Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1918-03-12 / 59. szám

i>jPUjftXA(X V AJttU rítíZíAte Üreged, 1918. márfews 18. veztók, hogy ők maguk fognak divattermet nyitni. Bérelteik is helyiséget a Bástya-utca 5. szám alatt, ahol negyven emberre rendez tek be munkahelyet. A terv az, hogy a kisza­bott és kipróbált ruhákat, de különösen kosz­tümöket kiadják házimunkára a többi mun­kásnak, akik nem férnek el a helyiségben. A sztrjkoló »za hómunkások egy megbízottja már Budapestre utazott a srüsóges dolgok be­szerzésére, 'kél előkelő szegedi cég' pétiig agésa kelmeraktárát az uj szak® rendelkezésére­boosájtott* f»í<icdgo«i«rá. — iskola! hangverseny. A városi zeneiskola Vasárnap délután iskolai hangversenyt rea dezett a Tisza-szálló dísztermében, A zenais­kólának ebben az évbe-n ez volt az első hang­versenye, amelyen a tanítványok a nyilvános ság előtt bemutatták képességüket Ezek a képességek általában megfelelőek voltak és a gazdag műsor egy-két számánál felül multák a zeneiskolai nívót. Kovács Ibolyának,, Zn­ekei» iSimou tanítványának zongorajátéka fej­lett technikai készségről és kiváló zenei ér­zékről tett tanúságot. Igen tetszett Csurgay Anna is, (Harangi János tanítványa) akx könnyed biztonsággal adta elő zongorán Schumann egyik szerzeményét. Jó voJ,t Schweiger Margit zongorajátéka, Zucker Si­mon tanítványa, aki fejlődést ígérő módon adott elő egy (Schubert-Liszt kompozíciót. Sokat tapsolták Jónás (Lilit és Molnár Mar gitot, Bgranyi növendékeit. IBlőbbi feltűnő ügyességgel adott elő zongorán egy iChopin­szerzeményt. Élvezetes volt még Kain Kató­nak, Zucker tanár tanítványának zongora­játéka. (Dicsérettel kell megemlékeznünk Nagy Anna hegedű játékáról, aki tiszta hang­fogással és helyes modulációval adta elő a Repülj fecském cimü dalt. Nagy Anna Daub­raivszky tanár tanítványa. Szép biztonsággal játszott hegedűn Kaufmarm Mátyás, aki szin­tén Daubrawszky növendéke és ügyes vöii Weichem (Anna hegodüjátáka (Sromnier E. tanítványa), akit Fischer Irma kisárt zongo­rán. Az énekszámok igen sikerült részei vol­tak a hangverseny műsorának. Vágó Irén a& iskolai hangverseny keretében a magasabb nívót képviselte. Jó hanganyagja van, amély­lyel finomsággal tud bánni. Bizet: Régi dal cimü szerzeményét énekelte a taoiultság és ké­pesség értékeivel. Nagyon szimpatikus volt az Omáű-aővérak szereplése. Fejlődésre ké­pes hanganyagja van Schweiger Magdának, aki ügyesen ének-alt a Faust ci'rni dalműből egy seép r&zl&t#t. T«ís«ett Fisch& Ilona is* tisztáa esengő hangja, jé szöv*ghiejté&e hala­dásának biriosifókái. A sikerült énekszámok betanításán meglátszott Szántóné Ladáiig* Mariska énektanáraőnek gondos munkája. A hangversenynek szép anyagi sikere is volt. A Tisza-szálló nagyterme a közönség befoga­dására szrtikiiek bizonyult, — A szegedi ügy védi kamara közgyűlése. Vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg a sze­gedi ügyvédi kamara rendes évi közgyűlését dr. Széli Gyula elnöklésével. A közgyűlés megnyitása után az einök sajnálatának adott kifejezést, hogy dr. R ó s a Izsó kamarai elnök betegsége miatt nem elnökölhet. A kamara el­határozta, hogy jegyzőkönyvileg ad kifejezést fájó érzésének, amelynek az elnök elölt való tolmácsolására dr. V é g m a n Ferenc titkárt kérte föl, aki ezután beterjesztette a zárszáma­dást, amelyből kitűnik, hogy a kamarának, most elsőizben, deficitje van Tízezer korona a deficit, aminek az az oka, hogy a.kamarához tartozó háromszázötven ügyvéd közül kétszáz­két tő katonai, szolgálatot teljesít és nem igen tudnak fizetni. A hiányként mutatkozó tízezer koronával a kamara a Nyugdíjintézetnek tarto­zik. A deficit következtében szükségessé vált a tagdijak rendezése. Hosszas vita után abban állapodott meg a közgyűlés, hogy a katonai szolgálatot nem teljesítő ügyvédek tagdiját két­száz koronáról négyszáz koronára erneii. Azok az ügyvédek, akik hadbavonultak ugyan, de irodájukat mégis föntartják, vagy pedig vagyo­Telefon: mbsíé 455. KORZÖ MOZI R-T Igazgató: VAS SAW0ÖR. kedden. PsyEandei* esték. Nordisk dráma 3 felvonásban. A főszerepben: Waldeinár Psylander. A berezeg kisasszony Nordisk vigjáték 3 felvonásban. Telefon : PÉUZÍÉB 11 -85. Az előadás kezdete 5, 7 és 9 órakor. ¥ff IV 4 v t h * páhoIy 2.— Zsölye I.5Ö, I. hely 1.20, K., JlUlJütüh. H. hely 1.— K. III. hely —70. fül. nosak, kétszáz korona tagdijat fizetnek. A többi hadbavonuit ügyvéd csak a nyugdíjjárulékát, száznyolc koronát fizeti, mint tagsági dijat; — Drágák a tst >saíasi dijak. Tamás Rezső -szegedi hírlapíró följelentést tett a rendőrbl­róság-on Boros Gyula mosóintéeeti tulajdonon ellen, mert a« intézet egy koroua mosatást dijat számított egy pár kézelő után s a gallé­rok mosatási diját daraboinkint íO füléébe* állapította meg, A rsndőrbiráság1 árdrágítás címén sí járató iv.di.tvit a mosoda talajdouotó. elleti, — Meghívó kűz^yüicsre. A szegedi Kais­likus Kör 18Ű.8, évi március JLé* délután 4 órakor tarttja saját helyiségében VIII. rendes köz-gyűlését, amelyre tagjait ezenaei tisztelettől megíiivja, Ha a közgyűlésen, a ta­gok nem jelannének me-g határozatképes szám ban, március Bő-én délután 4 órakor ujak* közgyűlés lesz, amely a nxogj kentek számira való tekintet nélkül határoz. A tárgysorozat a. következő: 1, Elnöki megnyitó beszéd. A mult óvi jegyzőkönyvnek felolvasása. 6. Tit­kári jelentés. 4 A mult évi zárószámadás és vagyonmérleg megvizsgálása s a számvizi­gáló-bizotteág jelentése fölött való katáreaat­hozatal. 5. A í'eiyó évi költségvetés megállst­pitása. G. Áz igazgató-választmány tagjaivak megválasztása. 7. Számvizsgáló-bizottság ki­küldése. S. Az elnökség és a tisztviselők vá­lasztása. 9. Indítványok, Megjegyzendő, kegy a napirenden aein levő tárgyakra voaatkoze indítványok a közgyűlés napirendjére csak akkor tűzhetők, ha a közgyűlést megelőző * napon beiül tartott igazgató-választmányi üléshez Írásban bonyujtattak. Szegeden, 18lb. mároius 10. Várhelyi József", elmük; IJlWü György főtitkár. — Egy eve mar, hogy a miitdei oroszok eárjának vonatát megállították a nyílt ?ú­lyán az orosz forradalom lelkes ixai-eosai, va­lahol Pskov íköxül és a eár, a minden oroszok eárja ekkor már esak volt az a nagy, korlát­lan hatalínasságu uralkodó, akinek nevét is félve és ámástkozé tisztelettel ejtették ki nossa szagú muzsikok, vad kozákok és eltiport, mim «»n emberi jogiéi megfosztott parasztok. A­dátum erőkké nevezetes ni arad és bármitt' EekezíB. jött utána e -béke, enxbermiliiék fPí­ré vágyának teljesedését mégift ez a nap ken. fa és hozza meg. Az a >aap, amelyen rettentő' racaegéssel összedőlt a világ leghatalmasabb trónja és eleöpörte az erőszakosság uralmit. (Pereze, a vihar, amely ennek nyomában, járt, még nines befejezve. Ünnepeljük a napot tuo örömmel, a napot, amelyről -majdnem kő­tatok fognak íródni és amelyről mi, a na* krónikásai ösak pár sorban tudunk megem­lékezni Ez a márciusi nap sok mindenre ta,­Telefon: 872. Kedden, március 12-ón. VlQJÁTÉK-ESTÉK. Herceg és társa vigjáték 3 felvonásban. A főszerépben: :-: HANNY WEISSE a legbájosabb filmmUvésznő. Előadások d. u. 5., 7 és 9 órakor Jegyek előre­válthatok d, u. 3. órától kezdve. Minden előadáson számozott jegyek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom