Délmagyarország, 1917. november (6. évfolyam, 254-279. szám)

1917-11-27 / 275. szám

Szeged, 1917. november 27. délmag y ardrszág fi ruszcsuki főkonzul Szeged hivatásáról a Balkánon. —- Ké! hónapig a háborús Bulgáriában. — IX. A magyar-osztrák konzulátus, dunaparti épületének ormán három szinii magyar zászlói lenget egy félénk déli szellőcske. A drága embléma előtt szinte önkéntelenül megemeljük kalapunkat. Csengetek a kapun. Az amerikai gllcinnekkel befuttatott masszív ajtó nyikorogva nyílik meg előttem. A konzulátus üreg küldönce mosolyog, hajlong és a maga mivoltából tökéletesen kiforgatott német nyelven igy szól: — Csak méltóztassék! A nagyságos konzul ur már várja! Huszti Móritz Péter, a kettős monarchia ruszcsuki főkonzulja, hivatalos helvlségében fogadott, mint Szeged város kiküldöttjét. Hatalmas aktacsomók közül felém mosolyog kedves, tipikusan magyar arca. Szinte felszisszenek, ugy megszorítja kezemet. — Foglaljon helyet. — szól. — Örülök, hogy megismerhetem. Úttörő munkájának Ilire hozzám is eljutott: gratulálok. Látja, igy van ez jól! Keletre magyar! Szeged ugylátszik azon az uton van. hogv megértse a kor e szózatát. Ki sem mondhatom, mennyire örülök, s mennyire helyeslem azt az akciót. amelyet az ön városa kezdeményezett! — Fájlalnám, nagyságos uram. ha sürgős teendőit látva, visszaélnék • a vendégjoggal s tulsokáig zavarnám közérdekű munkásságában; azután az idő is nagyon előrehaladott már... a déli harangszó is régen elhangzott. Néhány konkrét kérdést szeretnék azonban nagyságodhoz intézni, vagyis inkább szives véleményét, tanácsát kérném ki a tennivalókról, amelyek alkalmasak volnának arra. hogy az én szép alföldi metropolisomat belekapcsolják a Balkán kulturális és közgazdasági életébe. Szeged lövendő balkáni akciójáról szeretnék nagyságoddal, mint a Kelet egyik legkiválóbb ismerőiével, eszmét cserélni... — Csakhogy ön nagyon téved, tisztelt tanár ur, — válaszolt a főkonzul. — ha azt ihiszi, hogy Ruszcsukon igv verik a cigányt... .lói mondta, hogy a déli harangszó is rég elkondult már. Azért kérettem" erre az időre, ihogy ebédre családom körében. Vendégül láthassam... Meglepetve szabadkoztam, de a főkonzul nem tágított. — Velünk fog ebédelni — monda mosolyogva. — azután majd szívesen állok rendelkezésére. Kedélyes társalgás közepette fogyasztottuk el igazán magyaros ebédünket, a főkonzul neje, egv végtelenül bájos-úriasszony és minden izében müveit, magvarul, németül, franciául, törökül és olaszul egyaránt .kitűnően beszélő, csodaszép leányának es a bécsi Theréziánurnot látogató 12 éves fiacskájának társaságában. Itt tudtam meg, hogv Huszti Móritz Péter, közvetlenül az olasz háború kitörése előtt, a távoli Keleten eltöltött 16 esztendei működés után. rövid ideig az anepnai konzulátusi teendőket látta el, ahonnan az elvakított olasz csőcselék dühe menekülésre kény szeri tette. Felettes hatósága sokáig nem kaphatván értesülést sorsáról, a hazai lapok halálhírét korpoltálták. — Mindenünket ott kellett hagynunk, — mondá szomorúan a főkonzulné. — Egyetlen bútor, vagy ruhadarabot, egyetlen értéktárgyat sem hozhattunk magunkkal, azért vagyunk ilyen szegényesen. Majd, amidőn a hazai viszonyokat, az összes jelenlevők élénk részvételével meghánytuk-ve tettük, a főkonzul igen érdekes párhuzamot vont a török és bolgár népek lelkülete, hajlandóságai, jelleme közölt. — A bolgár hangya szorgalmú, kitartó, becsületes, praktikus érzékű nép, míg a töröknek álmadozó természete és ideális hajlandóságai vannak. A bolgár igen nagy szimpátiával viseltetik irántunk, de azért a hozzánk való viszonyát a gyakorlati élet követelményei fogják meghatározni. E nép lelkéből kívánja a velünk való legjobb szomszéd-* sági viszonyt, de hazánkat, mint a nyugattal való kapcsolatnak egyik néki mindenesetre nagyon rokonszenves étape-ját, tekinti és fogja tekinteni a jövőben is. Tőlünk függ, hogy miképen fogunk tudni megfelelni a bolgárok e rokonszenven alapuló gyakorlati várakozásának. Miképpen fogjuk tudni kihasználni páratlan földrajzi fekvésünket, természeti kincseinket, földünk gazdagságát, hogy e dolgozni vágyó nép igényeit kielégítsük, őt a regenerálásra való törekvésében istápoljuk, segítsük. A függetlenségére vadul féltékeny bolgár nép a minden imperialisztikus hátsó gondolat nélküli magvar barátságban fog támaszt keresni: Meg fogunk-e tudni felelni várakozásának? A iövö titka; de én a legszebb reménnyel nézek az ui világ elé, amely a háború vérzivatarából fog fakadni s amely, remélhetőleg, gyökeres változásokat fog előidézni a mi kissé maradi pátriánkban is... — A török már nem vár annyit tőlünk. Csak respektáljuk érzékenységét, viszonozzuk szeretetét, azután követ bennünket t"üzön-vizen keresztül, jó vagy balsorsban egyaránt. Egy álmadozó nép rendületlen ragaszkodásával... Dolgozó szobájában párolgó feketekávé mellett, a főkonzul ur volt szives felelni néhány konkrét kérdésemre, amelveí Szeged jövendő szerepét illetőleg intéztem hozzá. — Amennyire én a viszonyokat ismerem, — mondá — Szeged egyelőre főképen kulturális missziót teljesíthet ugy Törökországban. mint Bulgáriában. E hivatását Szeged két irányban is gyakorolhatta. Egyrészt gyülekezőhelyévé kell válnia ama török és bolgár ifjaknak, akik tanulmányaikat hazánkban óhajtiák folytatni. A Tiszaparti tősgyökeres. minden izében magyar város e hivatás betöltésére különösképpen alkalmas. Én e pillanatban arra a réki kedvenc ideámra gondolok, amelyet Szeged Valósithatna meg a legjobban: tanítsák meg a balkániakat a rationális földmivelés titkaira! Evégből azt ajánlanám, hogy létesítsen Szeged egy középfokú Mintagazdasági Iskolát és ismertesse azt kellőképen a Balkánon. Meggyőződésem, hogy a török és bolgár kis. közép birtokosok fiai százával látogatnák ez intézetet! Gondolja meg, hogy ez ifjak, miután megismerték a magyar életet, miután megtanulták nyelvünket, milyen, apostolaivá válhatnának a ifiagyaiÁbolgár .török testvériségnek!... — Másrészt Szegednek össze kellene gyűjtenie azokat az ifjakat, akik a Balkánon akarnák megtelepedni, hogv itt. mint gyakorlati kereskedők, pénzintézeti tisztviselők szolgálják nemzetünk érdekeit. Az ön cikkéből értesültem, hogy egv Balkán-Akadémiát akarnak önök létesíteni Szegeden. Nem átalom bevallani, (hogy bizonyos mértékig elfogult vagyok az úgynevezett Akadémiákkai szemben; mindazonáltal ha önök megtalálják a módját, hogy ez uj intézményüket élettel, praktikummal megtöltsék, sok jót várhatnak tőle: De vigyázat, nehogy az elméletieskedés tetszetős mániáia. kirántsa „les orais piliers de la vie" az élet igazi oszlopait ez uj intézmény alól is... E pillanatban megszólalt a telefon és a főkonzulnak hivatása körébe tartozó ügyben távoznia kellett. Én meghatottan vettem bucsut ettől az igazi, nagy magyartól, ettől a ritka magyartól, akinek megadatott az a képesség, hogy megérezze, meglássa a való, a dolgos életet... Jakab Dávid. ocoo Hétfőn, Bűikor Szent Katalin, az oroszok erőshitü véd szentje összevonta acélkékszinü selyemköpenyét, hogy bucsut intsen, s eltávozzon tőlünk ismét egy egész esztendőre, az éjszakának csillagmilliárdjai behányták ragyogó szemüket és lassan, szomorúan szitálni majd permetezni kezdett a novembervégi őszi eső. A kései lombok már nem fogták fel levólsátraikkal az eső szemeket, mert a nyolc nap előtti fagy lesodorta őket, mint szélvihar a kísértetiesen csörgő platánlevelebet s igy a bágyadtan hulló őszi eső az arcunkra har-matezett, mintha a bánat maga hullajtotta volna reánk nedves sóhaját. Azóta esik... Könnyezik az ég. Csak aa arcuuk érzi a nedvességet s az aszfalt csillog az apró vízállásoktól, melyek félve húzódnak meg a tenyérnyi gödröeskékben, hogy a hangulatot még szomorúbbá, még ősziesebbé tegyék... iMiért törött, el az égnek óriás mécsese, miért hull hétfő megszületésének első percétől a harmateső — kérdem én, aa öreg poéta, akinek a lelke visszakalandozik gyakran a múltba és ezen méla bolyongásában elszomeredik olykor a változásokon, me* lyek a mult és a jelen közé ékelődtek, mint egy fehér ködfal, melyen nem lehet átlátni, csak képzelni lehet az emlékezés pislogó lámpása mellett, az alakokat, melyek immár a múltban élnek... Talán Katalint siratja!?— Az édes, zajos emlékű Katalint, mely a háború negyedik esztendejének szenvedései között előretör minden forróságával és hangos zokszó mellett hull össze lábaink előtt, kogyszivünkbe markoljon keserves sírásával... Talán Katalin könyjeinek a permetezése ez a hétfő éjfélén megindult harmatozás?... Katalin, te a régi, magyar világnak szivárványos emlékű, illatos éjszakája ugy jösz fer lénk a fegyvercsörgések között, mint egy könnyesarcu szent, akinek vakitó hermelinjén, mint megannyi csillagszem él é3 tündöklik a soha el nem felejthető, drága lemlék. Nagyanyák fehér fejkötős ,kora suhan egy percre el előttünk. Odakint fehér világ van. Az Erzsébet-napi első hó már lehullajtotta süppedős pilléit. Szánkák csilingelnek és bundákban járó emberek iparkodnak a keskeny, deszkapallós utcákon hazafele. Benn, a faggyugyertyával világított szobában pedig készülődnek a leányok a Katalinbálra. A megyeház nagytermében ég csalt petróleumlámpa, amelynek fényétől megtorpan a háziasan nevelt lány, mikor belép « a szive először dobban meg hangcsabban. Valami különös illat, a tisztaságnak kellemes illata tölt be minden zugot. A sarokban vldámképii cigányok mosolyognak és vezetik be lassan a felejthetetlen éjszakát... Álmok ezek ma már mind, álmok, melyek visszatérnek egy-két órára,' bogy emlékezzenek a fehérhajú öregek. Azután ezek is eltűnnek, az uj nemzedék már nem emlékezik, az emlékeik mindinkább közelebb húzódnak, mint a szemhatár... —y. — Tőzsde. Budapestről telefonálja tudósítónk: Hétfan az értékpiac elgyengült, mert a helyi realizálások következtében sok áru került a piacra. Magyar Hitel 1275, Forgalmi Bank 580, Jelzálog 593, Leszámítoló Bank 450, Osztrák Hitel 912, Atlantica 1575, Salgótarjáni 1120, Rimamurányi 1073, Államvasút 1010.