Délmagyarország, 1918. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1918-01-11 / 9. szám
u MM a öfifit \mi i ő Sfceged, 1018. január tí. jegyző aki ismertette a mértlöki hivatal jehnteteót te, amely szerint a légszeszgyár a neki átengedett szenet nem vette 4t. igy azt azoknak az intézményeknek és vállalatoknak juttatták, amelynek • időközben . széninségte jutottak és a városhoz fordultak kisegítésért. Bejelentette még a főjegyző, hogy a Kenderfonógyár a. neki kölcsönadott két vagon szeret visszaadta. A tanács a jelentéseket — a légszeszgyár beadványával együtt —tudomásul vette. , — A kórházi ápol si dijak fölemelése. Budapestről jelentik: A főváros és a belügyminisztérium között tárgyalások folynak a kórházi ápolási dijak fölemeléséről. A napi ápolási dijakat 7 korona 50 fillérre emelik föl. Az .alacsony ápolási dijak miatt a kórházi alapok állandó deficittel küzdöltek, akárcsak Szegeden. De velünk nem sokat törődik a belügyminiszter. — Istentisztelet a zsinagógában. A péntekesti istentisztelet félötkor kezdődik. — Egy k s diák tragikus halála. Szabadkáról jelentik: A mult hét szerdáján Vida Kálmán bankfőtisztviselő István nevü ötödik gimnazista fia fürdés után ki akarta vágnia tyúkszemét Véletlenül a fceretvaéles késsel mélyen belevágott a lábujjába. A vér kiszököm a seb nyomán, de nagynéhezen mégis csak elállította. Nemsokára utána szúrós, elviselhetetlen fájdalmat érzett, a sebében. A lábfeje is dagadni kezdett, megkékült és mire másnap orvost hívtak, akkorára a vérmérgezés már annyira elharapódzott a testéhen, hogy nem lehetett rajta segíteni. öt-napi kínos szenvedés után hétfőn este meghalt. — Adom íny. Holtzer S. és Fiai cég Fazekas Gyulánó született T'isehler Emili a elhalálozása alkalmából koszorumégváltás cimén a hadiözvegyek és árvák részére 20 koronát küldött hozzánk. — Szabadka főkapitánya nem váiiai felelősséget a közbiztonságért. Szabadkáról jelentik: Szabadkán a háború alatt a rendőrlegénység had'bayonuláaa következtében nanagyon leromlottak a közbiztonsági állapotok és ehhez járult az is, hogy most a gázgyár redukálta az utcák világítását plyanynyira, hogy tiz óra után már kioltják az üszsze® gázlámpákat és Szabadkára teljes sötétség borul.,Ilyenformán a kevés számú rendőr még1 kevésbé képes a közbiztonsági állapotok zavartalanságát biztosítani. Dr. Beetyánszky Miklós tb. rendőrfőkapitány hosszabb táviratot intézett Ugrón 'Gábor belügyminiszterhez, melyben közli, hogy a mostani viszonyok között a rendőrség nem vállalja a felelősséget a közbiztonságért. — Meghívó. A voit Csongrádmegyei Hitelszövetkezet tagjait tisztelettel fölkérem, hogy saját érdekükben pénteken délután a Tiszakávéházban összejönni szíveskedjenek, Akónyi Mihály. — Újra elhalasztották a Melnx-pör tárgyalását. Csak ket nap előtt telt el az a félhónapos szünet, amelyet a Meinx-féle kadseregszállitási bünpörben elrendelt a hadbíróság az ünnepekre való tekintettel. A tárgyalást most Balihár ezredes, tárgyalási elnök közbejött betegsége miatt e hó 15-ig újra elhalasztották. — A Borsszem Jankó Magyarország legjobb, legelőkelőbb humorisztikus hetilapja. Felelős szerkesztő: dr. Molnár Jenő; művészeti szerkesztő: Bér Dezső; főmunkatárs: Karinthy 'Frigyes. M/un ka társai a modern irodalom és művészet legkiválóbb képviselői. Egyes szám ára 60 fillér. Előfizetés egynegyed évre 7 korona 50 fillér, kiadóhivatal: V., József-tér 13.). — Elhajtottak egy disznót. Erdélyi Sándor vasúti tisztviselő panaszt tett a rendőrségen, hogy csütörtökön délután 4 és 5 óra között Igazgató: VASS SÁNDOR. •••• Telefon 11-35. .ft> Január 11, 12 és 13-án pénteken szombaton és vasárnap. A legkiválóbb, magyar fiím. Dr. Egy orvos tragédiája 4 részben. Irta: Molnár Jenő. Rendezte: Wilhelm Károly. :-: Főszereplők :-: Fenyvesi Emii Balassa Jenő Isa Marsén Kemenes Lajos <m Előadások 5, 7 és 9, vasárnap 2, fél 4, 5 7 és 9 órakor. ÜEÍljiiFíir ry' 2-~-Zs4lye 1,5°' í hely 1.20 K., hely l.— K. III. hely —.70. fill, "w m ismeretlen tettes Munkáesymtca 10. sz, alatti lakásának udvaráról a disznóólból elhajtotta egy darab félkövér disznóját, A rendőrség a tettest keresi. — Ékszereit javítgassa és alakittassa a „RoyaF-kávéházzal szemben levő „Temesvári" aranyművesnél. — Karbidlámpa, karbid állandóan kapható Szántó Sándornál, Kiss-u. Diss D.-oalota. — Karbid asztali és függő lámpákból | gazdag választék, iemezujdonságok óriási választékban Szántó József gépáruházában, városi bérház. zongoraművész hangversenye 1918. Január 15-én esfe 8 órakor a „Tisza" .'*.v. nagytermében .'.v. "w Helyárak 10, 8,6, 4, és 2 kor. Páholy 30 kor. Jegyek élűre válthatók Várnay L. könyvkereskedésében, a „Délmagyarország" kiadóhivatalában. M mess az Ma mesések, meri a szakműhelyében javított fró gépek tényleg mesések. ógépszalag szénpapír stb uj és hazsnálf rógépek állandóan raktáron fartatnak SZEGED, Széchenyi-tér 8 Telefon sz. 3 1DO méter bársong flZJt pettyes jutányosán eladó a Károlyiutcai bazárban, Feketesas épület. 63 a legmodernebb gépszerkezetben p készit és vállal Q JAKOBOVICS MÓRNÉ Aradi-u. 5. II. 8. . 1J.I.M., jjjlj l'.HJM