Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1918-03-12 / 59. szám
ú|íií a8 v a íenásé á á Szeg-éd, 101$. máreiusi ISI. zepette álló bankoknál ezen egyfolytában való munka akadalv nélrűi keresztülvihető. De majdnem lehetetlen és minden esetre az üzifcíi érdeket nagyon sértő ezen intézkedés például az ipari tizem;* írod v. mnn, ahol a gváiban a munka egész nap folyik és már a mtiukáskérdések fontos elintézése is megköveteli a délutáni munkát, cp igy a nagv bankintézeteknél, amelyekbe,* a délután folyamán fontos, azonnal teendő intézkedések szükségessége állhat, elő. Végül a bizottság egyik tagja felemlítette azt a támadást, aiueiv a kereskedelmi alkalmazottak hivatalos lapjában Witntmr Fülöp elnök ellen meg;e ;nt. A .jelenlevők egyhangúlag •bizt<xsitott'i.< Wimmert változatlan bizalmukról, mig Wimmer azon rövid ny ilatkozatra szoritkoz kt hogy ö az ilven támadásokról tudomást sem véve. továbbra is azon lesz, hogv a Magamiszt viselői; Egyesületének és az egyesület minden egyes tagjának érdekét tőle teíhe:fa?g védje. Gyermektanulmányi előadások. — A mozi és az iskola. — Uj pedagógia. — Nagy érdeklődés mellett tartotta meg vasárnap dr. Szele Róbert főigazgató elnökit-.te aiait a városháza közgyűlési termében a szegedi Gyefmekiannimárfvi Társaság i yüvános gyermektanulmányi értekezletétAz értekezlet első előadója Vézner Karoly kegycsrendi főgimnázium5 tanár volt, ak'. ,A mozi és az iskola" ciinm irt kiválóan értékes tanulmányát olvav.i fel. Szerinte a tanulók növekvő mozisze»vedé"ve ui probléma e'é állította az iskolát. Nétnelv pedagógus a mozinak a gvermeki psv;hé;e gyakorolt raav hatását ki akaría használni a tanítás menetében. Tagadhatatlan. hogv á mozi kiváló szemléltető eszköz s egyés tárgyak tanításánál. elsősorban a természetrajzban s a földrajzban csaknem nétémózhetetlen segédeszköz. mihelyt azonban a szintjátszás ékelődik közbe, kétessé váí k a moz szemlé] tvtö értéke, mert téves és ,iu M; • íeg is kifogásolható képzeteket visz át s gyermen-i tudatba. Azéit szükséges lenne az egyes tárgyak keimén belül az átadandó anvag mozi-szemléltetésre alkalmas része ne* kiszemelése s gyakorlatban való kipróbálása. A probléma máSik oldala: rnikép vrakraezze; az iskola a mozi hatásával szemben? Ez elien egyedül ifjúsági előadások rendszeresítésével lehet védekezni; az ilyen előadások filmjeit Jegyzékbe állítaná össze ez/ Külön bizo.tts.tg, a melynek tagjai pedagógusokhói. örvösökből, íróktól és művészekből '.faiéra:» i-.i. A második előadó dr. Pdnos ühtétán volt. ki „Uj pedagógia" címen értekezetté Érdekes fejtegetéseit a kővetkezőkben foglaljuk ítésze; A lélek nem egyrétegű vai tmi, mmt azt a modern lélektan tankolta, hanem kétrétegű szervezet; tudatos és tudatlan'rétegeket magában foglaló. A tudatos réteg az. amjyrő! tudomásunk van. a 'u.'at.an réteg az. melylen az énnel valami okira; fogta ellentétbe kerülő élmények és vágyaié foglalnak helyet. Az ember akaratára és cselekvésére determlnálólag hat a tud-ttr-dan réteg. Minthogy pedig a tudattalanságban csupa szociális,' inesztétikus. kulturális, perverz vágv és élmény lakik, a pedagógra feladata az hogy ntéuden rendelkezésére álló eszközzel a tudattalan lelki réteg Lrii'etének csökkentésére. helyesebben a tudatos lelkiréteg tt ni .'étének növelésére törekedlek. A pedagógia további feladata, hogv s gyermeki én fejlődésének és a gyermek szlvszuáhs fejlődésének raján simává tegye, hogv elhárítson a fejlődés utiából minden akadályt, ittév lelkirögMESZ és C zodések. lelki hasadásol: létrejöttére szolgálté Ihat okot és alkalmat. A gyermek imádj.1 az apját, de egyszersmind fél is tőle és mivel látia ereiét és eszét, mtlv nagyobb az övénél egyben irigv.T i? és gyűlöli is. Ez a lek: kettősség, az amb'valencia az, amely lehetővé teszi a nevelést, lápén ezért nagyon rosrara! teszi az a szii.ő, aki gyermeke előtt fitoktatju eszét és erejét, mért éppen ezzel neveli gyermekét akaratnélküli tekintély-imádó embe.-é, Nem szabad rémi a gyermeket, met a kellemetlen élmények a tudattalanba szórniuk és növelik annak területét Tehát az a pedagógus, okí veréssel nevel. az. igaz, pedigógia céljával: a tudattalan terűiét csökken lésével homlokegyenest ellenkező móden nevel. A közgyűlési termet betöltő nagyszámú közönség mindkét lóadási állandóan nagy figyelemmel, hallgatta ? et előadások végén élénk tetszásések adott kifejezést. a nek. Legnagyobb mértékben bűnös volna ti. járásunk, ha nem tennénk meg minden 'lehetőt a németek e tervének' megakadályozására. Ugy vélem, helyese,' járunk- el, iia keres-iik Japán szövetségesünk támogn-ását egy o!van iigvben, amelyben az egyedül és kizárólag hathatós szolgálatért tehet fioberl Cecil nyilatkozata a {apás? beavatkozás szükségességéről, Stockholm, március 10. A Reuter ügynökség jelenti Londonból; Lorli Róbert Cecil kiiejtette, hogy Japán mm*, független szuverén állam meg fogia tenni mindazoka: a lépéseket, amáveket helvesn.;* tart. O maga személyileg örömmel üdvözölné azt, hogyha Japán mitit a szövetségek memzottia kiírta el. Általánosságban c! sem képzelik, műy borzasztó komoly az a veszei-ein, hogy •Németország teljesen a maga befolyása alá hajtja Oroszországot. A nyilvánosság figyelme, ugv látszik, csak oda Irányul, vájjon képes lesz-e Németország Uktániából c'elniiszert hozni, vagv sem. pedig tulajdonként n nem is ez az. amire Német-j •» törekszik. A német politika nem más, mint a világ meghódításának óriási terve, kidig mit tett Németország? Elfoglalta a 'mit provinciákat maidnem -egészen Péter várig. Ami Enmr szagot illeti, csapatokot küldött az Alandszigetekre és megegyezést kötött i finnekkel, akik országuk külpolitikáját Németország j rendelkezésére bocsátják. Oroszországnak [ most mái' csak Archargrtszk és a Mumani partvidék vidékén van kijárata o tengerhez. Németország megszól:ti Odesszái, vagv legalább is azon van. hogv megszdUUt. Egyidejűleg pedig ragaszkodott ahhoz, hogv Keleten és a Fekete-tengeren adják vissza a kikötőke a törököknek. Németországnak itt az a szándéka, hogv a Bagiml vasutat a Kaukázuson és Eszaknyugat-Perzsián át vezető uj vasúti vonaljai pótolja. Es e tekintetben akár tudatosan, akár akaratán kivül megszerezte a helyi bolseviki szervezetei; támogatását. A német szerződés a törököknek szolgáltatja ki az örményeket is. Kevés idővel ezelőtt kisebb katonai expedíciót küldöttünk ki azzal a feladattal, hogv Öatémrait át nyomuljon bc a Kaukázusba. A bolsevikiek "titkos egyetértésben német és török ügynökökkel ezt megakadályozták. A térkőd mutatja, milyen borzasztó hódító tervvel foglakoznak a poroszok. Az a szándékuk, hogy Franciaországot megsemmisítsék, meguiusiilí. Egyenesen hihetetlen mindaz, amit németországi demokratikus iránvu mozgalomro1 beszélnek. l:z idő szerint még tántorkhurk-m Németországban a katonai uralom. Van egv jelentésünk, hogy Szibériában szervező, a német fogivókar és egy porosz tábornokot küldöttek Szibériába a szervezés végretiaitására. Még akkor is, ha a jelentés alaptalan, csak megérthető sejtése a bekövetkezendő eseménye*0000 MŰSOR: j Kedd: Padlásszoba. Operett páratlan egyharmados; ; Szerda: Csárdáskirályné. Operett páros kétharmad. Csütörtök: Sztambuí rózsája. Operett partlan háromh. Péntek d. u. János vitéz. Daljáték. — Este: Ocskaybrigadéros. Szinmii páros egyharmad. Szombat: Ocskay brigadéros. Színmű prtlan kétharm. Vasárnap d. u. Tavasz és szerelem. Operett. — Este: bérlet szünetben. Oeskay brigadéros. A sziaíígyi bizottság ülése. Vasárnap délelőtt a szinügyi bizottság — szokása szerint ismét előzetes értesítés nélkül — ülést tartotté Az ülésen, amelyen dr. Gaál Endre kulturtanácsos elnökölt, Almássy Endre színigazgató bemutatta a jövő szezonra szerződtetett tagoknak névsorát és a március—áprilisi müsortervezeíet. Az uj tagok: Lendvay Lola, (aki tudvalevően már erre az évadra is visszaszerződötí Szegedre) Sólyom janka operett-szubrett, a debreceni színháztól, Honwky Paula naiva, a Modern Színpadtól, Krémet Lili énekesnő és színésznő, a Színművészed Akadémia végzett növendéke, Gazda !la énekesnő és színésznő a kolozsvári színháztól, Szigetfiy Tercsi szólótáncosnő és színésznő, a győri színháztól. Kanossy Eiia, Hantos Irina, Makay Berta eltávoznak a szegedi színtársulattól. Uj férfitagok: Lóránt Lajos opera-baritonista Budapestről, (Gúthy Kálmán helyett) Reiner Hugó bassista és bassbuffó, a pozsonyi színháztól, Domokos Ferenc operett-tenerista, a kolozsvári színháztól, továbbá Pászihy Ferenc színész és ügyelő. Márciusban és áprilisban a következő újdonságok lesznek: Románc, szinmii, öszi vihar, szinmii, Princ, vígjáték, Kőristalány, operett. A reprizek között szinrekerül a Rang és mód, amelynek előadásán fogjak megünnepelni Szilágyi Aladár harmincéves színészi jubileumát. Ket operaelőadas is lesz: márciusban a Mignon, áprilisban a Bohémélet. A két hónapban vendégszerepléseket is tervbe vett az igazgató. TAKARÉK és esuéb íietyS válisíaíek részvényeit vásárol, etati és megriőleges fóAY R~ bank' és váltóílitetei Széchenyi-tér, a városházával szemben, i Mederu vtlágitásl FONYO SOMA berendezések vállalata és elektrotechnika! mü intézete. SZEGED, KÖLCSEY-UTCA 4. Telefl65. és 15-09. szám. odf-fe| árusítása megkezdődött a Központi Tejcsarnok Részv.-Tár. fiőktejcsarnokaiban* állandóan raktárén kitűnő minőségben és versengőn klvüíi áron. ^ # # VÉRTES /VIIHSA cég, Szeged, PaSSavícfnt ufca 5. sz. Raktár: Tiszapáluaudvar. TT