Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-26 / 198. szám

Szeged, .1917. augusztus 26. DMíMAG AARGSxXAíI 7 HÍREK ocoo Intimitások liáborus uzsorásokról A kifürkészhetetlen sors iróniája, talán, avagy kedves figyelmessége, hogy ugyanabban az igénytelen külsejű, rosszul épített és az adósságok ornamentikájával bőven megrakott két emeletes béroduban, ahol szerénységemnek lakni nem igen tetszik, egy valódi és ezideig hamisítatlan háborus uzsorás 'is felütötte tanyáját. Mivel az ember többé-kevésbé megfigyelő képességgel van megverve, kénytelen észrevenni bizonyos dolgokat, amelyek rikitóak és a jó izlés ellen ordítoznak. 'Dicső szomszédom, a háborus uzsorás már korán reggel hallat magáról. Mikor az újságos asszony megjelenik és hozza nekem a lapokat, az ajtóm elé rakja. Ivét pere múlva a la ;pok eltűnnek és délelőtt féltiizkcr kerülnek meg ismét összegyűrve és mocskosan. Ha véletlenül előbb keresni merészelem, .akkor megjelenik őnagysága, a főuzsi. Foltoktól tarkázott alsószoknyáján", küzdelmes életpályájának minden foltja rajta pompázik. A szoknya alsó fele a paprika árának herkulesi emelésébe pirosodott bele; közepe, mely rozsdásbarna, — mint Ázsia térképén a legmagasabb begyvidék jelölése, — a borssal való ingerlő csereberét mintázza. A hatalmas sárga foltok,— mint a földabroszon a'Szahara és a Go» bisivatag fekvésének helyei, — a mostani kor legkeservesebb kotyvalékának, a házi szappan főzésének biztos ismérvei. Ingét sem szégyenli mutatni a reggeli órákban őnagysága és erről .aztán — jobb nem beszélni. Kezei azonban pompásan vannak kimaniikürözve és amikor nagy dühösen a földre dobja a keresett újságokat, karmai megvillannak a nyári napsütésben, ajkai pedig feltárulnak eme ékes szavakra: Gyermeklelkek. Irta: Cserzy Mihály. Azt hiszem minden apának legkellemesebb szórakozása a fiaival való társalgás. Én legalább elsőrangú élvezetet szerzek a lelkemnek, valahányszor előkeríthetem őket egy-két félórali beszélgetésre. Kissé furcsán hangzik talán ez a kijelentés, hogy „előkeríthetem" őket, de valósággal igy van. A mai viszonyok között nem jut minden nap alkalom a kedves beszélgetésre; az élet, a munka, a kenyérkereset egyrészt annyira lefoglalja a családfőt, bogy napok is elmulnak, amig az illető önönmagával találkozhat és idejét a saját ügyéinek áldozhatja, másrészt pedig a gyermekek annyira le vannak nyűgözve az iskolai stuidiumoknak, hogy szinte minden idejüket ezekre kell forditaniok. Ilyformán elmúlik néha egy hét is, amig abba a helyzetbe kerülünk, hogy egymást detektálhassuk mindazon beszélgetésekkel, melyekből ők a maguk részére talán némi hasznos tudnivalókat leszűrhetnek, én pedig általa abba a kedves és valóban gyönyörködtető helyzetbe kerülhetek, hogy vizsgálhatom a lelküket, a saját egyéni gondolkozásukat, érzelmeiket és megállapíthatom magamban, hogy mennyire fejlődött és komolyodott a felfogásuk és az elméjük . . . Tulajdonképpen ez az igazi apai élvezet. Figyelni a sziivnek állandó nagy szeretetével, hogy mily mértékben tökéletesedik az a finom kis szerkezet, mely az anyagnak fölényt biztosit az emberek között, mely megszerezheti az egyén részére az élet javait és csillogásait és végül figyelni, hogy miként — Itt van ni! Fújja fel az újságját. Azt hiszi még, hogy szükségem van rá. — Ne kiabáljon, — szólok csöndesen, elviszi az újságokat és még magának áll feljebb. — Igen is feljebb áll, ordit tajtékozva. Nekem több újságra teSik, mint magának. Még a házat is megveszem, ha akarom. Nekem van miből, én nem nézek néhány rongyos százasra. lEzzel megforul, bevágja az ajtaját és eltűnik. Délben hatalmas kiabálás veri fel a házat. Megérkezett őnagysága férje. Amikor belépett a lépcsőházba, egy másik lakó két kis gyerekébe ütközött, akik ott játszottak a lépcsőn. Nosza megeresztette ő is a hangját Kopott szalmakalapját lekapta fejéről, felgyűrt nadrágjában kánkánt toporzékolt, gyászkeretü körmeivel az ablakon verte aa ütemet hozzá: — Rongyosok! Hogy mertek itten lábatlankodni. Még enni valótok sincs és itt rendetlenkedtek. iMajd az anyjukhoz kezdett az emeletre kiáltozni: — Maga is ahelyett, hogy a piacon lófrálna, jobban tenné, ha a gyerekeire vigyázna. Én neveltessem talán őket? Nekem erre is telne. Az egész perepnttyáját, jól lakathatnám. de előbb tanuljanak meg tisztességet. .7 Legközelebb majd azt is elmondom, hogy délután, este, éjszaka, elsején és a hónap végén, inlilyen megfigyeléseket tehet az aki abban a szerencsében leledzik, hogy háborus uzsorásokkal került szomszédságba. (h. i.) — Goluchovski a királynál. Bécsből jelentik: A [kirá'ly ma, ímeghai/lgatta a szokásos elöterj'esizitéfeeket és külön-kihaMgatáson' fogadta Goluchovski 'Agenor volt .külügyminisztert. alakul kii a lelkek egyénisége. Természetesen az apa legtöbb esetben elfogult. A fiúi elmének és léleknek egyes megnyilatkozásait. nagyobbra becsüli az igazi értékénél. Néha egy-egy kijelentésben a "bölcseség kövét látja megcsillanni és repdeső lelke egy hatalmas karriert képzel ilyenkor, mint jövendő álmot, a fia részére. Ezeket a sorokat tulajdonképpen előszónak szántam ahhoz a beszélgetéshez, amely köztem és középső fiam között folyt le ma délután az ebédutáni szlieszta alkalmával. A fiu most jár a gimnázium harmadik osztályába, tehát még eléggé éretlen az életismeretekben, Az embereket is csak most kezdi tanulmányozni, amennyiben nyitott szemmel jár és talán éppen ezért messzebb lát. mint arnenynyit a kora megkövetel. Az emberek tanulmányozása teljesen ön kénytelen és egyéni munkája a léleknek.. Vannak emberek, atóik sokakkal érintkeznek az életben, sokakkal beszélnek, tárgyalnak naponkint, a figyelmük azonban finoman átsiklik és kimerül a témában, viszont, vannak emberek, akiknek fürkésző figyelme belemélyed abba a forrásba, ahonnan a beszéd témái felbugygyannak. Ezek, ha van helyes jndiciumuk, megszerzik maguknak a legnehezebb tudományt: az emberismeretet. Meg kell jegyeznem, hogy ezeket a sorokat nem azért percegtettem le tárca alakjában a papirosra, mintha a fiam emberismereteiről akarnék említést tenni, hanem azért, mert a gyermek elbeszélése jellemző és mert belevilágit a most emberkedő lelkekbe. Én inditottam meg a diskurzust, fölvetvén Pista úrfi — A hősök házasságon klvDH gyermekeinek törvényesítése. A Magyar Tudósité jelenti: A Budapesti Közlöny holnapi szám* közli őfelségének Reichenauban 12-én kelt legfelsőbb elhatározását, amellyel őfelsége félsz* litja a magyar igazságügyminisztert, hogy a harctéren elesett, vagy ott sérülés, vagy betegség következtében meghalt katonai egyének házasságon kívüli születésű gyermekeinek törvényesítése iránt benyújtott kérvényeket pártolólag terjessze, elő. Továbbá felhatalmazza őfelsége az igazságügyminisztert, hogy ilyen törvényesttés esetében a gyermek anyjának kérelmére, a törvényesített gyermek anyja a meghalt atyának a nevét, aként viselhesse, mintha a felesége lelt volna. Ugyancsak a hivatalos lap közöl egy másik rendeletet, amely szerint a jegyes kérelmére a belügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyet értve megengedheti, hogy a meghalt katona nevét szintén aként viselhesse a jegyes, mintha a felesége lett volna. — A hazafias románok kilépnek a görögkeleti egyházból. A nyíregyházai Nyirvidék íaleinti: Mióta 'a románok kitakarodtak az országból, azkéível, jeieiftkozteík a görögkeleti vallásihoz tartozó hazafias érzelmű románok, hogy ,vegyék fel' okot a görögkatlhotliküs egyházba, Imert neon akarnak ae oláh ,pópák ,éíS püspökök alá (tartozni. A>z a kívánságuk, Ihogy mint hűséges .magyar alattvalók a hajduidorogi görög-lkathoilíikus püsipök alá faft'Oizzanák. — Szeged idvözii a 46-osokat. Az egyik legutóbbi harctéri hivatalos jelentés ismét megemlékezett a 46-osok közismert és már legendás vitézségéről. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester ebből az alkalomból a következő üdvözlő levelet intézte az ezred parancsnokságához: A hivatalos jelentés ismét kiemelte vitéz házi ezredünk dicsőségét. -Városunk közönsége forró szeretettel gondol liőseelőtt a kíváncsi kérdést: —- Hányan is jártok a harmadik osztályba, fiam? — Ötvennyolcan. — Ötvennyolcan. És hát mondd meg azt nekem, ki a legjobb barátod?. A fiu kedvesen mosolygott, érezte, hogy nagyon fogós kérdést kapott föl. Néhány másodperc múlva válaszolt csak: — Az nagyon tág fogalom, édes apám, hogy- ki a legjobb barátom... (Mindegyik fiu egyforma jó barátom, aki nem spicli! — Micsoda? Spicli? ... Hát ilyen is van? — Hogyne volna — mosolygott tovább a gyerek. — Nyolc vagy tiz van közöttünk olyan, aki boldog, ha beárulhat valakit. Persze, a tanár urak nem veszik komolyan őket, mert tudják, hogy ezzel ők magukat akarják csak kedvessé tenni. — SEz csúf dolog, fiam! — Nagyon is csúnya dolog, édes apám, és ezért meg is büntetjük őket. — Hogyan? — Nem barátkozunk velük. A játéknál elkerüljük és ha felelnek, egy szót sem súgunk, nekik. — Szoktatok súgni is egymásnak? — Nem súgás az tulajdonképpen, csak a feladatnak halk elmondása. Tudniillik, mikor felelés van, )>e kell csukni minden fiúnak a könyvet s aki megtanulta a leckét, a felelő szomszédságában, balkan, önmagában mondja el a feladatot. — Hát másképpen adom fel a kérdést, ba ez tág fogalom, fiam, — mondottam később, a reminiszcenciákra való egy-két percnyi kel-