hatásosan érvelő levelet kaptunk abban a pörben, amely arról támadt Szász Ernő és Wimmer Fülöp között, hogy ki cselekedett kettejük közül helytelenül: Wimmer akkor, amikor az Epilogus-t megírta, vagy Szász akkor, amikor Becsey Károly és Pálfy Dániel válasza és ezzel az egész ügy elintézése után szükségesnek látta még az Epilogus-sal foglalkozni? A leveleket nem közöljük, bár sok olyan igazság van bennük, amelyek kívánkoznak . arnyélvánosság -lé. Neru hagyhatjuk azonban szó nélkül az egyik levélnek ránk vonatkozó részét, sőt azt hisszük, hogy a levélíró igazgató intencióinak is leginkább az felel meg, ha ellenünk emelt kifogásait a nyilvánosság előtt tesszük szóvá. Azt méltóztatik mondani: „Miért nem részesiti a Délmagyarország olyan elbánásban az országszerte kiválónak elismert Wimmer Fülöpöt, mint aminőben Szász Ernőt részesiti az ő lapja? Hogyan van az, hogy Szász Ernő cikkei kivétel nélkül meleg és legtöbbször igen terjedelmes kommentár kíséretében jelennek meg, mig Wirn.ni őrnek hírlapi cikkeihez nem nyújt fedezetet a Délmagyarország•? Mivel tetszik ezt magyarázni? Miért van végül, hogy a konkrét esetre térjek, hogy a Délmagyarország nem mondott véleményt levél két ügyben érdeklődik nálunk. Mind a kettőben felvilágosítással szolgálunk. Egékettőben felvoilágositással szolgálunk. Egészen furcsa kívánság, hogy foglalkozzunk cikkekkel, amelyvek más lapokban megjelennek. Szász Ernő nem velünk kezdett vitát, hanem1 Wimmer Fülöppel, aki nem szorult se dicsérésre, se fölfedezésre, se Íródeákra, aki a jelen esetben is megfelelt, világosan, egyenesan, okosan. Ha azonban bárkit is nagyon érdekel, ebben az esetben sem rejtjük véka alá véleményünket. A következő eset jutott eszünkbe, amikor Szász Ernő cikkét olvastuk: (Megy három ember a Tisza Lajos-köruton. A nap erősen süt, a forróság nagy, az összes ablakok le vannak zárva. A mi három emberünk közigazgatási dolgokról beszélget, ami tudvalevőleg kevésbé hozza izgalomba az embereket, mint a politika. Talán még anynyira sem, mint a választási dolgokról való vita a — választás után. Amint beszélgetnek, — hangosabb, erősebb szó alig-alig esik — hozzájuk lép egy harmadik ur és igy apostoloskodik: „Édes barátaim, ne verekedjetek! Miért kiabáltok, dühösködtök, minden ablak nyílva és titeket bámulnak. Ne verjétek be az egymás fejét. (Gyertek és — beszélgessünk közigazgatási dolgokról." Marad a másik kérdés, hogy Wimmer cikkeit nem szokta hoszszsfbb vagy rövidebb kommentárral kisérni a Délmagyr ország, Ezt, azt hisszük, kibírja ugy Wimmer súlyos egyénisége, mint a közönség, amely aligha látná szívesen, ha ez egyébként kiváló ember minden irását mint prófétai megnyilatkozást akarnók feltálalni. Wimmernek is megvannak a közéleti céljai és ideáljai, nekünk is. Sokszor haladunk és harcolunk együtt, van eset persze, amikor utaink különválnak. Wimmer cikkei mindig közérdeknek, ezért találnak helyet a Délmagyarország hasábjain. Természetes, liogy mindenki más cikkeit, hasonló szeretettel ós szívességgel fogadjuk, ha szintén közérdekűek. Abban azonban, hogy az egyes cikkeket miként helyezzük el, csak a magunk újságírói érzékét és ízlését tekintjük irányadónak. — Lichnovszkv herceg kizárása az urakházából. Berlinből jelentik: Pénteken az urakháza ülést tart, a melyben Lichnovszky herceg kizárását fogják tárgyalni. — Lichnovszky herceg tudvalevően a háború kitörése idején Németország londoni nagykövete volt. Néhány hónappal ezelőtt megjelentek emlékiratai, a A 8-ik hadikölcsön eredeti fettételeken jegyezhető a hivatalos aláiró he'yen : bank-,és váltó, üzletében sháziaí szemben. melyekben azt igyekezett bebizonyítani, hogy Németország volt a háború közvetlen oka, nem pedig Anglia. — Az uj angol közélelmezési miniszter. Londonból jelentik: Lord Rhondda utódja Clynes, a munkáspárt tagja lett, aki eddig az élelmezési minisztérium parlamenti államtitkára volt. J. R. Clynes most negyvennyolc éves és 1906 óta Manchester északkeleti kerületének képviselője. A lancashirei kerület gázmunkás szövetségének titkárja. — A mi betegeink. Mi bohémek, itt a tüskebokros cigánysoron, — hogy őszintén beszéljünk — nem valami fényes életet élünk. A lelkünk állandóan remegésben él, hajt bennünket a hivatás: dolgozni reggeltől sokszor másnap hajnalig, a nagygép megindulásáig — másokért. S mikor leszakad pilláinkról a nyugtalan álom, mikor ismét munkára késztet a robot, akkor csak egy örömünk van: ha „szép" az újság. Ha sokat és érdekeset adhatunk az olvasónak, aki a hadikávé mellett csemegének élvezi az újságot és jutalmul lekritizálja a fáradt, ideges bohémet, az újságírót. Ez a mi egyedüli jutalmunk. Ez a tövisbokréta, melyet ismeretlen kezek nyújtanak olykor felénk . . . Ám az egyetlen örömünket is elhomályosítja olykor a velünk született irigység, ha látjuk, hogy ma „szebb" a másik újság, többet adott egy gyenge szenzációval a iürelmetlen, de mindig nyájas olvasónak. Ezért is olyan fénytelen a mi bohéméletünk itt a tüskés cigánysoron. Irigyek és féltékenyek vagyunk egymásra s nem a vérünk pirosságával, nem az arcunk pozsgásságával, nem' az egészségünkkel, nem az erőnkkel törődünk, hanem azzal, hogy mentül szebb legyen az újság. Kergetjük és kerüljük egymást emiatt állandóan a cigánysoron s csak némelyikünk örül a másik igazi nagy sikerén. Mégis van itt a tüskebokrok között egy messze elvilágitó fény. Egy ragyogás, mely értékével mindenek fölött áll . . . A sziv ez a fény. A szivnek nagy szeretete, mely akkor ragyog igazi csillagfénnyel, mikor a bohémfiuk közül valakit baj, sérelem vagy szenvedés ér. Ilyenkor összebuvunk, mint az elhagyottak, akik az árvaságot érzik és tünődünk, gondolkozunk, egymásba olvasztjuk a szivünket, hogy azoknak minden fényével, minden forróságával segítségére legyünk a cigánysori bajtársnak. Oh, milyen boldogok vagyunk, ha birunk rajta segíteni! . . . Most egyszerre két betege van a cigánysornak. Az egyik Sipos Iván a „Délmagyarország" munkatársa, a fiatal, lelkes poéta és a fáradhatatlan újságíró, aki betegen vérző tüdővel keresi a gyógyulást a fenyvesek között a Tátrában. A másik Ortutay István a „Szegedi Napló" volt szerkesztője, aki a városi közkórházban várja a súlyos operáció utáni javulást. Mindkét kollega felé bánatos aggodalommal tekintünk most s az idegölő robot közben is ott pihen náluk a lelkünk, szivünknek illatozó szép virágaival együtt. A gondolatunkat megzavarja őszinte részvétünk, a szeretet tiszta érzéseket vált ki belőlünk forró imádság gyanánt, mellyel kérjük, egyre kérjük a Mindenhatót, hogy adja vissza őket nékünk, jöjjenek haza a cigánysorra gyógyultan, munkabiróan. Oh, mert ha irigykedünk is, ha féltékenykedünk is, ha tülekszünk is a mindennapi sikerért és győzelmekért, oly nagyon, oly fájdalmasan hiányzanak ők nekünk itt, a tüskebokros cigánysoron ... — y — A szegedi cigányzenekarok sztrájkja. A cigányzenekaroknak hajdanában, talán nem is emlékszünk már rá, jó sorsuk volt. K L világos-ki virradtig lehetett mulatni a kávéházakban és vendéglőkben és noha a vendégeknek nem volt annyi pénzük, mint most, a cigányoknak mégis sokkal több jutott. Most a záróra és a megcsappant mulatási kodv igen súlyossá tette a cigányok megélhetését "' és azok, akik-mindig előljártak abban, hogy az filétek a vígabb-oldalától-nézzék, fitint-'meg- • irtuk, igéá JtóntfOl^lépééreíifetttáBOiiták él' má- ' gulettfe: 'küWoffdták sztrájkol, % sjrtrá)* ! azonban néni WáláíRMj ésáSJIfa Wöás-kávé-"" házban- ésih. Tiszábcm nem játszanak a eigá•

Jnjrok,vadért többi'-iáréMBiuiajdbifos már é {régen fizeti/ aoé^ányzedekapokfiák' -.ázit,a(napiéin • átalányösszeget — 40 koronát, — amit a ci-