Délmagyarország, 1917. november (6. évfolyam, 254-279. szám)

1917-11-18 / 268. szám

8 ©élmagyardrszag a tűzoltóállomáson, a figyelőtoronyban, a bakieorológiai intézetben is alkalmazzák őket, mint teljesen megfelelő elemet, Szíve­sen- és lelkiismeretesen dolgoznak, tudva, ha báj fordulna elő, visszaküldenek őket a szom­szédos fogolytáborba a honnan pedig, mint­jelen időkben a legközelebb elérhető ígéret földjére, ugy vágyakoznak út a kórházi be­osztára. — Ugy-e itt jó, — szólítok meg egyet, — aki éppen a mosott harisnyák elrendezésé­vel foglalatoskodott. — Jó-jó, — mondja nyíltan, — de, — a fogoly csak marad fogoly, —. (Majd jön a béke, — vigasztalom jó­akarattal. — A béke, —t feleli, s fölnéz a kiismerhe­tetíeufil, egyformán mosolygó, derűs égbolto­zatra. — A béke, — ismétli szomorú hitetlen­séggel, — s elnéz messzire, a pillantása szin­te átfúrja a Steier hegyeket, s a képzelete ott csapong, valahol elérhetetlen messzeségben. —. Mindenki akarja a békét és mégsem jön, —- teszi hozzá lemondóan. — No majd jön, egyszer csak jön, — vi­gasztalom öt is, magamat is. ... Igen, mindenki akarja... de annyiféle­képen akarják... és még mindig nincs semmi, csak nagy bizonytalanság. Csak egy bizonyos. Hogy ugy a fronton, mint idehaza. — addig, mindenkinek a rendeltetési helyén kell álla­nia és kötelességét teljesíteni. Mint teszik itt azt az orvosok, s teszi elsősorban a kórház ve­zetője, dr. Wittek /Arnold főtörzsorvos, gráci sebésztanár, aki nemcsak a m ütő kést kezeli mesteri tudással, emberi szívvel, érzéssel, de már bármely gazdasági akadémián levizsgáz­hatnék a gazdasági tudományokból is. Mi­lyen örömmel és szakértelemmel beszól az idei termésről, hogy az ültetett burgonya mi­lyen jól fizetett, a sertések hogy hiznak, a tehenek mennyi tejet adnak, s büszkén mu­tatja a sajtraktárban a szintén sajátkészítésű maiomkeréknagyságu sajtjaikat. Mindenütt ott van, nem kerüli el figyelmét semmi, sem a kórházban, sem a gazdasági helyiségekben. Faradhatatlan ember, ezer kézzel és szemmel, szigorú, de megértő és igazságos lelke min­dennek. Kora reggeltől késő estig talpon, az Íróasztalán orosz nyelvtan fekszik, a foglyok között tanító is akad, s a főtörzsorvosnak ta­nulásra is van ideje. ... És leszáll az est, elpihen a munkaerő, a betegek ajkáról álomba szenderül a sóhaj, itt-ott orosz dal, orosz muzsika hangzik föl, tele hazafelé vágyódással, s egyetértően, test­vériesen ölelkezik össze a tiszti étkezőből ki­hallatszó zene és ének hangjaival. Fehér Olga, Feleségének nagy csapás, hogy arcbőrét szeplők, patta­nások, mitesszerek, foltok ékteienitik el. A női szépségápolás terén csodálatraméltó forradalmat idézett elő a Diana alabástrom­puder és a Diana-krém. Ha felesége vagy HÍREK leánya ocoo Fantaszta volt és szeméibe nevetett a kétkedőknek; mindenben csak a lélek megnyilvánulását, a szív hevü­lését és a gondolat merész ívelését kereste, örült a fénynek* a .melegnek; rajongott az izzó színek varázslatos harmóniájáért; réve­tegen siklott át az élet apró kellemetlenségein és gondolkodás nélkül szaladt néki rémekből összetákolt, üres ballasztoknak. A felemet so­hasem analizálta és lehetetlenségben hinni nem tudott; a céltalanságban nem látott utó­piát és a megfoghatatlan világosan lebegett előtte. Hangulat és érzés: ez volt előtte a vi­lág, és szent törtetés oly dolgok után, ami másoknak csak megszokás, vagy •semmiség. Sírni tudott a realitás szomorú vakságán, szivébe vájt a bölcs józankod ás, a kétkedők gúnyos szavára elállott a lélegzete és az anyagiaktért való tülekedés korhadt fakeresz­tet juttatott kezébe... Nagy csöndöt és bus /magányt, ahová testileg megtérünk íni'ndany­nyian ós alliová, mint Iierder mondja, csak ihároni barát bandukol utánunk. Ezek közül is a legfőbb, az istenitett: a pénz hagy el ben­nünket legelőször; aztán a sírkertből a rokon­ság tér vissza a gyász és osztozkodás fekete drapériás tanyájára. És a harmadik: a mun­ka, az alkotás, a hit és minden, amiért lel­künk sajgott, ihiiven jön velünk a biró tró­nusáig. ... És bánat zokogott szivében a/k'kor is, ha könnyeket hullajtott az ég; ha felbak go­molygó ránca borult a menny tiszta homlo­kára és a földön elszállt illúziók sárguló re­likviáit lábszerszámok a sárba tapo.sták. Mi­kor hó söpörte végig a kihalt utcákat és kis viskók rogyadoztak a vastag bunda alatt; mikor az ember /vackába huj' .a természet szenvedélye elől és mikor lázas éjszakákon meghunyászkodnak az élet hívásától. Fantaszta volt és nem értett sok érthető dol­got. Álmatagon járta a sima utakat, biztosan haladt, ahol más alól .kicsúszott a talaj. Sokan lemosolyogták ós még többen észre sem .vet­ték, — de egyszer igaz érzésre talált. Csak' egy pillanat volt, vagy annál is kevesebb, de mégis maradandó és örök. Valaki volt, aki csak érezte lelkét, aki csak sejtett-e énjét, aki épp hogy ráeszmélt kivé, esdő .szavára. Még tétovázott, még szörnyű tusákat küzdött, de már tudta, hogy többé bizalmatlannak lennie nem szabad... És ,a fantaszta kábultan meg állott, azt hitte, hogy egy végtelen pillanatért még a realizmusra is képes. Berezeg István. ezen csodás szereket használja, arcbőre végtelenül finom friss és üde lesz, mintha csak tejben fürösztötték volna meg. A két csodaszer használata nyomán a szépség ujjá­születik. Mindenütt kapható! Főelárusitóhely Diana Kereskedelmi Rt. Budapest, V, Nádor-utca 6. wmammmmmmmmmmmmm&mimmmm A hetedik hadikölcsön, A háború tartama alatt eddig kibocsá­tott hat hadikölcsön 'mindegyike, kivétel nél­kül a legteljesebb sikerrel járt és ;.>z állam­kölcsönök 'felvételének ez a formáia, mely a háborút megelőző békés időkben szokat­lannak, sőt egyenesen kivihetetlennek lát­szott volna, n jelenlegi rendkívüli időkben az államháztartás egyensúlyának fen tartása ér­dekében a legcélravezetőbb eszköznek bizo­nyult. / A hadikölcsönök népszerűségének ket­tős alapja van. Első helyen áll e tekintetben a magyar nemzet hagyományos, lelkes ha­zafisága. Az ország minden hü fia. a sze­gény és gazdag egyaránt /megértette a nagy idők intő szózatát és tudatára ébredt annak a nagy veszedelemnek, melvbe ezeréves ha­zánk akarata ellenére belesodródott. Meg­nyíltak a még oly féltve őrzött erszények is, mert belátták az emberek, hogv segítségük nélkül elbukik az ország a létéére vívott ne­héz küzdelemben, a leigázott országban pe­dig a polgárok élete is csak rabszolgaság lehet. De hozzájárult a hadikölcsönök sikeré­hez a magyar nép józan, észszerű gazdál­kodása is. A hadikölesönckbe fektetett pénz kitűnő kamatot ihoz, s ;ha akadnak is a töke­elhelyezésnek egyes módjai, melvek nagyobb jövedelmezősége hajtanak, ezek egyike sem nyújt olyan feltétlen biztosságot, mint a ha­dikölcsön, melyért az állam szavatol. Ezek az okok, melyek hat hadikölcsönt sikerre vezettek, most. hetedik hadikölcsön kibocsátásának idején is fennállanak, még pedig fokozott mértékben. Az oroszországi események és a mindinkább döntő jelleget öltő olasz offenzivánk lassankint mégis csak meg fogják törni ellenségeink konok elzár­kozotfságát. mellyel eddig a béke ügyéve) szemben viselkedtek s igv még inkább köte­lessége mindenkinek, hogv a hadseregnek ebben a súlyos munkájában segítségére sies­sen. Ép ezért nem lehet kétséges, hogy a hetedik hadikölcsön eredményre nézve nem fog mögötte maradni az előző kölcsönöknek s ily módon nemsokára elkövetkezik az a boldog idő. midőn fáradalmainkat kipihen­hetjük s nyugodt, békés, csöndben élvezhet­jük munkánk gyümölcseit. Első fagy. Ma reggel, a koránkelő emberek felhaj­tott gallérral köszöntötték egymást; — Csiipős az idő! — Az ám, kezdődik a tél. S a tél valóban megkezdődött a mai de­rült égboltozattal, nem naptár szerint ugyan, hanem a valóságban, mert előre küldvén fa­gyes csókját, a pénteki esőzés után keletke­zett apró vízállásokra vékony jégpilléket vont. Ez az első fagy az idén... A hideg leve­gő s a gyenge jég most már komolyan rácá­fol azokra a kedves optimista emberekre, a kik pár héttel ezelőtt még fennen hirdették, hogy — nem lesz téli háború!... A tél már itt van, a háború is erősen zajlik az ellenség frontjain s íme ezzel belejutottunk a negye­dik háborús télbe, amely ellen minden jólel­kű ember tiltakozott (nem is emiitvén a ret­tegést) csak azok az „urak" nem. akik nem át alják a népek millióinak átkát a lelkükre venni, s akik még mindig gyönyörűséget ta­lálnak a borzalmas emberirtásban. A korai télnek csak a gyermekek örül­nek az utcán, kik cipősarokkal próbálgatván a jég erősségét, gondtalan lélekkel ábrándoz-* nak a korcsolyázás és a csúszkálás eljöveudő élvezetein. De ezeknek is csak egyrésze örül, mert fájón kell megállapítani, hogy az els'O, fagy reggelén még mindig sokan mentek me­zítláb az iskolába. iSok szegény, szenvedő gyermek várja igy a telet, a szenvedést s a gazdag emberek segedelmét... Vájjon elérke­zik-e ez?... Elhozza-e ezt Mikulás, vagy a kis Jézus, akiknek szeretete oly sok könnyet le­törölt már s oly sok örömet árasztott a gyer­mek-szobákban. S a tél első fagyos lehelete még a jobb­módu házaknál is megelégedést kelt. Ott, a hol a negyedik háborús télen, hál' Istennek, még mindig nem üres az ól, gyarapodó mala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom