Délmagyarország, 1918. június (7. évfolyam, 126-147. szám)

1918-06-01 / 126. szám

Sseffed, 1918. junkts L a * MlszlW Kérdés fs JNaiyinrszIf. A Délmagyarország számára irta: Gróf Barbó-Waxenatein József Antal, osztrák birodaiomgyölési képviselő. — Amikor a Wekerle-kormány bemutatkozásakor a miniszterelnök programjában Dalmácia visszacsatolásának, kérdésére is kiterjeszkedett és azt a közeljövő egyik mevalósitandó feladatának dekj larálta, az osztrák parlamenti pártok ugy szólván valamennyien a vissaacsa.tolás ellen foglaltak állást, mindenek előtt a német pártok, jóllehet azelőtt Dalmácia különválasztását. —> Sondorstellung — együtt emlegették Galícia különállóságával. /Egyszerre csak rájöttek arra a német pártok, hogy Ausztria Dalmácia nélkül nem élhet, meg, azt kezei "közül semmi szín alatt nem adja ki, ha a magyarok százszor is állítják és bizonyítják, hogy Dalmácia jogilag Magyarország kapcsolt része. Az alábbi cikk is ezzel a problémával foglalkozik s az minden tekintetben i alkalmas arra, hogy nagy feltűnést keltsen. Az osztrák Reichsrath egyik nemzetiségi képviselője s a német, politikai élet vezető egyénisége, gróf jlarbo-Waxemstein József Antal alábbi cikkében, mellyel a Délmagyarországot megtisztel? ni szíves volt., egy olyan osztrák politika mellett foglal állást, amely Dalmáciának Magyarországhoz váló csatolását és Bosznia és (Hercegovina hozzátartozandórága kérdésének mielőbbi megoldását a legközelebbi feladatok egyikének 'tekinti. Mindenekelőtt azt szeretném előrebocsájtani, hogy a dualizmus ia< meggyőződé* ises hive vagyok és csakis annak tentartásábau látom a monarchia nagyhatalmi állásának megtartását és mindkét önálló állam üdvös gazdasági továbbfejlődését. Érthetőnek tartom, hogy érdekeilentétek fölmerülése esetén a monarchia mindkét államában az a tendencia nyilatkozik ftieg, hogy első sorban a saját érdekek győzelme biztosittassék, ez a törekvés azonban soha ne öltsön olyan méreteket, hogy általa a másik fél érzékeny károsodást szenvedjen, minek következtében természetszerűleg bizonvos kedvtelenségnek kell beállni. A másik állam gyöngitése egyben a közös monarchia gyöngitését is jelenti ts közvetett uton a saját állam károsítását is. Anélkül, hogy a másik állam belső ügyeibe beavatkozna az egyik fél. a legnagyobb figyelemmel keli kisérni mindazokat a dolgokat, amelyek beiolyássai vannak egységére s hatalmi állására s azokkal szemben állást keli foglalnia. Ausztriának az egységes Magyarországnak érintetlensége eminens érdeke. Ausztria föderalizálása i'óváteihetlen károsodást jelentene Magyarország számára. Ha pedig egy olyan mozgalom igyekszik érvényesülni. amely mindkét államot egyidejűleg egy és ugyanazon a módon akarja károsítani, akkor nem csupán a közös monarchiának érdeke az. hogy a mozgalommal szemben •minden energiával föllépjen, hanem egyformán a monarchia mindkét államának. Ha t közben olv kérdések merülnek tői. amelyek megoldása területi vonatkozásokban és gazdasági kérdésekben ellentéteket idézne föl, akkor a magas közös célt kell szem előtt tartani, nem pedig csupán a külön állami érdekeket. A délszláv kérdés csakis közösen oldható meg, és Ausztriának Magyarországgal szemben áldozatokat keU fvmUa a megoldásnál. Magyarországnak pedig ezeket az áldozatokat meg kell könnyhenie és előzékenységével azt lehetővé tennie. A délszláv kérdésnek vékntóayeut szeátm két sarkalatos porrtia van. A szlovének, horvátok és szerbek egy államba való egyeejtésére vorraűíüKÓ törökös — arait egyébIcéirt sKiitmí sem: tesz íRdöfeötttá — ogyerieteen nevetséges, mert anaak niegvarósitöséna Magyarország is Aim*m ksgyö«etésoí téteSK2©Í FÖL FC'IŰL ttí&t AÜJS .m MÉG ÍFIBFACT mondanom, mert még egy délszláv politikus sem igen láthat ebben a követelésben egyebet, mint ennek az elvnek az alkalmazását: Nyúlj az elérhetetlen után, hogy az eiérhetőt megfogd!... Itt tehát csupán egy kérdéssel van dolgunk, nevezetesen azzal, hogv mi történjék a szerbek és horvátok lakta területekkel? Vegyük mindenekelőtt Dalmáciát figyelembe. Ez a tartomány ténylegesen Ausztriához tartozik, jogilag vitás a hozzátartozandóság kérdése. Véleményem szerint nem is lehet eldönteni, hogy kinek van igaza, végeredményben azonban ez egészen közömbös. A kérdést a monarchia és Dalmácia érdekeinek megfeleiőieg kell elintézni. Földrajzilag, néprajzilag és gazdászatilag Horvátországhoz tartozik és igy a Szent-István korona országaihoz. A Horvátországgal való összekapcsolása kielégítené a horvátokat és a dalmátokat s sokkal jobban fejlődhetne és gazdálkodhatna, mint Ausztria mellett. A délszláv aspirációkat azonban Bosznia és Hercegovina megszállása, majd későbbi anneksziója keltette életre. Elkövették azt a hibát, hogv e hét ország hözzátartozandóságámk a kérdését nem tisztázták gyorsan és véglegesen, hanem ugy tettek, amint a bürokrata a nehéz aktával tenni szokott: félretették az asztalfiókba. Én a magam részéről nem vagyok a két tartománynak Horvátországhoz való csatolása mellett, már abból az okból kifolyólag sem, mert általa a szerb elem a horvátok rovására túlságosan megerősödne s igv idővet az dominálna. A horvátok többsége, amennyiben módomban van őket megítélni, a magyar államhoz huz, hiszen azzal már évszázadok óta egybe van forrva s azt hiszem, hogy Magyarország részéről a legnagyobb előzékenységet kellene velük szemben tanúsítania, hogy igy őket még jobban a magvar államhoz láncolják, ami által jó szövetségeseket nyernének a centrifugális tendenciájú nemzetiségi törekvésekkel szemben, mint történt ez a magyarországi svábokkal, akik németek maradtak ugyan és mégis jó magyarokká tettek. Tehát csupán ezt kellene eldönteni, hogv Bosznia és Hercegovina és a szerb királyságnak azok a része, amelyek a békekötés után remélhetőleg nekünk jutnak, birodalmi tartományok maradjanak-e, vagy pedig egyszerre Magyarországhoz csatolják-e azokat. Az első megoldást nem tartom helyesnek, mert az a két állam közt állandó viszályt szülne. A Magyarországgal való teljes egybeolvadás sem volna olyan megoldás, amely az érdekelt feleket kielégítené. Oly autonom országgá kellene Magyarország keretében válnia, mint Horvátország, de önállósága nem volna olyan méretű, mint Horvátországé. Nézetem szerint tehát Ausztriának Magyarország tavára sok mindenről le kellene mondania. ami csak akkor volna lehetséges, ha Magyarország Ausztriával egy hosszabb lejáratú kiegyezést kötne és ha általában több olyan pontja a kiegyezésnek, amely most minden tiz évben ki van téve a megmásitás lehetőségének, minden Időkre végérvényeset? mcgállapittatnék. Vagy közöse® fog feBOlsftdm a ómat. chia két állama és. egy jobb jövő elé tekinteni .vagy egyenkint — az egyik előbb, a másik később — tönkre menni Óráját és ékszereit javíttassa dsörangu ára* és ékszerüzletemben. Szolid Arak! Arákban ás ékszerekkel) mm raktér. -.*•*»*• FISCHER K. HorzA-kAvékáz mailé*. • •»„ »• • Francia lapok sorsdöntő órákról irnak. Genf, .május 31. Párisi és francia lapok a legnagyobb aggodalommal imák a legújabb fronteseményekről. Soissons és Remis Ismét az ellenség kezén van. — irja a Progrés bár Reims elfoglalását még a németek hivatalosan nem jelentették. A Liberté árulást sejtet, a Victoiré azt kérdezi, miképen történhetett, hogy a franciákat ennyire megverték? A Petit Párisién azt irja, hogy a németek a meglepetés kihasználása után nagy darab terület elfoglalásával dicsekednek, olyan területével, melyet 1914. óta nem érintett ellenség. A Temps beismeri, hogy kedden még nem lehetett érezni a francia tartalékok megérkezését, de remélni kell, hogy beavatkozásuk helyreállítja az egyensúlyt. A Journal des Debats ezt irja: Hogy megértsük a történteket, tudnunk kell. hogy a döntés óráit éljük és hogv Németország nagyarányú győzelmet akar. Hivatalos jelentés a győzelemről. Berlin, május 31. A Wolff-ügynökség jelenti: A támadás harmadik napján is szüntelenül érkeznek az ui sikerekről szóló jelen tések. Soissont elfoglaltuk. Brandenburgi utászok nyomultak be először a városba és megakadályozták, hogv az ellenség elpusztítsa a hidakat. Tovább felfelé csapataink kiküzdötték az átkelést az Aisne folyón és elérték Ciriynél a Soissonstól délkeletre emelkedő magaslatokat. Egy francia zászlóalj itt zárt sorokban tette le a fegyvert. Nanteuil és Branges helységek heves harcok után kezünkre kerültek. Áthaladtunk Loupeige Mareouil1 és Dravekny helységeken. A harcvonal keleti részén Reims északnyugati erödeit elfoglaltuk. A zsákmány foglyokban, ágyúban és hadianyagban egyaránt rendkivüi nagy és állandóan növekszik. Rohamcsapataink gyors előnyomulása nem hagyott időt az ellenségnek arra, hogy készleteit a fenyegetett területekről elszállítsa. Egyedül La. Ville au Boistól délre harminchárom tábori ágyy jutott kezünkre, ezek közül nyolcat ért telitalálat. BreuiI sur Vesietől északra két sértetlen vasúti ágyút zsákmányoljunk a hozzája való készletekkel. Az Aisne völgyében igen sok nehéz és könnyű ágyút hagyott cserben az ellenség. Pinonná! egy teljes 14.5 üteget találtunk használható állapotban. Reimstől nyugatra pedig több vonatot mozdonyokkal és ágyukkal. A franciák szívós ellenállása. Berlin, május 31. A Wolff-ügynökség jelenti: .Az angolok közé ékelt francia csapatok helyenkint SZÍVÓS ellentállást fejtettek ki. Igy például a Butte de Prouilly magaslaton még sokáig tartották magukat, holott az angolok tőlük jobbra és balra már régen meghátráltak és a német csapatok Goncherynél átkeltek a Vesle-foiyón. Az ellenség veszteségei külöbösen azokon a helyeken voltak rendkivüi súlyosak, ahol a kapkodva harcba vetett tartalékok mindenáron fel akarták tartóztatni előnyomulásunkat. Egy angol tábornok elfogatása. Berlin, május 31. A Wolff-ügynökség jelenti: Az az angol tábornok, aki kedden éjszaka fogságunkba jutott. Sir Rees. az 50. hadosztály parancsnoka. Hadosztályának kötelékei szét voltak szakítva, tuyn kapott jelentés? sehonnan, ugy hogv a tábornok két dandárparancsnokkal elhatározta, hogy gyalog a szomszédos francia szakaszra hogy tájékozódjék, mi történt, hogyan áll « harc a franciáknál, mely állásokat keli tartani és melyeket kell visszavonni. Sir Rees angol hadosztályparancsnok egyetlen magasabbra ugu francia titztet sem talált, visszatért tehát, közben azonban a kíséretében tevő két dandár parancsnok is eltűnt mellőle, ugy hogy egyedül volt, amikor egy német járőr elfogta, , . í i..- ,