Délmagyarország, 1918. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1918-02-10 / 33. szám
fer'élí, SÍK íefeiai- ii>7 I)k ltoviÁU YÁRÖE&Z A 3 kast ól timhrtéüvmm km uri fit legott. a stjgedl ygilkAiscijiról •kdílAkí sem akart. Még azt te tagadta, hogy egyáltalán ismerte volna Nógrádi Gyulánét. Később azonban már bevallotta, liogT a mult héten járj az asszonynál. — Ujabb csererokkantak érkezése. A Külügy-Hadügy jelenti: Legközelebb minden katonai parancsnokság területére mintegy 8000 csererokkant érkezik. A legtöbb csererokkant — főleg a honvédeket — az illetékes honvédkerületi rokkant lábadozókban helyezik el- addig, mig sorsukról további intézkedés nem történik. Ott várják be a felülvizsgáltatásukat és a szokásos igazoltatási eljárás lefolytatását. — A Szegedi Kereskedők Egyesülete február 10-ikén, vasárnap délután. 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését az egyesület hivatalos helyiségében. (Dugonics-tér 11. sz.) — A munkásbiztositó tisztvise'őinek háborús segélye. Budapestről jelentik: A kereskedelemügyi miniszter az országos munkásbiztositó pénztár tisztviselőinek segélyezésére ujabb százezer koronát engedélyezett. Ezt az összeget azonban kizárólag az V—VII. fizetési osztályhoz tartozó tisztviselők, kezelőtisztek és szolgák között szabad szétosztani, még pedig egyszerre és nem havi részletekben. A miniszter megfontolás tárgyává fogja tenni a ktilönmunkadijak felemelésének kérdését is. — A Nővédő Egyesület előadása. A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület patronesz testülete február 11-én délután 4 órakor az egyesület Korona-utcai székházában műkedvelő előadást rendez, amelynek keretében két egyfelvonásos vígjáték kerül előadásra. Ezenkívül tánc- és énekszámok élénkítik a műsort. Az előadásban a patronesz testület összes tagjai részt vesznek. Belépődíj személyenként 2 korona. Az előadás jótékonyeélt szolgál és igy remélhető, hogy annak minél nagyobb számu hallgatósága akad. — Közgyűlés. A Magyar Szent Korona Országainak Vasutas Szövetsége Szegedi Kerületének VII. szakcsoportja, amelynek keretébe tartoznak a kapusok, tolatásvezetők, kocsirendezők, főkocsi-kezelők, állomás-málházók, értesítők, hivatalszolgák, lámpatiszfitók, tűzőrök, váltókezelők, kapuőrök, sorompóőrök (éjjeli és nappali őrök), hidvámszedők, pályaőrök, távirdamunkavezetők, hidőrök, podgyászhordárok, ezen állások napibéresei közgyűlését február hó 10-én, vasárnap délután tartja Szeged-Rókus-áliomáson, a munkás étkezdében. A budapesti központ táviratilag értesítette a szegedi kerületet, hogy két tagjával képviselteti magát a gyűlésen. — Rendelet a keményítőről. A hivatalos lap szombati száma rendeletet közöl a keményítőért és keményitőtermékekért követelhető legmagasabb ár megállapításáról és az ily cikkek szállításához szükséges igazolványokról. A rendelet szerint a keményitö legmagasabb ára kilograminonkint 7 korona 50 fillér, a szörpé, dextriné és szőlőcukoré 9 korona 75 fillér. A keményitöpótló készítmények makszimális árát esetről-esetre a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg. Keményítőt és keményitőkészitményeket csak szállítási igazolvánnyal szabad szállítani. Az igazolványokat a Magyar Keményítőgyárak Központi Eladási irodája Részvénytársaság állítja ki. — Leszállított árban eladatnak a raktáron levő legújabb női és leány teli kabátok, bundák, szőrme kabátok, szőrmegarnlturák stb. REMÉNYINÉ Feldmann Sári női divatháza és divatszalonja. Szeged, Széchenyi-tér 2. (Főposta mellett.) — Bürger Henriette Gyulafehérvár, Fenyő Lajos városi mérnök, tart. sappeur főhadnagy, jegyesek. — Világításra: Karbidlámpát vásároljon, karbidot kívánt mennyiségben kaphat Szántó Sándor gépraktárában, Klss-uíca, Kiss D. palota. • Telefon: I3MÓ38G 455. KORZÓ MOZI R.-T. igazgató: VAS SÁNDOR. m Telefon : PisnáB 11-85. Hétfőn és kedden. , i Nagy szenzáció. Az asszonyért nagy dráma 5 felvonásban. A főszerepben ^|aqda SOflja. Csodásan szép és izgalmas társadalmi dráma. Az előadás kezdete 5, 7 és 9 órakon ifnlvitpslj" Páholy 2.—Zsölye 1.50, I. hely 1.20, K., JUiyatal. n. hely 1.— K. III. hely —70, fill. SZÍNHÁZ MŰVÉSZET oooo MŰSOR: Vasárnap d, u. Tessék szellőztetni. Bohózat. — Este berietszünetben. Tavasz es szerelem. Hetíón ü. u. Magnas Miska. Operett. — Este: Tavasz ^ , Éh szereltíni- Operett, jparos kétharmad.) Kedd d. u. Sárga csikó. Népszínmű. — Este: f'ry PáJ. Vígjáték, (paratlan haromharraad.) Szerdán este: t'ry Hat. Vígjáték, (paios egyharmad.) Csütörtökön este: Pillangó Kisasszony. Opera, (páraitan kétharmados.) 3 v u Pénteken este : Rákosi Szldi, a Nemzeti Színház művésznője es Lendvai Loia felléptével berletszünetben, A szerető. Szomoaton este: Rákosi Szidi, a Nemzeti Színház müvesznoje es Lendvai Loia felieptevel bérietszünetben. NAÜYMAMA. Vígjáték, Vasárnap d. u.: Legenybucsu. Operett. — Este: Bérletsziinetben, Czigany. Népszínmű. A Dohnányi hangverseny elhalasztása. A Sgurmtay-filap javára rendezendő hangversenyt ia budapesti központi intéző-bizottság elhalasztotta kéf fontos ok miatt. Az első az, hogy a bizottság lépé,sokét- tett megnyerni Auguszta főhercegasszonyt, vagy Stefánia főhercegnőt, hogy -a szegedi Szurmay-hiangverseny sikerét segítsék elő magas megjelenésükkel. A bizottságnak ez a törekvése nagy őrömet kelt Szegeden, mert ez ideig sem Auguszta fübercegaszszony, sem pedig Stefánia főhercegnő ínég Szegeden nem voltak. A másik ok, amiért ia hangverseny halasztást szenved, az, Ihogy Dohyumyi mester olyan zenei szenzációt készit elő az estéré, amilyen eddig csak a fővárosban volt, Dohnányi előadását >a szegedi honvédzeiiekairal, Fichtiner Sándor karnagy vezetésével tartja meg. Dohnányi a műsort már leküldte Fichtner karnagyntík betanulás végett és ő maga mar néhány nappal a hangverseny előtt már Szegődeai lesz, a szimfonikus zenekarral való próbák miatt. Azt hisszük, Szeged város közönsége örömmel veszi tudomásul mindkét okot, meri amig egyrészről kilátásba van helyezve ő cs. éis kir. fenségének, Auguszta főhercegasszonynalk személyes megjelenése, másrészről pedig ott vla.n Dohnányi mesternek az a nagy hiizgi! Ima, liogy a Szfurmay-esfet felejthetetlenné tegye a szegedi közönségnek. A kiadott .jegyek érvényben maradnak és pár nap tnulva tudatva lesz a biztos dátum is. A még -néhány meg lévő jegyet biztosan hamarosan széjjel fogja kapkodni a közönség. A Korzó-mozi igazgatósága felkéri a közönséget, hogy akik fentartottak jegyet, haladéktalanul vegyék át, mert a jótékonycélra való tekintettel, lia szükség lesz URANIA magy. Tudományos Színház É ^ r • • Péntektől vasárnapig február 8-tól 10-lg, Tom Shark a mesterdetektiv legújabb kalandja Detektivtörténet 4 felvonásban. A főszerepben Alwin Neuss. Előadások d. u. 5. 7, és 9 órakór. Vasárnap d. u. 2 órától kezdve. Jegyek előreválthatok d. u. 3 órától, vasárnap d. u. fél 2-től kezdve.