Délmagyarország, 1918. június (7. évfolyam, 126-147. szám)

1918-06-04 / 128. szám

DÉEMJAGYARORSZAG Szeged, 1918. junius 4. Tisztújítás a DMKE-ben. (Saját tudósítónktól.) A Délmagyaror­száRi Magyar Közművelődési Egyesület va­sárnap délelőtt 10 órakor tisztújító közgyű­lést tartott. A közgyűlés hangja és lefolyása azzal a reménnyel kecsegtető, hogy az egye­sület életében most már uj korszak követ­kezik: a tespedt gyűlölködés helyett a mun­ka korszaka. De a tisztújító közgyűlés köte­lességet is teljesített, amikor tiszteletbeli alelnökévé választotta Gallovich Jenő főtit­kárát, akinek igy a legteljesebb elégtételt nyújtotta. A tisztújító közgyűlésen dr. Kelemen Béta főispán elnökölt. A főispán az egyesü­let közgyűlését az alábbi emelkedett hangú beszéddel nyitotta meg: Tisztelt Közgyűlés! A D. M. K. E. szék­házát és a középiskolai internátust közel 15 évvel ezelőtt, az akkori közoktatásügyi mi­niszter ur őnagyméltóságának nevében és helyettesítésében éppen én adtam át rendel­tetésének. Az azóta elmúlt évek ideje alatt a legmelegebb érdeklődéssel viseltettem a közművelődési egyesület fennállása és nagy horderejű feladatainak sikeres megoldása iránt, mégis mindenkor élénk sajnálatomra sokoldalú más iránvu elfoglaltságom akadá­lyozott, hogv mint egyik íiszeletbeli elnök kötelességemet megfelelő módon teljesítsem. Az utóbbi években volt más ok is, ami visszatartott az egylet beletetében való részt vevéstől. Ez az ok az volt, hogy a DMKE életében .eléggé nem sajnálható módon föl­anerült személyi ellentétek, a vezető tiszt­viselők eljárásának és intencióinak kölcsönös félreismerése, félremagyarázása, majd ezek­ből a tévedésekből fakadt kölcsönös meg­gyanusitások és, vádaskodások folytán az egylet élete a személyi torzsalkodások állan­dó szinterévé tétetett, olyannyira, hogy utóbb a gyűlölködéssé fajult személyi ellen­ségeskedések az egyesületet hivatásának tel­jesítésétől elvonták s igy történt, hogy ve­lem együtt igen sokan, akik oly sok szép reményt fűztünk a DMKE működéséhez, jo­gos várakozásunkban, csalódottan, teljes el­kedvetlenedésáel távol tartottuk magunkat ezen jobb sorsra érdemes egyesület belső életében való résztvevéstől. Ennek az áldatlan, ennek a tűrhetetlen állapotnak azonban a vezető állások betöltői­nek személyében bekövetkezendő változások árán is megszűnnie kell és visszavezetnünk kell az egyletet kulturális feladatai teljesíté­sének terére. És mert ugy látom,, hogv a belviszályok és szenvedett sérelmek szaná­lása helyes mederben folyamatban van. mert ugy látom, azok az egyleti tagok, akik en­gem fölkértek, hogy a mai közgyűlésen az elnöki tisztet betöltsem, minden egyéni be­folyásol tatástól mentesitetten velem együtt a DMKE jövőjének érdekét és semmi mást, csak ezt tartják szemeik előtt, készséggel eleget tettem a kérelemnek, hogv elfoglalva az elnöki széket, a mai rendes évi közgyű­lés tanácskozásait vezessem. Ez alkalommal személyesen üdvözlöm a megjelent egyleti tag urakat és arra kérek mindenkit, valamennyien fogjanak össze, hogy a DMKE-t a stagnálás állapotából az aktivitás, az alkotások terére vezessük -és hatékony módon azon munkálkodjunk, hogy a délvidéken a nemzeti érzést ápoljuk, nö­veljük, a magvar kulturát terjesszük s a magyar nyelv elsajátításának lehetővé téte­lével közremunkálkodjunk abban, hogy a magyar nemzet politikai egységének Kifeje­zéséül az államnyelv bírását minden délma­warországi honpolgár egyik íközpolgári kö­telességének fölismerje. Ma és jövőben mindenkor egyetlen célt és feladatot kell, hogv ismerjünk, valameny­ny'ien összefogva, kéz a kézben, egymás kölcsönös támogatásával munkálkodjunk, dolgozzunk a délvidéken a magyarságnak közművelődési és közgazdasági megerősí­tésén. Legyen a mai nap a DMKE megújhodá­sának és előkészítésének kezdő napja. A mai tisztújító közgyűlést ezzel megnyitom. A közgyűlés osztatlan tetszéssel és lel­kesedéssel fogadta a szép beszédet és elha­tározta, hogy a beszédet teljes szövegében megörökiti a közgyűlés jegyzőkönyvében. Szecső Vilmos napirend előtt leszögezni kívánja, hogy a helyi lapok dr. Dobav Gyula I fölszólalását nagyon is erős színezéssel rau­| tatták be. A közgyűlés nem fogadta el Dobay ismeretes indítványát. Ezután megtörtént a tisztújítás, amely­nek eredménye a következő: Társelnökök lettek: dr. Ákay Kálmán, dr. Glattfelder Gyula, dr. Kelemen Béla és Návav Tamás. Ügyvezető alelnök: Tóth József. Alelnökök:] • dr. Balassa Ármin, dr. Pálfy József, Várossy Gyula. Tiszteletbeli elnökök: Návav Lajos* Justh János. Barabás Béla. Jankó Ágoston, Rónai Jenő, Rákosi Jenő, dr. Cicatricis La­jos, Baloghy Jenő, dr. Steuer Gyula, Márk Endre, dr. Jediicska Béla. dr. O. Nagy Oli­vér. Jakabffv Gyula. dr. Bíró Károly, dr. Gémmel József, gróf Zichy János, báró Dá­niel Ernő, gróf Apponyi Albert, gróf Károlyi Imre, Matkovieh Bé!a, dr. Somogyi Szilvesz­ter. Tiszteletbeli alelnökök: Gallovich Jenő. dr. Szalay József, Móra Ferenc, dr. Becsey Károly. Madzsar Gusztáv. Tiszteletbeli fő­titkárok: Szecső Vilmos. Hauser R. Sándor. TiszteletbeH főszámvevő: Scultéty Rezső. Felügyelő-bizottsági elnök: Szilber Rezső. A felügyelő-bizottság tagjai: Meák Gyula. Scultéty Rezső, dr. Szász Hugó, Lánczy Adolf, Telbisz György. Ezután száz igazga­tósági tagot választottak meg. A tisztújítás megejtése után az igazgató­ság 70.000 körona kölcsön fölvételét javasol­ta a közgyűlésnek, amely el is határozta 60.000 korona kölcsön fölvételét. A pénzt öt év alatt, évi 12.000 Koronás részletekben fizeti vissza az egyesület. A közgyűlés ezzel véget ért. Clemenceau tanácskozásai Petain tábornokkal. Genf, junius 3. Clemenceu tegnap több órán át tanácskozott Petain tábornokkal, A tanácskozásnak Párisban igen nagy jelentő­séget tulajdonitanaik, éppúgy, mint Clemen­ceau azon nyilatkozatának, hogy a kormány nem vállalja a felelősséget a Havas-ügynök­ség pesszimisztikus kommentárjaiért. Cle­menceau helyzete különben a radikálisok és a radikális szocialista kamarai csoportok erélyes magatartására való tekintettel kriti­kussá vált. Emlékezés. Irta: Cserzy M hály. Ima fakad az ajkimkoín hozzád, óh örök­kön élő nagy Ailkotó, kit a nem kutató, röpke képzelet ugy vél, hogy most onnan fölülről te­kintsz le virágos földi birodalmadra. Fölülről, a mosolygó kékségből, ahol fehér bárányfel­bőket tologat ide s tova, a mérhetetlen nagy mezőn a tkönnyüszárnyu, játékos szellő. Ima fakad hozzád s ebben az imában kö­Wyörgés csendül meg: küld el közénk . most siri homályából néhány percre a mi felejthe­tetlen, dicső fejedelmünk ( fényes szellemét, mely ott, a túlvilágon is, bizonyára meteor­ként lángol a milliárd szellemek (között, a ma­gával vitt gyönyörű lelki tulajdonságok ré­vén. Kiüld el, hadd társaloghasson néhány futó percre vele a lelkünk. Hadd érezze újra szi­vünk melegségét, mely mindenkor ugy ölelte őt (körül, mint a legragyogóbb napfény, s amely időnként visszaköveteli magának ma is és még igen sokszor, igen gyakran, az ő nagy bölcsét, az ő nagy utmutatóját. Az emléke nem szivárványként tünt el Iközülüinlk. Él ma is közöttünk és ugy jön el hozzánk, mint a hajnal, melynek egyre szŐ­fcülő, világosodó szürkeségéből ragyogva, pom­pázva (bukkan föl a nap: az ő kedves, mo­solygó emléke... Emberek, a haraszt zörren!.... Halljátok usak!... A virágok szinén a csillag fénye mo­solyog ... A rögön valami csodálatos szin váltja föl a barnaságot... Oh, hallgassatok csak a lelketekre, ügyeljetek lassúdó szivetek verésére s im megérzitek, hogy imánkat meg­hallgatta az alkotó mester, elküldte őt ho* zánk s már itt van,- Itt fényeskedik'-az örökre elveszett hivséges barát közöttünk. Itt vam az örökké élő, az elhomályosodni soha nem fogó nagy széllem, Tömörkény István hatalmas szelleme!... " ' Ügy-e érzitek Barátaim?... Ugy-e látjá­tok ti halálban is hűséges testvérei a nagy fejedelemnek, kinek eltávozása fölött érzett fájdalomnak még nem száradt el az utolsó, forró könnycseppje bus szemeteken. Érzitek bizonyára, látjátok is őt, a felejt­hetetlent s im most már az ajkatok is meg­mozdul, a lelketek is kitárul, hogy velem együtt elmondjátok a szomorú hozsannát, a viszontlátás harmatos, friss üdvözlését. Pistánk!... Édes jó Tömörkény Istvá­nunk, kit büszkén vallottunk vezérünknek a földi életben, ki szótlanul, bucsutlanul itt, hagytál azon a gyászos, borús április-végi napon bennünket — eljöttünk hozzád, szelle­medhez, virágos sirhantod elé, egy édes-lbus viszontlátásra, egy fáradt könnynék elhullaj­tására... (Eljöttünk, hogy elmondjuk neked: a koszorú minden szál virága még szelíden vi­rul. iMég pompázik, még illatozik, mert szi­vünk melege árad reá ós a lelkünk harmat­esóje hull szirmaira. (Eljöttünk hozzád, hogy elmondjuk ne­ked: a sebet, melyet az elválás nyitott/ még mindig szeretettel kötözgetjük, még 'mindig ápol gótjuk és a gyász fekete selymével töröl­getjük le róla az időnkint kiserkedő piros vércsöppet. Eljöttünk, hogy elmondjuk! neked: kálvá­riánk végén még ránk mosolyog a virágos húsvét, melyen feltámad nekünk az apostoli életet élt tanítómesterünk. És ilyenkor össze­sereglünk, hogy imádságos ajkkal emlége»v­siink Téged és olvassuk, hirdessük szépséges Írásaidat... A Ikufenicsérársaség külöm csa­páson halad, a bohém cs. és kir. Köztársaság tarka ösvényt bővit időnkint, de az utjuk azért összehajldk s ezen a virágos közvége* ott fényeskedsz előttünk, az emlékezés kereszt­fáján, megtisztult szellemeddel. Eljöttünk hozzád, te igaz, te hűséges ba­rát, te a sorunkból oly (korán kilépett nagy­nevű, hős vezérünk, (hogy elsóhajtsuk neked: a szeretetünk fehér akácviróga többször is nyit egy esztendőben, édes, lágy illatával be­szagositja a levegőt, mindenütt, amerre a te koszorús neved felhangzik és bársonyos szir­mait ugy hullajtja az emlékedre, mintha tisz­ta, szűzi csók lenne valamennyi. Pistánk!... Édes jó Tömörkény Istvá­nunk, ki időben mennél messzebb távolodsz tőlünk, annál jobban érezzük, hogy a lelkünk­ben mind mélyebben élsz, mind jobban össze­fonódik ; lelkünk a te megdicsőült szellemed­del — elhoztuk porladó sírodra a kertek és mezők virágait, elhoztuk neked az emlékezés koszorúját, nem azért, hogy a földi életben . minden hiúságoktól távol élő lelked bus ta­I karóját felékesítsük vele, hanem hogy tanúbi­zonyságot tegyünk, e szimbólummal is hir­dessük: a lelkek koszorúja egy, -széttéphetet­len,- abban te is élsz és virulsz időtlen időkig. Drága Pistánk, etávozunk!... Isten veled!... Pihenj. És álmodj. Álmodd tovább a ma­gyar költészettel átszőtt, tiszta álmaidat. Ál­modd azokat a szép dalokat, melyek magyar lélekből fakadtak s eljutván hozzád, megter­mékenyítették lelkedet s az Írásművészei is­teni napfényétől erőre kapván, (kinyitották a kékszemű nefelejts-bokrok' között ú legszebb, legbüszkébb tulipánvirágokat. Pistánk, Isten veled!

Next

/
Oldalképek
Tartalom