Délmagyarország, 1918. június (7. évfolyam, 126-147. szám)

1918-06-09 / 133. szám

Szerkesztőség: SZEGED. KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁJA. A szerkesztőség telefonja: 305. ELÖfiZETtSi ÁRA: egész évre 38.- K. negyedévre a— K. félévre . . 18.— K. egy hónapra a— K. «Sjre. azán durat 14 fillOr. Kiadóhivatal: SZEGED. KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁJA. A kiadóhivatal telefonta: 81. S2®ped lila VII. évfolyam 133 szám. Vasárnap junius 9 Körmenet. Irta: Jukáez Gyula. Az Egyház vasárnapi könyörgő körsuenete alkalmából, amely a győzelmes békét óhajtja leimádkozni számunkra az égből, önkénytelenül az Egyház fejéhez száll gondolatunk, XV. Benedek pápához, aki annyiszor fölemelte már kérlelő és engesztelő szavát a világ fejedelmeihez és mindig hiába. Ez a finom és nemes arcélű egyházfő, akinek törékeny és hajlékony testében egy szentnek és tudósnak érzékeny és fogékony telke lakik, e nagv világkatasztrófa legzajosabb napjaiban tette fejére a tiarát és szeiid uralkodása alatt a legvadabb dolgok tomboltak a földön, mióta Kain ledorongolta Ábelt. A papság grandiózus történetében voltak «á!a nagyobbak és erősebbek, híresebbek és hatalmasabbak, de szelídebb és emberibb érzésű egy se. Az első pápa egy galileai halász volt, aki háromszor tagadta meg az Urat, mig végül vértanul erőre kapott hite. Voltak pápák, akik a föld alatt, a nyirkos homályban hirdették a szeretet üldözött vallását, voltak, akik császárokat várakoztattak hóban, fagyban, étlen, szomjan a portásuk előtt, voltak ragyogó Farnesek, pompázó Mediciek és komor Borgiák, akik Machiavellit olvasták és Michel Angelot foglalkoztatták, volt egy, aki keresztény alázattal ment Bécsbe, hogv megkérlelje a legnagyobb Habsburgot és volt egy, aki átokkal sújtotta a szabadság és a szabad gondolat katonáit. A pápák tulajdonképen önkéntes rabságban élnek a Vatikán aranyos és biboros börtönében, De mi ugy gondoljuk, hogv még nem volt eddig egy sem Péter apostol utódainak hosszú sorozatában, aki lelke mélyén annyit gyötrődött és szenvedett volna, mint ez a nyájasan és szomorúan mosolygó XV. Benedek. Nem tudjuk elfeledni első mélyen emberi megnyilatkozását, mikor 1915 nyarán, a legforróbb és legfiilledtebb háborús nyáron vétót kiáltott a milliókat gázoló háborús vértnámornak, mikor az anyák, özvegyek és árvák nevében, a meggyalázott emberiség, a kifosztott kultura, az elpusztuló Európa nevében megcsendült ajkán az igazi vox huimana. Ez vplt az első háborús írásmű, ez a szelid és fájdalmas kiáltvány, amely a hivatalos és illetékes proklamációk tengerében a szépség, a jóság, az emberség szigetét jelentette. Mert többek között szép is volt ez a szózat, a stilusa egyszerű és nemes akár a bibliáé vagy Tolsztojé. Annyi bombaszt és frázis, annyi nagydob és nagyágyú után evangéliumi és emberi méltóság, krisztusi fenség, amely a császárok és koldusok közös, a fáidatom nemzetközi idiornáján beszél: a szenvedés nyelvén. Az Egyház a világ legíejlőIdésképesebb és tegviharálióbb intézménye, a •mely csodálatos rugalmassággal tud alakulni a változó viszonyokhoz. Kezdte, mint világmegváltó szocializmus, folytatta, mint világhódító impérium, volt nagyhatalom, középkori császárok és knályok hűbérura, volt a tudományok és művészetek anyja, hivatása volt a nyers fajokba tisztább érzemányt oltani. mint a költő mondja és hivatásának •érezte az európai haladás tempóját szabályozni. Krisztust, a bizánci művészet aranykoronás pátriárkának ábrázolta, az olasz és német primitívek vérző szenvedőnek mutatták, a reneszánsz pompás és izmos atlétának festegette, Rembrandtnál a szegény emberek tanitója, Munkácsy Krisztusa a Renan bölcs és lemondó mestere, ahány kor, ahány egyháztörténeti fejezet, annyi változatban tündököl és borul el imádandóan emberi és mélységesen isteni alakja. A békéért könyörgő körmenetre az Egyház szívesen lát mindenkit faj és felekezet külömbsége nélkül. Valóban, ma ugv érezzük, erősebben és igazabban mint bármikor, hogy a Béke Fejedelmének, a galileai jó pásztornak, a názáreti fehér embernek több a hive, hogysem mind elférnének az Egyház keretein belül, bármily nemzetköziek és egyetemesek is ezek a keretek. Mélységes és tiszta vallásos érzés reneszánsza indult meg az egész világon, amely a szenvedés és áldozat c rettentően nagy világvajudásában támadt. Tul minden felekezeti elfogultságon, tul minden faji előítéleten, tul minden osztályönzésen, a legjobbak és legkülömbek lelkei egy nagy gondolatban kezdenek találkozni minden drótakadályon és minden blokádon keresztül, az Ember iránt érzett krisztusi részvét és fájdalmad! csodálat himnuszait és szimfóniáit kezdik hangolni költők, művészek, az emberiség uj prófétái és apostolai, a jövendő utászai, m haladás gárdistái, a szolidaritás angyali üdvözletének örvendetes követei. Ezek az a! poéták és próféták a Lélek Urjövetét hirdetik és a világ békéjét a lelkek békéjétől várják. Az Isten országa bennetek vagyon és hiába kötünk békét a külső ellenséggel, ha legnagyobb ellenség bennünk és velünk vas, ha gyűlölettel prédikáljuk a szeretetet, ha tüzel, vassal akarjuk az igazunkat terjeszteni. írástudók, papi fejedelmek, publikánusok és farizeusok, a világ békéje nem kívülről jön. jól gondoljátok rneg'és ne csak értsétek, de kövessétek is annak a századok véres ködébői tisztán és fehéren felétek sugárzó Embernek a világ titkát megoldó három száját: Fiacskáim, szeressétek egymást! A vergődő világ végtelennek tetsző körmenetének élére az ő igazságait állitsátok, az ő tanítását tegyétek, megalkuvás és képmutatás nél« kül és akkor nem hiába zörgettek és nem | hiába könyörög.tök! I • £loyő (jeorge az antant válságos helyzetiről. Csak egy eéS van: feltartóztatni az áradatot. - „Nagy árat fizetünk a győzelemért*" — Anglia és Franciaország nem mindenben értenek egyet. — Talán sosem beszélt még Lloyd George olyan válságos körülmények közt, mint most. Hangjára ezért bizonyos drámai komorság borul. A szavaknak, Ígéreteknek és bizakodásnak azonban sok vigasztalásáva! igyekszik megnyugtatni honfitársait. Az emberi jogokért, a becsületért és szabadságért küzd Anglia és Franciaország, — mondja. — Ezek a nagy értekek minden árat megérnek. A válság még nem múlott el. A szövetségesek egységesek abban a célban és elszántságban, hogy feltartóztassák az áradatot Lloyd George a halállal vívódó közelállóhoz hasonlítja Franciaországot Anglia kénytelen a rettentő betegségben szenvedő ágya mellett várni a válság végét. A véleményelérések, amelyek most megszűntek, ismét föltámadhatnak. Ez a Irijeientés Lloyd George beszédének legfontosabb része. Nyilt bevallása ez annak, hogy Anglia és Franciaország nem mindenben értenek egyet. Lehet, hogy ezek az .ellentétek, ame« lyeket ebben a pillanatban jelent ékteleneknek mond Lloyd George, hozzák majd meg a világ számára a békét. » VEeUVsií-uWiu s*,>. • -s. London, junius 8. (Reuter-jelentés.) A nyomdáslzok szövetségének ünnepi lakoma-* ján Lloyd George nagyobb beszédet mondott. — A most folyó harc — mondta —• » porosz militarizmus eszméje ellen folyik, a mely az emberi jogokat, szabadságot és emberiességet megsemmisítéssel fenyegeti. Ha mi most nem érünk el eredményt, akkor a jelen civilizációja a mult legsötétebb Idejére sifiyednék vissza. Nagy árat fizetünk a győzelemért, de a győzelemért fizetett ember! nyomorúság egész tömege nem ér fel azzal az értékkel, amely kockán forog. Gond terhes napokat élünk. Ugy vagyunk, mint-* ha egy közelállónk rettentő betegségben sínylődnék, a halállal vívódna és mi kényszerülve volnánk arra, hogy ágya meUett várjak a válságot A válság még nem mult el, de erős szívvel te fogjuk küzdeni. — Mi tudjuk, hogy Ludeudorti kalapácsai kemény, szilárd és jó ércre csap le. Ezt ís ki fogjuk bírni és a csatorna túlsó partján lakó vitéz nép törhetetlent!! tovább fog küzdeni szabadságéért, hazájának becsületéért ta láttam a franciákat; valamennyien tefitve vannak harc! kedvvel és ekőltf őket amaz