Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1917-07-28 / 175. szám
DÉLMAG YÁ KORS/AG. Szeged, 1917. julius 28. HÍREK ocoo A pénteki tanácsülésen történt és az egész jelenet naIgyon szürke, nagyon zajtalan volt; alig is vetéli: észre, hogy itt történt valami; az egész ügy beleolvadt a terem levegőjébe, amely meleg a nyártól és amelyben annyi minden funesa és groteszk dolog történt már. sorok szerény és igénytelen irója azonban éppen elhatározta, hogy fotografáJni feg és elhatározása után nyomban ez a jelenet akadt lencséje elé, ez a jelenet, amelyet most a nyilvánosság színe előtt hív életre .lemezéről. Emberekről esett szó beszélgetés közben; amikor a jó urak már belefáradtak a nagy dolgok megvitatásába. Emberekről esett szó, aikiik csináltak valamit ennek a városnak, ebben a városban; valamit, amit a tanács nem csinált meg, részint mert nem akarta, részint, mert nem lehetett megcsinál'nia. Igy esett szó — dr. tSoitnotf/yi Szilveszter polgármester említette meg — dr. Pártos (Zoltánról akinek buzgó munkájának következménye, hogy a szegedi csecsemő védelem másfél év multán olyan, eredményekkel szerepelhet a hazai gyermekvédelem terén, amilyenekkel szerepel. Azt mondta a polgármester: — Ma bent volt nálam Pártos és elbeszélgettünk a csecsemővédelemről. Nagyon ügyes ember és nem mulaszthattam el meleg elismerésem kifejezni munkájáért, — Igen, — igen, — hangzott a válasz jobbról is, balról is, csak Tasckler Endre, a városi főjegyző, a népszerű Bandi bácsi ült hallgatagon. Erőteljesen szívta ifél szivarját és nézte a füstöt, azután a pipás magyarok flegmájával bökte ki ő is a maga vélemé'".vét: . — Ügyes ember? — itt lekicsinylő volt a hangja, mint a filozófusoké, akik sok minden fölött állónak hiszik magukat. — Ügyes ember? — ismételte, — Ugyan, honnan veszitek már ezt; egy firkász, aki újságokba firkál. eb elhallgatott ő is és utána csönd volt egy ideig. Ennyi történt. Vagy ezzel nem is történt semmi? Legalább is semmi lényeges? l. . ....... ... ... ''" , j . -ís:-. ..id^jüéí — Időjárás. Meleg és túlnyomóan száraz idö várható. s PROGNÓZIS: Mpfcy, elvétve csapadék, z'wyitpiDéli hőmértíékla 23.9 fáj Celpivs. — A miniszterelnök és a német kanceilar Bécsben. Becsből jelentik; Michaelis nemet birodalmi kancellár kedden Bécsbe érkezik. Gróf Esterházy Móric miniszterelnök kedden szintén Bécsbe fog utazni, hogy a német kancellárral tanácskozást folytasson. — Minisztertanács. Gróf Esterházy Móric miniszterelnök elnöklésével pénteken délelőtt a miniszterelnökségi palotában minisztertanács volt, amelyen folyó ügyekkel foglalkoztak. ,i ' Jit — Vilmos császár Tarnopolban. A Wolffiígynökség jelenti: A császár ma Tarnopoltól keletre jelen volt egy hadosztály ütközeténél, amely csapatainkat a Gniecna folyótól nyugatre lévő terület birtokába juAtatta, ,Ö TELEFON: Igazgató: TELEFON: 11-85. VAS SÁNDOR 11-85. Jy&ius 28. és 29-én szombaton és vasárnap tagjainak két napos vendégjátéka, naponta uj műsorral! \líváítíi iöma az országos hirü komikus Viríign jeno vezetésével. fellépek? saját műsorával, Zerkovitz és Weiner slágerekkel. ének és táncszámokkal Msi Fen énekes és táncos színész. Színre kerülnek: Nagy Endre, Zerkovicz Béla, Weiner István saisonslágerei: Az a szegény Gólem. — A porcellán őrült. — A pótsorozás. — A mondur fiatalit. — A eipőkirálg. — Prof. Niek Fantom. — A frontszinház. — A politikus pitiáner. — Az inyyen gulyás. — A kannibál nő. — A hadimilliomosné. — A drágaság áldozata. Darabok, tréfák, duettek, magánszámok. Előadások mindkét napon este 9 órakor a nyári helyiségben. Vasárnap délután 3, 5, 7 órakor mozi műsorral előadások. Helyárak: Zsöllye 5'— I. hely 4-—, II. hely 2—, III. hely 1*— korona. •felsége a harc folyamán két gyalogezT&d, egy tábori -tüzérezred és egy tábori tüzérosztag ütközetének színhelyén időzött és •ellenséges fiizben megfigyelte a gyalogság felfejlődését és kibontakozását, valamint a .támadás előlialadásét. Jelenlétét az előnyomuló csapatokkal fényjelzésekkel tudatták. Amikor a császár Taraopolon átment, a fel•szabadi'tott lakosság lelkes ovációban részesítette és virágokkal halmozta el. A polgármester az orosz uralom alól való felszaba.ditáeért köszönetet mondott és tolmácsolta a lakosság örömét. — Az uj miniszteri állások betöltése. Budapestről jelentik: A kormány az uj miniszterségek felállitásának részleteivel még nem foglalkozott, de politikai körökben ugy tudják, hogy Vázsonyi Vilmos választójogi miniszter, gróf Batthyány Tivadar népjóléti miniszter lesz, Földes Béla pedig,az átmeneti bnin'iszteriuin élére kerül. Vázsonyi ©blyett Grcjcsdk Károly lesz ;az igazságügyminiszter, Batthyány helyett gróf Zichy Aladár 1 esz cl r£ >lsé,g személye körüli miniszter, gróf Zichy Aladár helyett pedig Unkelhaimar lesz a horvát miniszter. tA -kérdés érdemleges rendezéséről esak a felelős miniszterek számának felemeléséről szóló törvényjavaslat szentesítése után fognak határozni. — Kitüntetés. Tompos Lajos 46. gyalogezredben hadnagynak ,az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása elismerésein a legfelső dicsérő elismerés — a kardok •egyidejű adományozása mellett — tudtul •adatott, i — Tanácskozás a lengyel kormány felállításáról. Krakóból jelentik: A német, osztrák és magyar kormány megbízottai Varsóba érkeztek, hogy a lengyel államtanáccsal a lengyel kormány felállításáról tárgyaljanak. — Sze&eai törvényszéki bíróból élelmezési fobizios. Dr. Wanie Rezto szegedi törvényszéki bírót, tartalékos főhadnagyot a hadügyminiszter Bukarest élelmezési főbiztosává nevezte ki. . ,, ... /. —• a liszt&rak és az őrlési rendelet. .Budppeftpől jelentik: A Haditermény .Részvénytársaság a vele összeköttetésben lévő malmoknak megküldte az utasítást, hogy a hozzájuk beutált gabonát milyen arányban őröljék meg. Az őrlési rendelet a. (malmokat arra fogja utasítani, 'hogy — alapul véve 76 iklogramos búzát, minden méterm'ázsából ki •kell őrölni 40 százíalék kenyérlisztet, 20—20 százalék tékzta-, illetve főzőlisztet, 18 százalék korpát és két százalók porlásra számitható líel. A kenyérliszt ára alig fog változni és minden valószínűség szerint 42—43 korona lesz métermázsánként. A tavalyihoz képest valamivel drágább lesz a tfőzőliszt, ámelynek árát 69—71 korona között fogja, a rendelet megállapítani. Lényegesen drágul a legcfinomlább tésztaliszt, a,melynek ára előreláthatólag 118—120 korona közt lesz métermá•zsánként, A finom tészta-liszt óra körülbelül •huszonöt százalékkal emelkedik. ,Az átlagos (őrlési dij körülbelül 13—15 % -kai fog emelkedni. Az őrlési rendeletek a jövő héten jelennek meg. , i , — A kancellár a hadsereg kötelékében. Berlinből jelentik: A császár a birodalmi kancellárt a la suit a hadsereg kötelékébe helyezte és megengedte, hogy a 8-ik testőrezred egyenruháját viselhesse. a kancellár régebben ebhez az ezredhez tartozott. , — Ujabb tanúkihallgatás a Lichteneggerügyben. Dr. Temesváry Géza kihágási biró •pénteken folytatta Lichtemeyger Gyula malomtullajdonos nagy lisztdrágitáei ügyének tárgyalását. Mint emlékezetes, Lichtenegmalmából (fchalmy Károly malomigazgató