Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1917-07-11 / 160. szám

6 IJÉLMAGYAROBSZÁG. Szegeti, 19.17. juíme 11. hfidságot kell biztosítani. A rendelet intézke dik az előzetes cenzúra gyakorlásának mód­jairól és felhívja a főügyészeket, hogy a leg­nagyobb gonddal döntsék el, hogy szükség mn-e az el őzet ép cenzufra afkalmakásétlc), A hadviselés érdekét és nemzetiségi gyűlölkö­dést nem keltő közleményeket cenzúra alá vetni a rendelet szerint, nem sztahad. A ren­delet értelmében több lap fölszabadul az -elő­zetes cenzúra alól és ^szabályozzák -azt is, begy melyek a hadviselés érdekeit érintő közlemények. Ezek a következők: amelyek általában a hadviselésre, az azzal szorosan összefüggő külpolitikára, Ausztriának és Magyarországnak, vagy szövetségeseiknek háborús céljaira és egyél) nemzetközi vonat­kozásaira, a hadifoglyokra, továbbá ő felsé­gének, az uralkodóház tagjainak, az összes szövetséges uralkodóházak tagjainak szemé­lyére és utazásaira, magas diplomáciai, kato­nai funkcionáriusok külügyi és hadügyi jel­legű utazásaira vonatkoznak. — AZ osztrák alkotmányreform. Bécsbő jelentik: Az alkotmányrevizió kérdése' még mindig erősen foglalkoztatja ugy a képvi­selőház, mint az urakháza tagjait. Ugy a kormány, mint a legilletékesebb körök fel­fogása az, hogy az alkotmányreíorm kér­dését még az őszi ülésszak előtt, közvetle­nül a parlament munkaprogramjának elinté­zése után -meg kell alkotni. Az összes osz­trák pártok gyűlést tartanak, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak. Seidler miniszter­elnök lemond és valószínűleg egy aktiv politikus lép a helyébe. A cseheknek az a terve, hogy egy nagy nemzetiségi kormány vegye át az ügyek vezetését, meghiúsult­nak tekinthető. — Körútra indul a szegedi fekete bors. A fekete bors is azok közé a cikkek közé tar­tozik, amelyek mennyisége egyre fogy, ára egyre emelkedik. Ősszel disznóvágás iuejéu ismét nagyon kapós lesz ez a cikk, amit meg­neszelni nem nagy művészet. Élelmes és vak­merő budapesti emberek — ugy -bálijuk — sorra járják most a szegedi keresik, doket, összevásárolják tőlük a fekete borsot 50—60 koronát, adnak -kilójáért, liogy azután ősszel — ha jól megy — 200—1100 koronáért árul­ják. így megy fel hitvány manipulációk ut­ján a legjobb cikk ára. dó lenne, ha a- rend­őrség résen lenne, lefülelné és kiebrudalná a városból ezeket a kufárokat. — 49u.0aü koíoatt u ozogodre telepített erdélyi uicneKurfek koitsege. a városi szám­vevőség most készült el az erdélyi menekül­tek ellátásáról szóló zárszámadás fölülvizs­gálásával. A számadás adatai szerint Szege­den állandóan variáiódott a menekültek szá­ma, a legmagasabb szám 2600 volt. Ezek ellá­tási költségeire az állam 392.000 koronát adott, társadalmi gyűjtésből Budapestről öt­venezer koronát küldtek, Szegeden t-öbb mint 60.000 koronát gyűjtöttek össze. Az állam ál­tal kiutalt összegből és a szegedi társadalmi gyűjtésből1 14.000 korona maradt. Az erdé­lyi mének ültek ellátási költsége összesen 490 ezer korona volt. Mint emlékezetes a üél­nmgyarú)\szág közei 40.000 koronát gyűjtött össze erre a célra, , m , — Adományuk. L. honvédhuszár önkéntes 50 koronát küldött hozzánk a vak katonák/ részére. — Székely Samu és neje fiuk, Gyu­rika emlékére 10 koronát, küldtek hozzánk a gyermekstrand részére. Az összegeket ren­deltetési helyükre juttatjuk. — A fataipaió tanfolyam. A szegedi állami felső ipariskolán julius 16-ától 3 napos fatai­paió tanfolyam fog tartatni. A tanfolyamon TELEFON: 11-85. Igazgató: VAS SÁNDOR I BERKY LILI színművésznő, a legkiválóbb magyar filmprimadonna vendégjátékai folyo évi julius hó 11-én a Korzó­mozi nyári helyiségében. Fellépnek: Bgpky Lili, Oozon Oyuia, a bpesti Apolló-kabaré művésze, K. Balog Böske, Kovács Aodos* humorista­konferánszié. Műsor: 1. Zeneszám. 2- Kovács konferánsza: Békevágy. 3. K. Balogh Böske: Megoldom a cipőkérdést. 4. Papírhiány. Kovács konferánsza. 5. Gozon Gyula : a) Irta Pista mey a Jóska. Ernőd — Reinitz. b) A béke. Lovászy-Márthon. c) Infanterisz János. Emőd-Buday. d) A viz aiatt. Emőd-Márthon. e) Két madár. Fütíyszám. 6. A drágaság oka. Kovács konferánsza. 7. Aíaptaían gyanú: Két személyes tréfa. Játszak: K. Baiog Böske és Kovács Andor. II. rész. 8. A F. E. L. halála. (Fényűzés Elleni Liga). Kovács konferánsza. 9. K. Balog Böske a zongoránál: a) A szivünk már csupa sóhaj. ­Harmath-Buday. b) Ki az ur a házban. Harmath-Buday. c) A nö ha vénül. Gábor-Szirrnay. 10. Kovács énekes magánszámai: a) Katonák. b) Politika. c) Strófák. 11. Berky Lili: a) Szibéria. Harmath-Buday. b) Azt hiszem megcsal a férjem. Harmath. c) Az ember. Lovászy-Buday. d) Hústalan napok. Harmath-Marthon. 12. Háborús hirdetések. Kovács kon­feránsza. — Konferánsz a konfe­ránszról. 13. Berky Lili felléptével: Tecza meg akar halni. Tecza Berky Lili A huszár ... Gozon Gyula A rendőr ... Kovács Andor. Az egyes müvészszámok között Kovács An­dor saját szerzeményű koníeránszokat tart. Az énekszámokat zongorán kiséri Kovács Andorné. Jegyek előre válthatók a Korzó-mozi elővét pénztáránál. Kezdete 9 órakor. Helyárak; Zsöllye 5— I. hely 4'—, II. hely 2"—, HL hely 1— korona. részt vehet bárki, ki a cipőknek fatalppal való szakszeri! ellátását óhajtja elsajátítani. Tan­díj nincs. Jelentkezni lehet a tanfolyam} megkezdéséig bármely napon déli 11-től fél egy óráig, a felső ipariskola Mars-tér 7. szám alatti épületében. A tanítás a késő délutáni órákban f. hó 16-án délután 4 órakor a jelent­kezőkkel együtt megállapítandó órarend sze­rint történik. — Átveszik a» édes paprikát. A Haditer­mény r. t. — mint értesülünk — táviratot intézett szegedi bizományosaihoz, amely­ben elrendeli, hogy további intézkedésig az édes paprikát át kell venni. — Georgi a 23-asokrói. Georgi volt osztrák honvédelmi miniszter az osztrák képviselő­ház mentelmi bizottságában tudvalevőleg jelentést tett a csehek harctéri viselkedésé­ről. A jelentésnek a prágai 28. gyalogezred feloszlatására vonatkozó része igy szól: A nyilvánosság számára leginkább szorul fel­világosításra a 28. és 36-ik gyalcjgdznedek feloszlatásának ügye. Ez ezeredszámokat kö­zölhetem, mert hiszen általánosan ismerete­sek. 1915 április 3-án a 28-ik ezrednek állo­mánya 2060 ember volt. Ebből az ütközet után (április 4-éig) 150 embert sikerült ösz­szegyüjteni. Tüzérségi megfigyelők mjegálla­pították hogy mintegy három századot se'be­sületlenül elfogtak és Lennanecen át Biharo felé elvezettek. Az ezred feloszlatását 1915 április 17-én legfelsőbb helyen elfogadták. Egy Pazovszky nevű hadifogoly azt irta hoz­zátartozóinak Prágába, hogy már megsze­rezte az orosz állampolgárságot és cseh fog­lyoknak 30—40,000 .ilyen kérvénye fekszik orosz hatóságok előtt. Az ezred feloszlatása után is történtek még súlyos esetek. Lahec­ba őrmester egy fogoly jelentése szerint, ha jól emlékszik, zöld hajtókával és jobb mellén kerek, villámnyilas jellel, orosz fogság beke­rült. Az oroszok azután kiküldték azzal a fel­adattal, hogy az osztrák telefont kösse össze az orosz telefonnal. Később megismerkedett az oroszfronton harcoló cseh légió tagjaival és önként ajánlkozott, hogy visszatér az osz­trákokhoz és átszökésre buzdítja őket. Orosz foglyok vallomása szerint másfél hét múlva sikerült neki ,a 28-ik ezred egyes részeit az Oroszokhoz átvinni. A közbeeső időben egy hadifogságba esett cseh le vei te hozott tőle az oroszokhoz, amelyben La'heoka őrmester je­lenti, hogy még nem térhet vissza, de fölada­ta bizonyára sikerülni fog. Nem kallgatha-/ tom el a 28-ik ezred érdekében, lnogy az ez­red egy záiszlóalaj, amelyet nem oszlattak fel, az Isonzo-fronton kiválóan verekedett, az ez­red becsületét megint helyreállította, ugy hogy 1915 december 21-én az ezredet legfel­sőbb elhatározással megint felálliliották és hogy azóta az ezred hibátlanul viselkedik és vitézül küzd, mint <a többiek. — Rendelet * nyomdabetükről. A hivatalos lap keddi száma a honv. miniszter rendeletét közli, amely meghagyja az összes nyomdák­nak, hogy a. nyomdabetü-anyagok további 10 százalékát julius 25. és 31-ike közt szolgáltas­sák be az erre a célra alakdtott átvételi bi­zottságoknak. Az igénybevétel alól a keres­kedelemügyi miniszter indokolt esetekben fölmentést adhat. A jelen rendelettel igény­bevett anyagokért járó térítés stereotypia la­pokért kilogranionkint 2.70, kész betűkért kíi­logranionkint 4 korona, — ÖRA és ÉKSZER javításokat gyorsan, pontosan és olcsón készít FIS CHER K. Korzó kávéház mellett. — Telefon: 1538.

Next

/
Oldalképek
Tartalom