Délmagyarország, 1918. március (7. évfolyam, 50-75. szám)

1918-03-17 / 64. szám

•SfeegwJ, 1918. snárehTa 17. Levél üdfnéből egy olasz fiúcskához. A Bélmagyarország tudósítójától. — — A sajtóhadiszállás engedélyével. Al caro bambino Roberto di Colloredo di Mels Udine Via Savorgnana 7. Udtne, február. Kedves kis bambino Roberto, a régi cí­medre irok, bár tartok tőle, hogy a posta nem továbbítja ezt a levelet. Dehát az ujabb címe­det nem tudom, kis bambino. Erre a re'gire is ugy jöttem reá, hogy itt, a palotákban, amely még nem régen a tiétek volt s amelyben most mi, az ellen3ég tanyázunk, kis bambin©, hogy ez is nyitva volt, hát bementem a te fehér szobácskádba is és a eimedet képes lapra és iskolai irkákra irva, megtaláltam a földön a könyveid és játékszereid között. A földön bom­binó, pedig ugy-c te rendes fiúcska voltál és a füzetjeidet és könyveidet is bizonyára szépen elraktad esténkiní a szekrénybe és a játékjai­dat is ugy-e, a szép hintalovat és a laterna magicát és sok mindent, amelyik most mind összetörve, szanaszét hevernek a földön. Sőt a kis iovacskád, Roberío — azt hiszem — nem­sokára rosszabb sorsra is jut, mert hogy fából van — és mert hideg van ám még itt a ti mosolygó, kék egetek alatt és szegény, fáradt, didergő katonák bizony egyszer ezt csak fel­tüzelik, kedves bambino, mert mikor az ember fázik és nincs egyéb fűtőanyag, nem igen veszi számba a féltett, drága, de most mégis gaz­dátlan holmikat. Sírsz bombino ? - Sírtál már ugy-e sokat, amikor hirtelen itt kellett hagyni a palotákat, játékjaidat, a szép várost, a gyönyörű parkot, hol bizonyára szerettél sétálni s ahol évszáza­dos magnólia fák borulnak össze titkos sutto­gásba a sürü iombozatu fenyőfákkal s az ér­seki palotából a nyitott ablakon keresztül le­játszanak a hires Tiepolo freskók s ahol most Cavallieri Rossi érsek irredentista ármányko­dása folytán idegen katonák súlyos léptei ve­rik fel a barátok délutáni álmát. Sirtál ugy-e kis Roberto, hogy jött a ré­mület éjszakája, amely vándorbotot adott Friuli lakosainak kezébe ? És ütött a jajveszékelés órája és jött a futkosás. ~ Menekülni! — zú­gott végig a városon és a félelem, rémület fogta meg a sziveket és csakhamar el, az életösztön utolsó, de legerősebb sugallatával csak el és itt hagyni mindent, meghitt otthont, nyugalmat, vagyont és csak futni ki a vasút­hoz — menekülni. De jaj, a gőzös csak tizezer embert pré­selhet magába, — hol maradt még a többi harminc-negyvenezer riadt lakosa a pálmaker­tes, palotás Udinének, amely a főfészke volt az irredentista álmoknak és ahol ugy biztak Cadornában, hogy még a végzetes napon a vacsorára is nyugodtan készülődtek? Te is, bambino, örültél még délután ugy-e, liogy es­tére édes mogyorós torta készül, — látom a íepenészedett maradványait a konyhátokban a torta formában, a szakácsné csak megkavarta, de már nem süthette meg, — óh, te is és az olasz nép akkor este nagyon keserű vacsorát evett: amelyet az elvakult politikusok készí­tettek nekik. ggDehát most nem is erről akartam írni. Mert eszembe tutotí kis bambino, hogy szo­morkodva nézem a gyerekszobátokat és sok­ezer és százezer és millió más gyerekre gon­dolok, szerte, a háborútól szenvedő országok­ban, akiknek gondtalan játékába, vidám kaca­gásába belesüvít az ágyúgolyó, mondom, ugy eszembe jutott, hogy megkérdezzem : mi le­szel, ha nagy leszel, ha felnősz? Ugy-e korai még ez a kérdés, hiszen ki­csiny fiu vagy Roberto, talán alig tizenkét éves és ha válaszolhatnál erre a levélre, talán nem is tudnál még olyan feleletet adni,- amelyet az élet később beigazolna? De mégis megkérdem, mert tudod, mos­tanában sokat beszélnek az örök békéről s hogy ez a nagy embergyilkolás az emberiség utolsó nagy szégyene — háborúja. De ahhoz, hogy ez igy legyen, hozzátartozik az is, hogy hogyan, mire nevelik a gyerekeket ? Hogy mit tanit az apa és miről meséi a nagyapa? Lát­szólag apróságok ezek, de hidd el, figyelembe kell venni, mert mindenben a világon érvénye­sül a „kis dolgokon fordulnak meg a nagy események" életigazsága. És nekem is van otthon egy. fiatalabb fiacskám, mint te vagy, — drága Őzikém, — a nagy ártatlan szeme után hivom igy. Ez a kis fiu, hál' Istennek, nem tud olyan borzalmas dolgokat a háború­ról, mint te tudhatsz, — a menekülésekből csak annyit, hogy a galíciai harcokból két póüsi gyerek szakadt a szomszédunkba, akiket ő nagy fölényesen, gyerekönzésből rendszerint elpáholt. — Aztán, hogy esténkint imádkoznia kel! a nagybácsijáért, arra messze, hideg Szi­bériába küldött imádsággal. Hát az én kis fiam mostanában arról be­szél, ha nagy lesz, mérnök lesz és olyan bom­bát fog feltalálni, amely, ha a repülőgépről ledobják és „véletlenül" nem sül el, hát pat­tanjon vissza a földről többször, mint a jó gummilapda, hogy egyszer mégis — bizonyo­san felrobbanjon. És ez a kis fiu és sok más kis fiu, bizo­nyára Te is bambino, már az óvodában dobpergéses, küríharsonásos verseken nőtt fel, — hogy menydörg az ágyú, süvít a golyó s hogy mindez milyen szép, nagyszerű. Igen, bambino, mindez nagyon szép, di­cső, legelső kötelesség is marad örökkön-örök­ké, ha belekényszerül az állam, a katona. De hogy ne kényszerüljön bele, hogy ne legyen kitéve orozott támadásnak, hűtlenségnek, áru­lásnak, — nogy lehetetlen reményekbe trieszti posztóval ne vadítsák a népet, ahhoz az keli, hogy máskép neveljék a gyereket, — a gye­rekből talán politikus lesz — és az államférfi máskép meséljen a népnek. Hogy a haíaiomra­vágyás mögött lelkiismeretesen ott sikoltson a tudat: a dicsőséget halottakkal, özvegyekkel, árvákkal, rombadőlt városokkai, nyomorral kell megfizetni! A dicsőséget . , . Hát még a ti bukás­tokat, bambino ? Kíváncsi vagy-e, hogyan fest most Udine és a környék, a kedves, csinos kis városok régi évszázados kultúrájúkkal, épí­tészeti kincseikkel ? .Tudod-e, hogy kifosztott üzletek, lakások, elhagyott falvak, rombadölt házak szomorkodnak mindenfelé ? Romok, el­árvult falvak, lakás, volt otthona volt csalá­doknak és ki tudja, honnan, merről száll zo­kogó sóhaj az elhagyott lak felé? Mert: ez a háború, kis Roberto . . . És itt lent, a paloták mellett, az ötös szám előtt, mely jelenleg a „Socio della Croce Rossa Italiana", egész napon át szegény asz­szonyoknak rongyos tömege áll és siránkozik, hogy valamit is megtudjon eltűnt, vagy fog­ságba jutott hozzátartozójáról: óh Madonna, Madonna . . . És visszatért lakosok ezrei jönnek a város­parancsnokságra s akik azelőtt talán bőségben éltek, most könyörögnek egy tányér levesért. És óhajtva, reménykedve, félénken kérdik: Quando sara pace? (Mikor lesz béke ?) Hát ez a háború, kis bambino. Vájjon tudod-e már, vagy megfogod-e valamikor helyesen tudni a világtörténelmi igazságot, hogy ti mindezt elkerülhettétek vol­na? De akár megtudod, akár nem s bárho­gyan tudod, látod is meg az igazság kímélet­len, dupla árulással keretezett szemüvegén át, akár hazafias irredentista álmok hazug, szépet " mutató „tengerzöld" szemüvegén keresztül, mégis szeretném tudni, mi leszel, ha nagy leszel ? És milyen leszel ? Mint gróf, talán a politikai pályára mégy s ha a szép álom az örök békéről marad to­vábbra is szép álomnak s Olaszország fűsze­res, narancsillatos levegőjét újra megmételyezi a háború gyilkos láza — S té beszélni fogsz a parlamentben, — hogyan beszélsz ? Azt akarod-e majd, hogy a láz egészen elboritsa az emberek agyvelejét, hogy ismét „evviva la guerra" kiáltástól legyenek hango­sak a városok utcái, — vagy — azt tartják, h°gy a gyermeklélek olvasztott viaszhoz hason­latos, amelybe kitörölhetetlenül vésődnek bele az átélt események, — vagy amint felállsz a szószéken, agyadba villan-e a régi, szomorú őszi nap képe, — a lehetetlenre zsúfolt, ful­dokló vonat, — vagy a eodroipoí országút, amikor kétségbeesett jaj verte fel a nyirfa és platán allék éjszakai csendjét és az emberek siráma borzalmas hangzavarrá fokozódott a katonák kiabálásával és az állatok bőgősével? És látni fogod-e újra ezt az országutat, veszteségtek eme legszomorúbb emlékét, — ahol két oldalt a tömérdek, milliárdokat érő felszerelés és a menekültek eldobott holmijai mintegy gyúszszegélyt alkotnak ? Es a Tagliamentot, ahol már nem várt a hid az átkelésre és a hideg hullámok csaptak" össze az eszét vesztett tömeg felett? És belemarkol-e a szivedbe a menekülés éjszakája minden akkori borzalmával, anyák jajveszékelésével, eltévedt gyerekek hivó siko­lyával — s minden utána következő szenvedé­sével, nélkülözéséve! ? És vájjon fogod-e előre látni a nagy árt, amelyet fizetni kell minden háborúért: akár győzelem, akár vereség legyen is ennek a befejezése ... Te talán caro bam­bino Roberto -- talán igy fogod látni, érezni.... Fehér Olga. i HIREK oeoo i — Reggelig tartó osztrák minisztertanács Bécsből jelentik: Tegnap Seidler miniszter­elnök elnök-lésével az osztrák kormány minisz­tertanácsot- tartott, amelyen a kormány vala­mennyi tagja részt vett. 'A minisztertanács este 9 óraikor vette kezdetét és reggel negyed­háromig tartott. — a szegadi kamara vezetősége Szterényi miaiszteraél. Szterényi József kereskedelemügyi miniszter pénteken este a gyorsvonattal ­mint jelentettük s—< Szegeden át Bukarestbe utazott. Wimmer -Fülöp, a szegedi kereskedett mi és iparkamara elnöke és dr. Tonelli Sán­dor kamarai titkár ezt az alkalmat felhasznál­ták arra, hogy a miniszternél tisztelegjenek. Wimmer és To-nelli Szterényit fölkeresték sza­lon kocsijában a miniszter, amig a vonat ji szegedi pályaudvaron időzött, szívesen elbe­szélgetett a kereskedelmi és iparkamara veze­tőivel. Szterényi megkérte Wimmert, hogy kö­zölje üdvözletét a főispánnal és a polgármes­terrel. Kijelentette, hog> Szeged ügyeit a leg­nagyobb érdeklődéssel és rokonszenvvel kiséri és legközelebb nagyon szívesen száll ki Szegő­dén, liogy szegedi ügyekkel közelebbről és bé­. hatóan is foglalkozzék. A miniszter szalon ko­csijában tartózkodott még itt tartózkodása idején l vau Zoltán' üzletvezető is. tj"* Ü^jjjjl iÜ^ CS CEMENT 'állandóan raktáron kitűnő minőségben és versenyen kívüli áron. + + + + VÉRTES MIKSA cég, Szeged, Pallavieini-utea 5. sz. Raktár: Tiszapályaudvar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom