Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1917-05-12 / 112. szám

6 dfilm a g y a rülí 3z á g ISzeged, 1917. máus 18. rnlt rá, liogy ilyen módon segítsenek rajta — néhány millióval. — Német diákok magyarországi nyaralása A város közgyűlése, — mint ismeretes — el­határozta. hogy akciót indit német diákok magyarországi nyaralása érdekében és erről a határozatáról köriratban értesiti a tövény­hatóságokat. Nagyszeben közgyűlése köszö­netet szavazott Szeged közönségének a terv kezdeményezéséért. Nagyszebenben, kled­gyesen és Segesváron már megtették az intéz­kedéseket hogy három-négyezr német gyer­meket, töbnyire német tanulókat, ellátásra elfogadjanak. — Kávé és aszaltszilva érkezett. A kávé­központból egy havi kontingensül 2347 ki­logramm nyerskávé érkezett, melyből a kö­zönség fejenkint 4 dekát kap egy hónapra, A kávé eddigi maximális ára május 16-ig ér­vényben marad. — A város közönsége részére négy vaggon aszalt szilva érkezett, melyet ke­reskedők fognak kiárusítani. Az aszalt szilva nagybani eladási ára 2 korona 67 fillér, ki­csinykém eladási ára 2 korona 92 fillér. — A népkonyhák költségvetése. Dr. Gaál Endre beterjesztette a tanácsnak a népkony­hákról szóló elszámolást. A népkonyhák de­cember 1-től április 20-ig voltak nyitva s az elszámolás szerint az első hónapban naponta csak 60 adag ételt vittek el, később 743-ra emelkedett ez a szám. Összesen 71.1(1:2 korona volt a költség, melyből a város tényleges ki­adása 37.065 korona volt. — Elítélték a nyugatmagyarországi ga­bonacsempészőket. Nyitráról jelentik: Több napig tartó tárgyalás után a törvényszék pénteken délelőtt 9 órakor hirdette ki az íté­letet a nyugatmagyarországi gabonacsempé­szők bűnügyében. A törvényszék bűnösnek találta megvesztegetés bűntettében mint fel­bujtókat, Lessner Zsigmond, Weisz Dávid és I Einkelstein Vilmos kereskedőket és ezért őket I egyenkint két éri és hat hónapi fegyházra Ítélte; továbbá megvesztegetés bűntettében, mint tetteseket Beeker Lakás állam vasúti fő­nököt, Neurnher Károly főraktárnokot, Kedly Kamilló raktárnokot és Holly raktárnokot és ezért őket egyenkint és fejenkint a 92. sza­kasz alkalmazásával egy évi és hat hónapi börtönre, Aczél Ignác nyitrai pénzügyi biz­tost egy évi börtönre, végül Sztrakos vasúti munkást hat hónapi börtönre ítélte. A kirá­lyi törvényszék a vádlottak büntetéséből öt hónapot a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett. Az itólet ellen a vádlottak és az ügyész felebbezést jelentettek be. — Gyanús nyílt parancs. Szerdán este 8 óra felé az aradi Fehér kereszt-szál ló előír egy rendőrtiszt heves szóváltásra lett figyel­mes. Egy különcmódon öltözött idegen ember pörlekedett egy női kocsissal és azt kiabálta, hogy Aradon megzsarolják az idegeneket, A rendőrtiszt igazolásra szólította fel az ide­gent, aki azonban azt mondta, hogy az utcán nem igazolja magát, mert nyilt parancscsal utazik, amit a száló egyik szobájában meg is fog mutatni. Az időközben összegyűlt tö­meg kémnek nézte az idegent és agyon akar­ta ütni. Végre fölmentek a hotelszobába, az idegen valóban egy Offener Befehl-t mutatott elő, amit azonban a rendőrtiszt gyanúsnak talált, mert a fényképről a száraz bélyegző hiányzott. Az időközben megérkezett katonai­rendőrhadnagy, valamint egy csendőrhad­nagy is ezen a nézeten voltak. Igy az idegent előállították a katonai rendőrségre, ahol pon­tosabb igazoltatása céljából őrizetbe vették. — Betörések. Kárász Józsefné jelentést tett a rendőrségen, hogy a Feketesas-utca 14. szá­mú házban levő raktárában feltörtek egy ládát, melyből férjének 2800 korona értékű 4fl «»• 1 KORZÓ MOZI Igazgató: VASS SÁNDOR. Telefon 11-85. 4 im Szombaton és vasárnap P. MENICHELLI a CSÓKOS ÉJSZAKÁK felejthetetlen fő­szereplőjével : ft ttőstéttv Huris f ? t% 9i Jf • ijp • 6. Varga regénye után 4 felvonásban. Páratlanul álló filmatrakció, ahol . P. MENICHELLI a „Csókos éjszakáké­ban produkált játékát is felülmúlja. i a. <m m Előadások 5, fél 7 és fél 9 órakor. Vasárnap délután 2, fél 4, 5, fél 7 és fél 9 órakor. • Uflllisnoll' Páholy '-60- zsölye 1.20, I. hely 1 K., HUlljdl dli. II. hely -.80 fillér, III. hely-.50 fillér. im m ruhaneműit, ellopták. A rendőrség megálla. pitotta, hogy a betörést Tóth Károly ház­mester követte el, akit letartózattak. — A péntekre virradó éjszakán betörő járt Papp József hentes Tisza Lajos-köruti üzletében. A betörőt, aki húsneműt vitt. el, nyomozza a rendőrség. Talpalunk és sarkalunk férficipőt 6 női 5 gyerm. 4 K.-ért. Hungária Cipőgyár Kárász-u. 14^ — Szénadó behozatala Németországiján. A Vasnti és Közlekedési Közlöny irja: A né­met birodalmi gyűlés február 23-iki ülésén kezdte meg .a tervbe vett uj adótörvények­nek, közöttük a legfontosabbnak, a szórtadé­nak tárgyalását. A szénadó tárgyát képezi minden belföldi termelésű szén és pedig ugy .a 'kőszén, mint a barna szán, valamint a kül­földről behozott szén, koksz és a barna, vagy kőszénből készített brikett. Adófizetésre köte­lezettek mindazok, akik belföldön termelt szenet vagy préselt szenet eladnak, szállita­nak, saját üzemükben felhasználnak. A szén­ádé a szén árának, illetve értékének 20%-át teszi ki. A törvény életi /lépte előtt kötött szénszállitási szerződéseket illetőleg a terme­lőnek joga van az esedékes adóval a vevő számláját megterhelni, az elektromos áram-, gáz- vagy vízszolgáltatásra használt szenet terhelő adót pedig az áramot, gázt, vagy vizet szolgáltató vállalkozó az egységárakhoz szá­mithatja és a törvényben szabályozott módo­zatok mellett pótlék formájában a fogyasz­tókra háríthatja. — Jegyezzünk hadikölcsönt a Szegedi Hitelbank R. T.-nál Szeged. Kölcsey-iitca 11. Eredeti aláírási feltételek. Olcsó lom­bard-kölcsönök. — Rendelet a kendertermeiésröl. A hiva­talos lap pénteki száma a kormány rendeletét közli, amelylyel kimondja hogy ha valamely vállalatnak az idei kenderkóró termelésre szerződése van, ugy az idei termés minden métermázsájáért legalább 8 korona alapárt, ha a kikészített kender ára 150 koronát meg­halad, a 150 koronán felül lévő kender ár hű­den egy koronája után még fél fillér ártöbb­letet tartozik fizetni. Az ártöbblet kiszámÍrá­sánál azt az árt kell alapul venni, amely 1917 szeptember 30-án az ázott parasztkendernek hivatalosan megállapított legmagasabb ára lesz. A rendelet kihirdetésének napján lépett életbe. — ÓRÁK, ÉKSZEREK nagy választékba® EISCHER K.-nál Korzó kávéház mellett. — Telefon: 1538. — Az Urániában szombaton és vasárnap szenzációs műsor lesz. Színre kerül A prágai' zsidó legizgalmasabb filmdráma, Az ér dák­feszit ő slágerben pompás felvételek varinak. A majsztram öröksége nagyszerű három fel­vonásos vígjáték egészíti ki a. minden tekin­tetben elsőrendű műsort. Tanuljunk idegen nyelveket a Városi nyelviskolában. Telefon 14—51. (hintó) megvételre kerestetik. Ajánlatok „Hintó" jeligére a kiadóban. A Délmagyarország telefonjai Szerkesztőség 305. KitiSiDaíal 81.

Next

/
Oldalképek
Tartalom