Délmagyarország, 1918. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1918-01-12 / 10. szám

t DÉLMAGYARORSZÁG , 1818. január 12, Nagy lombba a Demökrafa­Mindennap cigányzene. Killinö Halok. Szive5 pártfogást kér Kenyeres Gyula, tulajdonos Hl liiititil. & ll| í Hönuij is IMÍ Fagybalzsam kitűnő hatásu kapható a Leinzinger gyógyszertárban Szeged Szécsétiyi-tér. Szeged az. kir. város közélelmezési hivatala. Hirdetmény. Édesítem a város közönségét, hogy a város köz­ellátása részére savanyitott összes káposzta készletek­nek forgalomba hoza alát, illetve kiárusítását elren­deltem, s azzal a Szegedi Kereskedők Bevásárlási Részvénytársaságát (Geiszler Jenő igazgató) biztam meg. A káposzta az alább felsorolt helyeken fog kiáru­sításra kerülni éa pedig : t, Fodor-utca 7. "(Fodor-féle ház) raktárhelyisé­gében. 2 Milkó-patota Bástya-utca felöli pincehelyiségében. 3, Oroszlán-utca 21. sz. alatt (volt Seifmann tíz­etben.) 4 Gizella-téren városi gymnázium épületében. A kiárusítás f. évi január 14-én veszi kezdetét, s ennek további sorrendjét akkép állapítom meg, hogy minden vasárnap és hétfőn mindenkor reggel 8 órától 12-ig a Fodor-utcai, kedden és szerdán a" Mikó-ház­ban lévő helyiségben, csütörtökön és pénteken ismét a Fodor-utcai elárusító helyen, szombaton újból a Milkó­házban fog a káposzta a közönség rendelkezésére bo­esájtatni. Február 11-től kezdődőleg az elárusitást már mind a négy helyen eszközöljük és pedig; Vasárnap és hétfőn : a Fodor-utcában, Kedden és szerdán : a Milkó-házban. Csütörtökön és pénteken : Oroszlán-utcában, Szombaton: a városi gymnázium épületében. A káposztának a Közélelmezési Miniszter Ur 35191918. számú rendeletével megállapított maximális fogyasztói árait a következőkben hozom a fogyasztó közönség tudomására és pedig : Savanyitott káposzta (felsőlevelek nélkül készített és szokás szerint sajtolt áru) Januárban kimérve leve nélkül 1 klg. 1.44 kor. Február-márciusban kimérve leve nélkül I klg 1.54 „ Április 1 után „ „ „ „ 1.64 „ Ezen eladási árak az összes káposzta elárusító helyeken kifüggesztendők A káposzta igénybe vehető fejadagjai havonkint és fejenkint l kilogrammban állapítom meg, egv kilo­grammnál kevesebb mennyiséget nem sr.olg'l atank ki. A káposztára - a bcVásár'ási könyv felmutatása ellenében — utalványt a Kereskedők Bevásárlási Rész­vénytársasága (Fot bál-palota 6.) mint a közélelmezési hivatal megbízott káposzta osztálya ad ki, amelyre a káposzta bármelyik elárusító helyen kiadatik. Az utal viny átvételekor a káposzta ára nyomban lefizetendő. Szeged, 1918. január hó 10, Ad. 8489 1917. ké. sz. Somogyi Szilveszter dr, 2"—2 polgármester. Virágház tSZlEi.5­gyönyörű virágok ^ • és művészi kötés, egy évre . . félévre . . negyedévre , egyhónapira , » s» % % « egy évre . félévre negyedévre 36.— 18 ­9 .— kor, férfi és női divatcikkek legnag^qbb rakfdra. ,i legmes^hafébb cég. k legolcsóbb beszerzési ferrás, sekoftícs-o, (telefon 854. Széchenyi-tér 17. Teleföís 855. A világítási rendelet határozatait a fényhatás csökkenése nélkül csakis -féíwattos lámpákkal lehet betartani. HOOII 25,18.68 llf Í8ÍHÉÍJ Tungsramláinpékőt. Uár 8si lüosFQSáS! ízei a tM-üasíHi. 3 teherautóval, 9 pótkocsi­val és lőfogatokkal felsze­relve vállal mindennemű fuvarozást beit,'ben és vi­dékre, Telefon 374. és 585. sz. M 1 ' 3 n il IS 1111S11SI f 3 IS Égd SÍM Ml r f Gaston Leroux KlsdFlet blsfspük Halasa tiíüa Ára 6.— Ára 5.— m Móricz Zsigmond misztikus magyar novellák fmilMft Ára 6.— Ara Kiss József, Pogány József 9 tniíaltsnátf hlsol HíüP Ára S.­H IHEHMijlBs 1 HSnltl Ára 2.50 Mikszáth Kálmán n salát 9hBrt:oinnHÜl Dr. Szirtes Artúr fttiaifftilfflM mm Ára 4.— N SPJSI űBPdSSiBlPUl Ára 4.­Dr. Szirtes Artúr fttiaifftilfflM mm Ára 4.— Szomory Dezső, Pártos Zoltán r mm FeNefg mm Hifi Ara 4.— Ára 3.— Biró Lajos, Révai Mór BmtapesfíeR Ara 6.— Mügpp árastiMfU, maitjüi1 vtfntffjto Ára 7.— Balázs Béla Piítio ll3ia!P!j Ára 4.— b!PI8§8 HailBaaeiül Ára 4,— Anatole Francé Dohua lm\ üiara Halja Ára 5.— MÖÍUS ®mm süe lm\ üiara Halja Ára 5.— Ara a— Méray-Horváth Károly Gyóni Géza ü) m fele Élet ssePiföji Ara 8.— Ára 3.50 Bródy Sándor a hm Révai Mór D itmitiinli kfilfSIdsn Ára 3— Ára 5.— Bródy Sándor, Szini Gytila r sspinj Islplpuantj Ára -.80 Ára 5.— Ifj. Gaat Mózes I Pékár Gyula Mi niorpa B hsa BingeatsnÉ kPlMlliij? Ara l ­Ára 5.­l.akatos László Prévost M. a m is? is szolga Ára —80 Ára 4.— Heymann Róbert Raspoíüi j Szederkényi Á. MII Ham Ára 5.— I Ára 4.-­Kósa Miklós mmi Isién Rákosi V. öj laHlfiSlíiH Ara 3.— Ara 6.50 Berzeviczy Albert BIIBR 1 Beck L. i D ms§ij©p itipirick flepislm Ára 20.— Ára 3.— Szomaházy István egyajs^üiPSísman ; Horovltz Myn untit üuiiiirisaU Ára 4.— Ára 5.— Kaphatók: VamSIJ L. könyvkereskedésében S£E6£Df Kárász-uka 9, Nyomatott Várnay L, könyvnyomdájában, Kárász- utca 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom