Délmagyarország, 1917. október (6. évfolyam, 228-253. szám)

1917-10-09 / 234. szám

BERLIN, október 8. A birodalmi gyű­lés főbizottságban ma felszólalt a kanceilílár és a birodalmi tisztviselők helyzetére vo­natkozólag a kővetkező elvii kijelentéseket tette: — Az Összes tisztviselők szabadon nyilváníthatják politikai érzéseikát. Mind­egyik tisztvilselö bármely párthoz tartoz­hat. Ami a kifelé megnyilvánuló poiüliikai terveikeit illeti, magától értetődően tartóz­kodást kell tanwsitaniok. - Én nem kívánom, — folytatta — hogy a feljebbvalók részéről politikai nyomást gyakoroljanak valamely irány ban az alárendelt tisztviselőkkel szem­ben. Én magam őrködni; fogok az alap­evek megtartásán. A hadseregből is ki fogunk zárni minden politikai agitácíóí. Ezután megindult a vita, amelynek so­rán Síeln hadügyminiszter Is fölszólalt. Ki­jelentette, hogy a hadisereg sok millió tagja közt nem egy dolog másként alakul ki, mint ahogy azt a hadsereg vezetősége óhaj­taná. Ha e?z irányban tévedések történtek, Berlin, október 8. A birodalmi gyűlés szombati viharos jelenetei, amelyek Lgndes­berg .szocialista képviselőnek az alddeutsoh propaganda ügyében beterjesztett interpel­lációja irtán Stein hadügyminiszter és Helf­ferieh kancellárhelyettes szerencsétlen vála­szai miatt lejátszódtak, nagy izgalomban tartják a politikai életet. Belffeiich távozá­sáról minf feltétlen bizonyosságról besző­nek. Vannak hangok, amelyek kancellárvál­ságot is emlegetnek és Michaelis utódját Kühlenmnnban látják. Az a meggyőződés alakult ki, hogy ha a szombati ülésen jelen kft volna Sclheidemann, — aki aznap nem volt Berlinben — a helyzet még jobban ki­élesedett volna. Igy azonban a centrumpárt mérséklő befolyása kerekedett fölül és egy­előre békéltető tárgyalások indultak meg. A Lokalanz-eiger értesülése szerint a Reichstag teljes ülése után a konzervativek, a centrum és a szociáldemokrata párt kü­lön-külön üléseket tartottak, vasárnap pedig pártközi megbeszélésre gyűltek a többségi pártok. A birodalmi kancellár szombat este elutazott a főhadiszállásra, ahonnan hétfőn délelőtt visszátért Berlinbe. A haladó nép­párt vezére, Payer, szombaton hosszabb ideig tárgyalt Helfferieh kancellárhelyettes­sel és Retedern gróf kincstári államtitkárral a többségi pártok megbízásából, amelyek vasárnap állapítják meg közös eljárásuk mó­dozatait. Az iilés végén hire járt, hogy Mi­chaelis kancellár nyilatkozatot terjesztett a többségi pártok képviselői elé. Remény van rá, hogy ez a nyilatkozat kielégítő lesz és igy a kancellárválság hullá­mai elsimulnak. Helfferioh, akinek ügyetlen­sége tulajdonkép az egész vihart okozta, valószínűleg maga levonja a konzekvenciá­kat. Annál is inkább, inert nem teheti ki ma­gát annak, hogy a többség a költségvetés harmadik olvasásánál nem szavazza meg a • fizetését. A Vorwárts szerint Helfferieh rossz szolgálatot tett a kancellárnak, miikor távolmaradását azzal mentette ki. hogy Michaelis noni számított politikai vitára. A ffirMMiAmmzm j ugy a megfelelő utasításokat ki fogják ad­ni. Semmidsetre sem áll fönn az a szándék, hegy a politikát belevigyék a hadseregbe, ellenkezőleg, az a cél, hogy azt eltávolítsák onnan. Szembeszállnak azokkal a kísérle­tekkel, hogy egyes paritok számára propa­gandát csináljanak. Ezután Helfferieh alkancellár szólalt föl. Megállapítja, hogy az október 6-lki plenáris ülésén tárgyi fejtegetéseit befejez­te, amikor a szónoki emelvényt elhagyta, így tévedés az a felfogás, mintha beszédét megszakította volna. Sértő szót senkivel szemben nem használt. Ha beszéde hangját kifogásolják, vegyék tekintetbe, hogy őt mielőtt még egyáltalán szólt volna, nem éppen barátságos közbekiáltásokkal üdvö­zölték és alig fejeziheHeót be mondatot köz­beszólások, megszakitásök nélkül. I-ugano, október 8. Olasz .lapcik jelen­tük, hogy több miniszter elutazott a nyu­gati országrészekbe, hogy beszédekét tart­sanak a népek megnyugtatására. Rómában a kamara megnyitása miatt jelentékenyen megnagyobbították a helyőrséget. szociáldemokrata lap szerint Michaelis poli­tikai látóköre nem valami tág, mert az ali­deu tsoh -p r opa g a n d a miatt beadott interpel­lációból előre láthatta volna, hogy itt nagy politikai vita kerekedik. Az egész berlini sajtó — n jobboldaliak kivételével — élesen birálja ffeífferichnek brüszk fellépését. Berlin, október 8. A hétfő reggeli lapok jelentése szerint a többségi pártok elhatároz­ták, hogy az interpellációs vitía folytatását keddre halasztják cl. A póthitelek mára ki­tűzött harmadik olvasása is elmarad, és ja­vasolni fogják a póthitelnek a főbizottsághoz való visszaküldését. A többségi pártok a fő­bizottságban felvilágosítást akarnak kérni állami pénzeknek a hadseregben agitációs célokra történt felhasználása dolgában. A . nemzeti liberális frakciónak a tegnapi ta­nácskozáson résztvett képviselői még nem voltak abban a helyzetben, hogy végleges nyilatkozatokat tehessenek a párt magatar­tásáról. (M. T. 1.) Berlin, október 8. A szocialista és a centrumpárti lapok egyhangúlag konstatál­ják, hogy a birodalmi gyűlés szombati vitája a kormány súlyos vereségét jelenti. A jobb­oldali sajtó viszont a vita külsőségeiből igyekszik tőkét kovácsolni, hogy propagan­dáját ezzel is előmozdítsa. A többségi pártok körében azt hiszik, hogy a birodalmi kan­cellár engedni fog és olyan nyilatkozatot tesz, amely a birodalmi gyűlésen megmenti a helyzetet. Helfferieh azonban mindeneset­re bukott ember. Az angolok Bagdad irányában visszavonulnak KONSTANTINÁPOLY: Hivatalosan je­lentik: Ellenkező híreikkel szemben .meg­állapítjuk, hogy az angolok Bagdad irá­nyában vonják vissza íőer ejüket, Szetred, i»11. október 0, -•x-"-tirnf^iéié-.«fti in i n i i i l>!| iii.iimt,.! m ii- it- i - t v-« a ii-ta-in-nm-i­Repülő támadás Galac ellen. STOCKHOLM: Az október 6-i orosz vezérkari jelentés többek között a követ­kezőket irja: Október 4-én délután egy órakor 30 ellenséges repülőgép megtámad­ta Galac városát, sok bombát dobott le, a melyek épen olyan sok áldozatot követel­tek a polgári népességből, mint a csapa­tokból. Növekszik a francia botrány-lavina. Bern, október 8. Berni politikai körök­ben nagy figyelemmel kisérik a francia eseményeket. Párisban most a Dreyfuss­afférhoz hasonló óriási botrány készülődik. A szálaik a royalista Liéon Daudet kezében futnak össze. Az ö munkáját jelzik gyors egymásután: az Almereyda- és a Bolo-féle leleplezések. A legújabb eseményekben? Malvy beliigyminisz terne kihazaárulássaf való megvádolásában a radikális köfetársa­sá'gi .és a reakciós royalista párt került egy .mással szemben. Személyi vonatkozásain tul ezért van nagy jelentősége Daudet szereplésének. León Daudet-nak most már a vizsgálóbíró előtt kell igazolni a Malvy ellen emelt vádakat. Első kihallgatása al­kalmával Daudet kijelentette, hogy a kezé­bep levő bizonyítékok szerint Malvy ka­tonai természetű okmányokat juttatott Al­mereydához. A Bolo-azér legújabb esemé­nye a Mattá newyorki távirata, amely sze­rint a basa az amerikai milliókat Bérnstorff gróf volt német nagykövet közvetítésével kapta. , i Német flotta-akciótól félnek az oroszok. Pétervár, október 8. A Rjecs egyik legutóbbi száma részletesen foglalkozik a német flottának a rigai öbölben, Kronstadt­nál, vagy Révainál várható akciójával és jelenti, hogy a ttengerészeti miniszter is, jelentéseket kapott inár afról, hogy a né-, me'.eik partraszállási kísérlete küszöbön áll. (M. T. I.) Az orosz kormány revízió alá veszi a nemzetközi szerződéseket. Pétervár, október 8. A P.étervári Táv­irati Ügynökség jelenti: Az előzetes par­lament titkos ülésén Czeretelli kijelentette, hogy a demokratápártnak, a moszkvai ipa­rosoknak és a kadettpárt képviselőinek a kormánnyal folytatott tanácskozásán Ígé­ret történt arra nézve, hogy a kormány, erélyes lépéseket tesz a szövetségesek konferenciájának egybehivása érdekében, hogy ezen a konferencián revizió alá ve­gyék a nemzetközi szerződéseket. Politikai válság Németországban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom