Délmagyarország, 1918. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1918-05-28 / 122. szám
iSzeged, 1918. május 28. belmiag y atrobözaö 9 Orlandó miniszterelnök még mindig Triesztet és Strassburgot akarja. Róma, május 27. Olaszország háborúba lépésének évfordulóna/pján az Augustcumban Őrlando miniszterelnök is beszédet .mondott, melyben többek (között igy szólott -hallgatóságához: — IHárom háborús esztendő, a karíreiti meg nem érdemelt szerencsétlenség után a v/alesi herceg láthatja, hogv Olaszországot ugyanaz 'a lelkesedés és elszántság hatja át, amely 1915 májusában áthatotta. A háborút nemcsak nemzetünk jogos és szent igényeinek ikielégitéseért, hanem az egész emberiség javáért folytatjuk. Wilson elnök ur üzenetei megvilágítják a szövetségesek összes ihadicéljíait. Ezek a mi háborús céljainkkal is teljesen egyeznek. A Triesztre való jégunk épp olVun igazságos, mint a Strassburgra tániasztott igény és mini a Varsóra és Prágára vonatkozó igények. — Tudjuk, hogy az ellenség kétségbeesett támadást fog intézni ellenünk. Ha a német császár homburgi beszédében azt .mondotta, hogy Németország hajlandó a legyőzött és megvert ellenség által nyújtott kezet megszorítani, akkor az orosz és a román úgynevezett béke még a pacifisták előtt is világossá teszi, hogv (Németország nemcsak a kezét, hanem a torkát is hajlandó megszorítani az ellenségnek. Ha ez az óriási küzdelem legyőzetésilnkke! végződnék, még akkor is dicsőségesebb dolog elbukni, mint exisztenciákat a szégyen és a szolgaság árán menteni meg. Bizalmunk, hogy az ellenség brutális ereje felett győzeV ot aratunk, nem változott meg. (Aí. T. I.) Oroszország uj tárgyalás! kér a németektől a még megoldatlan kérdésekre nézve. Hága, május 27. A Pétervári Távirati Ügyinökség jelenti: Az orosz külügyi népbiztosi hivatal .május 22-én jegyzéket adott át gróf Mirbach moszkvai német nagykövetnek és hivatkozva a német kormány kifejezett hajlandóságára, hogy a még .megoldatlanul maradt kérdéseket egy (külön bizottságban tárgyalják, javasolja, hogy Moszkvában üljön össze a bizottság és a következő 'kérdéseket tárgyalja: 1. a kaukázusi kérdést, nevezetesen állapítsa meg, hogy a kaukázusi nép többsége valóban el akar-e válni az orosz szövetségi köztársaságtól; 2. a Krim-kérdést; 3. azokat a kérdéseket, amelyek a bresztlitovszki szerződés végirehajtásával függnek össze, nevezetesen a pskovi határ-bizottságban felmerült ellentéteket; 4. Esztland és Livland politikai szabadságának kérdését, mert eziék az országok a békeszerződés szerint csak ideiglenesen kerülnek német rendőri megszállás alá; 5. ,a hadifoglyokra vonatkozó teljesen tisztázatlan (kérdéseket, amikre nézve az utóbbi időben félreértések támadtak; 6. a két ország (Oroszország és Németország) gazdasági összeköttetésének határozott rendezését. — Elsülyeszklt német tengeralattjáró cirkáló. Stockholm, május 27. Az angol admiralitás jelenti: Egyik kisérő tengeralattjárónk az Atlanti óceánról hazatérve, jelentette, hogy május 11-én Cap St. Vincent magasságában egy német tengeralattjáró-cirkálót pillantott meg és elsülyesztette azt. Minthogy a tenger nagyon hullámos volt, a legénységből senki sem menekült meg. [Röviddel ezután egy másik tengeralattjáró bukkant fel, azonban gyorsan viz alá merült és elkerülte sorsát. Tekintettel arra, hogy ez völt az első tengeralattjáró-cirkáló, .amelyet elsülyesztettünk, eltekintettünk attól a szabálytól, hogy az egyes ellenséges tengeralattjárók elpusztításáról je-lentést tegyünk közzé. A Wolf-ügynökség ehhez a .következő megjegyzést fűzi: Minthogy Gibraltártól nyugatra operáló tengeralattjáróink egyikéről már hosszabb idő óta nem érkezett hir, számolni kell angol részről jelentett elvesztésével. • :«».,<~KsuBaaaaB«ttneaaBcsB»HSBBaattEBMaBnaa»aBBXttB*ik»r OCOO — Glatifeider megyéspüspök elutazott. (E hó 18-án érkezett Szegedre dr. Glattfelder /Gyula megyéspüspök, liogy Szegeden és környékén bérmálási körútját elvégezze. 19-én meg is kezdődtek a bérmálások, amelyek vasárnap értek véget. A .nyolc nap alatt Szegeden és környékén több ezer hivő vette föl a bérmálás szentségét. A püspök itt tartózkodásának ideje alatt Várhelyi József belvárosi prépost vendége volt, aki vasárnap díszebédet, adott a püspök tiszteletére, amelyen résztvett a város társadalmának csaknem minden előkelősége. .Ebéd után a püspök kocsin Makóra hajtatott. — Kitüntetések. Papp Antal, Barkovics István, Balog János, Frank Sándor, Vác# János, Zsombó József, Koncz István, Biczók (Szilveszter, Koller .Vilmos, Berkó Atal, Pélit-s Szvetozár, Deák (Sándor, Somogyi János, Száraz István, Simon Lajos, Turcsik Imre, Scliank Jakab, Papp András, András Mihály, Dezső Sándor, Börcsök Péter, Széosi Antal, Kiss Mátyás és Laczi János népfölkelőket az -5. népfölkelő parancsnokság nyilvántartásában az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásuk elismeréséül a bronz vitézségi éremmel tüntették ki. — Előléptetések. Zombory Károly, dr. Prehoffer István és Szabó Sándor 43. gyalogezredben tartalékos hadnagyokat .főhadnagyokká léptették elő. — Károlyi Mihály Nagyváradon. Nagyváradról jelentik: A radikális párt vasárnap délután tartott naggyülésén megjelent gróf Károlyi Mihály is, ki hosszabb beszédet mondott. Hangoztatta, hogy a demokrácia és (függetlenségi haladás utjai elválaszthatatlanok. Hibáztatta, hogy a függetlenségi párt politikája nem mozog eléggé gyakorlati alapon. Károlyit a naggyiilés lelkesen éljenezte. — Az O szágos Iparegyesíílet közgyűlése. Budapestről jelentik: Az Országos Iparegyesüiet vasárnap délelőtt tartotta közgyűlését. Matlekovits Sándor .elnöki megnyitó beszédében, rámutatott .a kisipar szenvedésére a háborúban. Követeli a kormánytól, liogy segítse az ipart hitellel ugy, mint ahogy a földhitelt támogatta. Többek felszólalása után az egyesület aranyérmét az igazgatóság egyhangúan Vikár Béla szabóiparosnak Ítélte oda. — Vége-ért a szakszervezetek kongreszszusa. Budapestről jelentik: A magyarországi szakszervezetek rendkivüli kongresszusa vasárnap este ért véget. Határozati javaslatokat fogadtak el, amelyekben többek közt követelik, hogy a dohánygyári betegsegéHyző pénztárak olvadjanak bele az Országos Munkásbiztositó Pénztárba. — Megkezdte müködéáét a c-pőutalványozási osztály. Jelentette már a Délmagyarország, hogy megalakult a városi népruházati bizottság, amely egyelőre a cipőutalásokkal foglalkozik. A bizottság hivatalos helyisége a közélelmezési hivatal első emelet második számú szobájában van. A cipőuta'Ivá/nyozási osztály vezetője Horváth László nyugalmazott főhadbiztos. Nála kell jelentkezni — a beszolgáltatott bejelentőlapokkal — a cipőjegyekért. A cipője,gyek kiosztását hétfőn megkezdték. Már az első napon igen sokan jelentek meg a cipőutalványozási osztálynál. A eipőjegyeket a közönség a jelentkezés után nem kapja mindjárt kézhez. A bejelentőlapok alapján bizottság dönt .arról, liogy kiknek a részére állítanak ki cipőjegyeket. A jelentkezéstől számított nyolc-tiz nap múlva osztják ki az igényjogosultaknak a cipőjegyeket. — Ausztria és a liptói. A liptói tűrő, bár most van a .szezonja, eltűnt a i'orgalomlH>l. Oka, hogy a 30 liptói gyár termelését csaknem teljesen Ausztria részére adja el. Ott ugyanis nincsen makszimálva a liptói turó ára és'igy ott a nálunk fizetett ár háromszorosát is szívesen fizetik. Ezért nincsen. Magyarországon liptói turó. — Dugonics-emlékünnep a városi gimnáziumban. A kegyesrendiek vezetése alatt álló szegedi városi főgimnázium ifjúsága junius 2-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor az intézet dísztermében Dugonics András halálának 100-ik évfordulója alkalmából Dugonics emlékünnepet rendez a következő műsorral: Verdy-Stasny: Ábránd a „Troubadour"-ból. (Előadja a főgimu. zenekar. Ünnepi• beszéd. (Mondja: Vézner Károly főgimu. tanár. Haydn ./.: Menuette a „La Reme" e. szimfóniából. Előadja a főgimu. zenekar. Móra F.: András tisztelendő. Szavalja Széli István, III. a) oszt. tan. Weber K.: Ima a „Bűvös vadász" c. operából. Előadja a főgimu. énekkar. Kovács D.: Dugonics emlékének 1918. Szavalja: Széli János, VII. oszt. tan. Schubert: C moll vonósnégyes. II. tétel. Előadják Radó István VIII. Bité Endre VII., Stark György V(II. és Fried Tivadar VI. oszt. tan. Szigethy V.: Dugonics Szavalja: Szántó Dénes, VII. oszt. tan. Beszámoló az önképzőkör működéséről. Felolvassa: Miskolczy Zoltán, VIII oszt. tan. Wagner B„: Nászkar a „Lohengrin" c. operából. Előadja a. főgimu. énekkar. — Szesz az aratóknak. A pénzügyminiszter az aratási munkások részére az idén kevesebb szeszt utalt ki, mint a mult évben. Az idén csak 60.000 hektoliterrel szabadítottak fel e célra a mult évi 65.000 hektoliterrel szemben, A kiosztást részben elosztó bizottságok, részben pedig a közigazgatási hatóságok fogják intézni. — A belvárosi kabaré megnyitása. Csak vasárnap kezdődött meg a jegyek árusítása a junius elsején megnyíló Belvárosi Kabaré elő adásaira és az érdeklődés, valamint a kereslet máris olyan nagy, hogy a jegyeket azok részére, akik azt megrendelték, félretették, de még nem vitték el, csupán kedden délutánig lehet még fentartani. Viszont azok. akik a megnyitó előadásra jobb helyet kívánnak biztosítani maguknak, jól teszik, ha még kedden megváltják jegyeiket. A nagy érdeklődés, a mellyel a közönség a Belvárosi Kabaré megnyitását kiséri, egyáltalán nem csndálatraméltó dolog, ha meggondoljuk, hogy a kabaré müsoi'a a legnívósabb és emellett családok is látogathatják az előadásokat a szolid családi műsorra való tekintettel. Tagjai a kabaré és artista-művészet legelőkelőbb képviselőinek soraiból kerülnek ki. Különösen hatalmas mérvű érdeklődéssel várja a közönség Szász Ilonának, a budapesti Royal-orfeum legelőkelőbb tagjának és a kiváló kabarémiivész,nőnek, valamint Ujváry Károlyinak, az európai sikereket ért kiváló művésznek bemutatkozását. Ez a két név, amelynek jelentősége túlterjed az ország határain, már magában is erős biztositéka a legnagyobb sikernek. Az igazgató Tamás [Rezső ismertnevü újságíró pedig a legnagyobb gondot fordítja arra, hogy a miisor állandóan, friss és élvezetes legyen. Jegyeket a Pető-féle tőzsdében lehet váltani. - Armcntaoo Ede okleveles vivótanár nyári vivótanfolyaraot tart. Beiratkozni lehet, minden nap délután 4—5-ig Korona-utca 1. szám, I. emelet balra. — A rendőrségi sajtóiroda htée?. Dahinben Alfréd 48. gyalogezredbeli hadnagy szombaton este a rókusi állomásról az alsóvárosi személypályaudvarra utazott átt villamoson. A DMKjE-palota előtt észrevette, hogy az oldalzsebél>en lévő bőrtárcája, amelyben 1900 ko rona készpénz, nyílt parancsa és igazoló iratai voltak, eltűnt. A rendőrség följelentésére