Délmagyarország, 1917. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1917-05-25 / 123. szám

JJELMA G YARÜRSZÁG Szeged, 1917. május 25. Mit várnak a németek tengeralattjáróiktól. l'erüius L., tengerészeti kapitány és gzaikiró a Berliner TageUatt legutóbbi szániában e kérdésről ezeket irta: Milyenek lehetnek a tengeralattjárókra irányuló reményeink? Angliában ma imár alig akadnak, akik a középhatalmak kiiéfheztetéséhen reménykednek. Az élelmiszerekben való hiány nem kényszeríthet bennünket időelőtti békére. S ha ennek itt nyomatékosan adunk kifejezést, bizonyára igényt tarthatunk rá, hogy némi figyelmükre méltassák ezt ott, ahol még mindig ébren tartják a kiéheztetésünkre vonatkozó reményt. F: helyütt sohasem talált teret az egészségtelen optimizmus, amely, mert csak pillanatnyi hangulatot szolgál, következményeiben rendesen ártalmas hatású. Itt- tartózkodás nélkül mutattunk rá arra. hogy a komoly kötelességérzet azt parancsolja, hogy •az ellenséget és annak segédeszközeit teljes terjedelmükben méltányoljuk, mert az ellenség lebecsülése harcosaink tetteinek a lekicsinylése és később, .a csalódás felismerése után, annál erősebb a lehangoltság. Az élelmezési kérdés nálunk már nem jár sötét gonddal. Azonképpen azonban azoknak is le kell szállitaniok- a reményeiket, akik azt hiszik, hogy Anglia élelmiszerek hiányában nemsokára térdre rogy és ezért békére kényszerül. Tény, hogy nálunk csak itt-ott hangzott cl, hogy Angliát néhány héten vagy 'hónapon belül a tengeralattjáró-háborúval ki lehet éheztetni. Ez a reményteljes, de túlságosan optimisztikus vélemény azonban nem állta meg a lelkiismeretes kritikát. A 'Berliner Tageblatt a tengeralattjáró-háború kezdetétől. tehát február 15-től hangoztatta, ihogy döntő eredmény nem várható hamarosan, hanem türelemmel kell lenni. Hivatalos helyiről helyesen hangoztatják, hogy ellenségeink „gazdasági életét" akarjuk sújtani. Ugyancsak hivatalosan hangoztatják, hogv a kormánynak az a nézete, hogy „bizonyos számú hónapok nrultán" Anglia a hajótér hiánya miatt hajlandó lesz a békére. Tehát itt nem csupán a megakasztott élelmezésről van szó. Téves volna föltételezni, hogy az angolok egyszerre csak arra ébrednek, hogy nincs mit enniük. Eddig semmiféle élelmiszernek az adagolására nem került sor. Csak gyermekes naivitás hiheti el, hogy az adagolás az elhatározásra való képtelenség és a szervezőképesség hiánya miatt maradt el. Ép Ugy vagyunk az angol részről egészen nyilíszívüen bevallott gazdasági bajokkal. Ha az angol államférfiak és sajtó az .egész világ előtt bevallják a gondjukat és kikiáltják az élelmiszerek hiánya miatti aggodalmukat, ennek első sorban az a célja, hogv szövetségeseiket nagyobb segitséguyUjtásra ösztönözzék, másodsorban pedig az, hogy nyomatékosan rámutassanak saját népük előtt ia helyzet komolyságára és rábírják a korlátozásra. Angliában idővel a helyzet valószínűleg ugyanúgy fog kialakulni, mint nálunk, Az élelmezési viszonyok fokozatosan nehezebbek és rosszabbak lesznek. De pótló anyagokkal és az igények leíokozásával sok érhető el. Milyen kevésből képes egy nemkei kijönni, azt eléggé tudjuk az elmúlt hónapokból. Nem tételezhető föl tehát, hogy az angol kormány ne gondoskodott volna a hadsereg, flotta és nép ellátásáról a legközelebbi aratásig. S igy már csak két hónapról van szó. Akkor ott vannak a legkülörnbözőbb mezei terményeik. Addig kisegíti őket a korai főzelék. Hus és zsir többféle forrásból bőségesen van. A jobb időnek a beálltává' a halászat is kiadósabb lesz, habár a háborús veszélyek miatt nem is éri el a béKeeredményh N( tápláljuk tehát azt a reményt, hogy Angliát a legközelebbi időben kiéheztetéssel rákényszerkhetjük/az elieuségeskedés beszüntetésére. Kormányunk nézete szerint a hajtóér hiánya lesz a döntő. De itt is helyénvaló a türelemre való intelem. Február 1-től május l-ig hivatalos jelentések szerint 'közel három' millió — 2,784.500 —- tonnát siilyesztettimk el. Ha ezzel szembeállítjuk, hogy 1914. augusztusától 1917. január végéig, tehát harminc hónap alatt 5 millió tonnát pusztítottunk el, akkor a legutóbbi három hó alatti csaknem három milliónyi tonna veszteség erős elégtétellel és reménnyel tölthet el bennünket. Leginkább Anglia érzi magit fenyegetve. De a tengeralattjárók nyomása szövetségeseit is befolyásolja a hadviselésben. Az angol flotta offenzivája ellenségeink terveiből mind inkább kiesik. Véglegesen-e, azt ki kell várni. Egyelőre arra szorítkoznak, hogy az elvesztett tonnázst uj építkezésekkel és idegen kereskedelmi hajók megvásárlásával pótolják. De vájjon fog-e sikerülni a szükséges munkaerőket fölmutatni és a szükséges* acélbevitelt biztosítani? Erre a kérdésre csakis erős optimizmus telelhet íentartás nélkül igennel. Mindazáltal e kérdésben sem szabad lebecsülni az angol szervező erőt és az igazi brit energiát — melyet Lloyd George csaknem minden téren tanúsított. Az Egyesült Államok segítségétől sem szabad könnyedén gondolkodni. A Journal oí Commerce rámutat arra. hogy az északamerikai hajóépitö-iparnak az uj metódusra előbb be kell rendezkednie. Október előtt alig lépheti tul a hajótér-átengedés a havi 200 ezer tonnát. A lapnak ez a megállapítása helyes. Nem szabad elfelejtenünk, .hogy az északamerikai hajógyárak a háború kezdete óta alaposan kiterjesztették üzemüket és így óriásilag fokozták a termelést. íg.v tehát ősztől kezdve az antant kereskedőim; flottája tekintélyes támogatásban fog részesít Ujj az Egyesült Államok részéről. Ezeken kívül még más tényezők is számításba veendők, amelyek hozz/ijárulnak ahhoz, hogy ellenségeink kereskedelmi tonnázsáí a tul gyors elpusztulástól megóvják. A bámulatosan magas fuvardijak arra fogják a semleges hajósokat csábítani, hogy hajóikat ellenségeink rendelkezésére bocsássák. A tulvénmes optimizmustól tehát óvakodni kell és tekintetbe kell vennünk mindazokat a tényezőket, amelyek Nagybritannia gazdasági romlását késleltetik. Maid ha e téren föltétlenül világosan láthatunk, csukákkor találjuk még az igazi mértékét annak, mit várhatunk a tengeralattjáró-háborútól. €gy krajcárt kenyérre. (Saját tudósítónktól.) Néhány nap óta az apró koldusok egész serege lepi el a várost. Hat-íiz-tizenöt éves gyermekek. Vállukon csorbult élü, rozsdamarta fürész, melyen látszik, liogy már évek óta nem használták arra a célra, melyre készítették, borzalmasan rongyos ruhájukon nincs egy tenyérnyi ép hely, az arcukra, mezítelen lábukra, kezükre és fiilükbe rakódott ipiszok a föld minden rétegét láthatóan tünteti fel. Sok kalandról, útszéli árokról, tüskebokrok ró] l>eszélő öltözetüket1 még egy darab egészíti ki: egy zsák, melyet a bal vállukon viselnek és melynek eleje é•> vége ugy dudorodik ki, mintha az inkák kincsét rejtegetné. Csoportosan járnak egész, nap, esaik a késő éjjel, vagy egy rendőr hirtelen felbukkanása a látóhatáron tünteti el őket rövid időre. Mindnyájait koldulnak és pedig <a legelhetetlenebb módon. Ha egyik oda megy valakihez, egyszerre öt-hat is of.' terem és mind külön vár pénzt. Minduntalan felhangzik az egyenesen könyörgésre predesztinált hangjuk: —. Egy krajcárt legyen. Szíves kenyérre. (Először nem halijaik a kérdést, de ők kitartóan követnek. Ettől a síró, rimánkodó, megható hangtól, (ütői a íongyosságtál, ettől a piszoktól, ettől a szánalomra méltó, éhezéstől sápadt arcú koldus csapattól nem lehet megszabadulni anélkül, hogy m adjunk nekik néhány fillért. Nemcsak öt-hatan vannak. Minden utcára jut belőlük ugyanennyi. Egyszerre csak előbukkannak, mintha a föld alól bújnának elő, néhány napig végig sírják az embereket, aztán eltűnnek. Hetekig nem láthatók, mig ismét ellepik a- várost. Ugy látszik, egy tömegben vándorolnak, mint a vándorsáskák. A iSzécheiiyi-téren állott, elénk néhány ilyen apró vándorsáska s újból hallottuk a könyörgést: — Csak egy krajcárt kenyérre. Négyen voltak. Mind a négyen nndoritóan piszkosak, telve kiütésekkel. Egy vaslinszfiljérest vettünk elő, hogy ennek ellenében néhány kérdésre felvilágosítást nyerjünk. A legidősebb félve nyújtotta ki a kezét és látszott rajta, hogy ilyen nagy összeg már régen volt a birtokában. Előbb azonban a kérdésekre kellett válasziolniok, mert nagy menekülési hajlamot vettünk rajtuk észre. Rendőrt és IBnchwald urat emlegettek, mert nekik1 nem szabad pénzt, elfogadni. Olyanok ezek a .gyermekek, mint a vadak, melyek minden- pillanatban készen állnak a. menekülésre, miközben a táplálékukat megszerzik. , tó Honnan jöttetek? — kérdeztük. A legnagyobb, egy tiz-tizenkét év körülifin válaszol a kérdésekre, rossz magyarsággal. — Erdélyből. ~ Milyert nemzetiségűek vagytok? IÁj legfiatalabb kibökkeuti: — Románok. íA legidősebb erre hát rátolja a fint és szemrehányóan néz rá majd mondja: — Székely magyarok. , — Minek tagadod, le. hiszen most mondták, hogy románok vagytok? -— Székely .magyarok vagyunk, — erősködik a fin mire a másik három (valószínűleg tisztességtelen konkurreneiábó] — m egerősi ti: — Románok vagyunk. A koncentrált Osram KipH fonyó Sománál v