Délmagyarország, 1917. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)

1917-08-26 / 198. szám

fezeged, 1917. augusztus 18. DÉLMAGY ABOBS&M ^ . ^ 3 jV Catárhágótól Gsemoviczig. — jegyzetek a gaiiciai és bukovinai offenzíváról. — Román határ, 1917. augusztus 10. Valami prófétai ihlet szerűség esengett ki anuak az orosz tisztnek a szavaiból, aki a húsvéti nagy harátkozások együk összejövete­le után igy búcsúzott el tőlünk: A mi legkö­zelebbi stációnk csak Debrecen' vagy Cser nö­vi tz lehet! Akkoriban nem győztük eléggé la­tolgatni a hirtelenül támadt orosz forrada­lom esélyeit, a mindennapos eszmecserében magyar, német és orosz tisztek egyaránt résztvettek és lassanként kiialakult, sőt az oroszok által is koneedáltatott az a vélemény, hogy az addig baromi leigázottságban tar­tott orosz hadseregre nézve még a legideáli­sabb rendszerességgel megvalósított felszaba­dításnak s jogkiterjesztésnek üs csak szomorú és bomláshoz vezető következményei lehet­nek. Kevés ember és katonatipus van, amely annyira a legszembetűnőbb szélsőségek kö­zött keveredjen az olyan zagyva tömeggé, mlint, az orosz, de különösen a forradalmi orosz hadsereg; nem is volt hát túlságosan nehéz az orosz kijelentés analizálása. Felte­hettiik, hogy a revolució ármádiája meg tud indulni majd Debrecen felé, de viszont még biztosabbnak .látszott, hogy az első erélyes ellenlökésnél lianyatt-homlok takarodik visz­sza a határai mögé. Egy kis eltéréssel — Deb­recenből Haiües lett igy is történt. Nem tudták megakadályozni még azok a jeles forradalmi ezredek sem, amelyeknek egyike pusztán azért gyújtott fel és rabolt ki egy virágzó galíciai várost, mert annak lángjai nem voltak képesek kellő sietséggel a futó hősök balkarjára felvarrni a visszavonulás napján kiosztott halálfejes vörös posztójelvé­nyeket. A zloésovi áttörés Ilire szemmellátható­lag meglepte a Tatárhágó előtt álló oross csapatokat is, amelyek megirigyelve a kalu­.szi sikert, éppen nagyarányú támadást ké­szítettek elő. Néhány tapogatózó előretörésü­ket könnyűszerre] vertük vissza, már vártuk az általános rohamot, amiidőn repülőgépeink és járőreink az orosz visszavonulás megkez­dését jelentették. Mint később kiderült, ön­ként jelentkező csapatok és francia tüzérek voltak azok, akik helyükön maradtak, de első támadásunk őket is elseperte. Egy órával a?, előretörés megkezdése után már mögöttünk voltak a jellegzetes, orrfacsaró bűzt, árasztó orosz állások, sőt alig nyomultunk előre to­vább négy-öt kilométert, már a századpi­rancsnokok fedezékeit is elértük. Mióta ugyan is a tagadhatatlanul eredetű módon értelme­zett népuralom a maga sajátos szájaize sze­rint szabályozta legénység és risztek egymás­hoz való viszonyát a forradalmi orosz had­seregben, ez utóbbiak iparkodnak lehetőleg tisztes távolban tartami magukat a szabad­ság katonáitól. A tiszt ma már nem felijebb­valója, csak — mint ők mondják — harci ve­zetője az embereinek és a legénység egyedüli felettes hatósága a Komitée. Ilyen bizottság áll minden ezred élén, tagjait az ezredparancs nokon és a törzstiszteken kivül az ezred le­génysége választja tiisztekből és közkatonák­ból, amely utóbbiak az egész bizottságnak fe­lét teszik ki. Valóban hamisítatlan orosa katonai szellem kell hozzá, hogy ez a beren­dezkedés olyan természetesnek lássék, mint ahogyan azt a minden rendű és rangú fog­lyok egyöntetűen hiszik és vallják. (Egy nap­pal az offenzíva megkezdése előtt történt pél­dánl, hogy két katonánk átvitte az orosz elő­őrsnek a rendes napi postát — Bécsben szer­kesztett orosznyelvül újságokat — mire a ba­rátságos orosz altiszt- meghívta őket egy csé­sze teára. A vendégeskedés ekkor már rég­óta nem volt divatban és az orosz állásban nagy csoportosulást okozott a két magyar vendég. Valahonnan odakerült egy főhad­nagy is, aki nyomban elrendelte az ellensé­ges katoák letartóztatását és utasította a szolgálatban lévő altisztét, hogy kisérje őket a parancsnoksághoz. De erre már elő is ug­rott a vendéglátó házigazda a Komitée itagja — és a körülállók zajos helyeslésétől ldisérve felvilágosította a tisztet, hogy a magyar ba­kák az ő vendégeik és ajánlja, hogy inkább a főhadnagy ur hordja el magát. Ez meg is történt és bakáink teljes épségben kerültek haza. Az első nagyobb visszafoglalt helység Worochta. volt, a galíciai előkelő társadalom kedvenc nyaralóhelye. Itt mar valami maga­sabb -parancsnokság székelhetett, mert a rott­li-adt zsirszagot mindenféle émelyítő illatszer­keverékek váltották -fel és a nagy sietségben itt felejtett hatalmas (kalapdobozokon össze­gyűrt térképek, női selyeiuharisnyák és egyéb hadiszerdk hevertek rendetlen összevisszaság­ban. A (házakból, pincéből, padlásról sorra búj­nak elő ijedtképü orosz katonák, akiket —­ugylátszik — kifullasztott a gyors iramú .visz­szavonulás" és siránkozó hangon rimánkod­nak kegyelemért. További utunkon is általá­ban meg lehetett állapítani, hogy ugy az orosz katonai, mint a polgári hatóságok előszere­tettel rémisztgették legénységüket és az azzal körülbelül egyértel mit színvonalon álló ruthén lakosságot a vérszomjas, kegyetlen magyar katonákkal és bizony nincsen kizárva, hogy a kirabolt, azután'pedig felgyújtott viskója előtt fogvacogva álló gaiiciai paraszt még hálával is gondolt az elmenekült oroszokra, akik fiait, lányait gondosan magukkal hurcolták, mielőtt a rettenetes felszabadítók elevenen nyúzhat­ták volna meg az ártatlanokat. Nekünk, száz­egyeseknek, akiket egy előkelő orosz gárdaez­red .sárga veszcdelmnek" keresztelt el. (külö­nösen kellemetlen volt ez az előzetes beajáníás. Egész utunkon csak rémült arcok és elfogult tartózkodás vett körül bennünket é:s bizony egész hal o.m komiszkenyér vándorolt a tarisz­nyákból éhes kis ruthén porontyok maszatos kezecskéibe, ők maguk meg a szörnyetegek ölé­be, mig végre — ugy — ahogy — jőszemmel néztek reánk. Később már megjött a bátorsá­guk, sőt beszédbe is próbáltak elegyedni, mondván a bakának: Dobri den! Hovi való­ként Mire feleli a magyar: Én csak ide Szén­tösre, — hát kiend? Két ..gondolkodó" orosz. Worochtán tul ma­gasan lobogó lánggal ég a 'felgyújtott vasúti hid. Összeomlott, üszkös pilléreinek egyikénél, egykedvűen cigarettázva áll egy orosz katona, 'bennünket vár. Odaérve, összecsapja a boká­ját, tiszteleg és jelenti, hogy ő Alexiej Alexe­jovies, a 128. ezred közlegénye, akit azzal a pa­ranccsal hagytak vissza, hogy gyújtsa fel a 'hidat is, mert azzal szolgálatot tett a hazájá­nak. Utánuk azonban nem ment, mert azok — saját szavai szerint — u pusztulásba rohan­nak és a hazának majdan minden jó oroszra szüksége lesz. Ö jó orosz, — tehát megadja magát! A Kosmaczi papnál egy gárdahadosztály parancsnoksága volt elszállásolva. A rövidéle­tű orosz offenzíva napjainak egyikén, odaszól egy fiatal orosz gárdatiszt — előkelő főnemes — a házigazdához: Mit szól hozzá tisztelendő ur, milyen g-yorsan haladunk előre? — Azt hiszem — mondja az öreg lelkész, hogy men­nek még Önök ilyen gyorsan hátra is! Felháborodva rohan a tiszt egyenesen a generálishoz, magával cipelve a papot is és magából kikelve jelenti: — Tábornok ur, ez -a kutya azt meri hin­ni, hogy mi vissza fogunk vonulni! A tábor­nok kurtán feleli: — Én is azI hiszem! Kosmacznál végre dekanyarodunk a he­gyekből, balfelöl elmarad mellettünk az égő Kolomea is, sik terepen vagyunk, még gyor­sabban megy az üldözés. Előőrseink állandó érintkezésben vannak a menekülő orosz slereg­gel, egyre-másra jönnek a foglyok is, közöt­tük itt-ott egy francia vagy japán tüzér. Fel­borult társzekerek, eldobált fegyverek jelzik a futó ellenség útját, égő falvak teszik kísérte­tiesen világossá az éjszakákat, az utak men­tén eleven kerítés gyanánt jajgató asszonyok, gyerekek, kezüket tördelő öregek sorfala áll. A kisebb .falvak aránylag kevesebbet szen­vedtek, ott nern pihent sokáig a szaladó rab­lóbanda. annál visszataSzitóbban tárja elénk •ezekben a tizenháromhónapos invázió kegyet­len nyomait. Galícia hírhedten, isn.lert hábo­rús spéci álitása: a tizenbárom-tizenötflves gyermek-anyák. Lépten-nyomon elénk tánto­rognak ezek a szerencsétlen kis férgek, vékony karjuk még a csenevész kisded súlya alatt is reszket, de még sokkal vérlázítóbb azoknak a látása, akiknek (formájából kiment gyenge kis teste még magában rejti az orosz aljasság szo­morú gyümölcséi. Városokban már inkább más válfajait kultiválták a mindenféle emberi komiszságoknak a demokratikus haladás út­törő bajnokai. Pistynhen és különösen Kos­stzovban egész sereg rablógyilkosságot kövei­tek el a kivonulás előtt, — ez utóbbiban, a mely békeidőben Galíciának egyik legkedve­sebb városkája lehetett, képtelenség volt egy lép házat felfedezni. Az üzletek egytől-egyig kirabolva, berendezésük összetördelve, magán­házak nemkülönben Néhány órát pihentünk itt, nekem egy gazdag gyáros nyolcszobás vil­lájának a terasszá jutott. Elindulás előtt belül is körülnéztem* a házigazda éppen a kifeszí­tett Weríheim-szókráiye mellett kért tőlem néhány fi!!ért. hogy kenyeret vehessen a gye-: rekeinek. Feltűnt, hogy majdnem minden bolf­•.; i ra egy kis cylllbetüs nyomtatvány volt ragasztva, kérdésemre elmondották, hogy a fosztogató katonák után jöttek a rendőrség emberei, azok ragasztották iki a cédulát, a melynek szövege ez: Ezen üzletel kirabolni szigorú,an tilos! Berdief, kerületi parancsnok. Kissé problematikus volt a helyzet, de fel­világosítottak, hogy a kerületi parancsnok köztudomás szerint cár párti, a revolució ka* tornáiuak tehát úgyszólván erkölcsi kötelessé­ge volt, hogy 'tilalmával szembehedyezkedje­nek. — Ebben azután megnyugodtam. — Re­mélhetőleg a kárvallottak i.s! Má r- in ár bosszankodni (kezdtünk, hogy egy két utóvédharetól eltekintve az oroszok következetesen csak a hátukat mutatják és nem adnak annyi időt sem, hogy nyugodtan kifújjuk magunkat, amidőn repülőink jelen­tették, hogy az orosz fősereg állást foglalt a ('seremosz folyó jobbpartján. Csakhamar az üldöző csapatok is harcvonalba fejlődötten ál­lottak az ellenséggel szemben, amelynek tii­'zérsége minden tüzét a rendkívül sebes folyású •Gseremoszra összpontosította. Hz a támadás •egyi'k legszebb napját képezi a legutóbbi há­borús események krónikájának. Tapasztalás­ból tudjuk, milyen óriási előnyt jelent a vé­dekező félnek egy folyó, amely a támadó el­lenségtől elválasztja és tudjuk, milyen körül­ményes előkészületeket igényel egy ilyen át­keléssel egybekötött támadás. És julius hu­szonkilencedikén, amidőn a Csenemosz balparl­\ján elhangzott a rohamra szóló parancs, nem kellett sem hid, sem ponton, vagy csónak; az egész arcvonal, mini egv .ember vetélte ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom