Délmagyarország, 1917. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1917-07-01 / 152. szám

Szerkesztőség: SZEDED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁft. A szerkesztésén telefonja: 305. ELŐFIZETÉSI AfíA; egész évre 28.— K. negyedévre 7.— K. félévre . . 14.— K. egy hónapra .40 K. Ezres axAm Ara IO OlKr. Szeged, 1917, HJ adóhivatal: SZEDED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal, tclefsnja : Sí. VI. évfolyam, 152. szám. üeSiSHi Vásárnap, julius I. Zselénski. Nem foglalkoznánk ezzel (a szinte pá­ratlanul kedves főrenddel), (lia legutóbbi főrendiházi szereplését nem kisérték volna a legkülönbözőbb, Mde mindig komoly kom­mentárokkal. Ide irunk mindenek előtt né­hány mondatot 'a derék Zselén síinek ebből a ^beszédéből: A demokrácia máris meg­van. {hisz például Vázsonyi szerény izrae­lita létére miniszter lelhetett. — A világ­háború is a szociálista-demokrata áram­latnak köszönthető. — A demokrácia nem egyéb, mint szabadkőműves jelszó. :— A szocialista tanok a történelem •tanulságai szerint rombolásra vezetnek. Ismeretes, hogy nti az uj politikai ala­kulással szemben a tartózkodás álláspont­ján vagyunk. Félünk 'attól, hogv esetleg a koalició tért vissza az uj rendszerben. Azt hisszük, hogy ennek legkevésbé 'azok a körök örüliiénell amelyek (minden érdek nélkül a meggyőződés lelkességével és 'tán­íorithatatlanságával Ihivei az ország de­mokratikus átalakításának. Kérdéses azon kivül nagyon, hogy a 'forrásnak indult bel­politiÜRi élet az átalakulások meredek ut­j a in nem teremt-e már a legközelebbi jövő­ben 'uj alakulatot. Hol a megmondhatója annak, hogy e;z az uj alakulás a 'demokra :izmus képviselőinek kezében erősiti meg a 'gyeplőt? Hátha ellenkezőleg történik és a demokraták — bár megsokasodva és megerősödve — áz ellenzékbe szorulnak? Kcztudomásu, hogy az eddigi magyar­országi pártalakulások nem a legegészsé­gesebbek közül valók. Azt mondták, hogy a 'király már a legközelebbi jövőben meg­valósítja a negyvennyolcas párt program­jának valamennyi sarkalatos pontját. Ha ezzel megszűnik ez a 'párt ilyen néven, fö­lösleges és meddő dolog lesz Ő7-es alapon fentartani parlamenti pártot. 1 Ezeknek a kereteknek leomlásával megindulhat azután az uj alakulás egészségesebb alapokon. Arra, hogy igy 'lesz, következtetni lehet abból a hitből is, hogy a néppárt keresz­tényszocialista párttá alakult át. Ma mindegyik pártban, munkapárton és kormánypártban egyformán vannak libe­rális és reakciós elemek. Ha ezeknek a napoknak rázkódtatásain át reálisabb, nyíl­tabb, állami, társadalmi és gazdásági szem­pontból egyaránt szerencsésebb alakulás­hoz vezetnek áz események, kiküszöbölődik a magyar közéletből az a politikai káosz, melv sokszor állta el az üdvös munka út­ját. gyakran késztetett káros vagy eréd­rnénytelen megalkuvásra és nagyszerű te­repet teremtett a bujkálásra. Olyan nevezetes események. ; aminők ,legközelebb játszódnak le Magyarországon, történelmünkben is ritkán olvashatók. Ami­kor 'a választójog kiterjesztésének nagy problémája kerül szóba, számolni kell a Tisza hatalmas egyéniségével. Amikor meg­indul á harc az ország becsületes demo­kratizálásáért, joggal nézzük sanda szem­mel az uj kormányt támogatók sorainak élén a Rakovszky ! érdekes és jellegzetes alakját. De ki gondol komolyan ZselénsM­re, ki fog- haragudni az ö zsőrtölődéseiért? Ahogy cseveg a főrendiházban, olyannak látjuk, mint egy magyar Ifőurat a 18. szá­zadban, aki megnáspágolta a parasztot, mert egy almát evett a fáról, amelyet ő ül­tetett, ő öntözött. Szépek az., ilyen plasztikus történelmi, képek. Mégmlmenni is érdemes a 'főrendi­házba, hogy megnézze az ember. De ki fog védekezni, aaníkor a főúr kezében nincs vessző, vagy ha van, hiányzik suhintásának az ereje. '>•-.: saaiBiaaHsaaaaBuaaaaBaBiaBiBBSiaKEBBiiBesssaBBBsassiBaiiaaiiaasssiiaaaagaaasaascMaatisaaBaaBaHiaasaMsaiHee Görögország megszakította a diplomáciai viszonyt a központi hatal­makkal Három esztendei mártiromság ulű' /Görögország — akarata éltenéré, a nemze­tek önrendelkezési jogáért küzdő antant vakmerő pressziójára — megszakította a diplomáciai viszonyt a központi -hatalmak­kal. Az agyonsanyargatott görög nép, a melynek szilárd jellemű királyát lemondás­ra kényszeritették, nem állhatott tovább ellent az antant nyomásának és hozzáfűzte ja sorsát az antant oldalán küzdő kis nem­zetek gyászos lövőjéhez. A központi hatal­makra nézve Görögország föllépésének nincs nagyobb jelentősége. Hiszen Görög­országban — minden nemzetközi jog elle­nére — eddig is az antant parancsnokolt és görög területen rendezte be ellenünk hadseregének és flottájának bázisát. Görögország állami függetlenségének megsértése az antant részéről nem egyéb, mint oly kétségbeesett cselekedet, amellyel a háború során több kis népet belevitt már a biztos pusztulásba. Bár a háború harma­dik évében a leggyengébb erejű ellenséget sem szabad lekicsinyelnünk, bizonyos, hogy a központi hatalmak szilárd frontját és győzelmi akaratát az uj ellenség, beavat­kozása sem fogja megingatni. AMSTERDAM, junius 30. Athénből je­khtík: Noha a háborút 'még nem üzenték meg, a görög kormány azon a nézete?! van, hogy a tegnap történt kormányralépéíle óta •Jrögtwszáig badiálíapotöian van a központi almaikkal. PÁRIS, junius 30. A görög kormány tudatta berlini, bécsi, szófiai és konstan­ithíiápofyi követíélvel, hogy Görögország mögszlalkilfcja, a diplomáciai viszonyt a köz­ponti hatalmakkal ROTTERDAM, junius 30. (Reuter-je­lentés.) Görögország a központi hatalmaik­nál akkreditált követieit visszahív tia, ia dip­lomáctail összeiköiíitejlés majgszaikatíit. Hlva­fatasare ezt a hirt hiegerősitoiíék. BERMN, junius 30. A Wolff-ügynök­ség jelenti: Theodokssz, Görögclnszág li­felni követe) Mwlraitfjag jeleultiette be t görög kclrmánynlalk állásáról való ltomon-, dását. BÉCS, junius 30. A görög követ ma délután megjelent a külügyminlsz­teáiliumbaö és kormánya 'megbizá­sából a következeket közölte: — MJptán a Görögországot ed­dig két táborra osztó párt egysége helyreállt és a görölg csapatok á macedón frontebi harcolnak, a gö­rög kormány kétiytieífen megszakí­tani a diplomáciai 'viszonyt Ausz­triával és Magyarországgal. Ezután a 'követ kikérte útleve­leit. A görög alattvalóik érdekei­nek képviseletét a monarchiában a hollandi követ vjeszj át. Az oroszok offenzívát kezdenek - A gyalogság támadása megsemmisítő füzünkben összeomlott. záróttizünkben össze-BUDAPEST, junius 30. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) Galíciában az ellenségnek néhány nap óta erősbödő tüzér­ségi tüze tegnap délben Brzezany és Ko­Jiiiíchy környékén a iegnagyoibb hevesség­re fokozódott. Ott, ahol a helyzet 'megköve­telj, tüzérségünk erőteljes megsefiiinisito tűzzel válaszol- Egy Kouiucbynál intézed gyalogsági támadás omlott, A VEZÉRKAR EGnOKE. BERLIN, junius 30. A nagy főhadi­szállás jelenti: Lipót bajor herceg vezér­tábornagy arcvonala: A többi antant-hatal­mak növekvő nyomásának hatása alatt az

Next

/
Oldalképek
Tartalom