Délmagyarország, 1918. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1918-04-14 / 86. szám

•Szeged, 191:8. április 14. milM&U Y ABüMKáXI 7. ük. Nagy l»aj, hogy sok a szent és a szentes•kedőknek sem vagyunk szükiben, A. ftthönvéd: És mindig a messziről jött emlennek ;vau igaza. Én: Biztos, hogy jól itél, mert hisz' uj Dániel! A fahonvéd: Sokan vannak ugy, hogy az uj lángot többre beesülik a tegnapi parázsnál. Én: Vannak, akik a régi parazsat is körülállják. A héten egy harmincesztendős színészt is körülállták. És ugyancsak ünnepelték. A fcűukiréd: Az se ember, aki sajnálja tőle. • Ámbátor, ugy tudom, hogy még a pályatársak közül se ünnepelte mindenki.. Én: Aki az élet tüskés útját járja, az hozzá szokott a tüskéhez. És ha ésszel élő ember, monap néked, édesem. A fahonvéd: Vaunak, akik tegnap is, ma is, sőt holnap i-s mindent maguknak akarnának. Én: A világot, mint valami bősz folyó, elakarnák nyelni. Nézzünk csaik széjjel, nagyon épületes látvány, hogy koncertre, miegymásra, milyen drágák lettek a jegyek. A. fahonvéd: Most van a nap felkelőben. És a konjunktúrát ki kell használni. Én: Kis tőkével nagy forgalom. És aztán hajrá a tánc! A fahonvéd: Tánc az aranyborjú körül. Ám annyiszor le a kerék, ahányszor föl. És gyakorta megesik, hogy ma haza, a fészekbe visszük a pénzt, holnap pedig a fészekbe kerül a pénz. Ez a pénz sorsa . . .' solyog és megy a maga utján. Ma nekem, hol Fi tisztviselők kétségbeejtő helyzete, — Sürgős segítsége! várnak. — ' Napról-napra figyeljük és szóvátesszük a magyar középosztály gerincének, a tisztviselőknek nyomorúságos vergődését. A magyar tisztviselői kar tudvalevően olyan jámbor, alázatos, hogy az egész háború alatt egyebet nem tett, mint egy-két országos gyűlésen kicsit hangosaidban elpanaszolta azt, /.amit mindenki tud. Nem tudnak megélni. Emlékiratoztak, küldöttségeztek, szives fogadtatásban részesültek, Ígéreteket kaptak és most méginkább nem tudnak megélni. Lerongyolódtak és ezután még nehezebb lesz a helyzetük, mert még jobban lefognak rongyolódni és nem lehet, nem bírnak majd keresni semmit, mert nem lesz se szövet, se vászon, se cipő, legalább az ő számukra nem, mert ma már ha nem egy, hanem kétháromezer koronát adnak is egy tisztviselőcsaládnak, nem bir talpraállani. Ma a tisztviselőcsaládok tisztán a test, a •gyomor fenntartásáért dolgoznak. A jövedelmük kevés a család élelmiszerrel való ellátására. Másra semmire nem telik. Szinte lehetetlennek véljük, hogy ezt a nehéz életharcot odafent a hatalom polcán megértenék a vezetők. Lehetetlennek, mert ha tisztán, józanon látnák, Ítélnék meg a tisztviselők helyzetét, ugy ném engednék egy pillanatig sem továbbfejlődni azt a mélységes keserűséget", amely a sziveket eltölti. Egyet tegyenek meg, a kormány megértő emberei, hívjanak össze egy ankétet, amelyen a tisztviselők által választott bizalmiférfiak jelenjenek meg. Ezek a bizalmiférfiak ne a hivatalos felsőbbség jelöltjei legyenek, hanem tisztviselők azok közül, ^akik végigszenvedték és szenvedik a háborús évek minden gondját, keservét, akik nem ülnek pozíciókban, akik nem reszketnek a karrierjükért, hanem becsületes, egyszerű munkások, Emberek. Akik elmerik mondani azt, amit éreznek, átélnek- ugyanugy, mint százezrek, akikben él a hazafias érzés mellett a kötelességteljesítés erős morálja, de akik . . . És akkor tisztán, világosan fogják látni a hatalom vezetői, hogy a magyar tisztviselők ügye a legmostohább ügy volt ebben az országbari. Mostoha, mert különben nem történhetne meg, hogy a magyar munkás egyszerűen lesajnálja a magyar tisztviselőt, aki eddig szellemi téren oktatta, vezette, irányította amazt és oktatni kell most is éhbérért, holott a mellérendelt, illetve alárendelt munkás napikeresete 2—300 percenttel meghaladja a tisztviselő jövedelmét. Szörnyű anomália ez, amelynek, hogy egészséges következményei lehetnek, csak az hiszi, aki a tömegnyomorusággal nincsen tisztában. Ma már a paraszt incseleg az úrral és az ok erre a nyomorúság. A legcifrább nyo-moruság, amely felett nemcsak a jelen tisztviselői sirnak, hanem a jövendők is. Mikor a hideg numerusokkal, a milliárdokkal kalkulálnak a hatalom emberei, ne feledkezzenek meg arról, hogy a magyar tisztviselői kar lesz hivatva a nemzeti életet a jövőben is vezetni, irányítani, hogy a magyar tisztviselői kar kezében lesz lefektetve az államháztartás gépezetének lázas, uj munkája és ugyanaz a tisztviselői kar, amely most a gondoktól, nélkülözésektől kimerülve elerőtlenedik, eladósodik, lezüllik, képes lesz-e ezt a titáni munkái azzal a becsületes hűséggel, erővel végezni, amellyel erkölcsi kötelességének tartotta azt megtenni a háború alatt. Nem. Pedig a Jövő erős idegzetű gépezetet követel kis és nagy mozgató kerekekkel, emberekkel. Most még talán, de csak talán, lehelne segíteni a jövő megmentésén, talán talpra lehetne állítani a tisztviselőket, akik ugy várják napról-napra, sorvasztó várakozással, hogy kapnak-e már valamit? Nyomorenyhületet, injekciót. Kérdezzék meg a tisztviselőket, hogy igy van-e, amint mi szószólói vagyunk az ő nagy nypmoruságuknak ? Ezer helyről halljuk a választ: — Szomorú, de még igyebb van! á vakok és az általános tankötelezettség. Irta: Konca József, Bár sohasem tartoztam azok közé. |ik a nemzetek között felmerült" eltentétek elsimítására egyedüli eszköznek a fegyverek döntését tartották, mindazonáltal nem tagadhatom. hogv a háború nem egyszer sok sóhaj és könyfakasztás mellett sok régi sóhajt 1 némított el és sok körívet szárított, fel: sok | oly üdvös eszmét valósított meg, rnelv eszI méknék megvalósítására iegvérmesebben reménvkedök. is csak a jövő zenéiének tartották. sok avult felfogást és rendszert döntök meg. lio,gv azután ezek romjain egv szebb, egv'tisztább felfogás alakuljon ki. melynek hitvallói igazuk biztos tudatában röyid idő alatt pótolják .évtizedek, sőt évszázadok pótolhatatlannak hitt mulasztásait. S'ha figyelemmel kisérjük e világháború eseményeit, ettől sem tagadhatjuk meg azt a Jótékony hatást, melyet átkozott volta mellett javára írhatunk. • . . A minden óhaj ellenére még mindig gluo; világháború annyira megritkította ugy a szellemi, mint a nyers erővel dolgozó muukások sorait, hogv azok pótlásáról gondoskodni nemcsak nemzetgazdasági, hanem a legfőbb állarníentartási érdek is. Olyan területre is-e.1 kell tehát kalandozni, nem is olvah nagyon messzire, mely területeket eddig nem engedett felkeresni a hitetlenség és a Versek. ADAGUNKRÓL. Vagyunk néhányan fáradt lelkűek. Kiket megvert sok bus, halálos álom Akik selymes, puha szavaikra várunk És sir un k egy kis hervadó virágon. Titokba nézünk nagy, látó szemekkel, Mert nekünk ragyog', mi (Másnak sötét Sápadt: kezünk ben sok szent alamizsna, Koldus szivek közt oszt juk szerteszét. Királyi gőggel őrizzük a lelkiünk. Azért oly édes, kristályos, fehér. És járunk sápadt, angyalos mosollyal, Mig szivünkből zengve hull a vér, örökmécs lángja ég a homlokunkon. A mi' szeut hitünk virágos, meleg. Fénylő arany a szivünk nagy .szerelme, Mert 'testvéreink mind az. emberek. ,És egyszer majd lehunyjuk nagy szemünket, A lelkünk ifénye csöndben ellobog. Ti akikor kezdtek simi elhagyatva, (Mi akkor leszünk végre boldogok! . . . Kertalj né Tárolj) Margit. megnychyás. A mindig sirók kemény utjai jártam, Biborpalástom tépett volt * kopott. Mindén kacagó nótát elfeledtem. Az ócska lant se sir.t már a kezemben S a legszebb álmom, az is elhagyott. Kincses szivembe bevonult a bánat. Gúnyos .mosollyal ott ütött tanyát. (Forró napjaim éjszakára váltak. Koldusa lettem egy meleg sugárnak, — Én hordtam mind a holt. lelkek jaját. És akkor, látod, megsajnált az Élet. ílTgy jött hozzám szent, ünnepi palástban. Es minden ikinom, hogy csak megbocsássam És elfelejtsem minden szenvedésem, Bűnbánó kézzel akkor adta nékenl A Te szerelmedet, a Te hü szivedet! ... jj Kertem né Tárolj) Margit. FRICI ÉS A CSALOGÁNY. (Baumbach.) Frici, alig ért húsz nyarat, Oly fürge s vidámr. Sóhaj tv aszói, cserék alatt, H'a dalt a csalogány: .Repülj'madár gyors szárnyákon! S köszöntsd ezerszer angyalom!" Frici bosul, már nem remél, Szive majd megreped; S a fülmile, ha dalra kél, Sápadtan igy rebeg: „Csak csendesen, kicsiny madár, •Szivemnek nincs vigsága márt" .Kopasz most már egész feje, Az arcán ráncsorok, S ba dalra kel a fülmile. Magában igy morog: „A csalogány is csak madár, Hernyót eszik s buzgón dudál" Madzsar Gusztáv A TÜCSÖK. (Baumbach.) . Tanultuk mind a tücsökről Azt a régi szép mesét, Hogy nótázva, ver&elgetvc, Egész nyáron vigam élt; S a hangyáról, ki szegénynek Enni adni mun akart, Szegény tücsök könyörtelen Elhagyatva-, éhen halt. Amint feküdt holtra válva, Szólt, a holló résztvevőn: ,,Szegény tücsök, dalos tücsök Ily korán a temetőn?! Élhettél vón legalább még