Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)

1918-07-27 / 170. szám

íSammA xtü. fuiiis Ö7. D«&MAGYMBQBB»JuG 3 Galambok a piave fölött — A Délmagyarország eredeti kaditudösitása. — — / sajtóhadiszállás jóváhagyásával. — A Piave mellett, julius. Június lg, szép derült olasz reggel, az agyunk kábult még a pokol muzsikájától. Haj­mali fél báróimtól fél hétig vonitottak, üvöltöt­tek, ugattak az ágyuk, a levegő sirt és nyögött, reszketett és hullámzott, a velőm olyan volt, mint egy hajóroncs a viharzó óceánon. Az­után jött a viz . . . Gázolni, rohanni, úszni, karral verekedni, mialatt a vizbecsapó gráná­tok és aknák gejzíreket lövelnek a fejünk fölé . . . De tmost már tul vagyunk, a caser­tai brigád gyalogsága futvakfut előlünk, hur­rá, hurrá, az ellenség második vonalát elér­tük. Junius 15-ón! Szép, derült, kék olasz reg­gel . . . Mi lesz még ezen a szép napon, mi készül, mi forr, mi les ránk? Magunk vagyunk, A szomszéd ezredek át­kelése meghiúsult, az ellenség ronggyá lőtte a csónakokat és pontonokat, előttünk tűz, az olasz tüzérség aknával lövi (vonalainkat és zárótüzet ad a Piavera. Senki, senki nem jö­het át, el vagyunk vágva, egyedül vagyunk, magunk 'becsületére. A pionírok most szeimbe­szállnak a tüzviharral, megpróbálják a híd­építést. Hiába. Percek alatt roncsok és hul­lák úsznak a folyó megvadult hullámain. A távírászok úszva, gázolva vezetik a kábelt. Mindhiába. Elszakitja a viz, szétlövi a tüzér­ség. Nincsen hid, nincsen csónak, nincsen te­lefon. (Egyed'üp. vagyuk, magunkra thagyva, parányi sziget a tüztengerben. Az égő, ör­vénylő, sikongó levegőben. Mikor egymás fü­léhez hajolva értjük az üvöltő szót: ,jPogytán a muníció!" Mikor ez a rámült kiáltás meg­állít jai a szivünk Iverfsét és (reményjtteleniü mézünk a mögöttünk rohanó folyóra — egy­ezerre halk tnrbékolás hízeleg megkinzott fülünknek. A postagalambok boldogan sze) relmeskedoiek a alickában, mialatt a vér és a tüz az eget csapkodja körülöttünk. A 'borza­lom lakmáján halkan turbékolnak és szemér­metlenül csókolódziiiak. A postagalmab! Már irjuk is finom hártyapapirra a jelentést: ,Muníciót, kézigránátot kérünk!" iFelszállanak a hullámzó, tűztől megkín­zott levegőbe. Pár percig tanácstalanul, riad­tan keringenek és mi ugy nézünk utánuk a pokolból a mély'bő| Iföldjnduíás Jközepéhől, 1 mint a reménytelenség, a megváltás, a baldog­ság felé . . . Galambok, ártatlan, kedves, tisz­ta galambok, hogy féltünk ebben a percben, nem is gondolunk halálra szánt testünk ve­szedelmére, nem is vesszük észre, hogy ek­razit robban ós akna dörren, föld megindul, ember utolsót hördül, vér patakzik, csontok törnek, életek múlnák e percben is .— javít­hatatlan magasban éző emberi lelkünk értetek reszket, kisér benneteket üzenetet vivő fehér galambok . . . Igen, most már messze, messze, a magas kék égbe tűntök, (már tul vagytok a veszélyen, a levegőt szántó gránátmamntök országútján, már magatok alatt hagytátok a szenvedő füstöt, szaggatott, véres, szennyes földet és gyilkos gáztól fertőzött, jajgatással és hörgóssel terhes levegőjét . . . Fehér ga­lambok . . . Egy óra múlva két fekete pont közeledik a láthatáron. Egyre lejjebb szállók, már a mérges kurrogásukat is halljuk. Köze­lednek, szárnyukon látjuk a fekete keresztét, már itt vannak a fejünk fölött és mintha két fekete sasnak egy szál tolla hullana a fejünk­re, hosszú szalag röpül soraink közé a levegőt, szántva. Már tudjuk, hogy ez a repülőposta. A piros szalag szétterül a fűbe ós a végére erősített tokból előkerül az üzemet: JLőszer a tülsó parton, hídverés lehetetlen." Át kell menni érte. (Legderekabb embe­reink vállalkoznak, öszefogódzwa, egymást tá­mogatva gázolnak a vizén, a kilométer széles örvényen, a kopár szigeteken, a soha meg nem szűnő, zárótüzön át és alkonyatkor vonszolják vissza, már kimerült, megtépett tagjaik után a loszerládákát. Sokan hiányzanak közülök, a kiket lefektetett a vizbe, örök nyugovóra egy ellenséges gránát, vagy akikbe, beleharapott a viz ós elragadta őket véresen összezúzott ta­gokkal a tenger felé ... De van muníció, van kézigránát és ez most a fődolog. Elvágva a világtól, hátunk mögött a gyűlölt folyóval és az olasz tüzérség zárótüzével, élőttünk ugrás­ra kész ellenséggél; éhesen, fáradtan, (megfo­gyatkozva, minden összeköttetés nélkül állunk. Tudjuk, hogy .visszamenni nem lehet. A pus­kánk ós az erős szivünk lesz velünk ezen a borzalmas éjszakán. Balassa Imre. J/lessze, messze Ukrajnában. — Egy magyar liszt levelei. — ' I. _ Mélyen bent vagyunk Podöliában, Ukraj­nában. Rendet csinálni1 jöttünk ide, most már. nem vagyunk ellenségek, nem is kezelnek ugy bennünket. Valóságok orvosai vagyunk egy forradalmi láztól* meggyötört nemzetnek, a melynek testén még nagy, véres sebek táton­ganak, gyógyulófélben, ftt máj félik az emberek a politikát, megcsömörlöttek töle és visszakívánják a régi rendet, ha nem is a cári önkény formájában. A háború iszonyai, a testvóröldökllés és parasztforradalom kegyet­len rombolásai mint megannyi lelket remeg­tető árnyak suhannak ei a megtépett ottho­nok csöndes falai között és az emiberek ben­nünket ugy tekintenek itt, mint akiket tény­leg a Nyugat küldött nyugalmat teremteni. A rendcsinálás negyedik stációján va-* gyünk, U...-léiben CsiHacsev admirális birto­kán. A lovagkor minden romantikája körül­ölel bennünket az ősi, hatalmas parkban, a barna falu, hatalmas kastélyban, melyben 64 szoba mesél fejedelmi vagyonról, pazar fény­ről., nem is oly rég letűnt uri, talán tobzódó életről és a bolsevikiek őrült garázdálkodá­sairól. Csak egy kicsi aranysugarat csillan­tatok meg nz admirális ki tudja hányadik birtokának kastélya berendezéséből, a leginti­mebből a női szobákéból, amelyek egyikének fehér karrarai márvány a fala, a másiké ró­zsaszínű, a harmadiké (a hálószobáé) szür­ke, á negyediké sárga. A hálóban, négy ha­talmas kör in tusi oszlop alatt állott a széles, vert, díszes nvoszolya... Szétszedték és vi­hogva hordták el a némberek a brüsszeli csipkés teritőt, a párisi seiltyem takarókat és a messzi észak dunna-ludjainak piihéjéivel! töltött párnákat. A falakon csak a betűző nap sugarai futkosnak, keresik a fényt/ott, ahol most a homályban csak ők csilloghat­nak. És megy a rendcsinálás. Naponként nagy kerülőket végzünk, elszedjük a fegyvereket, a kézibomibákat, néhol szaimakazlak alá rejt­ve ágyukra is lelünk. A lefegyverezésnól el­lenállást nem igen fejtenek ikf az emberek. Vannak igen sokan bizalmas, jó embereink, akik nyomravezetnek. Ezeket jutalmazzuk. Az elrabolt holmikat visszaadatjuk igazolt tulajdonosaiknak, a földbirtokba régi gazdái­kat ültetjük, mivel a bölsevikiek épen a sa­ját uralmuk biztosítására a földeket ugy osztották 'el, hogy minden parasztnak tizen­két holdat juttattak. Ha a paraszt a mult ősz­szel bevetette a birtokot, ebben az évben a termésből részesül, ha nem vetetette be, minden kárpótlás nélkül juttatjuk hozzá a régi birtokost. Igv lassankint megszűnik itt a bölsevikiek berendezkedésének minden emléke. Barátokat szerzünk, különösen a zsi­dók, a közép, úgynevezett liborowok. továb­bá a nagybirtokosok körében, akik anyagi Éavadkíhoa, családi békéjükhöz és bizonyos mértékig a cselekvési szabadságukhoz jut­va pokolba kívánják a cárizmus önkényét, a bölsevikiek fanatikus, kiforratlan és me£­valósithatlan álmait, amelyek a valóságban véres öldöklések vériszonyán próbálkoztak megvalósulni. Lehetetlen alapon. És most mar ott tartunk, hogy Ukrajnában az mtelli­gens elemek legjobban örülnének annak, ha a monarchia Bosznia-Hercegovina módjára annektálná az egész uj államalakulatot. No, de ettől messzire állunk. Ezt csak mint a háborús színjáték egv pazar ötletét említem föl azok résizéral, akik megértéssel és a jövő­belátás tisztultságáyal fordulnak el az antant pokoli aknamunkájától. Hogv mennyire nem tekintenek bennün­ket itt ellenségnek, arról csak annyit jegy­zek fel, hogy ebben a most teljhatalmú ka­tonai járásban V... szegedi honvédszázadosi' parancsnokol 400.000 polgári lélek fölött, Áz Ő irpélegszivüségével párosult tősgyökeres magyar igazságszeretete, kemény, pártatlan magatartása, és patyolat jelleme a magyar fiuknak és a magyarságnak igaz dicsőséget, elismerést és sok százezer barátot szerzett és szerez. Az orosz polgári: hatóság részéről, amely ima már a régi törvények alapján mű­ködik, Budiska Vladiszlav, volt gáridatiszt: van beosztva a katonai hatóság mellé. (Bu­diska régi lengyeLnemzeti családból szárma^­zik, rokonságban áll a gróf Szapáry-csaíád­da-1 és apai nagyanyja a mostani olasz király­nak nővére. A magyarokat rendkívül becsüli és szereti, ugy hogv már magyarul próbál­gat leveleket írni. Hatáskörébe a polgári közigazgatási ügyek intézése tartozik. Természetesen a rendcsinálás eleinte lassan és nehezen ment Sok megfizetett és sok fanatikus izgatója volt a bolseviki esz­méknek, emellett pedig a felfordult állam­rend a garázdálkodók számát egyre növelte és a rablóbandák megfékezése (kemény mun­kát ado'.t embereinknek. A sok közül néhány érdekes esetet említek meg csupán. Egyik íegkényur'bb cs'rkefogó volt Félix Kuiaxi, a mi csapatainktól annakidején megszökött cseh katona, aki Tobojna, Pobojanka, Alék­szandrowka és Popowaja falvak földkiosztó komitéjének elnökéül választatta meg magái és végül mint egy valóságos kis 'király ural­kodott. Intézkedéseibe senki bele nem szól­hatott és az engedetlen parasztokat egysze­rűen agyonlövette. A népre rendes adót ve­tett ki és ha a jövedelme a tobzódásaira ke­vés volt, egyszerű útonálló módjára kirabol­ta a vásárra menő . gazdagabb zsidókat. A Pünkösdi 'királyság persze nem sokáig, csak addig tartott, amíg mi megjelentünk, Elfog­tuk. A hadosztálybiróság halálra ítélte... Medwediow tanitó fanatikusa volt a leg­dühösebb forradalmi eszméknek. A népre rendkívüli hatása volt és mint lelkes hazafi izgatott a németek és általában, az idegenek uralma ellen. Egyébként olyan bűnök terhel­ték, amelyekért neki is (halált kellett Szen­vednie. Hogv a fanatizmusa mily (határtalan volt, utolsó kérése bizonyltja legjobban. Arra kérte a (hadbiróságot, hoarv kivégzése nyilvá­nosan történjen, bizonyságául annak, hogy ő az eszméiért végeztetett ki. Megtörtént. Ti­pikus zsiványa volt a háborúnak Tlumdncsik nevü rabló, aki — akár csak a mi Rózsa Sán­dorunk — segítette a szegény embereket, ra­bolta a gazdagokat, óriási vidéket rettegte­tett és a bandája ép ugy (harcolt, mint Rózsa Sándoré. Talán a halálában is volt valami betyáros, (magyaros, mert attól sem félt . . . Most már mind kevesebb az ilyen esetek száma és esténként, iha a íkeritőutakrói haza­térünk. gyérül a jelentések szama és olyan jól esik a vacsora előtt az orosz paraszt csen­des imája mellett levenni a sapkát és haza­gondolni. Este van. Otthon is igv imádkoz­nak.... Ebben testvérek vagyunk itt a messzi­ben is az emberekkel1. Egy az Isten... -i-f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom