Délmagyarország, 1917. június (6. évfolyam, 128-151. szám)

1917-06-16 / 140. szám

w ppp « sw& ÖMíM AGY A HOÉá^ÁÖ HÍREK ocoo Kétszáz vaggon tarhonyát és kölest szállítottak Szegedről Ausztriába. (Saját tudósitónktól.) Sándor László rendőrtanácsos Kalmár Hugó detektív vei csütörtökön*éjszaka Szegedre érkezett, hogy a mult hónapban leleplezett nagyszabású szállítási visszaélések ügyében befejezze a nyomozást. A nyomozás eddigi során kiderült, hogy Piilitzer Gusztávon és ifjú Fajka Jánoson kívül mások is követtek eí visszaéléseket, mert megállapították, hogy mintegy huszon­ötén-harmincan szállítottak Szegedről tar­honyát és kölest ausztriai városokba. Az engedély nélkül Ausztriába szállított tarho­nya és köles a vizsgálat adatai szerint két­száz vaggont tesz ki. A vizsgálat most arra irányul, hogy hányan vannak szegediek, akik a visszaélést elkövették, mert vannak olyanok is, akik vidékről jöttek be Szegedre és itt ncjták fel a tarhonyát és a kölest Sándor. László ebben az ügyben pénte­ken megkezdte a kihallgatásokat, amelyek szenzációs fordulatot hozhatnak a szállítási visszaélések ügyében. Nem lehetetlen az sem, hogy ujabb letartóztatások történnek. t — Arz vezérkari főnök kitüntetése. Buda­pesti tudósítónk jelenti: A Bud. Tud. ille­tékes helyről értesül, hogy a király Arz vezérkari főnököt holnapi születésnapja alkalmából a 23-ik tábori vadászzászlóalj tulajdonosává nevezi ki. A vezérkari főnö­köt kitüntetése alkalmából számosan üd­vözölték. — Szegedi póstások kitüntetése. A keres­kedelemügyi miniszter a háború alatt, nehéz viszonyok között teljesített buzgó és eredmé­nyes szolgálatukért a szegedi 1. számú fő­posta személyzetéből Czibula István és Te­mérdek Gyula felügyelőknek, Orincsák Mik­lós főtisztnek, Klimó József és I'arassin iSán­dor tiszteknek, Lengyel íMárk ellenőrnek, Ve­res Miklós segédellenőrnek, Márki István se­gédtisztnek, Fáry Mária és Kukay Józsefné kezelőnőknek, Farkas Jolán kiadónak, Dé­kány István, Baróezi József, Batki Imre, Csamangó Ferenc, Csányi Imre, Gombkötő Sándor, iHajdu István, Lehotai István, Szőke Péter és Szűcs Ferenc altiszteknek. Babiezki Gyula, Hadik Pál, Keck József, Kopasz Já­nos, Kovács György, Német- György és Szűcs István szolgáknak elismerését fejezte ki. — Kokszot kap a város, A szegedi lég­szeszgyár tudvalévőleg r20«—S50 vaggon kokszot termel. A polgármester engedélyt kért az országos szén bizottságtól, hogy ezt a mennyiséget Szeged közönségének szükségle­tére fordíthassák. A kokszot az élelmezési hi­vatal külön szervezete fogja szétosztani. Egy családnak évenkint 30 mázsa koksz jut. — A szegedi vegyvizsgáló eüomás. A szegedi vegyvizsgáló állomás munkaköre ki­bővült, mert minden paprikát meg kell vizs­gálni, hogy a paprika! minőségét hatóságilag megállapíthassák. A paprika szakértői vizs­gálatával a polgármester Klement Antal pol­gári iskolai tanárt bizta meg, aki Fodor Jenő Kálmán állami vegyésszel együtt fogja vé­gezni a papsikavizsgálattal járó teendőket. Szeged, 3917. junius 16. TELEFON: 11-85. Igazgató: VAS SÁNDOR TELEFON 11-85. TfT junius 20-án a Korzó-mozi nyári helyiségében. A hangversenyen közreműködnek: iss _ r B 1 : a m. kir. Operaház művésznője. dalénekesnö, primadonna a m. kir. Operaház művésze operaénekes MŰSOR: 1. a) Proiogus a „Bajazzok" operából; b) Kuruc : Sir a nóta: Előadja Palotai Árpád operaénekes. 2. a) Nagyária a „Herodius" operából; b) Hananéra a „Carmen" operából. Előadja: Budanovich Mária a m. kir. Opera művésznője. 3. a) Románc az „Aida" operából; b) Bordal a „Ninen" „ c) Schubert. Dal. Előadja: Toronyi Gyula a m. kir. Opera művésze. 4. a) Kálmán: „Szerelmi dal" keringő; b) Keringő: a „Csokoládé katona" op. Előadja: Komlóssy Emma dal­énekesnő, primadonna. Szünet. 5. a) René áriája „az Álarcosbál" operából b) Belépő a „Rip" operettből. Előadja Palotai Árpád. 6. Magyar dalok. Előadja: Komlóssy Emma. 7. a) Ária a „Sámson és Delila" operából; b) Kurucz, Ha elér hozzád . . ,; c) Kurucz, „Vége a nyárnak" dal. Szö­vegét irta Balla Jenő. Előadja: Budanovich Mária. 8. a) Kettős a „Csárdáskirályné" op.; b) Kettős a „Czigánybáró" opereitből. Előadják Komlóssy Emma és Toronyi Gyula. A kíséretet Kurucz János. zeneszerző látja el. A hangverseny kezdete pont Ő órakor a nyári helyiségben. Helyárak: Zsöllye I. hely 4-—, II. hely 2.—, 1SB. hely 1*— korona. — Egy urileáay öngyilkossága Aradon. Aradról jelentik; Izgalmas jelenetnek voltai, ma délelőtt tanúi a várba vehető hid közeié ben járó-kelő emberek. Tizenegy óra felé u hídról leszaladt a partra egy urasan öltözőt leány s mielőtt bárki megakadályozhatta vol na, beleugrott a Marosba. Az életunt leány társaságában volt egy másik nő. aki hifi' kiáltozott barátnője után, az senkire sem hallgatva rohant bele egyenesen a Marosba, amelynek hullámai csakhamar összecsapta), a szerencsétlen leány fölött. A közelben lev > katonák csónakot kerítettek s jó ideig kntai ­tak az elmerült leány után, akit azon­ban már nem lehetett megmenteni. Mintegy óra múlva két katona megtalálta az öngyil­kos leány holttestét, amflyet Uj arad közel* • ben vetett fel a Maros. Levelet találtak zse­bében, amelyben igen érzékeny hangon bú­csúzik szüleitől, akiktől bocsánatot kér véf ­zetes tettéért. Az öngyilkos leány Mayer Ma ­ria és njszentaunai gazdag szülők gyermek/. Valószínű, hogy szerelmi bánatában követi • el az öngyilkosságot, — A Felebaráti Szeretet Szövetség elnök ­sége ezúton is értesíti az egyesület ossz: s tagjait, hogy a már hirdetett rendes közgyű­lés e hó 10-án, szombaton délután 6 órakor i f, ujszegedi kioszkhoz tartozó köröndben fr > megtartatni. — Ujabb béremelés a nyomdaiparban. A Vidéki Nyomda tulaj donosok Országos Szö ­vetsége a nyomdai munkások szakszervezet, vei az eddigi drágasági pótlékot megállapil > és a háborús munkaviszonyokat szabályos megállapodás helyébe legutóbb uj megálla­podást létesített, amely ugy a drágasági pó ­lékot, mint a rendes hetifizetést is lényegese i emeli az egész országban. Ugy ezen bérem: • lések, de különösen a papir és egyéb nyers­anyagok óriási áremelkedése minderieseti * befolyással lesz a nyomdai ái*ak alakulásárii. — Házasságszidelgésért letartóztató! t mérnök. Kassáról jelentik: A rendőrségnek már régebben fetünt, hogy Hmzty István mérnök költekező életmódot folytat, de poz tiv adatok hiányában nem lehetett ellene e1­járást inditani, titokban azonban felügyelet alatt tartották. A napokban Kertész Irm i szászfai asszony feljelentést tett a rendőre:­gen Husxty kassai mérnök ellen csalás és lo­pás miatt, mert tőle házasság ürügye alatt csaknem tizenhétezer koronát csalt ki és <n összeggel Kassára szökött, Huszty ellen elfo­gatási parancsot adtak ki. A csaló mérnököt a csendőrség Ózdon, ahol álnév alatt lakoti, letartóztatta. * — A mübarátok aukciója. A Szegedi Mii ­bartáok Köre kiállításával kapcsolatban fel ­adatának tekinti a műtárgyak minél szélt ­seb körben való terjesztését, miért is pén • teken és szombaton délután 4—7 óra között mindazon eladásra szárit műtárgyakat elár­verezik, amelyeket a kiállítás tartama alak nem vettek meg. A mütárgyár verés a politi • kai hatóság képviselőjének jelenlétében fo;c történni s az árverés alá kerülő tárgyak sor­rendjét a katalógus állapitja meg. Árveréi alá kerülnek: Haller Ödön, Károlyi Lajos, Pap Gábor, Nyilassy Sándor, 0. Petrovio» Emil, Tornyai János, Hódi Géza, Hódi Lajos, Rottmann Mozart, Sennyei József. Modori­Alexits István festményei, rajzai és grafikai lapjai, Pásztor János és Pick Lajos szobrai, kézimunkák, porceilánok, fayenceok ós an • tik üvegek. A műtárgy-árverésen továbbá árverésre kerülnek nem kiállított műtárgyak is. Aki valmely műtárgyat a mübarátok aakcióján óhajtja eladni, pénteken és szorn • baton délután 3—4 óra között a kultúrpalo­tába hozza el a tárgyat. Az árverési vételár 10%-át levonják a szegedi hadiárvák segély­alapja javára. Az aukció után vasárnap dél­ben 1 órakor lesz a kiállítás ünnepélyes be­zárása. A Mübarátok Köre kiállításának be­zárása előtt még egy érdekes és értékes elő­adással fogja szolgálni a szegedi közönéig

Next

/
Oldalképek
Tartalom