Délmagyarország, 1918. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1918-04-23 / 93. szám

Szerkesziöség SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM A szerkesztőség telefonja: 305. ELŐFIZETÉSI ÁRA: évre 36.— K. negyedévre 9.— K. félévre . . 18.— K. egy hónapra a— K. Egye® szám ára I4 fillér. Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal telefonja: 8f. Szeged, 1918 VII. évfolyam, 93* szám. Ruhasegély. Kedd, április 23. **w»BM!ggeB5saaa Mára kiderült a szegedi magán tiszt vise­öl is, hogv ruhára van szükségük, A ruhához pedig tudvalevőleg két dolog kell elsősorban,' Szövet és — ami mostani tapasz­talataink szerint 'is a hadviseléshez is a leg­elsők között szükséges — pénz. A magán­tisztviselő mindkettőt nehezen szerzi meg. A szövet, ami van még, méregdrága. 'Ha te­hát a munkaadókat meghatná is nagvon a (magántisztviselők egyesületének kérvénye és sietnének is kirukkolni a bizonyára végszük­ségben kért és epedve várt segéllyel, akkor is ujabb gond terhe szakadna még . az alkal­mazottakra: honnan veszik a szövetet. A Népruházati Bizottság, amelytől kérnek, leg­első feladatának a köztisztviselők beszerzési csoportjainak ellátását tekinti. De köztudo­mású. hogv ennek a hivatásának sem képes teljesen megfelelni. Szegeden is csak a szük­séglet negyedrészét tudta fedezni. Nincs elég szövet, többet pedig a iNépruiházati Bizottság sem adhat, mint amennyi van. Legalább igy •mondják illetékes tényezők. Azzal a határozatukkal tehát, melyet legutóbbi tanácskozásukon hoztak a magán­tisztviselők, kissé; furcsán állnak. Ez idő sze­rint egv bizonyos: van határozatuk. Az azon­ban, hogv kapnak-e ruhasegélvf és ha kap­nak, beváltják-e azt ruhaszövetre nekik, majd­nem bizonytalanabb, mint amilyen bizonyos, ihogv (határozatuk van. Az egyesületnek, iól tudjuk, nem állnak rendelkezésére hatékony eszközök arra, hogy kényszeríteni tudja a ruhasegélv megadására különösen azokat a főnököket, akik a háború negyedik évében is rosszul fizetik alkalmazottaikat. 'Ahhoz, hogy az egyesület felhívásának, vagy — ha tet­szik, nevezzük igv — kérelmének • az egész vonalon számottevő eredménye legyen, nincs sok bizalmunk. Szóval: a legtöbb magán­tisztviselő számára egyelőre nemcsak a ruha nagyon bizonytalan, hanem a ruhasegélv is. Pedig — ha módját tudnók és ha van erre mód egyáltalán — nagvon szeretnők meg­értetni valamennyi munkaadóval, hogvi a tisztviselők szegedi egyesülete igazságos és méltányos, tehát figyelmükre és kedéézö el­intézésükre méltó dologgal kopogtat náluk. Elképzelhetetlen "a gond és nyomor, mellyel meg kell küzdenie különösen a kisebb fize­tésű tisztviselőnek, ha nincs a fizetésénél jó­val nagyobb mellékjövedelme vajzv vagyona. •Nem lehet elégszer ismételni: ennek a hábo­rúnak legnagyobb hősei közül valók és azok is fognak maradni mindenha a nyomorgó, a tengődő, a drágaság árjával és a ninCsetlen­ség örvényével vergődő, de helyülkön szilár­dan megálló, dolgozó és küzdő kisegziszten­ciák. És mi magvarok, ugv-e bár, nemcsak szavaljuk, de tettekkel is kifejezésre juttat­juk a hősök iránt érzett kivételes megbecsü­lésünket, a háború akármelyik frontján küz­döttek, szenvedtek, véreztek is. Sajnos, a Népruházati Bizottsághoz hiá­ba intézriők szavunkat. Akinek nincs miből adni. az nem adhat, akárhogy meghatódik is. Igaz, adni leginkább azok szoktak, akiknek maguknak sincs. Ez régi. boldog életünknek azok közül a szabályai közül való, amelyeket a háború — sok értékes kivétel ellenére — még nem döntött meg. Ha ez alkalmas arra, hogy reményt adjon, bízhatnak abban a ma­gántisztviselők, hogv kapnak szövetei a Nép­ruházati Bizottságtól. Ha 'majd rubasegelyt is kapnak rá, izttrínyi a dezignált wfaiszterelnöK. — Nem lesz BconcerafráeSós kabinet. - Válasilójogi íszumot akar létrehozni. - Felhatalmazást kapott a Ház feloszlatására. — ' , A politikai válság egy hirtelen fordulat­tal közeledik a kibontakozás felé. Éjjel ér­kezett az a meglepő hir, hogy a király Szte­rényi József kereskedelmi minisztert dezig­nálta miniszterelnökké. A dezignálás Szte­rényi kihallgatásán történt és azóta már tanácskozott is a vezető politikusokkal. Hogy a fordulatot majd két napig miért tar­tották a legteljesebb titokban, azt könnyen meg lehet érteni. Mig Szterényi nem látta a lehetőségét annak, hogy kabinetet tud ala­kitani és hogy a 48-as aikotmánypárt több­ségét biztosítani tudja tervének, addig nem akart a nyilvánosság elé lépni megbízatásá­val. Abból, hogy a dezignálás most már nyil­vánosságra került, arra is lehet következ­tetni, hogy Szterényi össze birja állítani ka­binetjét. A program továbbra is a választó­jog marad: egyezkedési alapon, de a ház­feloszlatás lehetőségének ujabb előtérbe to­lásával. BUDAPEST, április 22. A király Szte­rényi József kereskedelmi minisztert dezig­nálta miniszterelnöknek. Szterényi pénteken kapott táviratot Bécsből, amelyben audien­ciára hívták a királyhoz. Szterényi a távirat vétele után elment Wekerléhez, felmutatta a táviratot és megkérdezte, hogy ajánlotta e a királynak. Wekerle azt felelte, hogy nem, de nagyon örül, hogy Szterényire esik a felség választása. Szterényi ezután Bécsbe utazott és megjelent kihallgatáson a király előtt. Az audiencia azzal végződött, hogy a király forma szerint dezignálta. Szterényi ezzel jött vissza és már megkezdte a kabinetjének megalakítására vonatkozó tárgyalásokat. Szterényi tegnap Wekerlével, Tiszával és Andrássyval tárgyalt. Kifejtette állás­pontját, mely szerint az ö dezignáiása azt dokumentálja, hogy a király nem tér el az eddigi politikai iránytól. Az, hogy ö, vagyis a 48-as aikotmánypárt egyik tagja kapott megbízást, ez azt jelenti, hogy a választó­jog kérdésében a régi álláspont marad to­vábbra is a vezető és írányitó álláspont. Ki­jelentette, hogy koncentrációt nem akar. A király most is szívesen veszi, ha a megegye­zés létrejön a választójog kérdésében a Ház feloszlatása nélkül, de ha ez a munkapárt, vagy Tisza miatt meghiusulna, neki meg van a felhatalmazása a Ház feloszlatására is. Szterényi a tárgyalásokat holnap fogja 1 folytatni, Reméli, hogy már holnapután a király elé kész listát terjeszthet. Nevekkel szolgálni egyelőre nem lehet. Még nem tud­ják, hogy kabinetjének kik lesznek a tagjai, de ma mar kétségtelen, hogy se Vázsonyi, sem Serényi részt nem vesznek Szterényi kormányában. A 48-as aíkotmánypártban vegyes ér­zelmekkel fogadták a váratlan dezignálás hírét, de egyszersmind elégtétellel állapítot­ták meg, hogy a 48-as aikotmánypárt ra ju­tott a kormányalakítás feladata. Budapest, április 22. A Magyar Tudó­sító jelenti: A 48-as aikotmánypárt kör­helyiségében ma este tekintettel a politikai helyzetre és a képviselőház holnapi ülésére, a párt tagjai nagy számban jelentek meg. A vezetőség csaknem teljes számban jelen volt. A beszélgetés tárgyát a politikai hely­zet képézte és az az értesítés, hogy őfelsége a lemondott kabinet helyébe uj kabinetet óhajt kinevezni és ennek összeállítására •Szterényi József kereskedelmi miniszter, mint dezignált miniszterelnök nyert meg­bízást. Mindenki elismerte a 48-as alkotmány­pártba tartozó Szterényi vállalkozásának jóhiszeműségét, mégis határozott vélemény meg nem alakult ki. A pártban teljes nyu­galommal tekintenek a jövő eié és várják a programjának megfelelő kibontakozását. Budapest, április 22. A 48-as független­ségi párt gróf Károlyi Mihály elnöklésével tartott értekezletet. Károlyi javaslatára egy­hangúlag kimondották, hogy a párt szilárdan áll a választójogi javaslat alapján és min­denkivel szemben, aki olyan módon akar kormányt alakítani, hogy a választójog kér­désében a javaslatból engedményt tesz, a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetik. Minthogy a párt Szterényire vonatkozólag múltjából következtetve ezt jogosan feltéte­lezi, vele szemben a legnagyobb bizalmat­lansággal viseltetik. A párt s'zerint minden más megoldás, mint a választójog és az uj választások. Budapest, április 22. Hétfőn délután 4 órakor Wekerle elnöklésével miniszterta­nács volt, amelyen folyó ügyeket intéztek. A minisztertanács este félnyolcig tartott. Bécs, április 22. Az Ungarische Post közli: Ma délután herceg Windhscgraetz Lajost őfelsége külön kihallgatáson fogadta. — Gróf Esterházy Móric, aki vasárnap Bu­dapestről Bécsbe érkezett, ma reggel visz­szautazoft Budapestre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom