Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)
1918-03-13 / 60. szám
rw xigrmmm 1$ Előzetes megbeszélés Indul meg Wilson és Hertlíng kilőtt? BERN, március 12. A Münchener Neueste Nachrichten jelenti: Jól informált semleges körökben hirlik, hogy Wilson felfogása Hertíing beszédével szemben egyáltalán nem teljesen elutasító. Wiison elégtétellel fogadja, hogy a kancellár az általa felállított négy ponthoz hozzájáurlt és lehetségesnek látszik, hogy előzetes megbeszélések fognak kiindulni köztük. Akadályul szolgál azonban a bresztlitovszki béke, amelyet Wilson felfogása szerint nem a Kertiing által felállított programnak megfelelően kötöttek meg, Az antant nmm ismeri g§ a breszfüfovszki békeszerződést. GENF, március 12. A Matin értesülése szerint az antant államok kormányai a legközelebbi napokban ünnepélyes formában kl fogják jelenteni, hogy nem Ismerik el a bresztlitovszki békeszerződést és minden erővel küzdeni fognak Oroszország szétdarabolása ellen. A cél érdekében az Amerika őt millió katonái NEW YORK, március 12. A népek szövetségének ügyében Pittsburgban nagy népgyűlést rendeztek, amelyen Taft volt elnök ezeket mondta: — fia meg akarjuk valósítani a népek szövetségére vonatkozó tervet, akkor mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy igazságos béke jöjjön létre. Ennek előfeltétele, hogy az antant a nyugati fronton győzelmet arasson a potsdami militarizmus felett. A népnek minden erejét e cél szolgálati érdeBERLIN, március 12. A nagy főhadiszállás jelenti: Rupprtcíh trónörökös hadcsoportja: Az ellenséges tüzérség kora reggel az arcvonal számos helyén, nevezetesen a Lys és a Scarpe között élénk tevékenységet fejtett ki. Az esti órákban is ismételten feléledt a tűzharc. Az állások közötti elöterepen kisebb gyalogsági harcokra került a sor. Az angol tüzérségnek a hátul fekvő helységekre irányuló tüze számos áldozatot követelt a francia lakosság sorából. — Cambray-t is a legnagyobb kaliberű ágyuk antant az orosz néppel egyetértésben japán segítséget fog Igénybe venni. Minden esetre meg kell akadályozni, hogy a németek a szibériai vasutvonalat megszállhassák és az ott zsákmányolt nyersanyag felhasználásával a gazdasági blokád hatását csökkentsék. akar Európába szállítani. kébe kell áüitani. Amerika azzal az eshetőséggel is számol, hogy a háboru még 2—3 évig is eltart. Az Egyesült Államok öt millió emberből álló hadsereget fognak kiállítani és az európai kontinensre átszállítani, mihelyst a hajók készek lesznek. Csak ilyen módon lehetséges a háborút Németországgal szemben megnyerni. Ha a győzelmet kivivtuk, akkor az összes népek, beleértve a német népet is, hajlandók lesznek megalkotni a népek szövetségét. több lövése érte. - Ellenséges repülőknek március kilencedikén és tizedikén Stuttgart, Essiingen, Untertiirkeim és Malnz ellen intézett támadásainak megtorlásául repülőink a legutóbbi éjjel kiadósan és eredményesen bombázták Párist. Rlcthofen báró hadnagy huszonhatodik légi győzelmét aratta. A többi harctéren nincs újság. LUDENDORFF. e!s«. főszállásméster (Közli a iniüisztfrelnöki sajtóosztály) Hsseged, 1018. március 11. , ' — frontjainkon nincs újság. BUDAPEST, március 12. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Lényeges események nem voltak. A VEZÉRKAR FÖNÖKE. Németország követelése Litvániától. BERLIN, március 12. A Vorwaerts jelentése szerint Litvánia tartománytauácsa hónapok óta várja, hogy elismerjék Litvánig önállóságát és függetlenségét, de Németország még mindig nem ismerte el Á lap szerint a német kormány követelése az, hogy Litvánia vámunióba, katonai és gazdasági egyezségbe lépjen Németországgal, Ez meg Is fog történni, Kurland csatlakozni akar a német birodalomhoz. BERLIN, március 12. A Lokalanzeiger jelenti: Kurland tartománygyiilése egyhangúlag ugy határozott, hogy a német császárt felkéri, bogy Kurland herceg! koronáját fogadja ei. Továbbá kívánják, hogy Kurland a legszorosabban csatlakozzék a német birodalomhoz. A császár döntése még nem történt meg. Német csapatok harca Ukrajnában -T- cseh csapatokkal. Berlin, március 12. Az Ukrajnában ebinyomuló németek Ba&macs. mellett összeütköztek cseh csapatokkal, amelvek az osztrákmagvar hadseregből átszökött emberekből állottak és ágyukkal is rendelkeztek. Az elfogott dezertőrök, amikor a harc balul ütött ki ráiuk nézve, szabad elvonulást levontak. A németek ezt megtagadták és az osztrákmagvar hadsereg szökevényei nem menekülnek meg attól a büntetéstől, melv az ellenséghez átszökött katonára vár. Svájc semlegessége. Bern. március 12. A Svájci Távirati Iroda jelenti: A szövetségtanács tavaszi ülésszakát tegnap délután öt órakor megnyitották. A nemzeti tanács megkezdte a szövetségtanács sem'egességi nyilatkozatának tárgyalását. Walfher bizottsági előadó jelentése alapján a bizottság felkérte a szövetségtanácsot, hasson oda. hogv Sválc semlegességét mindenütt, feltétlenül ismerjék el Caltomber szövetségi elnök hosszabb beszédben rámutatott arra, hogv Amerika, Anglia és Franciaország csak feltételesen ismerte el Sváic semlegességét, addig, amig ezt a semlegességei meg nem sértik. A szövetségtanácsot — mondotta Caílomber — a semlegességi nyilatkozat ezen uj formája annál inkább meglepte, mert Franciaország és Anglia nem sokkal előbb még minden feltétel nélkül tette meg semlegességi nyilatkozatát. A szövetségtanács a három nagyhatalomhoz intézeti válaszában kinyilatkoztatta, hogv a semlegesség elismerését nem lehet feltételekhez kötni, sem Svájc önállóságával, sem az 1815. évi garanciális szerződés szellemével és betűjével nem egyeztethető össze, hogv más államok Svájc felszólítása nélkül megvédhessék a mi semlegességünket. Arra áz esetre, ha az egyik hadviselő fél megsértené semlegességünket, Svájcnak magának kell semlegességét és önállóságát megvédenie, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogv ha az egvik hadviselő megsértené semlegességünket, az illető ország ellenségeivel fogunk szövetséget kötni. Minthogy az emiitett három hatalom — fejezte be a szövetségi elnök — ilveu értelmű jegyzékünkre nem válaszolt, a diplomáciai szokások alapján arra lehet következtetni, * hogv helyeslik Svájc álláspontját. Resszarébiábó! kárpótolták Romániát. Hem^nia szövetségbe lép a központi hatalmakkal. — Bécs, március 12. A német lapokban az utóbbi időben olvan. hirek merültek fel. hogy Románia csatlakozást keres a központi hatalmakhoz, sőt velük szövetségre akar lépni. Erre- vonatkozólag beavatott diplomáciai .részről kijelentik, hogv a központi hatalmak tényleg nem fogadnák ellenszenvvel, ha Romániának az volna a törekvése, hogv a jövőben a központi hatalmákra támaszkodiék. — Azt is irta több német lap. hogv Romániát Besszarábia területének egves részeivel akar. ják kárpótolni. Erre vonatkozólag beavatott diplomáciai részről azt közlik, hogv a központi hatalmak Romániának ezen követelésével szemben sem fognak elutasító álláspontra helyezkedni, amennyiben Besszarábiának a románok által lakott területeiről van szó. A legújabb hajóelsillyesztések. Berlin, március 12. A Wolff-ügynökség jelenti: A Gíasenapp kapitány parancsnoksága alatt álló egyik búvárhajó Anglia nyugati partjainál több gőzöst és eev vitorlást semmisített meg, összesen 22.700 brattótonnatartalomrnal. Az elsülyesztett hajók között három igen értékts, egyenkint mintegy 6000 tonnás gőzös volt. Valameiinvi fel volt fegyverezve és egv kivételével mélyen megrakva. Név szerint megállapítottuk az 5847 tonnás Birehlaf elsiilvesztését.' meivet megtorpedózás után tüzérségünkkel felgyújtottunk és amelynek kapitányát elfogtuk, továbbá a Haileybury 2888 tonnás angol gőzös pusz-tuláfál. Japán nem klild csapatokat az orosz frontra. BASEL, március 12. Francia lapjelentá- Oroszországban nagy nehézségekbe ütközik, sek szerint a japán kormány kijelentette, Valószínűleg Japán Keletszibérlában és hogy csapatainak az orosz frontra való szál- Mandzsúriában csak a szükséges h adniavelitása lehetetlenség. Japán beavatkozása leiekre fog szorítkozni. Német repülők ismét bombázták PáHst.