Délmagyarország, 1917. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1917-10-25 / 248. szám
Izegiéd, 191?. október 28. ©élm a#Y arörf&ac f király Schillinger Andor 46. gyalogezredbeli főhadnagynak az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása, elismerésein a Signum Laudist a kardokkal adományozta. — Választójogot kapnak a négy polgárit végzett nők. Ugrón Qábor, belügyminiszter a következő körrendeletet intézte a törvényhatóságokhoz: Polgármester ur! A választójogi törvény előkészítése érdekében szükséges többek között annak megállapítása is, hogy a törvényhatósági és községi hatóságoknál és intézeteknél hány 24. életévet betöltött és a polgári iskola 4. osztályát elvégzett, vagy ezzel egyenlő értékű más iskolai képzettséggel rendelkező nő van alkalmazásban. Felhivom ennélfogva alispán urat, jelentse be haladéktalanul a. törvényhatósága területén alkalmazott, az előbb, emiitett feltételeknek megfelelő nők számát. [Budapest, 1917. október 16. Ugrón s. k. E rendeletből bizonyosra vehető, hogy a kormány amit csak helyeselni lehet — komolyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a magyar női értelmiséget szavazati joghoz juttassa. — Pártos Zoltán Budapestre költözik. Dr, Pártos Zoltán, tiszti orvos a közeli na-' pókban Budapestre költözik, aliol a Stei'ániaBzövetsógnek és a kerületi munkásbiztositónak lesz az orvosa. Pártos évek óta működik Szegeden — a tanyán eltemetkezve. Azok közé az orvosok közé tartozik, akiket a betegekkel való állandó foglalkozás nem tett fásulttá. Rajongója, amellett aktív harcosa annak az eszmének, hogy hiányos közegészségügyi intézményeink mindent megelőző kiépítésével meg kell menteni az életnek, aki csak megmenthető. Tudományos készültségével s megalkuvást nem ismerő orvosi gyakorlatával egy színvonalon áll értékes írói képessége, mindig radikális hangon tartott cikkeit nagyon jól ismeri a Délmagyarország olvasó közönsége. Sajnos, az itteni hivatalos körök nem méltányolták, még sajnosubb, hogy ez a jelenség elég gyakori nálunk. Pártos a jövő héten mond le szegedi állásáról és budapesti állásait november elején foglalja el. — Miskolc uj polgármestere. Miskolcról jelemtik: A város kedden délután tartott közgyűlésén Szentpály István országgyűlési képviselőt egyhangúlag Miskolc polgármesteré választották. — A reformáció emlékünnepe Szegeden. Október 31-éu, a reformáció 400 éves évfordulóján, a református templomban délelőtr 10 órakor ünnepi istentisztelet, utána pedig presbiteri diszgyülés lesz. A délután folyamán 3 órakor a református temetőben a bősök sírjánál lesz megemlékezés, 5 órakor pedig az egyház székházának iskolahelyiségében vallásos-estély. — A Népruházati Bizottság megkezdte működését. A hivatalos lap szerdai számában rendelet jelent meg a Népruházati Bizottság szervezéséről. A rendelet szerint a lakosság ruházati cikkekkel való ellátására, bevásárlására, a termelés szabályozására, a készletek elosztására, felhasználására és árszabályozására a Népruháixti Bizottság illetékes. A bizottságot a kereskedelemügyi miniszter alakítja meg; tagjai öt csoportban fognak dolgozni és pedig: külön a gyapjúszövetekre, takarókra és pokrócokra, külön a pamut-, len-, kender- és papiros-szövetekre, valamint Jön!!! Jön!!! A diktátor Jön!!! Jön!!! az ezekből készült árukra, külön az uj és használt női- és leáuyrubákra, külön a kötött- és kötszövött árukra és végül külön bizottság a cipőárukra és lábbeliekre. A kereskedelmi miniszter felhatalmazhatja ezt a bizottságot, hogy az emiitett cikkekből való készleteket összeírhassa, a készlettel rendelkezők üzemét, üzletét, raktárait ellenőrizhesse, könyveit és levelezéseit megtekinthesse és elrendelheti, hogy az említett cikkekből meglévő uj, vagy ócska készletek zár alá vétessenek, illetve hogy egyes darabokat azok szolgáltassák ki, akiket a bizottság kijelöl. Az átadás hatóságilag megállapítandó árak megtérítése ellenében történik. Az ármegállapítás a bizottság utján Történik. A eipősziikséglet biztosítása végett október 27-től kezdve mindenféle kikészített bőr, egészben vagy részben csak szállítási igazolvánnyal továbbitható. Ugyancsak szállítási igazolvánnyal történhetik az öszszes ruházati cikkeknek és azok nyersanyagának elszállítása. Aki e rendelet ellen vét, az hat hónapig terjedhető fogházzal és 2000 koronáig terjedhető pénzbírsággal büntethető. — Rendelet az iparostanoncok iskolai fölmentésérő!. Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter rendeletet bocsátott ki az iparostanoncok iskolai fölmentéséről. A rendelet szerint, amely most érkezett Szegedre, a két hónapon vagy ennél rövidebb időtartamra kért fölmentésekben a tanonciskola igazgatója határoz. Két hónapnál hosszabb időre a tanfelügyelő adhat engedélyt. A fölmentésre vonatkozó kérelmeket a tanonc munkaadójának vagy helyettesének az iskola igazgatójánál kell írásban vagy szóbelileg előterjeszteni. A fölmentést meg kell adni, ha az illető üzem hadiipari munkát végez és e munkánál a tanoncra föltétlenül szükség van. Egész évre csak különösen indokolt esetekben adhat engedélyt a tanfelügyelő. — Meghívó. A Felebaráti Szeretet Szövetség november 8-án délután 5 órakor a Tiszában nagyszabású kabaréelőadással és záróráig tartó táuccal egybekötött jótékonysélu teaestélyt- rendez, melynek megbeszélése eáljából a szövetség 26-án délután 5 órakor a tiszti kaszinóban értekezletet tart, melyre az ügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja az elnökség. — Fölhívás. A városi közélelmezési hivatal fölszólítja mindazokat, akik bevásárlási könyvecskéjüket nem szolgáltatták he, hogy azt saját érdekükben haladéktalanul adják át a közélelmezési hivatalnál, Belvárosi iskola I. emelet 4. szátau szoba. — Árdrágítók a kihágási bíróságon. Szabó Józsefné 14 koronájával árulta a szalonnát. A kihágási biró szerdán azért 30 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. Kazy Istvánné és Leszi Jakabné, akik vásároltak a drága, szalonnából, 70—70 korona pénzbüntetést kaptak. — Megérkeztek. Legújabb őszi és téli női és leány kabátok, köpenyegek szövet, posztó, bársony, plüss és perzsia kelméből, szőrmekábátok, bundák, blúzok, aljak stb, Mértékszerinti rendelések és legolcsóbb árban. Reményíné divatháza, Szeged, főposta mellett' — Eredeti modell színházi és utcai blousek, costümkaíapok, alsóaljak méltányos árban kaphatók Graner Róza utóda műtermében Somogyi-utca 22. Ugyanott anyag hiányában kelmék faconirozásra elfogadtatnak. Nemzetközi akciót kezd az angol munkáspárt. Rotterdam, október 24. A Daily Telegmph jelenti: az angol munkáspárt végrehajtó bizottsága és a szakszervezeti kongresszus parlamenti bizottsága albizottságokat küldött ki, amelyeknek feladata az interéicionale újból való felélesztése. [M. T. 1.) SZÍNHÁZ MŰVÉSZET oooo műsor: Előadások kezdete fél S. Csütörtökön: Dandin György, vígjáték, Kinyeskedók, vígjáték. Páratlan egyharmados. Pénteken: Traviata. Opera páros kétharmados. Szombaton : Kék róka. Színjáték páratlan háromharmados. Vasárnap délután: Varsói citadella. Színmű. Vasárnap este: Leányvásár. Operett bérletszünetben. Hétfőn: Kék róka. Színjáték páros egyharmados. A csárdáskirálynő. A mai idők kedvelt operettje: A csárdás királyné szerepelt ma a játékrenden. A uői vezető szerepet: Szilviák vendég játszotta: dr. Tóth Kálmánná, akiről a színházi iroda híradása nyomán jutott tudomásunkra, hogy nagyváradi úriasszony, aki az ottani színházban többször, sikerrel játszotta a ma játszott szerepet és 'hogy egyik bécsi szinház a tagjai sorába szerződtette. (Mindezek után pedig nem tudható, hogy a szinház mit célzott a vendégszerepléssel! Hihetőleg alkalmat kivánt a vendégnek nyújtani, hogy a szerepet sikerrel itt is el játszhassa. A debüre színültig megtelt a nézőtér, a közönség sokat tapsolt a vendégnek, aki a tapsokon kivül sok virágot is kapott. Arról, hogy hivatásból szerepelt volna színpadon, mit sem tudunk, és igy arra kell következtetnünk, hogy a vendég most még csak műkedvelő, akit magálhoz vonzott a színpad delejes varázsa. Elég biztosan mozog a szinen, az esetlenség jelei nem mutatkoznak a játékában, aminek azonban a kiforrottsága, a határozottsága se tűnik elő. Hangja is van, noha az iskolázottsága még nem tapasztalható és a színpad mai híveit az énekével ki is elégíti. Egy kis baj volna a prózával, a nem kirívó selypités miatt, de manapság ki törődik az ilyen csekélységgel* (Amit csinált és ahogyan csinálta, az tetszett a közönségnek és mégis csak az a. fontos, hogy a közönségnek tetszett, mert a hallgatók, a nézők túlsúlyban vannak a bírálók fölött... Az ujságirók matinéja. Ha az előjelek után ítélni lobét, a szegedi ujságirók matinéja, amelyet a Korzó-moziban, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel rendeznek, nagy közönség előtt fog lezajlani. Érthető a közönség érdeklődése, mert a matiné keretében két jelentős tehetségű művésznő fog szerepelni, a kiknek művészete külön-külön is eseményszámba megy. Barrison Gertrúd íánemtivészete a legnagyobb szenzáció és Neufeld Gréte zongorajátéka a legkényesebb művészi igényeket is kielégíti. Az érdekes matiné jegyeit a Korzó-mozi pénztára 4, 3 ét 2 koronáért árusítja. Színházi sztrájk készül Bécsben. Szokatlan sztrájk készül Bécs színházi világában. A bécsi színészek ugyanis elégedetlenek a háborús fizetésükkel és emiatt elhatározták, hogy sztrájkolni fognak, még pedig a jövő hét egyik elhatározott napján és csak egyik bécsi színházban. A bécsi közönség most kíváncsian várja, hogy melyik lesz aa a kiszemelt szinház, ahol a sztrájkot érvényesíteni fogják. Uj magyar operett. A Katalin cimii operett ismert szerzője: Fejér Jenő és Bétái Tzor operettet irlak, amelynek A sziviigynök a oiine. Hogy a szerzők melyik színházhoz nyújtják be uj operettjüket, afölött még nem határoztak,