Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-05 / 182. szám

6 DELM AGYARORSZÁG. Szeged, 1917. augusztus 5. pártunknak vezérét és mint az Esterházykabinetnek a haza és király boldogságát szol gáló választójogi törvényjavaslat dlőkészité- á sével megbízott minisztert. Az előkészítő értekezleten jelen voltak: dr. Balassa Ármin, dr. Fülöp Zsigmond, dr. Vág Sándor, Donáfih Ignác, Dimand Frigyes, Singer Antal, Kálmán Zsigmond, Frank József, Tölgyes Gyula, Kertész Márk, Mezei József, Szei>.sy Ferenc, Geigner József, ííoffmann Ignác, Abonyi Mihály, Grünbaum Ignác, dr. Lugosi Döme, Heine Henrik, Künsztler Jakab, Ungár Samu, Radó Ödön, Arany Károly, Fábritzky István, Kardos Mihály és Pap Gábor. Levélben jelentette be csatlakozását Almássy Endre színigazgató, Bródy Mihály tanár, Löffler Oszkár, Buchwald Henriik és Gerő Ármin. Az értekezlet 10 órakor ért véget. Szociális biztosítás. — A betegségi segélyekről. — A már negyedik éve folyó rettenetes világháború a magyar munkásbiztositásra is éreztette hatását, bár nem olyan mértékben, mint azt a háború kitörésekor képzeltük. A mozgósítás első napjaiban meg voltunk győződve, hogy a munkaadók és biztosiíotíak tömeges bevonulása, valamint a betegsegéiyezési balesetbiztosítási járulék-hátralékok behajthatatlanná válása az intézményt alapjában megrendíti és csak erős állami támogatás lesz képes azt legalább mai szervezetében és kiterjedtségében fenntartani. Mindezen aggodalmak azonban, — mint azt már megállapítottuk — csaknem teljesen alaptalanok voltak, mivel a kerületi pénztárak, dacára annak, hogy ugy munkaadó, valamint biztosított tagjaik, országszerte 40°/o-kai csökkentek, — teljesítő képességükben változatlanok maradtak, hanem anyagilag még konszolidálódtak. A várvavárt békét az államok demokratizálódása hozhatja meg. Ennek természetszerű következménye, helyesebben ezzel karöltve járt a népjóléti intézmények létesülése. Az elsőnek ezen intézmények közöü természetesen a munkásosztályt legközelebbről érdeklő szociális biztosításnak kell lenni, itt az ideje tehát, hogy a háborúban fényesen bevált magyar tnu íkásbiztosiíást a jelen társadalmi és gazdasági viszonyoknak megfelelőleg fejlesszük. Az utóbbi hónapok alatt a parlamentben is több figyelem forditíatik a munkásbiztositásra, sőt a kormány az 1917. VII t.-c.-ben felhatalmazást is kapott a munkásbiztositás kielégítőbb kérdéseinek a háború tartamára leendő rendezésére. Ez az átmeneti intézkedés csak a biztosi;ásalapjául szolgáló bérhatár és a beíegsegélyek mérvenek módosítására, valamint az önkormányzati szervek jelenlegi működésére vonatkozik, de korántsem öleii fel azt a kört, amelyet már most fel kellenne ölelnie, hogy a mu íKásbizíozitás a háborúnak reá háruió természetes hatását k álija s ezenfelül a kereskedelmi és ipari érdekeltség nagyobb, megterheltetése nélkül a segélynyújtás terén a maximumot szolgáitassa. A rendkívüli viszonyok kérdései között legég több a biztosítási értékhatár kiterjesztése, a napi bérosztályok ehhezmért megváltoztatása és a segélyek felemelése. A pénz vásárló erejének a c ökkenése ugy a közhivatalnokoknál mint az ipari, gyári, és kereskedelmi alkalmazottaknál a fizetéseket tapasztalataink szerint 50 60 százalékkal emelte. A betegségi biztosítás eddigi határa évt 2400, illetve napi 8 korona volt. Az illetmények fentjelzett nagyoobodasa folytán az a helyzet állott elő, hogy a pénztár tagjainak jórésze, elsősorban épen azok, kikre nézve a betegségi biztosítás a legfontosabb, mint a napszámosok és hetibéresek, kiestek a biztosítási kötelezettség alól. A fentjelzett illetményemelkedések dacára a pénztári tagok jövedelmei az árak rohamos emelkedése foiytán aránytalanul kisebbek mint a háborút megelőzőleg voltak. Ma, amikor egy jobb jövedelmű embernek is legnagyobb gondja a mindennapi élelem beszerzése, a pénztári tagság elvesztése folytán hogyan gondoskodhatik az a minimális jövedeímü ipari, gyári és kereskedelmi alkalmazott orvosról és gyógyszerről ? A társadalomnak eme legjobban sújtott csekély fix fizetésű emberei, kik semmit át nem tudnak hárítani, mindent maguk fogyasztanak, rosszul táplálkoznak, idegerejük és munkaképességük állandóan kockán forog, a folytonos gond, az erős munka, a táplálkozás hiánya szervezetük ellentáUó képességét napról-napra csökkenti, semmieseíre sem nélkülözhetik a betegségi biztosítást. S mégis azt látjuk, hogy a felhatalmazási törvény dacára a kormány mindezideig késik legalább a betegsegélyezés e részének sürgős reformjával. A biztosítási értékhatárt az eddigi 2400 koronával szemben legalább is 4800 koronában, a minimális íáppénzsegélyt pedig a mai minimumnál jóval nagyobb összegben, legaiább is napi 2 koronában kellene megállapítani olyképen, hogy a táppénz ne az átlagos kereset felét adja, hanem legaiább is megközelítőleg pótolja a beteg munkás elvesztett keresetét Ezzel kapcsolatban természetesen egyéb betegségi segélyek is, (temetkezési segély stb.) megfelelően emelendők volnának. Különösen figyelemreméltó e segélynemek között az.anyasági védelmet szolgáló gyermekágyi segély. E segélynem ezideig a táppénznek megfelelő mérvben szolgáltatott ki gyermekágyas alkalmazottak részére 6 hét tartamára. Különbséget a táppénz és gyermekágyi segély között a folyósítás előfeltételében találunk, a táppénz folyósításának előfeltétele ugyanis valamely betegség következtében elő álló munkailletve keresetképtelenség, a gyermekágyi segély azonban még keresetképesség esetén is jar minden szülőnőnek s célja, hogy a gyermekágyas nő még munkaképesség esetén is legalább 6 hétig tartózkodjék a munkától. Ha tehát ennek célja a szülőnőket 6 hétig kímélni a munkától, akkor ezeknek legaiább is ez'en 6 hét alatt azt a jövedelmet kell biztosítani, amellyel lebetegedésük előtt egy meghatározott ideig biríak. A betegségi segélynemek között szereplő 1 szülésznői dij eddig kizárólag a tagok részére a hatóságilag megállapított összegben folyósittatoít, ez azonban oly csekély volt, hogy rendszerint a tagoknak kellett azt kipótolni. Ezen visszás állapotok megszüntetése céljából a szegedi pénztár az elmúlt hónapban 120 százalékkal emelte fel a szülésznői dijat, mely összeg ezentúl közvetlenül a szülésznők kezéhez fog folyósiítatni. — Hozzák már azt a kapucinert, megöregszem, amig maguk ideérnek. A többiek alig tudtak a csodálkozástól hovú lenni. Kellemetlenül feszengtek helyükön és elment a kedvük egyszerre a bizalmaskodástól. Végül is a tanár ur, aki nagy diplomatának tartotta magát, óvatosan megtörte a csöndet: — Csakhogy már maga is megkerült Fodor ur! — Talán nem tetszik? — válaszolt gyorsan Fodor és dühösen kapta fel fejét a k apuci ner fölül. Néhány perc telt- 'el még hasonló diskurzus közben és mindenki elszállingózott az asztaltól szép diszkréten. Ketten maradtunk csak és már én is azon tanakodtam, hogy a faképnél hagyom Fodort, amikor valamivel nyájasabban megszólalt: — Hát aztán mi újság nálatok? — Nálunk nem sok. De mi újság nálad? Mi történt veled, mi játszott bele az életedbe annyira, hogy alig ösmerünk rád. Hol van a te régi kedélyed, mosolyod? Fodor az utcára bámult. Kint a nyári alkonyat aranyban pompázó .sugarai borultak a lombos platánfákra és a tükörablak fénytengerében jólösmert arcok bukkantak föl és tűntek tova. A szembenlévő kis park közepén nyugodtan állott a szobor karbafont kézzel, mellette az ósdi sárgaház ormán nemzetiszínű zászló lengedezett lanylha kényelemmel. A tér másik oldalán az alacsony villamoskocsik siklottak .sietve kapaszkodón előre, Fodor figyelmesei nézte egy darabig a régi emlékek megelevened ését, majd hirtelen felengedett arcán a fagyos nyugalom és ismét a régi szentimentális, kedves fin lett, — Tényleg, milyen is az ember — mondotta. —- Más viszonyok között, más emberek közt mennyire megváltozik. Színészek vagyunk mindannyian és gyönyörűséget lelünk abban, lia igazi énünktől függetlenül kis játékokat játszhatunk és mindenki előtt más-más sziliben tűnünk fel. Egy kissé elgondolkodott, aztán folytatta: — De itéld meg az én átváltozásom . . . Lerongyoltan, betegen és nyomorogva kerültem egy tábori kórházból Prágába. Idegen népek, idegen szokások közé, ahol még a nyelvet sem értettem és amikor németül megtudtam magam némileg értetni, akkor láttam csak, hogy milyen más ott a felfogás mindenben. -- Két hét mnlva felgyógyultam és beosztottak egy ottani irodába. Sem barátom, sem ismerősöm, senkim sem volt az egész városban. Egyedül kóboroltam esténkint a zegzugos utcákon. Zord kinézésű, kíméletlen idegenek húztak el mellettem és olyan árva voltam. Szorongva néztem a rideg háztömböket, a bankok és gyárak ágaskodó palotáit. Eszembe jutott, hogy mindennek, amit osak köröttem látok, van gazdája, a legsötétebb bérházaknak is vannak lakói, a lakóknak családjuk és én sehová sem tartozom, rólam .senki sem tud, engem észre sem vesznek. — Néhány korona volt csak a zsebembe és •ekkor ugy éreztem, hogy pusztán azo-k a szakadt, rongyos pénzdarabok kötnek az emberi társadalomhoz: hogy azok nélkül kivert kutya lennék, amely megdögölhet egy végső vágyakozásban az elhagyott utak szélén. Szomorúan, a fájdalom és bánat eksztázisába meriilten barangoltam az ósdi városnegyeden keresztül és késő este volt már, amikor betértem egy bartáságos külsejű, tiszta kis vendéglőbe vacsorázni, A vendéglő már üres volt és a szomszédos asztalnál ült csak egy filigrántermetü, bájos, szőke leány . . .. /Elza! Fodor itt elhallgatott, gyorsan cigarettát vett elő, rágyújtott, szemei csillogni kezdtek, •aztán folytatta: — Elza, a vendéglősnek a leánya. Két nap múlva megös meirkedtiiiik. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, az örömtől azt sem tudta, mit kezdjen velem. Mindjár kiöntötte a szive keservét. Elmondta, hogy ők németek és három év óta élnek a csehek között, de egy igazi férfire nem akadt közöttük. A magyarokról sok szépet, jót hallott, azok erősek és bátrak ... És rám nézett bizakodó, forró tekintettel. Egyszerre világosodni kezdett ©lőttem Fodor átalakulása. — És te, — mondottam, — nem akartad lerontani hitét. Megtagadtad nyájas természetedet és erős, férfias,' bátor lettél. Fodor igenlően bólintott: — Sőt, — folytatta, — később majdnem durvának kellett lennem. (Megkövetelte tőlem, hogy parancsoljak és erőszakosan lépjek fel másokkal szemben is. Megbarátkoztunk, öszszemelegedtünk az idegenben és ami eleinte nagyon nehezen ment, később csaknem második természetemmé vált. Nem érzem már magam •elhagyatottnak és amikor este fáradtan megyek el hozzájuk, az ajtó előtt zord ábrázatot erőszakolok magamra és köszönés helyett dühös kiálltá&s.al állítok be: — Wo ist meine Braut? Itt elmosolyodott Fodor, régi, barátságos mosolyával. Az orra megint piszébbnek látszott, szemeiből a derii barátságos fénye su-