Délmagyarország, 1917. december (6. évfolyam, 280-302. szám)
1917-12-30 / 302. szám
fczegctJ, 1017. deftcmber 30. DÉLMA GYAfl«RggA G lí sóitok. Bulgária és Oroszország között a háború előtt fennállott kereskedelmi szerződéseket helyreállítják, valamint az egyéb megegyezéseket is. Területi kérdés nincsen többé, mert Macedóniát és Dobrudzsát szabadnak ismerték el. Dobrudzsára vonatkozóan különösen fontos az oroszoknak az az engedménye, hogy Bulgária egy képviselője részt vesz a Duna-bizottságban, amelyben a balkáni államok közül csak azotk vettek részt, amelyek az Alsó-Duna és a tenger között a Duna mellett fekszenek. A dobr'udzsai kérdést most már csak Romániával kell elintézni. A miniszterelnök nyilatkoztának óriási hatása volt. Politikai körökben mindenütt Bulgária nagy sikerének tekintik az elért eredményeket. MOZ oooo "AZ URÁNIA SZÍNHÁZ MŰSORA: Pénteken, szombaton, vasárnap: Fedák-film. Három hét. Regényes szinjáték 4 részben. A főszerepben: Fedák Sári, Kertész Dezső és Balassa Jenő. Hétfőn és kedden: Hadirétes vigj. 3 felv. és sz Ingvenélők bohőzat 3 felv Szeidán és csütörtökön : A Anyeremény. Detektív komédia 4 részben és Renand tanár hasonmása dráma 2 részben. Péntek, szombat és vasárnap : Veneerkák dráma 4 részben és Három a kislány vigjáték 2 részben. A VASS MŰSORAVasárnap: Erősek és gyengék Dráma 3felv. és A vén bakancsos és fia. Vigj. 3 felv. Kedden: Nászutazás közköltségen, vígjáték 4 részben és a Kikapós menvecske, vigjáték 3 felvonásban Vasárnap .v A milliók varázsa, dráma 3 részben. AZ AFPOLÓ MŰSORA: Vasárnap Ha a szivek találkoznak. Kedden: A méltóságos kalandornő dráma, 4 részben Vasárnap: A csontváz dráma, 5 részben. — Csbiria. Egész B ;dapesten öles plakátok hirdetik ennek a szezonnak legnagyobb művészeti eseményét, a világ legnagyobb filmjének a bemutatását, A Galéria esemény nem tesak a mozi törtenetében, hanem az egész emberi művelődés és technika fejlődésének jelentős dátuma. Oabiria tulajdonképpen a legkápráztatóbb látványosságoknak és legendaszerű eseményeknek csoportosítása, mely a jelenetek egybeolvadáséiban Gabdipa és Fulzius szerelmét adja, a büszke Sophanisbe tragikumát festi meg, ezenfelül pedig a klasfszikus ókor egyik legnagyobb világeseményét Rómának és Karthagonaik halálos küzdelmét mutatja be, hatalmas tömegfelvonulásokhan és jelenetekben, melyek a szinházi rendezés valóságos csodád. A Korzó-mozi a budapesti bemutatóvaj egy időben játsza ezt a. hatalmas filmalkotást Öt .napon át január •2-től 6-ig. Az óriási érdeklődésre való tekintettel ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. Jegyek már most kaphatók. — Szilveszteri és újévi előadások az Urániában. Mindkét napra rendkívül kedves, ötletes és humoros vígjátékokról gondoskodóit. az igazgatóság. Színre kerül a Hadirétes pompás vigjáté-k, melynek főszerepét Poldi •Miüller a legkedveltebb bécsi primadonna játsza és az Iwgye>n\élő kacagtató; három felvonásos bohózat. — Két pompás sláger szerepel vasárnapa Vass-mozi miisorán. Egy izgalmas és nagyszerű erkölcs dráma és egy kacagtató bohózat. Ugyanakkor az Ajpollóban Ha a szivpk tfJiúlkőámk finom, érdekes dráma kerül .bemutatásra. HHfflMnHHIinMBHSS RHVV A sonka, szalám |P|| ff% — és egyébb l.usnemiiek bommmz^ szardínia, húsleveskocka Danner Mihály ósemegekereskedésébeu. —.—Széchenyi-tér. KÖZGAZDASÁG 0000 — A szatymazi szeszfőzde pálinkafőzése megkezdődött. Mint értestilünk a szatymazi szeszfőzde megkapta .a ipénzíigyminiszteTiiuímfól a fizfetési engedélyt és mai napon a jfőzde nagycWí essz eget fizetett le adóbiztoeitékul a szegedi m. kir. adóhivatalnál. A. pálinkafőzés megnyitása január 2-án lesz, amikor a pénzügyi 'hatóság részéről Tűiben Rezső pénzügyőri felügyelő jelenik meg a Szatyra azon felállított főzőtelepen. Csonarrád vármegye területén a szatymazi szeszfőzde kezdet? meg működését legelsőnek és mintaszerű berendezését más vidékek központi •szeszfőzdéiének vezetőségei állandóan tanulmányozzák. A gazdaközönség va,gy a központi szeszfőző szövetkezetnek adhatja el 14 korona 50 fillérért a szol űtörköl vét, vagy felajánlja az Országos Törkölyközpontnak, a (m-ikor esak 7 koronát kap és tartozik a legközelebbi vasúti állomásra szállítani. Minthogy a törkölytermés zár alatt van a fölött a termelő neon rérdelkezifk.. azt. sem nem etetheti fel. sem meg nem semúnátsitheti, valószínű. hogy a gazdaságosabb megoldást keresi mordén gazda és átadja törkölvét n> szieWfőzdéneík. A'z a gazda, ki törkölyét a. szeszfőzdének eladja és sövetkezeti üzletrészt) is jegyez, binonyos mennyiséin kedvezményes ára pálinkára tarthat igényt. sns«aaEcnswBB«neaBsai£aaaaHaia!asKiHiSMSssE9n«3EBi>i)i>a» Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnav Aradi-utca 5 szám. Legjutányosabban és legdivatosabb kivitelben készülnek costümök, ruhák, estélyi toilettek,- szinházi blousok, alakitások is. Hölgyek figyelmébe I Velour- és bársony-modellek, nemez- és gyászkalapok, fátyol, szallag és toltüzékekben nagy választék. Alakítások és díszítések jutányos árban, úgyszintén szőrme, sapka és garnitúra alakitasokat vállal. Rózsa I m r é n é, női kalap divatenne Deák Ferencz-u. és Oroszlán-u. sarok. 1000 koronát kereshet havonta mindenki, hadiözvegy, rokkant is, ha uj rendszerű sorsjegy-eladásunk képviseletét elvállalja. Szakértelem nem kell. Mellékfoglalkozásképen is űzhető. Sikeres működés esetén nyugdijképesség. Tanítók, jegyzők, egyéb tisztviselők előnyben. Kíséreljék meg! Tőzsdén jegyzett részvényeket olcsón lombardirozunk. Másutt levőket átveszünk. Olcsó I-ső és 11-od helyű Jelzálogkölcsönöket nyujtunk. Magyar Gazdasági Hitelbank R.-T, Budapest, IV., Kötő-utca 8. sz. Nagyobb tétel férfi hálóing (orosz foglyoknak is alkalmas), női ingek, női barchettek és chiffon nadrágok, alsók, corzetták, selymek és több cikkek jutányos árban beszerezhetők. Klein M. és Társa Dugonics-tér. •!il i ai Amerikai double; vagy ezüst aranyozott nyaklánc, csüngő, melltü, függő vagy gyürü nagy választéka. Miniatűr zománcképet és fényképnagyításokat Ízléses kivitelben olcsón válalok. Szives pártfogást kér Csanjevac M. Fhoto-email vállalata Dugonics-tér 1. szám. Lali TARTI MI Iskolahege dükben. valamint az öszszes hangszerekben és alkatrészekben Babós Sándor hITIeGkEzDö Iskola ntca — 8. Szolid árak, ÖÜ3-, peHíáü és Jaulíömutiolg. müórás és ékszerész SZIÜID HISUZÜI ÍÉ? 2. mmm Ajánlja az ünnepekre elsőrendű óráit és divatos ékszereit. Javításokat pontosan eszközöl. Tört aranyat magas árban vásárol. • •ESBSBSBSB&BSBgaBBBBBHHHII Butorkiárusitás bőrgarnitúrák, szalonsk.urtsznbák, ebtől k és eiőszoba szekrény. Elsőrendű magyar és külföldi olajfestmények. Továbbá zongora, bronzok és különféle vittrln- tárgyak jutányos áron eladók. Budapest VL, ándrássy-ut 35, !. 8. szJegyezzünk hadikölcsönt eredeti feltételek mellett a hivatalos aláirási helyen a Gondoskodjunk magunkról és hozzátartozóinkról! Kössünk hadikölcsön biztositást! Minden egészséges 15 és 60 életév közötti jérji vagy nő biztosithat magának alábbi legkedvezőbb díjtétel mellett 10.000.— K-ig orvosi vizsgálat nélkül 10 és 20 évi biztosítási időtartamra hadikölcsönt, a m. kir. Honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hivatalának ellenőrzése alatt álló Magy. Orsz. Biztosító Intézet Részvény-Társaságánál a Szegcdi Kézműves Bank utján. A biztosítás az első pillanattól kezdve érvényes és kiterjed a harctéri halálra is, tehát a fronton lévők hozzátartozóik által bebiztosithatók. 1C00.— K. n. é. VII. kib. 6%-os hadikölcsön jegyzésével egybekapcsolt hadikölcsön biztosítás évi dija: 10 évi időtartammal 79 K 50 f. 12 évi időtartammal 64 K 50 f. 15 évi időtartammal 50 K — 16 évi időtartammal 46 K 50 f. 18 évi időtartammal 40 K 50 f. 20 évi időtartammal 36 K — • Ezen dijak részletekben is fizethetők. Semmiféle pótlék, bélyeg vagy metlékilloékninesen ! Részletes felvilágosítások az intézet helyiségében nyerhetők. A Szegedi Kézműves Bank.