Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1918-03-03 / 52. szám

A nőiszabó munkások sztrájkja még tart. — A munkásság divatszalont rendez be, ha követeléseit nem teljesítik. — (Saját iudósitórflcfólj Ai Délnniadarohdzág szombati számában fairt adott arról, bogy » szegedi iiői-««*bó munkások szrtájkba- léptek. V sztrájk okairól a munkaadók u ,következőiképpen nyilatkoztak: v Reményitié Feldmktrin Sári a munkások béremelésig mozgalmát) indokolatlannak tartja. A követelések túlzottak és -teljesítésük esetén a vásárlóközönség óriási megterheltetésével járnának. A munkaadók nem akarják a közönséget kiuzsorázni. Már a mai árakat b alig lel ml megfizetni. A női divattermek tulajdonosai lehetetlen helyzetben vannak már most is, főként a tisztvigelöosztállyá! «zemben. —i Az anyagbeszerzés rendkívül nehéz és méregdrága. Egy ruhához való szövet — ha hosszas utánjárással megszerezhető —400 koronába kerül. A cérna és egyéb hozzávalók (rettenetesen megdrágítják a ruhák előállítási árát. —• A munkások memorandumában a legkisebb havifizetós havonta 80 korona, ezt egy toég gyakorlatlan kislány kapná. (Másodrendű kézilány fizetése 160, másodrendű bluz(varrónőé 200, gyakorlottabbé 240 és elsőrendű varrónőé 320 korona lenne. A munkások korona napidijat követelnek és nyolc órai munkaidőt: (12-ig és 2—fs-ig. _—í Egyébként az ügyben a munkaadók ötös bizottsága fog határozni. Kup (Gyula nem volf hajlandó nyilatkoztai, Turcsányi Béla szintén kijelentette, hogy nem adhat fel világosítást, az ügyről. Szombaton délben Follráth Gyula iparhatósági kapitány elnöklétével békéltető-bizottsági iilós volt. Félórás tanácskozás után az ülés, amelyen nem jött létre megegyezés, véiget érté Délután a sztrájkolok a Munkásottbonban értekezletet tartottak. Az értekezleten Ábrahám Mátyás szegedi pártelnök indítványára elhatározták a sztrájkolok, bogy — ha a munkaadók hétfőn- délig nem adnak kielégítő választ — a sztrájkoló munkások maguk üzem-műhelyt- fognak létesíteni, amely a mai Segelőkelőhb és fölkapo.ttabb nőiruhatsrmek Anya emiitette, amig meg nem sKülettem, sokat járt kávéházba, est-élyekre. Egy pillanatra el nem hagyták egymást és nagyon boldogok voltak. Szeretett volna most is menni, de én kértem, maradjon. És nem is ment; amig apa odavolt, mi beszélgettünk. Az ölében ültem egész este; amikor édesapa megérkezett, odamentünk hozzá, megöleltük, megcsókoltuk. Néha megesett, bogy én már ágyban voltam. Ilyenkor csak anya sietett hozzá és hoszKzari csókolóztak Ez nekem rosszul esett; szerettem volna sirni. Egyszer sirvaf akad tam; .uakoi oudjutfojc uozzitiu és nitjgkéx'uozLek, mi bajom? íMikor megmondtam, apa borzasztóan felbőszült, haszontalan kölyöknek nevezett é» azt kiabálta, anya az oka mindennek, mert nagyon elkapat, ő halk hangon kérlelte, csittitgatta, mire apa azt mormogta, a legundoritóbb, lva egy nő ugy szereti a gyermekét, mint az állatok. Anya csendesen sirni kezdett, édesapa pedig elrohant ós bevágta az ajtót mérgesen. — Látod, haragszik ránk, amiért szeretjük egymást, —> zokogta anyám.. Én oda bújtam a mellére, vigasztaltam. És gyűlöltem apát, amiért el akart bennünket szakítani egymástól. í; Mindig többet- és többet voltunk egyedül, fíygkran arra ébredtem föl, hogy hajnalodik és anya még mindig felöltözve ül azotov szélén. A szemei ki voltak sírva: a szája köeü] friss törésű ráncok sikoltoztak. Hiába várt; apg ítgésa éjjel nem jött. Én szomorú voltom ós fáj? ctéiumaíi* a kamx&ah szabászaival ós egyéb alkalmazottaival működre versenyt kezd a. nagy cégekkel. A munkások műhelyét és szalonját ez esetben már hétfőn berendezik s a szalon a. belvárosban szerdán, vagy csütörtökön meg is kezdi működését 4BBBBSB8»tK*«g,iaBgfts£agnE39BBaHS»s*£aasaaeasaafla£ Beszelgessünk. * A fahomíéd: A napokban érdekes dolog történt a galibámmal. Nagy darab papirost ragasztottak rá, amelyen irv állt, hogy mi lesz a rég húzódó perrel? iHát már tudakozódó iroda lesz belőlem? Én: Mindenre jó az, iaki a liazát. védte. A fahonvéd: Sokan álltak körülöttem és olvasták az érdekes írást, ami kis és nagy bűnösökről regélt, akik közül az egyiket futni hagyják, a másikat meg elítélik. én: A kíváncsiság emberi szokás. És régi igazság, hogy ami az egyiknek fáj, nem fáj a másiknak. A fahonvéd: De ami az egyiknek nem szabad, nem volna talán szabad a másiknak sem. Én: Az igazság csak egyféle lehet, ha még egyáltalán van. Nem szabad feledni, hogy a» emberek túlzottak és Ítélkezni szeretnek. A fahonvéd: Pedig az irás is azt mondja, hogy ne ítél, hogy ne Ítéltessél. Én: Erről eszembe jut egy história, aminek a boldog béke idején való olaszországi bolyongásaim alkalmával' voltam a szem- ós fiiltannja. Vasárnap volt és betértem egy templomba. A pap éppen prédikált. A hívőket oktatta a tisztes életre, majd arról bőszéit, hogy az erkölcsök meglazultak, amire a legékesebb példa, hogy a kis faluban liét vadházasságban levő pár él. Egyszerre csak felemelkedett a helyéről egy katona, aki hihetőleg szabadságon volt otthon és hangosan beszélni kezdett. Tévedés, szent atyám, mert a faluban nyolc pár van. Hiszen tudja, a signorina Marié és... A fahonvéd: Adta katonája, azt hiszem, fején találta a szöget fin: A szög mindig a helyén van, csak né, ha, gyakran « fej nincsen. A fahonvéd: Aminthogy az sincs helyén, hogy folyton makszimálunk és mindig fölfelé. fin: Fölfelé meg;/ borban a gyöngy is és a költő azt mondta, hogy jól teszi. A fahonvéd: A mészárosok, a pékek, a faíSzeged, IBIS. márcáus 8, és szépkereskedők is -fölfelé szeretnének menni az árakban és erre pétiig én mondom, hogy a. maguk szempontjából jól teszik. Én: Hajrá a tánc, csak emelni- A! régt nótát már ugy éneklik, hogy addig boldog a szivünk, amig emelni tud. A fahonvéd: Az ám ni, a Dugonics-Társaság is beállt iaz emelők táborába és a saját külön halhatatlanainak tizzel emelte a szárnál. Én: És majdnem tiszteleti tagnak választotta meg azt, aki « tartli és alsós Írásánál egyebet nem irt. A fahmvéd: Amivel azt kívánta volna dokumentálni, hogy tiszteli a művészetet, ha az csak kártya-művészet is. Én: Mert a.kártyajáték is szép művészet és mester lehet, ki nagykorú. A fahonvéd: Manapság mindenki mester, ki ebben, ki abban. Ismerek olyant is, aki a szemforgatásban. fin: A Tartuffeoké ma a világ, akiknek nem az a szivükön, ami a szájukon és akik szemben nyájasok, hátmögött pedig mindem és mindenkit megrágnak. A fahón véd: Ami azt. bizonyítja, hogy jó a foguk és elég tág a lelkiismeretük, fin: „A lelkiösmeret a közvilág előjoga". És n szépszavuaké az előrecsuszás. A fuhottvéd: Előre csúszunk már mi is, tervezgetjük a második színházat. Én: A kamara-szinháza-t. Szép név, különösen,, ha Ibsennel, Hauptinannal. Hayers mannal, Materlinckei garnírozzuk. A fahonvéd: Ugyan lesz-e a második színházból valami? fin: Még a harmadikból is, ha egy direktor kezébe kerülhet. De ha más akarná csak a másodikat is irányítani, kórusban hangzanék föl a jelszó: veszélyben a kultúra! A fahonvéd: Ezt a zengzetes szót mindig hallom, de sose látom. Azt hiszem, (azért nem. mert a zseb kultúrája láthatatlan, aminthogy egyik-másik színházi berekben láthatatlan :< •művészet is .... 5—6 8 koronáig grarnmonkmt. Brilliáns ékszerekért is magas árakat tizetek' FISCHER K. ^ás és ékszerész, a Korzó-kávéház mt tem és erősen összeszorult a szivem, amikor mégis meghallottam a lépteit. Már reggelbe hajlott az idő; a vén vadgesztenyefán rigó fütyült. — Hallatlan! —< mondta apa megdöbbenve és haraggal, amikor anyára, nézett. Mért nem feküdtél le már megint?! íEzz-el az erővel velem is eljöhettél voli — Vártalak ... a hangja könnyekbe fúlt; egész testét zokogás rázta meg. — Hát ez ostobaság! Meg ne történjék még í' o"V-,i tí' T! M;» qVf)fC7 ;•/ -i'.i.l -'1)1 g 1v - -1 (i. (1T, ugy, mint régen. Ha pedig nem, ugy lefekszel. (De ezt a yirrasztó-várást megtiltom, ennek nincs értelme! Most menjünk, feküdjünk le. Odament anyához, megcsókolta szánakozó gyöngédséggel. — Miklós! Ittál!? — riadt fel ő a csókra. Apa indulatosan nézett rá: — Már ez is baj? Mit gondolsz, mivel töltöm az éjszakáimat? Talán kártyázzak? Annak jobban örülnél? — Hát nem jobb lenne idehaza maradni, (Miklós? Olyan jó az az itat? Jobb, mint a, nyugalom, a béke, a családi boldogság! Miklós, kérlek .... —í (Asszonybeszéd. Értsíl meg végre, bogy nem akarok megpenészedni az itthoniiíésben. Fiatalok vagyunk; élnüpk ia kel] egy kicsit; most kell élnünk. lA duruzsoló kandallóra nem kerülhet sor, amikor még 30 éseg sínes az ember. Jöjj velem te ia és, minden jól lesz. Még nem távolodtunk e| egymástól, de igy td fo* f gunk. Meg kell értened ennek az igazságát, Emma. — Nézd a gyermeked. Egy-két évig vár,) még, hogy őt is vihessük. iSzivtelenség lenne cselédekre bizni s itthol hagyni. Miklós, n gyermeknek csak szülei vannak. Mii magunk fosszuk meg őt ettől? Érezze magát árvának? Hát nem akarod szeretni a fiadat, akit annyira vártál? —t Emma, te tudod, mennyire szeretem a gyermekünket. De nem egyedül ő a gondolatunk; nekünk magunkkal szemben is kötelességeink vannak. Nem lehet, érted meg, Emma, nem lehet csak a gyermekünknek élni. — Nagy baj, (Miklós és aligha fogjuk tudni, egérteni egymást! Apa végigsimította anyuska kezeit és belenézett a szemeibe mélyen: —I Emlékezz rá, Emma, amikor még egészen az enyém voltál, formálhattál, ahogy neked jól esett. Elismerem, most. más a helyzet, de annyit —- azt hiszem — joggal kérhetek, ne légy egészen a fiadé; hagyj magadból nekem is. Igy még megtalálhatjuk egymást de később! ... azt hiszem, elkéstünk vele. — Megpróbálom — mondta anya halkan, szelíden, félelemmel, megadással, kis, gyötrő szünet után. (Ezen a napon nem tudtam újra elaludni; ez a „Megpróbálom!" mint valami súlyos kő zuhant a ez ivem re. Késő regsretig sírtam valami ismeretlen félelemtől és ugy éreztem, hogy mindenki elhagyott.