Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-11 / 187. szám

DÉLMAG YÁ EÖÍÍSMÖ. Szeged, 1917. augusztus 11. süa szakaszt széles harcvonalon átléptük. Az ellenség rendkívül erös ellentámadással több helyen IS soros hullámu Habozással h.iéze Jí el&ntámadrást, hogy visszafoglalj'! ez elvesztett állásokat. Rendkívül súlyos veszteségeikkel visszavertük.' Egész rohaim­hulíáuaok pusztultak el tüzelésünkben. Bonar Law az antant veszedelmes válságáról, Az utóbbi idők háborus szenzációit magasan fölültauló szenzációt repített vi­lággá a Time.s legutóbbi slzáima, amely Bonar Lawnuflc az angol alsóháziban tett nyilatkozatát közli. Nevezetes ez a nyilat­kozat a sok háborus uszítás után, melyek­bő! a derék Bonar Law is derekasan ki­vette a maga részét három esztendő óta. Nevezetes, mert a legutóbbi napok imlerész röntii és borotvaéles c songé sít beszédei után hangzott el .ez a nyilatkozat, amely­ből a férfias beismeréssel párosult aggoda­lom kiált ;elő, egy nappal azután, hogy egy másik angól államférfi újólag. és isten tudja hányadszor már, a monarchia szétdarabo­lása mellett nyilatkozott. Ha erre válasz Bonar beszéde, csattanósabb választ nam is adhatott volna, a mi nevünkben ennél a beismerésnél. Tehát nekünk volt igazunk, akik a kitartást hirdettük, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ami inalunk fáj az ökölcsapásokra, Angliában is csak fái, ak­kor is, ha nam akarják beismerni. Ha egye­beit neim ás jelent Bonar Law beszéde, há­lásak lehetünk neki, pedig többet jelent ennél. Mert — ha Angliában ilyenféle be­ismeréseiket tesznek — ott már nagyon fáj valami, ott már nagyon nincs rendjén va­lami. Hogy mi, ima még nem tudhatjuk, de az idők bizonyára meghozzák erre is a fe­leletet. Mi várnk, türelemmel, hittel, biza­lommal, mint eddig vártunk; ahogy Bonar Law más hangon kiáltott máma föl, mint eddig, ugy fognak .megváltozni a többiek is. Az idők jeléneik feli (tulajdonitani, azt a hirt is, mely Stoine szenátor békéakció­járól számol be. Ha Amerikában máris teret tatáinak a Ibéhéimozgahnialk, mi igazán nyugodtak lehetünk, — akikor nemsokára mégis a mi 'időnk követkielzik. Annái több joggal hihetjük ezt, mert birek jötitek arról is, hogy az jolasz szocialistáik .szántén a bé­kén buzgólkodnak s hogy Oroszországban még mindig nagy a fölfordulás. Legalább is ezt ,a föltevést bizonyltja Kerenszikinek az orosz néphelz; intézett kiáltványa, amelyben együttmünkálkioldást kér. < Miaí jeientéseiink egyébként itt .követ­keznék: Benn, augusztus 10. A Times értesülése széninl Bonar Law az angol alsóházban a k öv e tiké z ö n y i la(k o za tol tette: Veszedelmes válságban vagyunk. Az orosz események nagy válto­zást, Idézteik elli a ' helyzetben:. E csapástól megszédült minidéin nem­zet, amely résztvesz a háborúban. (M. T. í.) » Sfoos szenátor1 hékeakeiéf kezdet! Amerikában. GENF, .augusztus 10. Newyorkból je­lentik: Slone amerikai szenátor bókealkclót kezdeít. Kijelentette, hogy Czerníin és Mi­chaelis beszédében megvan az alap a meg­egyezésre. Stone a jövő héten egy kong­resszuson nagy pacifista beszédet fog mon­dani és a kc.rmány nevében Lansimg állam­titkár válaszolni fog. Az olaszok nem akarnak negyedik téli háborút. LUGANO, augusztus 10. Az olasz ka­mara szoclállstál elhatározták, hogy az afífant-kcnferencia befejezése után meg­kezdik a harcot a béke érdekében és ha az kerenszki prokSamáei STOCKHOLM, augusztus 10. Keren­szki nílnlisztereimök íkiáltiványlt intézett az orosz néphez, amelyben többek közt ezeket mondja: — A harctéren az ellenség offeifzivája, a birodalom belsejében pedig a rendetlen­ség fenyegeti Oroszország létét. A kor- \ tnány semmi nehézségtől nem fog vissza­autriní-koníerencia nem foglal állást a ne­gyedik téli háború ellen, akkor proklamál­jáik az általános sztrájkot. az orosz riadni, midőn ama harcról van szó, amely­nek kimenetele dönti e! Oroszország jövő­jét. A kormány meg van győződve arról, hogy az orosz polgárok abban a történelmi órában, midőn a haza sorsa dől el, áldozat­kész tettekben fognak egyesülni, hogy az előttünk álló megpróbáltatások nagylelkű elhatározásokkal legyőzzék. Nyugaton minden ellenséges támadás meghiusult. BERLIN, augusztus 10. A nagy főhadi­szállás jelenti: Rupprecht trónörökös had­csc)Ktr!(ja: Fíandriáfciaíi tegnap a tüzérségi tevékenység változó látási viszonyok mel­lett egyenlőtlen, erejű volt. Esté általában erősbödött, az egész éjszaka folyamán tar­tott és ma a kora reggeli órákban az Yser és a Lys között pergöttíizzé fokozódott. Ez­utted Yperntől keíeire és délkeletre széles arcvoúalszakaszon erös ellenséges gyalog­sági támadások következtek. Artoisban a tüzérségi harc Leus mindkét oldalán és a Scarpetó! délre igen ©lénk volt. Esté az angolok a monchy peíves-1 úttól az arras— combrei országúiig sűrű töinagékiben tá­madtak. Megsemmisítő tüzünk pusztító ha­tást ért e! ia készültségi áll,ásóikban. Az elő­nyomuló rohamhuilámdk védőíüziinkben és harcedzett (ezredeinkkel vivőit közelharc­ban a legsúlyosabb veszteségeket szenved­íiék és azokat mindenütt visszavertük. — St. Quentiníöl északra brandenburgi zászló­aljak eiragaiditkk a franciáiktól néhány árok­vonalat 1200 méter szélességben. Ellensé­ges ellentámadások meghiúsultak. Több mint 156 fogoly marafdt 'kezünkön. A német trónörökös kódcsoportja: A nyugati Ch&mpagiiefeEin Soisson, és Reims között, u Maas mindkét pántján a tüzelés Időnkint jelentékeny erőre emelkedett. Egy francia felderítő osztagrít, amely Lacin— sals'cn-i müutnál árkainkba hatolt, ellentá­imdá: ial előztük. A Maasté! keletre Wa­cheuwütöl északra badeni rohamcsapatok bevertek a franciák állásába és számos fog­lyot hoztak magukkal. Gondérmann hadnagy két kötött lég­hajót lőtt le. LUDENDORFF, első föszállásmester, (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály) Délfírolhan egy ellensé­ges árkot elfoglaltunk. BUDAPEST, augusztus 10. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) Délürolban Mori melleit csapataink betörtek az ellenség vo­nalába. Egy árkot elfoglaltak és foglyok­ban egy tisztet és 53 főnyi legénységet szállítottak be. A VEZÉRKAR FÖNÖKE. 25 olasz repülő bombázta Pólát. BUDAPEST, augusztus 10. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) E hó 8-lkáról fMkére virradó £jjeí mintegy 25 ellenséges repülőgép körülbelül 99 bombát dobott Pó­lóra. Az okozott kár katona! berendezések­ben semmi és a városban is csak jelenték­telen. Két: személy könnyön megsebesült. A HAJÓHADPARANCSNOKSÁG. Macedóniában a helyzet változatlan. BUBAPEST, augusztus 10. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) Délkeleti harc­tér: A helyzet változatlan. A VEZÉRKAR FÖNÖKE. BERLIN, augusztus 10. A nagy főhadi­szállás jelenti: A macedón arcvonalon a helyzet változatlan. LUDENDORFF, első föszállásmester. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) Kerenszki szövetségeseit okolja az offenzíva kudarcáért. Stockhom, augusztus 10. Kerenszki az orosz offenziva visszaverése (miatt felszólalt a nyugati hatalmaknál és kijelentette, csak azért indította meg az offenzívát, mert az antant egy időben megindítandó Oiffenzivá­val tehenmentestést igért s miután ez nem következett be, az offenziva kudarcot val­lott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom