Délmagyarország, 1918. július (7. évfolyam, 148-173. szám)
1918-07-25 / 168. szám
Saejed, 1918. julius BS. DELMAGY AEORíSZAG 3 5zeged lisztellátása az uj termésévben. — Állítólag nem lesznek rekvirálásnk. — (Saját tudósítónktól.) Szerdai számunkban részletesen foglalkoztunk a szegedi gabonatermés ci edrnényével, annak felosztásával és azzal a hiánnyal, amely papírforma t-zerxt muva:Kpzik. A íöldmivelésügyi rniB'szu'riumba kedden nagy tanácskozást hívtak egybe a gabonatermésnek és felosztásnak megállapítása céliából. A rendelkezésünkre áiió adatok alapján elmondhat'a*, hogy a rniniszté-MTí: részéről tőbo körültekintést tapasztalunk a nemtermelő városi lakossággal szemben, mint a helyi illetékesek 1 észéről. Csak egv példát emiitünk: Szegeden 90 ezer métermázsában irányozták elő a nemtermelők gabonaszükségletét, mig a íöldmivelésügyi minisztériumban ezt 8 ezer mázsával felemelték. Ezzel szemben a termelők az itthoni megállapítás szerint 147 ezer mázsát tarthattak volna meg különféle elméken, mig a földimivelésügyi kormány megállapítása szerint ezek csak 104 ezer métermázsát tarthatnak vissza. A budapesti tanácskozáson Szegedet dr. Kelemen Béla főispán. Bokor Pál helyettespolgármester és Balogh Károly tanácsnok képviselték és az ő szereplésüknek nagy része van benne, Ihogv a tanácskozások végső eredménye Szegedre nézve, ha nem is teljesen megnyugtató, de mindenesetre kielégítő. Mindjárt a tanácskozás elején kiderült, hogy az itthon készült statisztika egy nagy tévedésre lett alapítva. A város'-kalászos gabonával bevetett területét 53.000 katasztrális holdban határozták meg. Pedig ez nem katasztrális hold, 'hanem kis magvar hold, ami katasztrális holdakra átszámítva 40.000 holdat tesz ki. Ennek természetes következménye, hogy vetőmagnak sem 53.000 mázsa, hanem 95 kiloójával csak 39.000 mázsa kell. A kormány nem ismeri el a szegedi termésbecslést, amely 3 mázsásnak mondja az egész termés átlagát, hanem ezt 4 és fél méterimázsában állapítja meg. ami szerintünk körülbelül meg is felel a tényleges állapotnak. Eszerint tehát Szeged területén 180000 mázsa gabonának kellett teremnie, de akár több, akár kevesebb termett, a kormány követeli, hogy a gazdasági szükséglet címén visszatartható 140 ezer mázsa levonása után fennmaradó 76 ezer mázsa gabonát szolgáltassák be a Haditenménynek. A városi lakosság ellátásához még szükséges 22.000 mázsa gabonát a kormány szállíttatja olyan vidékről, a hol fölösleg van. Ezt a fölösleget azonban a kormány csak az esetben hajlandó szállítani, ha a szegedi termelők tényleg leszállítják a 76 ezer mázsát. Ha ez megtörténik, akkor rekvirálás Szegeden az idén, illetőleg ebben a kampányban egyáltalán nem lesz, ellenkező esetben megismétlődik a házról-iházra járás és felkutatás annyiszor, amié az egész szükséglet együtt lesz. A kormány ugyanis abban a feltevésben van, hogv szigorú rekvirálással sokkal több gabonát lehetne összehozni, mint a mennyit most a termelőktől kérnek. Nagyon fontos és üdvös újítása a Haditerménynek, hogy olyan helyekről, ahol fölösleg nincs, vagy ahol hiány mutaítkozik, ném szállítanak el gabonát, hanem a városban raktározzák és nem leszünk többé annak a kétségnek kitéve, hogy vájjon megérkezik-e idejekorán a kiutalt lisztkontingens vagy serp. Arra azonban kevés kilátás van. hogy az ellátatlanok gabonát vásárolhassanak, mivel a kormány nem akar módot adni arra, egy egyesek jobb ikiőriés folytán 'kevesebb lisztet kapjanak és rá legyenek utalva lisztnek kerülő uton való beszerzésére. Másrészt meg akarja akadályozni a kormány a 'korpa szétforgácsolódását, miivel korpában az uj kiőrlési rendelet folytán igv is igen nagy lesz a hiány. Amint az értekezleten résztvevők mondják, Szegeddel, dacára a radikális változtatásoknak, még mindig nagyon enyhén bánt a kormány. Más városokkal — állítólag — sokkal szigorúbban bántak el, aminek valószínű magyarázata az, hogy más városok jelentéseikben kevésbé ragaszkodtak az igazsághoz, mint Szeged. Urmánczy: A háború valóságos háborús konjunktúrát teremt számukra. Ezek mellett egy-egy puskaport nem szagolt vezérkari tiszt a legnagyobb uf. Förster Aurél: Többnyire csehek! Urmánczy Nándor: A vezérkar születési hibában szenved; oda csak a kriegssohuleból lehet bejutni, oda pedig csak azok juthatnak be, akik fiatalon stréberkedni tudnak. Szurmay: Ugyan! Urmánczy: A Beck-éra önérzetet kiölő rendszere most termi meg gyümölcsét, mert ezek a vezérkari törzstisztek, iha felülről valami lehetetlen, kivihetetlen, nagv emberáldozatot követelő parancsot kapnak, nem mernek ellentmondani. Ebből az iskolából kerültek ki azok, akik tájékozatlanul adják ki a végzetes parancsokat. A vezérkar főnöke, mikor az előkészületek folytak az offenzívára, Konstantinápolyba utazott. Ez komolytalanná teszi az offenzíva előmunkálatait. Ludendorff, ha elhagyja a főhadiszállást, akkor a csapatokihoz megy. A főszállásmester igen fontos hivatást tölt be, sohasem volt az etappeban, ihanem mint a hetedik hadsereg parancsnoka, oka volt egy vereségnek, melyért magára irányította a németek haragját. (A magyar tiszteket mellőzik.) Itt nagy szerepe van a protekciónak és a magyarsággal szemben érzett ellenszenvnek is. Egy volt vezérkari törzstiszt irja neki, hogy a Piave mellett szenvedett vereségnek, mint minden vereségnek egyik oka, hogy a magyar tiszteket 'kizárják a vezetőségből', titkos rangszámokat adnak a magyar vezérkari tiszteknek és e titkos jelzések alapjárt osztják be a vezérkari tiszteket olyképpen, hogy a csehek okosak lesznek, a magyarok pedig tehetségtelenek, akiket mellőzni kell. Szurmay: Lehetetlen, hogy ezt vezérkari tiszt irta volna! Urmánczy: A honvéd .tüzérezredek parancsnokainak ötven százaléka nem tud magyarul. (Szurmay rosszalóan fejét csóválja.) (Részrehajlás az ágyuk elosztásánál., Urmánczy: Az olasz offenzívánál az ágyuk szétosztásának arányszáma az volt, hogy József őherceg hadseregének minden egy ágyujára Conrad hadseregénél öt ágyú, Wurm hadseregénél pedig 3—6 ágyú jutott. Szurmay: Ez körülbelül megfelel a való* ságnak! Urmánczy: Akinek kisebb volt az ereje, arra volt bizva a legnagyobb feladat: József főhercegre, miről különben még beszélni fogunk. Fényes: Hirdetik, hogy kilőtték a magyarokat ! Urmánczy: Megmondták a honvédelmi miniszternek, hány osztrák ezred ellen állítottak magyar rohams2ázadokat. (Rosszul bánnak a legénységgel.) A közlegényeket megbüntetik, ha idő előtt megeszik a konzerveiket, némelyiket 25 boíütéssei sújtják, sőt gyakran súlyosabb büntetéshez is nyúltak, de azoknak, akik gondtalanul veszteségeket okoztak, hajukszála se görbül meg. Akár az ellenséges hatalmaknál, akár a szövetséges hadseregekben is felelősségre vonják a tábornokokat. Franciaországban most készül törvényjavaslat a mulasztást elkövetett generálisok felelősségre Wekerie és 5zurmay az olasz offenzíváról. — Árulás okozta a píavei visszavonulást. — Urmánczy Nándor interpellációja. — A képviselőház ülése. — (Budapesti tudósítónk ielefonjelentése.) A képviselőház szerdai ülését 'háromnegyed tizenegykor nyitotta meg Szász Károly elnök. Báró Szurmay Sándor honvédelmi miniszter javaslatot terjesztett be a tárgyalás alatt levő katonai ellátási törvényjavaslat kiegészítéséről pótjáradék engedélyezése tár- | ciókra. gyában. A választójogi törvényjavaslatot harmadszori olvasásban,, minden 'hozzászólás nélkül elfogadták. Az elnök javaslata és a Ház határozata szerint a jövő íhéten kedden, 30-án lesz a égközelebbi ülés. Ezután áttértek az interpelláUrmánciy interpellációja. Urmánczy Nándor at Olaszország elleni offenzíva tanulságairól interpellál. Készakarva halasztotta interpellációját, mig le nem csillapodik az idegesség, mely az országban a piavei események nyomán támadt. A sok hiába elfolyt vért nem lehet visszavezetni a nemzet testébe, de azért megpróbálja higgadtan, nyugodtan tárgyalni a kérdést. Wekerie miniszterelnök junius 28-án azt mondta, hogy az ország meg lehet nyjugodva, nagyobb veszteségek nem fognak érni bennünket, állásaink biztosítottak és bizalmunk lehet haderőnk jövő működése és a háború kimenetele iránt. Abban igaza van Tiszának, hogv hős katonák álltak a Piavenál és Tirolban, de aránytalanul nagv és fölösleges veszteség ért, amely kikerülhető lett volna. A kórházak újból megteltek és itthon is sürün temetik a hősi halottakat. Azt mondta a miniszterelnök, hogv állásaink biztosították. Azóta elvesztettük a Col del Rossót, a Piave deltáját és a Monté di Val Bellát. Hogy mekkora az egész veszteség, nem tudjuk, nem is célja azt kutatni, mekkora áldozatba került offenzivánk. csak a tanulságokat a'kara levonni. (A vezérkar hibái.) Urmánczy Nándor: A betegség a hadsereg szervezetében és a vezérkarban van. Katonáink páratlan bátorsággal és önfeláldozással harcolnak. A vezetésben van a hiba, ahol legtöbbször nem a tehetség, hanem a protekció érvényesül. 'A mostani rendszer kiöli az önérzetet a tisztekből, hízelgésre készteti őket, tájékozatlan, sablonos generálisok 'kerülnek fontos pozíciókba, akik nemi ismerik a csapatokat és nem éreznek velük. Meskó Zoltán: Ez a legrosszabb!