Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)
1917-08-03 / 180. szám
6 MíiMAÖtÁROSiSZÁG. Szeged, 1917. augusztus 3. lyett, ami körülbelül 50—60 millió korona megtakarítást jelent az addigi kiadással szemben. — JJr. Krausz József visszaérkezett s orvosi rendeléseit, iKigyó-utea 1. sz. lakásán (Keieíikáz) ismét megkezdte. — Budapesti gyermekek nyaralása. A belügyminisztérium költségén Szegedre négy heti tartózkodásra irányított 400 munkásgyermek második csoportja, 108 kis nyaraló, szerdán délután (Szegedre érkezett. (Fogadtatásukra megjelentek a vasúti állomáson, az állami gyermekmenhely képviseletében dr. Tárcsány Imre királyi tanácsos és Köncs Ferene gyermekmenhely! gondnok, valamint a szegedi szervezett munkások kiküldöttei. A gyermekek a városi villamosvasút társaság által rendelkezésre bocsájtott külön kocsikon, vidáman az állami gyermekmenhelyre mentek, ahol már nagyszámú vendéglátó család várta őket, ugy, hogy a gyermekek túlnyomó része .mindjárt az érkezés után a jelentkező családoknál elhelyezést nyerhetett. — A közélelmezési üzem értesiti a Szegedi üjságirók .Egyesületét és a Tisztviselők Beszerzési csoportját, hogy az előjegyzett tűzifát kiutalta. Egy-egy család részére egy ölnél több nem utalható ki. Ezen mennyiség, melyért ölenként 131 korona, felfürészelésért Í6 korona, szállításért 12 korona, a felaprózott fáért mázsánként .10 korona 60 fillér, szállításért 60 fillér számíttatik — az összegnek a Szegedi Bankegyesületnél történt előzetes lefizetése után a telepen átvehető, illetve haza fog szállíttatni. — A Demke sajtópöre Gallovich Jenő miatt. Megírtuk, hogy a D. M. K. E. igazgatósága 'legutóbbi ülésén elhatározta, hogy sajtópört inhit egy, a „(Szegedi Hiradó"-ban megjelent cikk miatt, amely Gallovich Jenő ügyével foglalkozva éles bírálatban részesítette az igazgatóságot. A határozat ellen most m három felebbezés is beérkezett. Az egyiket Robelli Aladár, a másikat pfdmnbos Jeiio és a harmadikat Endrényi Imre adták be. Galambos fölebi, ezóse többek között azt mondja, bogy a cikk csak az igazgatóság néhány tagjára sértő és ha ezeknek ugy tetszik, indítsanak külön sajtópört. — A fehértói csatorna. Megirtuk, hogy a váro§ a földrnivelésügyi minisztertől föliratilag 500 katonát kért a fehértói csatorna kitisztítására. A minisztériumból most leírtak és azt kérdik, bogy mennyi időre kell az 500 katona és mely időszaktól, mely időszakig-. Valószínű tehát, hogy a város kérését teljesíteni fogják. — A közkórházi élelmezés. A kórházi bizottság még a mult év elején Halmos Ottót, az addigi kórházi élelmezőt szerződtette a kórház élelmezési ügyeinek ellátására és oly szerződést kötött vele. hogy amennyiben egy •éven beiül nem szervez a részére egy .kórházi élelmezői tiszti állást, ugy tartozik neki 12.500 korona kártérítést adni. A tanács később arra. az álláspontra helyezkedett, hogy az állás szervezése helytelen volna. Halmos Ottó most arra kérte a tanácsot, hogy a szerződést már most bontsa föl és ezzel szemben hajlandó 8500 koronára kiegyezni. A tanács ezt az ajánlatot csütörtöki ülésén elfogadta. — Elrothad Budapesten a vidéken rekvirált zöldség. Aradról jelentik:MigUjaradról a Közéielemzési Hivatal egyik legutóbbi rendelete értelmében Herold Antal, a főváros zöldség és ífőzeléküzemétie'; kiküldöttje naponta waggonszámra küldi fel a legszebb árt.' Bs dapestre, add g onnan arról értesítenek bennünket, hogy a Dunaparton rengeteg áru i almozódik fel. ellenben a kereslet arány lag igen kicsiny, a közönség nem vásárolja az ország különböző részeiben a főváros részére rekvirált vagy vásárolt árut. Ez annál feltűnőbb, mert Budapesten a zöldség ára jóval magasabb, mint amennyiért azt Herald itt vásárolja, de maguk az eladók sem tartják be a budapesti maximális árakat, mert azokat ők is tulmagasaknak tartják. Ebből az következik, hogy a főváros Ujaradon drágán vásárolt és minden ráció és rezon nélkül az aradi piacot is drágává teszi. Az uborka például, melyet kezdetben gyalázatos uzsora áron vesztegettek, most pedig már harmadáért is szívesen adnák, nagyobb részben megsárgult, megvénült használhatatlanná vált, nem kell. Ilyenféle jelenség mutatkozik a töknél és a zöldbabnál, mig az élelmesebb bolgárok például a zöldpaprikát nagy tömegekben dobják piacra s a maximálisnál lóval olcsóbban, mert előre látják, hogy különben ez a romlandó áru is a nyakukon maradna. — A SzAK. labdarugó csapata Palicson, A SzAK. első csapata vasárnap délután ar Szabadkai Sportklub csapatával jótékonyoélu mérkőzést tant Palioson. A szegedi csapat vasárnap délelőtt 11 órakor indul Pallosra— Női gazdasági tanfolyam Budapesten. Budapest- polgármestere átiratban kérte Szeged tanácsát, hogy egy középosztályból való, négy polgárit végzett leányt küldjön a szeptember len megnyíló gazdasági tanfolyamra és segélyezze őt az évi 1200 korona köztartásdijjal, hogy a tanfolyam elvégzése után a modern termelő teknika eredményeit és a gazdasági üzemvezetés elveit alkalmazva, otthon kertészkedéssel, majorsági állattenyésztéssel, élelmiszer-konzerválásával stb. foglalkozzék. A tanfolyam a Zuglóban van, — Megjelent a rendeiet a gyorsított bűnvádi eljárás revíziójáról. A hivatalos lap csütörtöki számában megjelent a kormány és az igazságügyminiszter rendelete a gyorsítóit bűnvádi eljárás revíziójáról. A kormány rendelete, amely a gyorsitott eljárás szempontjából az országot belső és külső hadműveleti területre osztja, több fontos újítást tartalmaz. Az igazságügyminiszteri rendelet szerint a terhelt a vádirat ellen kifogást adhat be, amelyet a vádtanácsnak tárgyalni kell, az ügy tehát igy főtárgyalás előtt is megszűnhet. A védelem semmiségi panasszal élhet az elsőfokú ítélet ellen, ha a tényállás a pöriratokkal ellenkező, vagy az ítélet helytelen ténybeli következtetéseken alapszik. Az ítéletet a Kúria ilyenkor megsemmisíti. Legfontosabb a rendelet 14. szakasza, amely kimondja, ihogy a Kúria esak a vádlott javára helyesbitheti ^ tényállást és ha az ítéletet megváltoztatja, az csak fölmentő lehet. A Kúria tehát csak u tárgyalást rendelhet el. A jogerős ügyek revíziója a perrendtartás és nejn a gyorsított eljárás szerint történhet. A ' rendelet szerint a régi gyorsitott eljárás alapján megindított ügyek a mai nappal az uj eljárás szerint bwálandók el még akkor is, ha az ügy már a felső bíróság előtt van. Azokat az ügyeket is az uj eljárás szerint kell elbírálni, amelyekben elsőfokú ítélet már van. A bejelentett semmiségi pánasz módosítását is megengedi a rendelet, ha a pörorvoslatot még a régi rendelet idején nvuiitották be. A veszteget^ büntette csak akkor tartozik a gyorsitott eljárás alá, iha azzal a fegyveres erő érdekeit veszélyeztették. A fiatalkorúak bíróságainak eljárására nézve a fennálló külön szabályok irányadók. — öra és ékszer javításokat gyorsan, pontosam és olcsón készít FISCHER k. Korzó kávéház mellett. — Telefon: 1538. — Sikkasztó takarékpénztári tisztviselőnő Budapestről jelentik: A székely udvarhelyi takarékpénztártól május 11-iki kelettel pénzeslevélben 50.000 korona érkezett az Agrárbank igazgatóságához, a pénzeslevélen portókimélés miatt 5000 korona volt feltüntetve, de a feladáskor a székelyudvarhelyi takarékpénztár értesítette az Agrárbank igazgatóvá" KORZO MOZI Igazgató: VASS SÁNDOR. Telefon 11-85. Csak ma pénteken A kitagadott dráma 3 felvonásban. gyors festő vígjáték 3 felvonásban. A 9 órai előadás a Korzó mozi nyári helyiségében lesz megtartva. Előadások 5, 7 és 9 órakor, íoly 1.60, zsölye 1.20, I. hely 1 K hely —.80 fillér, III. hely —.50 fillér. HOtlf^POlf" íl^017 1 zsölyeJ-20. 1 hely 1K.,