Délmagyarország, 1917. november (6. évfolyam, 254-279. szám)

1917-11-25 / 274. szám

0 DÉLMÍAGYALROESZÁG Szeged, 1917. november 25. —60 koronát, a haszna 252—242 kor. lesz. Igy fest az uj makszimális rendelet a sertésvágók számára. Sőt, amennyiben itt valóban az érdekeiket tarthattuk szem előtt, a ; valóságban még inkább az ő részükre billeg a haszon-mérleg. A (köz érdekében kérjük ezek alapján a polgármestert, bogy Szeged város zsir- és sertéshús-ellátása körül teljes eréllyel védje meg a közönség érdekeit. Elég volt az árak emeléséből, a kapzsiságnak és telhetetlenségnek útját kell állni, különösen akkor, a mikor azzal tudatosan a szegényebb néposztály lenne jogtalanul sújtva. nőiiszfviselölf helyzete. Néhány hónappal ezelőtt az újságok, különösen a Délmugyurorszúg sokat foglalkozott a magántisztviselők ügyeivel. Maiakkor előrevetette borzalmait a negyedik háborús tél, amely a íixfizetéses. semmiféle törvény által nem védett magántisztviselők sorsát a legnagyobb veszedelemmel fenyegette. Azóta határozott szélcsend állott be s a közönség és a köztudat méltán eredményesen elintézettnek tekinthette a magántisztviselők ügyét. Nem mondom, volt valami csekély eredmény, amennyiben neihánv belátásosabb főnök az elkeseredés és hétságbeesés ekszploziószerü kitörését megakadályozhatónak tekintette néhány százalék fizetésemeléssel. De mi volt ez még mindég a létminimumhoz képest! Ennyiben maradt a dolog a férfi-tisztviselőknél, de mennyivel szomorobb a Főtisztviselők belyyzete, akik eddig a társadalom öntudatán alul meglapuló, semmibe veti, védtelen, kizsákmányolható tömeget alkották s akik a reájuk háruló kötelességeket, szótlanul, munkateljesítményüknek nem megfedő, jóval alacsonyabb fizetés mellett teljesítették. Keüeít a fizetés minden áron. mert otthon egy beteg vagy özvegy anva. nyomorék testvér, iskoláztatandó gyermek várta az óbbért, amelyből csak az éhségre telik ma, meg cipőre, hogv ne kelljen kimaradni a hivatalból s el ne ves itse állását, amelyben úgyis nap-nap után elbocsájtási Ígéretekkel harsogják tele sóhajokhoz és panaszokhoz szokott fülét. És ezeknek a nyomorult teremtéseknek ott kell doigozniok a milliók örvénylő kháoszábari és energiájuk, egészségük árán kell összehordaniok azt az aranyhegyet, a mely először őket temeti el. mielőtt még az élet csapásain kivül mást is éreztek volna s mielőtt munkájukban kielégülést és megnyugvást találhatnának. És a 20. század humanizmus jegyében élő társadalma, nyugodtan tűri, hogy tagjai becsületességükért tönkremenjenek, elszenvedik azt a nagv urak is, hogy ahová a közönségnek nincs betekintése. a saját irodájukban nyomorogva pusztuljanak el az ő javaikért dolgozók. A közért összegeket áldozni szép és hasznos dolog, de mennyivel többet segítenének a köznyemoron, ha elsősorban az irodájukban dolgozó embereket fizetnék becsületesebben és bánnának velük emberségesebben. És léteznek milliós nyereségekkel dolgozó társaságok, amelyek elcsapás terhe alatt kötelezik tisztviselőiket munkaidőn kiviili üzletkötésekre és 7 órai szakadatlan munkaidő mellett- az egv évtől három évig hűségesen szolgáló nőtisztviselőnek fizetését 80—90, legfeljebb 100 K-ban állapitiák meg. Mit ér emellett a fizetés mellett a 40 százalékos hadipótlék. Pedig ezek n főnökök valószínűleg a hazának tett kitűnő szolgálataikért elismerésben fognak részesülni, kitüntetéseket kapnak és vigyorogva vágják zsebre a dolgozók egészség-foszlányaiból vert nagv csengő nyereségeket. Ilyen körülmények között már építheti is a humánus társadalom a börtönöket az éhségtől ájult, öntudatlan gonosztevők számára, mert ilyen viszonyok mellett legalább, erre jgényt tarthatnak a nő tisztviselők. " És igy él Szegeden minimum 500 tisztviselőnő, de hány bukdácsol még az isme-1 retlenség homályában, aki zugiskolában, zugtanitótól nyert kiképzésével nem mer kartársai közé menni, akiket lelkiismeretlen vagv tudatlan szülők a gyors megélhetés biztisitására tisztességes ipari pálva helyett uri, hivatalnoki pályára akartak nevelni prédául odadobva őket az urak lelkiismeretlenségének és a kulturélet csábításának. Mennyivel előbbre van Németország a (helyzetek felismerésében. Svdow porosz kereskedelemügyi miniszter 1917 március 30ikán kiadott írendeleíében szigorúan figyelmezteti az illetékes köröket, hogv a gép- és gyorsírás és magániskolák részéről közvetített kereskedelmi ismeretek tanítása korlátozandó, mert az e szakmabeli tulárodukció végzetes következményeikkel járhat a íháboru után. Mikor terjed majd ki a figyeln e a mi illetékes hatóságainknak ezekre az intézkedésekre? A nőtisztviselők azonban nem várhatnak felsőbb intézkedésekig, hanem erősen, céltudatosan szervezkednek és ia.i a kapzsiknak és kalózoknak, ha az elnvomott milliók öntudatra jutnak és eldobják maguktól évtizedek korhadt támaszait, hogv az élet, természet és nyugalmas munka örömeit követeljék az élettelenül heverő aranyborjú árán. És ez az idő nincsen messze és az igazi humanisták az emberiség boldogitásár; törekvők, ettől az időtői váriak az emberiség megváltását. L. V. KávéháiTátvétel. _ Szives tudomására hozom a t. kö- \ zönségnek, hogy a BERLINI KÁVÉHÁZÁT! s átvettem és azt a mai kor szellemé- : ben tovább vezetni fogom. \ ! . Főtörekvésem oda fog irányulni, hogy » tisztelt vendégeim megelégedését, jó és tisz- |j tán kezelt italok kiszolgálása által kiérdemeljem. Naponta Rima János elsőrangú I zenekara hangversenyez, minden vasár- és ünnepnapokon nagy díszes tombola estély. Szives látogatást kér, kiváló tisztelettel Gellért SsíhEt, Telefon 10—58. kávés. mondta, nagyságos asszonyom- Tudom, hogy ön Károlyt szereti, tudom, hogy minden héten megcsalta vele az urát, tudom, hogy ön vérbeli bohém, szenvedélyes nő, tudom, hogy önnek tényleg van szerencséje, de csak a szerelemben. — IS mindehhez mi köze magának, — kérdezte az asszony sértett büszkeséggel. Az az egy, de épp elég közöm van hozzá, hogy én ezt mind tudom. Amit pedig az ember tud, ahhoz mindig van köze. — De hát mit a'kar maga tőlem? — Szeretni akarom, asszonyom! tBirni akarom! Boldog, meghitt órákat akarok kicsikarni az élettől az ön számára, az én számomra — a mi számunkra, asszonyom. Maga bolond, szólt a nő kipirultán. .Maga beképzelt, maga zavarodban halászó. Maga sértegetni jött engem. Maga.... maga nem is tudom, minek néz engem. Azt hiszi, hogy én odaadom magam mindenkinek az első szóra. *—• Dehogy asszonyom! Tudom én azt jól, hogy önök ,nem mindenkinek adják oda magukat, sőt csak éppen egy senkinek és nem is az első, hanem rendszerint az utolsó szóra. Én pedig nem vagyok mindenki és nem vagyok senki, hanem én — én vagyok, egy öntudatos lény, aki ismeri önöket asszonyom, aki behatolt már a szerelem legmélyebb misztériumába is. És én eljöttem önhöz, nem a lakására, nem az otthonába, hanem ide a szállodába, ide a tizenháromas szobába, itt az első emleten, ide a randevehijára és egy szerűen kijelentem, hogy én önt bírni akarom és birni fogom, még ma. Most már tudja miért jöttem asszonyom, most már tudja mit akarok, most már viselkedjék ugy, mintha maga is akarná, amit én akarok, hogy akarjon. Az asszony nem felelt egy szót sem. Felugrott, odaszaladt az asztalhoz, felkapta a kabátját, a kalapját, az ernyőjét s az ajtó felé tartott. Frigyesi egy unott mozdulattal bezára az ajtót, a kulcsot zsebre tette s oda lépett az asszonyhoz: — Asszonyom, ön nem hallgatott végig. Én nem csak birni akarom magát, én nem csak a testéért töröm magam, én szeretem magát asszonyom. Én imádom magát s kell, hogy maga is szeressen engem. 'Erőszakkal magához ölelte és összevissza csókolta az asszony haragtól vonagló piros ajkát. — Nem fog ily könnyen elbánni velem — sikoltotta hisztérikusan az asszony. Védeni fogom magam az utolsó leheletemig. Maga egy- szerelemrabló, maga egy erőszakember. maga egy útonálló. Jiirtelen felhajtotta a szoknyáját s egy villogó, hegyes tőrt rántott elő, valahonnan a női öltözék raffináltan összeállított labirintusából. A tőr meg-megcsillant a lobogó tüz vöröses fényéiben s mint valami nagy komikumot magában rejtő, rosszul használt dr> mai végjelenet, ugy vibrált ott az izzó levegőben. Frigyesi elengedte az asszonyt és felkacagott: — Asszonyom, asszonyom, légyre nem szoktunk ágyúval lőni. Ön sokkal komolyabban vett engem, mint amennyi komolyságot én tulajdonitok saját magamnak. Az asszony szinte méla bődülettel nézett erre az emberre, akit semmivel sem lehetett nyugodt flegmájából kiragadni. Azután megérezte ő is, mindjárt tettében a pózt, a kicsinyes nagyzolást, a ííevetséges grimaee-ot s a tőrt az asztalra dobta és kimerülten ült ls az ágy szélére. Frigyesi mosolyogva nyúlt he a hátsó nadrágzsebébe, kivett egy .Browningrevolvert, szép csöndesen letette az asztalra a tőr fölé, elővett egy újságot, odaült az ablakhoz s olvasni kezdett. A kályhába néha felfelszisszent a parázs, majd a sivító szél dúdolt egy érthetetlen melódiát a kürtőbe. Lassan sötétedni kezdett, az árnyaik megnyúlták s a körvonalak elmosódtak. Az asszony egy ideig némán ült az ágy szélén, eltűnt arcáról a nyugtalanság s érdeklődő tekintettel mérte végig a -férfit. Az csak tovább olvasott egykedvűen, nyugodtan. Az asszony mozgolódott még egy darabig, kezével az ágy diszitményét babrálta, beszélni is akart, meg nem is. Végre megszólalt: — Hát kérem ismeretlen ur. engedjen már haza menni. Én inkább elhiszem, hogy önnek igaza van, csak zárja már ki az ajtót. Frigyesi fölnézett az újságból, rávetett® kémlelő pillantását az asszonyra, majd látva, hogy az már nagyon is megszelídült, összehajtogatta az újságot, visszadugta a zsebébe,