Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1917-07-28 / 175. szám

4 DÉUM AGYARORSZÁG. Szeged, 1917. julius 28. 5zegad üdvözli az uj kormányi A tanács javaslatai a szombati rendkivüli közgyűlésre. — (Bajái tudósítónktól) Szeged törvény­hatósági bizottsága szombaton délután 4 óraikor dr. Kefemqn Béla főispán elnöklété­vel rendkivüli közgyűlést tart. amelynek tárgysorozatában halaszthatatlanul sürgős városi ügyek szerepelnek. A rendkívüli köz­gyűlés elé kerülő tárgyakat, pénteki előké­szítő ülésén látta el javaslatokkal a tanács. A tárgysorozatból kiemelkedik, hogy a ta­nács javasolja a villamosvasúti jegyek két fillérrel való megadóztatását « pQÍijáridestpri jgy^^ffély-aiap fompAfi. Az életrevaló öt­letei a (Szegedi Újságíróik Egyesülete vetette föl, dr. Somogyi Szilveszter polgármester előtt néhány nappal ezelőtt; a mozijegyek és (Szegedi Athletikai Klub jegyeinek megadóz­tatásával kapcsolatosan. Szükségesnek tart­juk ezt megjegyezni, mert a közgyűlési ha­tározatban nyoma sincs. A tanács előkészítő ülésének lefolyásáról az alábbi tudósitásunk számol be. Az uj ko.pmámy hints rekéséről szóló miniszterelnöki leiratot Taschlor Endre (főjegyző ismerteti. Ezzel kapcsolatosan a közgyülés elé terjeszti a tanács a következő határozati javaslatot: Szeged törvényhatósági bizottsága gi-íf Esterházy 'Móric miniszterelnököt és a vezetése alatt álló kormányt abból az alkalomból, hogy az ország kormá­nyát átvette, a jövőbe vetett bizalommal üdvözli. Kijelenti ugyanez alkalommal a tör­vényhatósági bizottság, hogy a kormány által maga elé kitűzött feladatok megol­dásában, melyek az általános választó­jog megvalósítására, népjóléti intézmé­nyek megteremtésére, a viszonyoknak megfelelő uj birtokpolitika bevezetésére, a közélelmezés nehézségeinek megszün­tetésére, a tisztviselők helyzetének javí­tására, a közéleti erkölcsök szigorúbbá 'tó telére, a városi önkormányzat fejleszté­sére, a városok háztartásának a pénz­ügyi önállóság alapján való rendezésére irányulnak, törvényes hatáskörében ha­zafias buzgalommal és készséggel fogja a kormányt támogatni. lErre az elhatározásra a közgyűlést különösen az a meggyőződés indítja, hogy az évek óta tartó háború után a megváltozott viszonyok közt esak olyan demokratikus választójog tör vénybe ikta­tásával lehet az ország és benne a váro­sok megerősödését biztosítani, amely a történelmi időkhöz illő megértéssel ter­jeszti ki >a népjogúkat az országnak erre érdemes és a magyar államhoz hü pol­gáraira és amelynek nincsen más kor­látja mint az a törvényes biztosíték, ami a magyar állameszme és a magyar nem­zet érvényesülésének megóvására szük­séges. Ilyen módon látja a közgyűlés bizto­sítva azt, hogy a várt és a nagy időknek, valahmnt a 'nép által hozott áldozatok­nak megfelelő, a király, a kormány és a nemzet egyetértő akarat szerint kifej­lődő átalakulás szilárd alapja legyen nemzetünk jólétének, országunk gazda­sági fejlődésének és hazánk függetlensé­gének. A közgyűlés ezt a véghatározatát a miniszterelnök nrlioz felterjeszteni, ren­deli. A villamosjegyek árának <bncifce ügyében dr. Gaál Endre knlturtanácsos re­ferál. Ismerteti, hogy a .polgármesteri gyors­segély-alap és egyéb közjótékonysági ala­pok kimerüllek. Szükség volt tehát uj bevé­teli iforrások megteremtésére, A villamos­vasút iga'zgatóságfa erre (a Szegedi Újságírók (Egyesületének interveneójára A sz&rk.) aján­latot tett, hogy hajlandó egyelőre három hó­napon keresztül két fillérrel magasabb áron árusitani a jegyeket a különféle városi jó­tékonysági .alapok részére, természetesen a szerződésben megállapított föltételek érin­tése nélkül. A tanácsnak erre vonatkozó ha­tározati javaslata a következő: A törvény­hatósági bizottság tudomást szerezvén arról, hogy az'arra szorulók támogatására a Város költségvetésébe fölvett tételek a háború okoz­ta gazdasági hátrányok következtében nem elégségeseik folyton fokozottabb mértékben fölmerülő ínség enyhítésére, elrendeli, hogj' ez évi augusztus elsejétől három hónapig a villamos közúti vasúton kiadott minden jegy után — gyermek és katonajegyek kivételével ,— az utasoktól két fillér dijat szedjenek a városi pénztár javára és elismeréssel fogad­va a Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytár­saság készséget, amellyel ezen dijiak szedésé­ről közegei utján gondoskodni hajlandó, a társulat igazgatósága által kiállított nyilat­kozatban foglalt erre vonatkozó megállapo­dást elfogadja és fölhatalmazza a város ta­nácsát, hogy az ekként befolyó jövedelmek a fölmerülő kiadások után fenmaradó részét a szegények segélyezésére, népjóléti intézmé­nyek létesítésére s támogatására fordítsa. Javasolja még a tanács, hogy a közgyű­lés mondja ki a határozat birtokon kivül való végrehajtását.és azt, hogy ez a megállapodás a város és villamosvasút között (közös meg­egyezéssel meghosszabbítható. Javasolja még a tanács a közgyűlésnek, hogy a • i , , : várisi fefsőkefí^kedelmi hkaláhQi két rendes tanári állást- szervezzen, miután a tanárok hiánya óraadó tanárokkal. [Elhatározta a tanács ezután, hogy a tég­lagyár megvétele ügyében ujabb rendkivüli közgyűlést hívnak össze 8—10 napon bedül. A tanács javasolja a közgyűlésnek 10 százalékban meghatározni a vámőrlési dijat, íloi ezenfelül távirati föliratot is intéz a kor­mányhoz, hogy a termelő gazdaközönség az árpát fölhasználhassa előáll atok etetésére, utólagos elszámolási kötelezettséggel. *aabbsasssbb«aabaabbbbbbsabbbbbaaeibabbiibbahbasbsaiiik fiiunkaszünet a stockholmi konfe­rencia megnyitásának napján. Bécs, julius 27. Az Arbeiterz'eitung Stock­holmba kiküldött tudósítója jelenti lapjának: Az orosz delegátusok, akik most London­ban tartózkodnak, onnan e hét végén utaz­nak Parisba s egy hétig maradnak ott. Táv­irati utca Parisba .hivták meg az olasz szo­ciáldemokrata megbízottakat, hogy tárgyal­janak velük. Az orosz kiküldöttek ugy ter­vezik, hogy augusztus 4-én ismét London­ban lesznek, egy hátig maradnak s augusz­tus í0 -én vagy 11-én térnek vissza Stock­holmba. Azt szeretnék, ha a francia és an­gol delegátusok velük utaznának. A nemzetközi konferencia megnyitása technikai okokból talán néhány nappal au­gusztus 15-ike után elhalasztódik, de továb­bi huzavonát az orosz delegátusok semmi szín alatt nem akarnak tűrni. Rozanov orosz szociáldemokrata vezet még Londonba való utazása előtt egy hír­lapírónak, aki azt kérdezte tőle, Ihogy a nem­zetközi szocialista kongresszus megnyitása napján minden államban általános munka­szünet lesz, ezt mondta: — Az általános konferenciát előkészítő bizottság ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. Én magam helyeselnék egy ilyen tüntetést, de ugy vélekedem, (hogy e tekintetben a kez­deményezés nem indulhat ki valamely köz­pontból és csak ugy volna értéke, íha önként szüntetnék be a munkát minden államban. Ujabb 23.500 tonna eSsüiyesziése. Berlin, julius 27. A Wolff-ügynökség jelenti: Az északi hadszintéren elpusztítot­tak tengeralattjáró naszádjaink ujabb 23.500 bruttó tonnát. Az elsiilyesztett jármüvek kö­zött volt az Árama nevü angol előőrsi (hajó, amelyet egy óráig tartó tüzérlharc után sü­lyeszteítiink el, továbbá a 949 tonnás Qibel Jedid nevü angol gőzös kőszénrakomány­nyal Gibraltár felé, a 4503 tonnás Oxford, amely zabot és lokomotivokat vitt Angliá­ba. A többi elsiilyesztett hajó rakományát nem lehetett megállapítani. A tengerészeti vezérkar főnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom