Délmagyarország, 1918. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1918-01-26 / 21. szám

a tmmtmimmáiú m»v életemben, ttt 6r»t»rie*fit biuíffjásál, •Mikénél és a néppel való bánásmodoránál fogva, legkiválóMmak találtam. ,Ez természe­tesen az én egyéni ízlésem, egyszersmind ön zetlen felfogásom. Hangja remekül kibonta­kozó, érces tenor, mely minden fokozatra lá­gyan csendül, s betölti a legnagyobb templo­mot is. Orgonálása jó. Papjai csak jót mond­hatnak róla, bivei rajongásig szeretik. Sze­rény és szegény ember; bárom gyermekét vergődéssel taníttatja Szegeden. Mint kegy­nri helyen levő kántor — .Kistelekről hozták be Szabó Ferencet ip Alsóvárosra — elsőren­dű kiválóságánál fogva jogosan megérdemli az előmenetelt — az alsótanyát, vagy bármely helyet Szegeden. Jöjjenek, hallgassa meg minden városi képviselő, s egyéni meggyő­ződése szerint szavazzon a legalkalmasabhra. Gregories a rókusi templomban január 27-én, vasárnap délelőtt tartja előzetes bemutatko­zását. Énekel és orgonál: 10 órakor a nagy­misén, fél tizen kettőkor a kismisén. Esetleg Ö órakor a hálaadáson. — Épitik a fehértói csatornát. A közgyű­lés tudvalevőleg a fehértói csatorna kibőví­tését határozta el. A kibővítés munkája, mint­egy három héttel ezelőtt meg is kezdődött már, sőt a középső árokvonalból el is készült közel 3700 méternyi rész. Két-három hét alatt befejezik a hátralevő 8000 méternyi csatorna .kibővitését is. — Taggyűlés. A tisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak országos szövetségének szegedi egyesülete í. hó 27-én délelőtt 9 órakor saját helyiségében (Vár-utca 4.) rendkívüli tag­gyűlést tart. fontos tárgysorozottal. Vezetőség. — A fölösleg. Rekvirálnak. A most kopasz, hosszú, megfordított vesszőseprőnek; vélhető jegenyenyárfáktól köritett tanyaudvarba be­fordul a rekviráló társaság. A tanyaudvar ki­halt, csak egy borzas kuvasz ugatja az ide­geneket. A esaholásra mégis csak előkerül a házmögül, a verem tájékáról öreg Lubicz An­•zagod. 1918. január 06. drái. Suba van rajta, báránybőrsapka az ősz fején és igen szigorú a bozontos szemöl­döke alatti két villogó, fényes szeme. — Rekvirálni jöttünk — mondja a pol­gári ember. —j Lőhet — ropogtatja Lubicz a'szót, — Hát van-e valami fölösleg — kérdi szi­gorúan a polgári ember. Lubicz toporog, jobbra is indulna, balra is. aztán ránt egyet a subáján és a tanya­ház felé kiállt: — Terkal... " ; Terka kidugja a fejét az ajtón, öreg böjti boszorkányok nagyanyjának és beillene a fonnyadtságával ás rikoltó hangjával. — Mi a fenp bántja kendet? Lubicz egyet hunyorít a szemével a pol­gári emberre s aztán Terka felé bök az uj­jával: — Ott az összes fölöslegöm... Ebbe a ta­nyába más rekvirálni valót nem talál az ur. — Az óbecsei szolgabíró zsirflzletet akart kötni detektivekkel. Óbecséről jelentik: Kovács Vilmosnak óbecsei vendéglősnek, a Vadász­kürt-szálló tulajdonosának közvetítésével makszimális áron felül nagyobb mennyiségű zsirt szereztek Ausztriába szállító ügynö­kök. A Közélelmezési Hivatal rendőri osz­tályát bizalmas utón értesítették arról is, hogy Obecsén és az óbecsei járás közsé­geiben több vagon zsir van elrejtve. A rend­őri osztály vezetője rnegbizta Horváth Já­nos hadapródjelöltet és Stuber detektívet, hogy menjenek Obecsére és álnéven, mint zsirkereskedök, lépjenek érintkezésbe Ko­vács Vilmossal. A detektívek leutaztak Ó­becsére és alkuba bocsátkoztak a vendéglős­sel, aki azzal biztatta a detektiveket, hogy neki a fős'zolgabiró igen jó embere, a ható­ság részéről tehát nem lesz baj. A detektí­fii <m> KORZÓ MOZI R.-T. 4M> Igazgató: VflSS SÁNDOR. Telefon 11-85, Pénteken szombaton és vasárnap. A szezon legnagyobb slágere A magyar filmgyártás remeke. Jókai Mór regénye a filmen. 71 nnininlfiin hnlnniiini H mm ODIDnulll két részben 8 felvonásban Rendezte WILHELM KÁROLY. Főszereplők. Gaál Gyula Gombaszögi Tivadar Dr. Torday Ottó Kende Paula Somlay Arthur Szentgyörgyi Márta Hajdú József Simon Mariska Molnár László Sarkady Aladár Virág Jenő Szőreghy Gyula • • Előadások 5, 7 és 9, vasárnap 2, fél 4, 5 fél 7, 8 és fél 10 órakor. 4É> —« • HeiM Páholy, 2.— Zsölye 2.50 1. hely 1.20 K., I. hely l.-K. III. hely —.70. filL, 4É> —« vek aggodalmat színleltek, mire Kovács el­vitte őket dr. Qerster Károly tiszteletbeli szolgabíróhoz, aki főszolgabírónak mutatko­zott be. A vendéglős a szolgabiró előtt elő­adta, hogy a makszimális áron felül több vagon zsirt akarnak csempészni Ausztriába. A szolgabiró kijelentette, hogy teljesen rend­ben van a dolog, ő már két izben elsimított ilyen ügyet és a két detektivtől elkérte a szállítási igazolványokat és még arról is biztosította őket, hogy ha a csendőrség köz­belépne, csak forduljanak hozzá, majd ő el­intézi a dolgot. Kovács Vilmos a szállításra 300.000 korona előleget kért, mert azt mon­dotta, hogy hatósági embereknek is kell ad­ni. A detektivek azonban csak 30.000 korona előleget adtak. A következő napon a szolga­biró fölkereste a detektiveket azzal, hogy csak egy vagon zsirt vegyenek Kovácstól, a másik vagont ö szállítja. A detektivek színleg belementek a dologba. Erre megkez­dődött az iizlet lebonyolítása és amikor a detektivek megtudták, hogy hol vannak a zsirkészletek elrejtve, a szolgabiró előtt le­leplezték magukat és az óbecsei csendőrség a katonai rendőrség segítségével hozzákez­dett a zsirkészletek lefoglalásához. A Köz­élelmezési Hivatal a belügyminisztertől kér­te dr. Gerster Káorly szolgabiró felfüggesz­tését és aZt az előterjesztést tette, hogy a leleplezett árdrágitók ügyének tárgyalására a budapesti államrendőrség küldjön ki egy tisztviselőt Óbecsére. — Elitéit molnár. Farkas Antal Petőfi Sándor-sugáruti molnár a törvényesen meg­engedett tiz százalékos őrlési vámnál többet követelt Nagy Jánosnétól és Répás Jánost A. Nagyné és Répás följele.ntették a molnárt, a kinek ügyét pénteken tárgyalta dr. Jrvay Ferenc kihágósi bíró. Dr. Árvay a molnárt 15 napi elzárásra és száz-száz korona pénzbár­ságra ítélte. Farkas Antal az ítélet elten fel­lebbezett a tanácshoz. __ — Felrobbant ekrazitbomba a villamos alatt. Újvidékről jelentik: Csütörtökön este könnyen, végzetessé válható villamosbaleset történt a honvédlaktanyánál. Egy villamos ugyanis ráfutott a sínre helyezett ekrazit­patronra. Valószínű, hogy az ekrazitot éretlen és elvetemedett suhancok helyezték a sí­nekre. Erre vall az a körülmény, hogy az ekrazitpatron olyan formájú volt, mint amié lyennel ködös időben a vonatokat szokták é m ss URÁNIA É •1 « t— fflagy. Tudományos Színház wb 8— 1T • • Péntektől vasárnapig január 25-től 27-ig MÁRIA WIDAL uj filmszereplése. / i Bűnügyi dráma 5 felvonásban. Rendezte: ÚRBAN GAD a zseniális filmrendező. • • jűl Előadások d. u. 5. 7, és 8 órakór. Vasárnap d. u. 2 órától kezdve. Jegyek előreválthatok d. u. 3 órától, vasárnap d. u. fél 2-től kezdve. mun

Next

/
Oldalképek
Tartalom