Délmagyarország, 1918. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1918-01-30 / 24. szám
DELMAŰYARORSZÁÖ fezeged, 1911 lahulr M. ee.sn®]c ümgesaliteni, hogy a legtöbb szereplő nexa tudta a szerepét, hogy a szegedi szinti áz ruhatárában olyan rég kikopott ruhadarabok diszteleukednek, amelyek még ezen a sok vihart látott szinpadon sem alkalmasak arra, hogy királyok szániára kellékek gyanánt szolgáljanak. Gömöry Vilma nem tehet róla, hogy lady Macbeth, nem neki való szerepével képtelen volt megbirkózni. De legalább megtanulta a szöveget. Kertész helyes kapus volt. Annak, amit Dózsa nyújtott a címszerepben, csak a legteljesebb elismerés hangján adózhatunk. A szövegtudásban pedáns buzgalom, a szerep szellemének és karakterének megértésében ós megértetni akarásában komoly elmélyedés és koncepció jellemezték. A beosztása még nem helyes, ezért idő előtt kifárad, sőt be is reked, a hangulatból olykor kizökken, lehet, hogy kizökkentik. De ezek és mai szereplése egyéb hibái nem kisebbíthetik e nemes törekvésű ember érdemét. A többiekről, akik játszották, hallgatni kénytelen a krónikás. Tessék elhinni, a szegedi színpad nyújthatna és a szegedi közönség megérdemelne elviselhető Macbetth-előad.ást is. (k. s.) ' Jadlowker hangversenye iránt az érdeklődés páratlan. A közönség megostromolta a Korzó-mozit a jegyek miatt és ma, a hangverseny előtt két nappal már esak néhány 16 és 2f) koronás jegy van. Az igazgatóság tisztelettel felkéri a közönséget a pontos megjelenésre, mert a hangverseny megkezdése után a szünetig senkit, ha jegye van is, a nézőtérre be nem engedhet. iiiiuuuiuUHiHiniuiiuuMuiniiiwuuan MOZI. 0000 AZ URÁNIA SZÍNHÁZ MŰSORA: Szerdán és csütörtökön: „A hallhatatlan asszony" fantasztikus dráma 4 felvonásban, a főszerepben Paulay Erzsivel. Péntektfll-vasárnapig: „A Pál-utcai fiuk" diáktörténet 4 részben. a vtasss műsora: Szombaton „Az élő múmia" bünügyi dráma 4 részben és vasárnap „Sziv és arany" cowboy dráma 3 felv. az appoló műsora: Szombaton „A léleklátó" fantasztikus dráma 4 t észben és. vasárnap az „Az agra kincse" bünügyi dráma 4 elvonásban. * U hajók e'őre. Még élénk emlékezetében van a szegedi közönségnek a Möve-film bemutatása. Nagy szenzáció volt annak a német csodahajónak a munkája a tengeren, de sokkal nagyobb szenzáció az U. hajók efÓpe cimii film, amely bemutatja a tengeralattjárók munkáját a tengeren és a szemeink előtt látjuk újra a nagy tengeri hajók elsülyesztését • és megtorpedózását. Sajnos, a közbejött csütörtöki hangverseny miatt csak egy uapig tarthatja műsoron a Korzó-mozi ezt a nagy slágert, Egy másik nagy sláger is van a mai műsoron, a Pánik, Psylanderrel a főszerepben. * A Pál-utca? fiuk. A szezon kimagasló, legértékesebb slágerét, Molnár Ferenc nagyszerű regényének pompás filmjét hozza péntektől vasárnapig az Uránia. Ezt a kedves diák történetet mindenkinek meg kell nézni, hogy bázicsengö szerelő- és javítóműhely nyilt meg a Korzó-mozi házában a Városházával szemköztifl Hasig) fogalmuk legyen egy valódi szép filmről. Az Uránia igazgatósága jegyeket már szerdán délután 2 órától ad ki; se füzet, se kedvezményes jegyek nem érvényesek és telefonon előjegyzéseket ez alkalommal nem fogad el az igazgatóság. * A halhatatlan asszony. Paulay Erzsinek, a Nemzeti-szinház kiváló művésznőjének első filmszereplését hozza ez a rendkívüli finom és értékes fantasztikus dráma, amely szerdán és csütörtököli kerül bemutatásra az Urániában. Ezenkivül ugyanakkor szinre kerül egy megható kétfelvonásos dráma is. Felelős .-szerkesztő: Pásztor József. Kiadó tuüajdonos: Várnay L. Árverésen vásárolt különféle Karamella és Dessert cukorkák gyári árban nagyban és kicsinyben kaphatók FülS lesMlÉ fm>m JH sonka, szalámi WőM — és egyébb husnemüek P szardínia, húsleveskocka Oanner Mihály csemegekereskedésében. Széchenyi-tér. A Szeged és vidéke állami és törvényhatósági tisztviselők és alkalmazottak beszerzési csoportja f. évi január hó 30., 31. és február hó 1-én Iskola-utca 24. szám alatt Baranyai Mihály hentes üzletében zsírnak való szalonna, háj, friss sertés hust, hurka, kolbász és zsigert fog tagjai részére árusítani. A tagsági könyveket mindenki hozza magával, a zsírnak való szalonna és háj vásárlásához a városi bevásárlási könyvecske is magával hozandó, mert a zsirnak való szalonna, háj vásárolt mennyisége a kétszeres ellátás kikerülése végett abba is be lesz vezetve. Egyben értesíti tagjait, hogy Horváth Mihály-utca 7. szám alatti üzlethelyiség február hó 4-étől kezdődőleg minden héten hétfő, kedd és szerdai napokon délelőtt 8 órától 11 óráig tagjai részére állandóan nyitva lesz. Az újonnan érkezendő áruk kiosztásának meghirdetése a jövőben Danner Mihály Széchényi-téri üzletének kirakatába elhelyezett táblán fog megtörténni. Szeged, 1918. évi január hó. Elnök. Zenegép nagy lemezekkel ELADÓ. Szántó Sándor varrógép, kerékpár és beszélőgépszállitó Szeged, Kiss D.-palota, Kiss-u. Fagybalzsam kitűnő hatású kapható a Leinzinger gyógyszertárban Szeged Szécsényi-tér. Malomipari és Áruforgalmi R-T. Budapest, V., Gizella-tér 3 Sürgönyei®.: Malombank. Telefon szám : 134-94. mig a készlet tart napi áron szállítunk. A nagy maghiányra való tekintettel rendelések csakis a beérkezés sorrendjében vehetők figyelembe. Csiraképességért, tisztaságért szavatolunk. Hölgyek figyelmébe! Velour- és bársony-modellek, nemez- és gyászkalapok, fátyol, szaflag és toltüzékekben nagy választék. Alakitások és díszítések jutányos árban, úgyszintén szőrme, sapka és garnitúra alakitasokat vállal. Rózsa I m r é n C, női kalap dlvaterme Deák Ferencz-u. és Oroszlán-u. sarok. Szened sz. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. A közélelmezés által készített paradicsom befőttek árusítása a mai napon megkezdődött Iskola-utca t3 sz. alatt Traub-féle házban volt péküzlet helyiségeiben délután 2 órától 4 óráig a következő árakon : 1 literes palackban 3 kor. 60 fillér, 07 „ „ 2 „ 80 „ 0'3 „ „ 2 „ — k azonkívül kapható 15 literes, 2 literes, 3 literes. 5 literes. 8 literes és 10 literes palackokban is. 5841918. ké. szám. Szeged, 1918. január hó 21. Balogh, tanácsnok, a közélelmezési hivatal 6—6 vezetője. Boiüiiiflittzást, azsflpuzásf. fis fiainMosfifi! a legrövidebb idő alatt jutányos • árak mellett készít • JAKOBOVICS mÓRNÉ Aradi-u. 5. II. 8. ELEMEK zseblámpákhoz friss töltésben érkeztek. Szántó Sándor varrógép, kerékpár és beszélőgépszállitó Szeged, Kiss D.-palota, Kiss-utca. elsőrendű nöidivatterme. Flasduur Ujostié Bocskay-utca 8 1. emelet. Telefon 14-58. Legújabb modellek és saját tervek szerint készít toilletteket, kosztümöket, blúzokat. Raktáron blúzok íoillettek, Azsurozást. gombáthuzást, mühimzést, mtistoppolást elválal. Hivatalnokoknak 10 százalékos engedmény. Hoffer és rsa Kelemen-utca 7. sz. ; Iskola-utca 18. sz. II árasí ai 3 teherautóval, 9 pótkocsival és léfogatokkal felszerelve válla! mindennemű fuvarozást helyben és vidékre. Telefon 374. és 585. sz. Nyomatott Várnay L, könyvnyomdájában, Kárász-utca 9,