Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1918-03-24 / 70. szám

BRÉMA ST Í RORSZÁ G Szeged, 1018. március 24, Nekrolog. Irta: Acaél GÉM. A szerdai közgyűlésen Wimmer Fülöp bizottsági tag és 64 társa által az összeférhetetlenségi törvény megváltoztatása tárgyában beadott indítványt eltemette. Diszes temetés volt, hiszen az indítványt csak 3 szavazattöbbséggel vetették el. Ez azonban nem vigasztaló. Ha a felszólalásokat, melyek a javaslat ellen elhangzottak, vizsgálat alá vesszük, ismét egy jellemző tünettel találkozunk, melyet állandóan megfigyelhetünk, ha nálunk közgazdasági kérdések megvitatásáról van szó. Ilyen ügyek elbírálásánál ugyanis nem a megvitatandó kérdéseknek * közre, az általánosságra leendő kihatását tekintik, hanem azokat rendszerint osztályérdeknek minősitik és ezen nézőpontból Ítélkeznek felettük. Ez esetben is igy történt. Ha az indítvány ellenzői csak félig-meddig figyelemmel kisérték volna, hogy közgazdasági kérdéseket mily hebehurgya módón, mily felületesen tárgyaltak eddig parlamentünkben, akkor talán kevésbbé elitélőleg nyilatkoztak volna az inditványttevőkkel szemben. De hát nálunk ki törődik az ország közgazdaságával ? A felszólalók még alig foglalkoztak vele. Akármely semmi jelentőséggel sem biró közjogi kérdést Sk sokkal nagyobb figyelemben részesítenek. A közgazdasági kérdéseknek pedig még sokkalta nagyobb jelentősége lesz a közel jövőben, mint eddig. Az óriási terhek alatt, melyeket a háboru hazánkra ró, csak az esetben nem fog ez az ország összeroskadni, ha közgazdaságát szédületes mértékben előmozdítják. Ha ezen kérdések felett a törvényhozásban meginduló vitákban nem fognak hozzáértő, gyakorlati nemzeígazdászok résztvenni, ha a hozandó határozatokba ilyenek nem fognak befolyni, oly szomorú perspektívák elé nézünk, melyek kétségbe kell, hogy ejtsenek minden elfogulatlan szemlélőt. Ezt igazolják a mult tapasztalatai. Hogy csak a mult év egy eseményét felemlítsem. A lelépett kormány egy vasúti tarifaemelést vitt keresztül a törvényhozásban. Dacára, hogy ez érzékenyen érintette nem annyira a"* kereskedelem és ipar, mint a fogyasztó közönség érdekeit, mert a terheket igazságtalanul osztotta fel, nem hallottunk egyetlenegy szakszerű felszólalást ez irányban. Öt perc alatt a törvényjavaslat el volt fogadva. De ki is szólt volna hozzá. Nincs egyetlenegy tagja sem a képviselőháznak, ki a tarifák kérdésében szakértő volna. Ebből az egy példából is kitűnik, hogy szakértők beküldése a törvényhozás sáncaiba korántsem osztályérdeke a kereskedelemnek és iparnak, hanem eminens érdeke minden egyes honpolgárnak, tartozzon az akármelyik foglalkozási ághoz. Ki szólhat alapossággal, szaktudással hozzá, ha országos jelentőségű közgazdasági kérdésekről van szó. Nem teoretikus nemzetgazdászok, kik az egyetemi tanszéken ugyan előadják ezt a tantárgyat, mert ezek véleményéről, akármely tudományos képzettséggel bírjanak is, áli a német közmondás: „Blass ist alle Theorie!" Sem pedig dilettáns nemzetgazdászok, kik közgazdasági kérdésekkel csak per tangentem, sokszor csak sportszerüleg, kutyafuttában foglalkoznak. Hivatottak azon fontos gazdasági kérdések elintézésénél, melyek özönével kell, hogy a jövőben a törvényhozás elé kerüljenek, csak a gyakorlati nemzetgazdászok. Kiknek soraiból kerülhetnek ezek ki. Csak a nagygazdák, a nagykereskedők, a nagyiparosok köréből. Csak ezek birnak kellő intelligenciával, oly széles látókörrel, hogy a kérdések horderejét megítélhessék és azoknak az országos érdeknek megfelelően történő elintézésébe befolyhassanak. Ezeknek a parlamentbe való delegálása tehát ismét nem osztályérdek, hanem közérdek. Marad az elutasítást indítványozó urak nagy ágyuja: a korrupció, a képviselők függő volta a kormánytól. Majdnem ugy állították be a kérdést, mintha állami szállítást csakis korrupcióval lehetne elérni. Úgyszólván stigmatizáiták ezzel a magyar kereskedelmet, ipart, de egyidejűleg a minisztereket, a minisztériumok egész hivatalnoki karát. Hogy kautelák teremtessenek a tényleges összeférhetetlenség ellen, a korrupció túlkapásainak megakadályozására, eet az indítványozók maguk is proponálták ez irányban igen praktikus intézkedéseket ajánlottak. Ezeket nem vették az ellenzők figyelembe. Merész ugyan ezen állitásom, de azt hiszem, indokolt, ha azt mondom, hogy egyes felszólalók érveléseik által diskreditálták az uj választójogi tervezetet. Én személyesen feltétlenül hive vagyok ez utóbbinak, de annak életbelépésétől egész más hatást várok, mint amily következtetésekre jutott különösen az egyik felszólaló törvényhatósági bizottsági tag ur, ki pedig tudomásom szerint rajongó hive az uj törvénynek. Én azáltal, hogy teljesen uj néprétegek vonatnak be a választók sáncaiba, azt várom az általános választójogtól, hogy a megválasztandó uj törvényhozás tényleg népparlament lesz, pregnáns kifejezője a nép akaratának. Ettől közéletünk megújhodását, közállapotaink teljes megtisztulását remélem. Ezzel szemben az illető felszólaló bizottsági tag ur csodálkozásomra oly fekete képét festette az uj parlament ténykedésének és az abból kikerülő uj kormány esetleges kormányzati módjának, hogy az esetben, ha ez megáll, az uj választói törvény nem jelenthetne haladást, hanem a kormányzati ténykedések mikéntje maradna a régiben. Azt mondta ugyanis: Ha megengedtetnék az, hogy a megváltozott összeférhetetlenségi törvény alapján az állami szállítók bekerülhetnének a törvényhozásba, a mindenkori kormány ezek által egy oly bástyához jutna, egy oly mindenre kapható többséghez, mely megakadályozná azt, hogy a kormány ténykedéseiben a nép akarata nyilvánuljon és érvényre jusson, mert a mindenkori kormányt megbukhatatlanná tenné a nagy választó közönség minden politikai törekvésével szemben. Ha ez talán igy lehetett eddig és ugyanez feltételezhető a jövőben is az uj választójog alapján megválasztott néppaiiamentről és abból kikerülő népkormányról, akkor az ilyen feltevés az uj választójogi törvény teljes diskreditálása, mert akkor az utóbbi csak több választót teremt, ellenben azon várakozást, hogy a választások tisztasága folytán a nép akarata fog megnyilvánulni és a közállapotokból a nepotizmus és korrupció el fog tűnni, nem váltja be. Dacára, hogy egy lángoló hive az uj választójognak kockáztatta meg ezen feltevést, nem kell annak bekövetkezésétői tartanunk, még az esetre sem, ha a jelenleg fennálló törvény szerint inkompatabilis áNami szállítók kerülnének a parlamentbe. A választók széles rétegei csak oly férfiakat fognak a törvényhozásba küldeni, kiknek lesz elég gerince a kormánnyal szemben is, mert függőségük a kormánytól csak látszólagos, miután szállításaikhoz egyenes, tiszta uton jutottak. Ha tudná az ember azt, hogy a jelenlegi kormány közgazdasági korifeusai, Wekerle, Szterényi, Popovics miniszterek kezeiben maradna a közgazdasági ügyek intézése, nyugodtan tekinthetne a jövőbe. De a jelenleg oly sikos, parlamenti parketten minden kormány esetlég könnyen megbotlik és ki tudja, ki jut ezen európai hirnevü nemzetgazdászok után kormányra. Ez esetben pedig feltétlenül szükséges, hogy a parlamentbe oly közgazdasági erők is bejussanak, akik az ország gazdasági ügyeinek elintézésénél szakértelmüknél fogva nyomós szavukat felemelhetik. Miután ennek szükségességével minden elfogulatlan polgárnak tisztában kell lenni, ezért nem helyeselhetem a közgyűlésen történt felszólalásokat és a szóban forgó inditvány leszavazását. Csongrádi TAKARÉK és egyéb helyi vállalatok részvényeit • vásárol, elad és megelőlegez MAV R. miKSt bank- és váltód'letel l"sf"s • Széchenyi-tér, a városházával szemben | Nincs többé fogfájása annak, ki a használja. Flóra szájvizet ápoló készitmény. Egy üveg ára 2 K 50 fillér. KifMIi 11BBIBV BiBQfiV Mípjswrtíritwi Sátaui-UP llll Beszélgessünk. * A fakónvéd: Csakhogy már kikecmeregtünk, a télből. Azt hiszem, senki se sajnálja, hogy nem igen van már szükség mindarra, ami nincs: fára, szénre, kokszra. Én: Mindenre szükség van, még a márciusi hóra is. A fahonvéd.: Aki annak a vizében mosdik, annak megszépül az arca. Én: Az volna az igazi, ka a sziveket, a lelkeket szépitené meg. De sok márciusi hóra is lenne szükség! A fahmwéd: Még jó szerencse, hogy a lelki szépséget lehet takargatni. Takargatják is sokan, mert fő a külszín és a nyájas, mosolygó* modor. Én: ÍEijha, vivát. Jenlió, itt a tavasz és már nyílnak az ibolyák. A fahonvéd: És előbújnak a különféle fajtájú kukacok, többek között a kultura kukacai is. Én: Szegények, csúsznak, másznak, merthogy a teremtő őket az ötödik napon teremtette és egyszerre csak elnémulnak, különösen, ha rájuk 'lépnek. A fahonvéd: Pedig még az el taposásra sem érdemesek. Hagyni kell őket csnszni, ügyet sem vetni rájuk, nehogy bárki is tudomást vehessen a létezésükről. Én: Tengődnek szegények és léteznek, mint a görény, amelyre szintén nincs szükség. A fahonvéd: Ez is szagot terjeszt és elönti a méreg, ha a megbúvó fészkét megpiszkálják. Én: Ez a méreg is olyan, mint a színészek nyelvmutogatása. A fahonvéd: Valamit csak mutatni kell » ha már művészetet nem mutathatnak, a nyélveeskéjüket mutogatják. Én: Mert hát a nyelvével él a honi művész. És régen megmondta egy német bölcs, akt szin ész volt, bogy igaz embert a szeretet, színész embert a dicséret hiánya kergeti idő előtt a sirba. A fahónvéd: Nem is fog az a bölcs a szegedi színházban konferálni és a dánvaj szinti, sugónő sem fog neki súgni. Én: Az már szent igaz, mert meghalt a szerencsétlen, aki mig élt, sok társaságot látott, de olyant még nem, ahol egy férfi találkozik és az is — nő. A fahonvéd: Sirni kellene ezen. ka uem lenne nevetni való. A héten különben volt sírásra ok bőven. Meghalt az Eisenstein doktor is. Én: És vele megfogyatkozott a jó emberek, a lelkiismeretes orvosok száma. A fahonvéd: És a szegények istápolója. A kevésbeszédüek közé tartozott és azok közé, akik sokat cselekedtek. És mindig osak jót. Én: Tiszta volt nemcsak a ruhája, hanem a keze és a lelkiismerete is. A fahonvéd: Ritka már az ilyen ember, mint az arany. Én: Csakhogy őt sose taksálták tul az értékénél. A fahonvéd: Egy másik értékes ember életének is fonala szakadt. Itt hagyta a földi életet a jó Deutsok Lipót is. Én: Akinek német volt a neve, de magyar az érzése, a gondolkozása és a becsületessége is. A fahonvéd: Amije volt, mindenét odaadta, a szivét is és nem kivánt hálát, csak szeretetet. Én: A jó embernek mindig abból jut a legkevesebb, ami után törekszik, vágyakozik. A fahonvéd: A mészárosok meg mindig elérik azt az egyet, ami után sóvárognak: a* árfelemelést. Én: Nem lehet még baj, mondják ők, mert a bus még mindig többe kerül, mint a leves. A fahonvéd: Ebbe meg nekik van igazuk. De honnan van mégis, bogy most, amikor oly kinosan drága a bus, mégis híg a leve'í A húsban van-e hát a hiba, vagy a mészárosokban? . . ,