Délmagyarország, 1917. december (6. évfolyam, 280-302. szám)
1917-12-14 / 290. szám
ítem®, isat imnte m i POLITIKAI HÍREK. — Budapesti tudósítónk telefon Jelentése. — (A képviselőház ülése.) A képviselőház csütörtöki iiiésct délután 4 órakor nyitotta meg Szász Károly elnök. Gróf Tisza István napirend előtt szólalt fel a szatrnártnegyer főispán ügyében. Megállapítja, hogy a főispán, amikor megkérdezték, hogy lesz-e bántódásuk azoknak a felmentetteknek, akik tevékeny részt vesznek a munkapárt szervezkedésében, azt válaszolta, hogy sokkal jobb politikus, semhogy előre véleményt mondana. A főispán ezt a nyilatkozatot megtette. Vádjának másik része elismeri, hogy téves infnnnáción alapult. Nagy Vince személyes kérdésben szólal fel és kijelenti, hogy Tisza visszavonva vádjait ezzel elégtételt szolgáltatott a főispánnak. Megállapítja azonban azt is, hogy Tisza módosítani akarna vádjait. Tisza tiltakozni ez eheti. Majd személyes kérdésben Nagy Vincének és Tisza Istvánnak felszólalása után átfértek a napirend letárgyalására. Harmadszor; olvasásban elfogadták a tegnap letárgyalt javaslatokat. Ezután Rónay Ernő in-helytelenítését és az uj választási törvény .helytelenítését és az ufi választási törvény elfogadása tárgyában benyújtott indítványát. Ugrón Gábor belügyminiszter inditvá-j nyozza, hogy a választójog tárgyalására kiküldött bizottságot utasítsák Rónay indítványának tárgyalasára. A Ház elfogadta a belügyminiszter javaslatát. Az elnök jelenti ezután, hogy a kormány kérésére még egy tiiís lesz karácsony előtt, amelyen a további teendőket határozzák meg. Az ülést annak icicjén meg fogják hirdetni. (A magyar Kormány tagjai tícCoOen.) A Magy, 'luciósitó jelenti Bécsből: Wekerle miniszterelnök, Apponyi, Hadik és Mezössy miniszterek csütörtökön este 9 órakor Bécsbe érkeztek. -s-ssse?* SS53WSSS* (ürof Károlyi Mihály a Királynál.) Hir szerint gróf Károlyi Mihály a közelebbi időben kihallgatáson jelenik meg a királynál, hogy külpolitikai ál áspontját megismertesse. A Karolyi Mihályhoz közelálló körökben a Inrt megerősítették. (A választójogi törvényjavaslat benyújtása.) A „Magyarország" irja. A képviseiouaz legközelebbi ülését a jövő hét végén tartja. Addigra elkészül a választójogi törvényjavaslat munkája és Vázsonyi választójogi miniszter a jövő hét valamelyik ülésén a Ház elé terjeszti. — A „8 Órai Újság" irja:A képviselőház legközelebbi iitése december 20-án lesz. . / . ; ü . -á—í, LfyY-íMfttlMÉttul lifiilfjái (A kvóta megáiiapitasa.) Csütörtökön délelőtt az osztrák irvótabizottság ülést tartott báró I'uchs elnöklésével. Az elnök a tagok elé terjesztette a magyar kvótabizottság határozatát. A magyar és osztrák kvótabizottság határozatai eltérőek és ezért valószínűleg a király döntésére lesz szükség a kvpta megállapítása ügyében, HÍREK ocoo — A király Laxenburgba érkezett. Bécsből jelentik a Magyar Távirati Irodának: A király ma este Laxenburgba érkezett. — Vümos császár Conrád tábornagyhoz. A saj tó hadiszállásról jelentik: A német császár a következő táviratot küldte báró Conrád Ferenc tábornagynak: (Őszinte szerencsekivánatomat kiildöm önnek, valamint az összes vezéreknek és csapatoknak a Monté SVTeletta elfoglalásához és a magyar és osztrák fegyvereknek ezzel öszszefüggőeu elért nagyszerű eredményeihez. Szívből kívánom, a szerencsés hadműveletek további sikerét. Vilmos. — Berchtold gróf lesz a főudvarmester. Bécsből jelentik: Jól értesült politikai körökből köziik, hogy herceg Hohenlohe Conrád, a király első főudvarmestere Alsó-Ausztria helytartója lesz és az ő hivatalát gróf Berchtold fökamarásmester fogja átvenni, — A Király válasza a magyar gazdák üdvözlésére. Budapestről jelentik: Az Országos Magyar Gazdasági .Egyesület tudvalevően hódoló táviratot intézett a királyhoz. A ki: rály Bujavovics Sándorhoz, az Omge elnökéhez küldött választáviratáhan a magyar gazdáknak szívből jövő köszönetét fejezi ki hűségük és hazaszeretetük nyilvánításáért. — A hadügyminiszter a fegyverszünetről. Bécshői jelentik: Lederer Leó, a Berliner Taggblatt tudósitjfíja/ beszélgetést folytatott Stáger-Sfehier hadügyminiszterrel az orosz fegyverszünetről. Az intervjut a Neue Freie Presse csütörtök reggeli száma közli: A hadügyminiszter többek között ezeket mondotta: — A Kelet felé; irányuló utánpótlás és száll itások csökkentése természetesen nagy könnyebbséget jelent számunkra, A leszerelés kérdésében nézetem ugyanaz, amelyet Czernin külügyminiszter uq vallott magáénak a külügyi albizottságban. Én is azt mondom, hogy a hadsereg és a tengerészet óriási kiadásai nem állandósithatók. Teljesen téves volna azt hinni, hogy mi, katonák, elvben a leszerelés ellen vagyunk. Mi szeretjük mesterségünket, de tudatában vagyunk annak, hogy mi a nagy egésznek vagyunk részei és hogy a hadsereg és a flotta csak addig felelhet meg hivatásának, arnig gondoskodik arról a biztonságról, melyre az országnak szüksége van, j , — Scheidemann Stockholmba utazott, Berlinből jelentik; Scheidemann birodalmi képviselő, a .izociabstapárt elnöke néhány nip óm btockhoimoan időzik. Más hir szerint Szinovjevnek, Lenin bizalmasának . Sccckholrnb való érkezését várják. — A meghódított otase terüieiek főkor* manyzöja, Bécsből jelentik: A meghódított olasz területek főkormányzójává megbízható helyről nyert értesülés szerint gróf Marenzi gyalogsági tábonokot nevezik ki, akinek vezérkari főnöke báró Albori lesz. Gróf Marenzi hosszú ideig a budapesti katonai parancsnokság vezetője volt, — Orvosi kinevezés, A belügyminiszter, mint a hivatalos lap csütörtöki száma közli, dr. Kardos Gézát, a szegedi állami gyermekmenhely felügyelő orvosát a VIII. fizetési osztályba az aradi magyar királyi állami gyermekmenhely igazgató-főorvosává nevezte ki, i — Elhalasztották a delegátusok frontra való utazását, Bécsbői jelentik : Január elsejére a hadügyminiszter meghívta a delegáció tagjait együttes ut&ásra az aros'z-ramán hadídpteriiietre és Udifiébe. Most közbejött akadályok miatt az utazást január közepéig elhalasztották. — A delegáció plénurnának tanácskozásait elhalasztották. Bécsből jelentik: A delegáció plénuma a közelebbi időben előreláthatóan nem fog összeülni, A tanácskozások elhalasztásának egyik oka gróf Czernin külügyminiszter betegsége, de hir szerint a delegáció teljes üléseit arra az időre akarják kitolni, amikor a béke iigvében folytatott tárgyalásoknak pozitív eredniénviik lesz. — Kitüntetések. A khály Lautenbaeh Istváa tartalékos I. osztályú számvivő altisztnek az 1. honvéd lovas tüzérosztálynál az ellenség előtt teljesített különösen kötelességíhü szolgálata elismerésen 1 a koronás vas érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. Rosmann Pál és Öreges György 5. honvéd gyalogezredbeli népfelkelőt, továbbá Varga Sándor és Suhánssky József 3. honvéd huszárezredben huszárokat a bronz vitézségi éremmel tüntették ki. A hadügyminiszter a magy ar katonakté Bécsből jelentik: Az osztrák delegáció hadügyi albizottságának tegnapi ülésén Ketrovec szlovén képviselő kirohant a magyarok ellen és a magyar csapatok viselkedését rágalmazta. Stöger-Steiner közös hadügyminiszter a rna. ülésen ezzel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette: — Amit Korovec delegátus a magyar csapatok magatartásáról állított, az az ő magánvéleménye. Hogy az állítását hitelesen megcáfolhassam, a hadseregfőparancsnoksághoz fordultam, ahonnan a következő felvilágosítást kaptam: a magyar csapatok a délnyugati fronton kiválóan verekedtek ék különösen nagy dicsőséget arattak a 10-ik isonzói csatában Costanjevicánál, ahol az ő arcvonalaik előtt az olaszok legádázabb támadásai is összeroppantak. a Monté San Michelén és a Monté San Gábrielén tanúsított hősiességüket az ellenség is elismerte. — Hir a volt orosz car meggy ilkoiasáról Berlinből jelentik: a Frankfurter Zeliung a Havas-ügynökségnek egy jelentését közli Miklós volt cár meggyilkolásáról. A jelentés szerint a Washingtoni orosz nagykövetség' arról értesült, hogy az ex cárt őrszemélyzete meggyilkolta. Lisztet csak szűken kimért mennyiségben lehet kapni, ellenben Diana-alabastrompudert és Diana-arckrémet minden gyógyszertárban és illatszerkereskedésben kaphat. Ha arca szeplős, pattanásos, vagy bármilyen arcfoltok éktelenitik el, ezeknek a legbiztosabb ellenszere a Diana-alabástrompuaer és a Diana-arckrém, amelyek használatától olyan lesz az arc, mintha tejben fürösztötték volna meg. Rengeteg mennyiségben vannak arcszépitőszerek forgalomban, ezert szükséges, ha arcbőrére artalmatlan és biztosan ható bőrápolószereket óhajt, hogy kifejezetten kérje a Diana-készitraényekvt, amelyeket mindenütt olcsón megkaphat. Főeiárusitóhely: Diana Kereskedelmi Rt. Budapest, V, Nádor-utca 6.